Betegségek A-tól Z-ig

Burn-out szindróma

A modern ember pszichoszomatikus energiakrízise

Sokan manapság már egyátalán nem tudják, mit kezdjenek a túlterheltséggel. Új állás, új feladatok, felelősség vagy túl magas elvárások? Túl nagy teher nehezedik ránk a munkahelyünkön és a családunkban egyaránt. Aki azonban túllépi a saját határait, és lemond a létfontosságú regenerációról, azt a testi és lelki kiégés veszélye fenyegeti. Minél hamarabb lépnük fel a spirálszerű kiégettségi szindróma ellen, annál jobb. Az első lépést az az elhatározás jelenti, hogy változtatni akarunk.


Aki kiégettségi szindrómában szenved, az biztos lehet abban, hogy valami nem stimmel az értékhierarchiájával

 

Az angol burn-out kifejezés kiégettséget jelent, és az amerikai pszichoanalitikus, H. J. Freundenberger alkotta meg. Olyan pszichikai betegségről van szó, amikor semmivé válnak a munkához kapcsolódó olyan érzések, mint lelkesedés, idealizmus, ugyanakkor olyan tünetek lépnek fel, mint a folyamatos fáradtság, gyomorpanaszok, alvászavarok és kimerültség.

 

A burn-out elsősorban azoknál lép fel, akik túlságosan nagy elvárásokkal indultak a hivatali életben, de azoknál is, akik nem kapják meg a megfelelő elismerést, vagy tartósan nyomasztó és feszült munkahelyi környezetben kell dolgozniuk. Egyre több emberre jellemző, hogy túl magasak az igényei, hogy túlhajszolja önmagát, hogy túlságosan nagy fontosságot tulajdonít a munkájának. Az ápolószemélyzet 50 százaléka, a pedagógusok 30 százaléka, az orvosok egynegyede érintett, de megtalálhatjuk közöttük a szociális munkásokat, a kettős terhelés alatt élő nőket és a krónikus betegeket ápoló családtagokat is.

 

 

Riasztó jelek: kimerültség, cinizmus és ingerlékenység

A kiégettségi szindróma előterében a kimerültség áll, amelyhez egyre inkább cinikus és ingerlékeny alapmagatartás járul. Mások mindinkább tárgynak és nem individuumnak érzik önmagukat. Ez a belső elhatárolódás az önvédelmet célozza: a páciens éppen ezért egoistának tűnik, miközben ő maga úgy érzi, hogy mások kedvéért áldozza fel saját magát. Ezért kétségbeesetten igyekszik összegyűjteni maradék energiáit, hogy a víz fölött tartsa a fejét, és ne fulladjon bele a stresszbe. Ehhez járulnak még az olyan pszichikai zavarok, mint krónikus fáradtság, alváshiány, idegesség, izzadás, didergés, csökkent szexuális vágy és örömtelenség. A burn-out páciens depresszív, ingerlékeny és képtelen kikapcsolni.

 

Az egészségi állapot is sok kívánnivalót hagy maga után: helytelen táplálkozással, szenvedélybetegségekkel (például alkohol, dohányzás, gyógyszerfüggőség), kevés pihenéssel és mozgással sok érintett mindent megtesz azért, hogy minél rosszabbul érezze magát, és az életét minél inkább megrövidítse.

 

A kiégettségi folyamat tipikus fázisokon megy keresztül. Az első szakasz jellemzői a hónapokon-éveken át fennálló tartós stressz, lelki és részben testi túlterheléssel párosulva. Ennek során a kiegyensúlyozottság és a lelkesedés lassan alábbhagy, a veszteségtől való alaptalan félelem, elégedetlenség és közérzeti zavarok nehezítik az életét.

 

    

 

A második szakaszban a mind erősebbé váló ingerlékenység komoly problémákat idéz elő a munkahelyen és a családban, de autóvezetés vagy bevásárlás közben is. Egyre gyakrabban kerül sor konfliktusokra, amelyek majdnem mindig frusztrálóan végződnek. Az érintett úgy érzi, igazságtalanul bánnak vele és magára hagyják. Az egyszerűen nem működik már, hogy csak úgy kikapcsoljon, legföljebb alkohol, gyógyszer vagy drogok segítségével. Ezek azonban tovább fokozzák a már amúgy is fennálló fáradtságot, motiválatlanságot és kedvetlenséget. A test is segítség után kiabál: hátfájás, migrén és szédülés ad alkalmat sokféle diagnózis felállítására.

 

A harmadik fázisban lép fel először a meg nem felelés érzése, minden értelmetlennek tűnik. Önvád, növekvő cinizmus és bizalmatlanság jellemzi a hétköznapokat. Az érintett mechanikusan éli az életét, a legkisebb kihívás is kimerültségérzést hív elő nála. Ez a kapcsolatok ellaposodásához vagy kerüléséhez vezet, a burn-out betegek nem képesek szeretetet és figyelmet sem adni, sem kapni. Szociálisan visszahúzódnak.

