Betegségek A-tól Z-ig

Bélrenyheség ellen

A beöntés mindig beválik

A beöntés nemcsak a kórházban számít hatásos módszernek a bélürítéshez, például tervezett műtétek előtt vagy székrekedés esetén. Ott általában az ápolónő végzi el ezt a kezelést, azonban otthon elvégezve is segíthet bélrenyheség esetén, és kúraszerűen a böjtölésnél is javasolják. Sokan idegenkednek e procedúra saját kezű elvégzésétől, pedig a modern beöntőkészülékekkel ez igen egyszerűen kivitelezhető – ráadásul a hashajtókkal ellentétben a hatás is pontosan időzíthető.


 

A fejlett ipari országokban sokan szenvednek visszatérő vagy idült bélrenyheségben. Ennek oka gyakran a nem elegendő ballasztanyag fogyasztásában és a testmozgás hiányában keresendő, de fontos szerepet játszik a stressz is. A napi rohanás nemritkán azt eredményezi, hogy a vélt időhiányra hivatkozva a természetes székelési ingert akaratlagosan elnyomjuk, ami hosszabb távon székrekedéshez vezet.

 

Bizonyos gyógyszerek tartós alkalmazása is előidézheti a bélrenyheséget. Ezek között főképp a fájdalomcsillapítókat, a pszichére ható gyógyszereket (pl. depresszió elleni szereket, nyugtatókat), vérnyomáscsökkentőket, vízhajtókat, vas- és kalciumkészítményeket kell megemlítenünk.

 

Paradox módon a hashajtók tartós alkalmazása is krónikus székrekedést idéz elő. Ez ráadásul érvényes a „szelíd”, növényi szerekre is, mint amilyen az aloé, a kutyabengekéreg vagy a szenna. Ha valaki ezeket hosszabb ideig szedi, valóságos ördögi kört alakít ki, mivel vizet von el a szervezetétől, ami káliumhiányt idéz elő. Utóbbinak az izmok elgyengülése a következménye, ami tovább fokozza a bélrenyheséget. Idővel a krónikus székrekedés jelentősen rontja az egyén általános közérzetét; gyakoriak a puffadások, a teltségérzet és olykor a bélgörcsök is. Egyes esetekben további szimptómák társulnak az említettekhez – fejfájás, tisztátalan bőr, fáradtság, levertség. A természetes gyógymódok ezekben az általánosnak nevezett szimptómákban felismerik a szervezet elsalakosodását, elszennyeződését, ami lényegében a test önmérgezése, azáltal, hogy a széklet túl sokáig időzik a szervezetben. A székletben található mérgező anyagcseretermékek egy része visszaszívódik a bélnyálkahártyán keresztül és a véráramba jut. Különösen az előbbiekben említett tünetekkel együtt járó, idült székrekedés igényli a mielőbbi megoldást.

 

A hashajtók alapvetően kétféle hatásmechanizmus mentén fejtik ki hatásukat:

 

• A megduzzadó anyagok (pl. bolhamag, lenmag, zabkorpa) fazáltal, hogy vizet kötnek meg, ezzel megnő a térfogatuk. Hatásuk azonban csak lassan alakul ki, akut esetben inkább tartózkodjunk tőlük.

 

• Az ozmotikus hashajtók (glaubersó, keserűsó), a szintetikus készítmények és a növényi hatóanyagok a szervezettől vizet vonnak el, mesterséges hasmenést előidézve. Ez felborítja a szervezet víz- és ásványianyag-háztartását, ami főképp a szív- és vesebetegek esetében veszélyes lehet.

 

A hashajtók gyakran csak rontanak a helyzeten

A túl nagy dózisban adagolt hashajtók nemritkán bélgörcsöket, visszatarthatatlan, erős hasmenést okoznak. A felgyorsult bélpasszázs ráadásul károsan befolyásolja a tápanyagok, esetleg a gyógyszerek felszívódását. Az sem ritka, hogy a hashajtó bevétele után a páciens már nem meri kitenni a lábát a házból, mert soha nem lehet tudni, mikor lesz szükség sürgősen egy WC-re.

 

A hashajtókkal ellentétben a beöntés előnyei egyértelműek. Segítségével akkor tudjuk beleinket kiüríteni, amikor akarjuk. A kemény, csomós széklet felpuhul és könnyebb kiüríteni. A beáramló víz által kiváltott tágulás reflexes úton a bélizmok összehúzódását okozza, tehát a bél könnyebben kiüríthető.

 

 

A célzott béltisztítás segít a böjtölésnél

Böjt idején a belek nem telnek meg, ezért a végbélben nem alakul ki a székelési reflex, így a béltartalom hosszabb ideig marad a belekben, és a pangó széklet erjedésnek és rothadásnak indul – a keletkező anyagok megterhelik a szervezetet. A klistély segítségével kiváltható a székelési inger és kiüríthető a széklet, elkerülhető a mérgek felszívódása. A beöntés leghatékonyabb formája a colonhidroterápia. Igaz, ez a módszer önkezelésre nem alkalmas, ugyanis drága berendezés és szakértelem szükséges hozzá.

 

Ezen a középkori ábrázoláson az orvos egy tölcsér segítségével ad beöntést

 

A beöntés otthoni kivitelezéséhez különféle készülékek kaphatók. Ha csak kisebb folyadékmennyiség (max. 200 ml) szükséges, használhatunk egyszer használatos klistélyt, vagy a régóta ismert gumiharangos kis beöntőkészüléket.

 

Az alaposabb öblítéshez azonban ennél nagyobb vízmennyiség szükséges (1-2 liter testhőmérsékletű víz). Ez vagy gravitációs úton jut a bélbe, úgy, hogy a tartályt a magasba emeljük vagy aktívan bepumpáljuk a vizet.

 

 

Az irrigálópumpa a legpraktikusabb

A 20. század elején fejlesztették ki az első klistélypumpákat, amelyeket önkezelésre szántak. Ezekkel a berendezésekkel egy alkalmas tárolóedényből (általában a mosdóból) kézi pumpával fel lehetett szívni és a belekbe lehetett pumpálni a vizet. Ezenkívül léteznek elektromos irrigálópumpák is (Braun), amelyek gombnyomásra képesek a beöntőfolyadékot a bélbe juttatni.

 

A páciens, aki saját magának szeretne beöntést adni, üljön a WC-re vagy feküdjön hanyatt, a jól bekrémezett beöntőszondát óvatosan vezesse a végbélbe, és tetszés szerinti ritmusban elkezdheti pumpálni a folyadékot, egészen addig, míg a tartály kiürül. Az öblítőfolyadék testhőmérsékletű ivóvíz legyen. Hamarosan jelentkezik a székelési inger. Szükség esetén a folyamat megismételhető.

-tamás-
XVII. évfolyam 10. szám

Címkék: bélrenyheség, beöntés

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.