Betegségek A-tól Z-ig

Antihormon-terápia - Mérlegeljük a kárát és a hasznát!

Tamoxifen és társai mellrák esetén


A mellrák kezelésében mára standarddá vált a műtétet követő antihormon-terápia. Ez azonban nemritkán az életminőség romlásával és valószínűleg egészségrizikókkal is együtt jár, ezen kívül pedig rezisztencia alakulhat ki. Ezért mind több érintett nő biológiai alternatívát keres e terápia helyett.

 

A rózsaszín szalag nemzetközi szimbólum, amellyel mindenki kifejezheti a szolidaritását a mellrákban megbetegedett nőkkel

 

Európában és Észak-Amerikában a mellrák a nők leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedése. Az Egyesült Államokból érkező jelzések szerint ott az új megbetegedések előfordulása jelentősen csökkenőben van. A masszív visszaesés okaként a változás korábban alkalmazott hormonpótló terápiát nevezik meg. Németországban ugyanakkor mind több nő és mind fiatalabb korban (30 alatt) betegszik meg mellrákban. Az ottani mellrákkezelési irányelvek a műtét, a sugár- és kemoterápia mellett negyedik oszlopként az antihormon- terápiát is beépítették a kezelési stratégiába.

 

Az antihormon-terápia célkitűzése a tumorsejtek „belső növekedési motorjának” blokkolása, amely normál esetben az ösztrogén- és progeszteronreceptorokon keresztül stimulálódik. A műtétet követő finomszöveti vizsgálat során a hormonreceptorokat egy speciális technikával vizsgálják meg. Az eredmény az „immunreaktív mutató”. A mellrákban megbetegedett nők 60-80 százalékánál pozitív hormonreceptorok találhatók a tumorszövetben. Ilyen esetekben jelenleg javasolják az antihormon-terápiát, függetlenül attól, mennyire volt pozitív az eredmény, illetve hogy csak az egyik vagy mindkét típusú hormonreceptorok pozitívak voltak-e.

 

 

Hatás a hormonrendszerre

Attól függően döntik el, hogy a következők közül melyik antihormon- készítményt kapja meg a nő, hogy a változás kora előtt vagy után jár-e, 40 alatti vagy fölötti-e, és kapott-e vagy sem kemoterápiát:

 

GnRH-analógok: Ezek a gonadotropin-kiválasztó hormont szintetikus módon lemásoló hormonok. Az agyalapi mirigy szabályozó hatását blokkolva elnyomják a petefészkek ösztrogéntermelését, és négyhetenként vagy háromhavonként injekciózzák a has bőre alá.

 

Antiösztrogének: Lehet tabletta vagy injekció formájában adagolt szer, blokkolják a mellmirigyek hormonreceptorait.

 

Aromatázgátlók: A tabletták az aromatáz enzim blokkolásával megakadályozzák, hogy az ösztrogén előanyaga átalakuljon ösztrogénné.

 

Az antihormon-terápiát általában öt éven át folytatják, mivel a statisztikák szerint ebben az időszakban a legmagasabb a kockázata a mellrák kiújulásának. Azoknál a nőknél, akik ötévnyi antiösztogén-terápia után elérkeznek a menopauzához, a trend szerint öt további éven át aromatázgátlókkal folytatják az antihormon-terápiát.

 

Mindez azt jelenti, hogy az antihormon-terápia sok éven át elnyomja a női hormonrendszer normális működését. Ennek eredményeként nem maradnak el a szervezet ellenreakciói. Ezek jelentik az antihormon-terápia első fő problémáját, tudniillik azt, mennyire elviselhető a terápia a betegek számára. Bár az orvostudomány ezt jónak értékeli, az alkalmazó nők sokaságánál nem lehet ebből kiindulni.

 

 

A mellékhatások következménye

A mellékhatások spektruma számos testi és pszichikai tünetet foglal magában, amelyek a terápia elnyúlásával inkább erősödnek, semmint javulnának. A leggyakoribbak a következők:

 

• Mesterségesen előidézett klimaxos tünetek, mint hőhullámok, főként éjjel, 1 és 3 óra között.
• Hangulati ingadozások, akár depresszió is előfordulhat.
• Libidócsökkenés.
• Hüvelyszárazság.
• A GnRH-analógoknál kialakulhat például közti vérzés, hányinger, hányás, nyirokfelgyülemlés, valamint bőr- és hajelváltozások.
• Az antiösztrogéneknél felléphet hízás, látászavarok, hüvelyi vérzés a méh nyálkahártyájának fokozott felépülése miatt, valamint nemritkán a májértékek emelkedése.
• Az aromatáz-mellékhatásoknál a csont- és végtagfájdalmak dominálnak, de az érintettek gyakran számolnak be alvászavarokról is.

 

Míg a hagyományos orvoslás a problémát elbagatellizálja, az érintettek megtalálják a maguk megoldását: leállnak a terápiával. Az adatok szerint egy évnyi antihormon-terápia után a betegek 30, két-három évnyi szedés után 50-60 százaléka hagyja abba a kezelést.

 

Egyre keresettebbek a biológiai alternatívák, növényi hatóanyagok formájában. Ezek között találjuk a brokkolit (indol-3-carbinol), a szóját (genistein és daidzein), a vörös herét (izoflavonoidok) és a poloskavészt (Cimicifuga racemosa). Ezekre a fitohormonokra az úgynevezett szelektív ösztrogénreceptor-moduláló hatás (SERM) jellemző, azaz képesek célzottan blokkolni a mell, a méh vagy az agyalapi mirigy ösztrogénreceptorait anélkül, hogy felfüggesztenék az ösztrogén védő hatását a csontokban vagy az erekben.

 

Az aromatázgátlók biológiai alternatívájának számítanak az olyan másodlagos növényi hatóanyagok, mint a lenmagból és a lenolajból származó ligánok, a passióvirágból származó chrysin, valamint a cink mint ásványi anyag. A klinikai orvoslás mégis eltanácsolja a hormonreceptor-pozitív nőket a fitohormon-készítmények szedésétől. A biológiai antihormon-terápia a következőképpen nézne ki:

 

• Antiösztrogén-gyógyszer helyett naponta szedett szójakivonat (indol-3-carbinol).
• Aromatázgátlók helyett chrysin- és cinkkészítmény kombinációja.

 

 

A máj szerepe

Az antihormon-terápia másik fő problematikáját az jelenti, hogy egyéntől függően erősítheti a már fennálló rizikófaktorokat. Antiösztrogén-terápia előtt mérlegelni kell a korábbi, esetlegesen előforduló recehártya- és májmegbetegedéseket, a depressziót, illetve a megnövekedett trombózis- vagy embóliarizikót. Aromatázgátló-terápia előtt meg kell vizsgálni, nem áll-e fenn előrehaladott csontritkulás, demencia vagy Alzheimer-kór.

 

A legújabb molekuláris biológiai felismerések szerint az antiösztrogén-készítmény csak akkor alakul át a terápiás hatású vegyületté, ha a májban lejátszódik a megfelelő enzimatikus anyagcsere. Ez génteszttel előzetesen igazolható, ugyanakkor a hivatalos orvoslás éppen ezt a tesztet hagyja ki.

 

A kockázatok behatárolásához antiösztrogén - n-terápia előtt szükséges a szemfenékvizsgálat, a terápia alatt pedig negyedévente májultrahang és májértékkontroll, valamint félévente ultrahang a méh nyálkahártyájának ellenőrzésére.
Az aromatázgátlókkal végzett terápia során félévente csontsűrűségmérést kell végezni DXA-eljárással, valamint ellenőrizni kell a vérben a kalcium és az alkáli-foszfatáz (AP9) szintjét.

 

Az antihormon-terápia harmadik problematikáját holisztikus szempontból nézve klasszikus antistruktúrája jelenti. Emiatt nem zárhatók ki az immunrendszer részblokádjai, pszichikai szinten pedig az öngyógyító erőké. Diagnosztikai módszerként szolgálhatnak az energetikai tesztmódszerek, mint a kineziológia vagy a biorezonancia. A vér rendszeres immunprofil-kontrollja egyértelművé teszi, milyen hatást gyakorol a különféle immunsejtekre az antihormon-terápia.

 

A szervek erősítése

Az antihormon-terápia mellékhatásainak enyhítésére szolgál a párhuzamosan végzett biológiai stratégia, amelynek súlypontjait az enzim- és táplálékkiegészítés, a sav-bázis szabályozás, valamint a kivezetés és a szervfunkciók erősítése jelenti. A szellem és a lélek erősítése és harmonizálása mellett fontos kiegészítő faktorok az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás, mindez védhet a betegség kiújulásától.

 

Kérdés, milyen kezelési sikereket mutat fel a modern orvostudomány az irányelvekre épülő terápiával? Az aktuális ötéves túlélési ráta körülbelül 80 százalék, ugyanakkor ezen időszak alatt a beteg nők 40 százalékánál diagnosztizálnak kiújulást. Az esetek kétharmad részében áttét képződik a csontokban, a májban, a tüdőben, a bőrön vagy az agyban.

-dr.ki. -
XVII. évfolyam 7. szám

Címkék: antihormon-terápia, mellrák, tamoxifen

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.