 

 

Munkahelyi problémák: a lökhajtásos gépeknél üzemanyaggondok lépnek fel

A kiégettségszindróma fenyegetettjei önértékelésüket többnyire erősen attól teszik függővé, mások hogyan ismerik el őket, illetve attól a belső erkölcsi igénytől, amely azt diktálja nekik, hogy nemeseknek, segítőkészeknek, erőseknek kell lenniük. Ám az egyoldalúan eltúlzott meggyőződések és értékbeállítottság csak fokozza azt a belső kényszert, hogy minél többet érjenek el, hogy rendesebbek, jobbak, nagyobbak legyenek másoknál. Sokan már munkába állásuk kezdetén túlságosan nagy elkötelezettséggel látnak munkához. Személyes elégedetlenségüket és bizonytalanságukat ugyanis teljesítményük elismerése ellensúlyozhatja. Rendkívüli módon fokozódik az önfegyelem és önértékelés, ez pedig minél nagyobb teljesítménykényszerhez vezet. Az illető elhanyagolja élete más területeit, egyéni gyöngeségeit és negatív érzéseit munkahelyi tevékenységgel kompenzálja. Egyre több feladatot vállal, így személyes igényeit egyre inkább háttérbe szorítja, és egyfajta csőlátás alakul ki nála. Testi és lelki túlterheltség jelei jelentkeznek, de az érintett ezeket többnyire nem veszi figyelembe. Éppen ellenkezőleg: mivel minden olyan jól megy, csak tovább fokozza az iramot. Mindig lehet még tíz százalékkal jobban teljesíteni.

 

Még ha majdnem összecsapnak is a feje fölött a hullámok, a kiégettségi szindrómában szenvedők akkor is további feladatokat és felelősséget vállalnak. Az elismerés és a nélkülözhetetlenség iránti beteges vágy gyakran a teljes összeomlásig kitart

 

A mind nagyobb túlterheltség ellenére az illető újabb feladatokat és még nagyobb felelősséget vállal. A burn-out fenyegette személynek alig marad már ideje önmagára vagy a családjára. Legkésőbb ebben a pillanatban azonban teljesítőképessége hanyatlani kezd. Számos érintett ilyenkor a pihenés helyett csak még inkább ráerősít, addig, amíg minden tartalékát fel nem használja, és be nem áll a teljes testi és lelki kimerültség.

 

A munka mint kábítószer: az elismerés függővé és magányossá tesz

A kiégettségi folyamat mögött nagyon gyakran munkaalkoholizmus áll. A fejlett országok lakosainak körübelül öt százaléka képtelen arra, hogy lazítson, hogy a munkán kívül bármit is élvezzen. A munkaalkoholistáknak tényleg egyetlen szenvedélyük van: dolgozni! Ezt pedig eltúlozva, önként, kitartóan és élvezettel teszik. Úgy van szükségük a nyomásra, mint a kábítószerre, a konkurencia vagy az új kihívások éltetik őket. A munkafüggőséggel általában más szenvedélybetegségek is együtt járnak, például pénz- vagy szexmánia. Házassági krízis esetén a munkaalkoholista inkább az irodájába menekül, mint a barátaihoz. Az érintettek tipikus jellemzője, hogy életükben egybefolyik a munka és a szabadidő. Nincsenek hobbijaik, barátaik a hasonló gondokoldású kollégák közül kerülnek ki. Ezek az emberek az élet más területein is brillírozni akarnak a többiekhez képest, sikerrel és szépséggel büszkélkedve. Bár gyakran szenvednek a rájuk nehezedő nyomástól, a kollégáik csodálják őket. Elvégre a magatartásuk hajszálpontosan megfelel teljesítményorientált korunk nagy elismeréssel fogadott ideáljának. Ez a szenvedélybetegség magas szociális státusszal jár.

 

A munkaőrület ára azonban végül túl magas. A lazítás képességének hiánya miatt az illető állandóan a legmagasabb fordulatszámon pörög, ez pedig krónikusan túlterheli az izmait, a szívét és a keringési rendszerét. Emiatt gyakran alakulnak ki hátfájdalmak, bélproblémák és szívbetegségek, többnyire szívkoszorúér- megbetegedés. A munkaalkoholistának azonban továbbra is állandóan figyelmesnek, akciókésznek, hatalmasnak és fontosnak kell mutatkoznia, hogy ellensúlyozza az életét eluraló ürességet és magányt, amely érzelmi és szociális elmagányosodásba taszítja őt. Ha megkérdezünk egy munkaalkoholistát, hogy érzi magát, nem az állapotáról fog beszélni, hanem arról, mit is csinál éppen.

 

Az alkoholistával ellentétben a belátó munkaalkoholista azonban meg tudja tanulni, hogyan bánjon értelmesen ezzel a „droggal”. Ha megtapasztalja, hogy az emberek anélkül is képesek szeretni és elismerni valakit, hogy az illetőnek hatalma lenne fölöttük vagy csodálatra méltót alkotna, akkor ő pedig arra lesz képes, hogy fogyasztás vagy munkahelyi funkció nélkül is élvezzen valamit és lazítson.

 

Vajon felülvizsgáltuk-e már, milyen normákat és értékeket tartunk maguktól értetődőknek, mit hoztunk magunkkal a szülői házból? Tesztként kipróbálhatjuk, hogy felírjuk a tíz legfontosabb értéket az életünkben, fontossági sorrendbe rendezve. Ezek olyan fogalmak lehetnek, mint például egészség, barátság, elismerés, munkahelyi siker, anyagi jólét, vallás, pihenés, közös élmények, sport, élvezet, humor, hatalom, kedvtelések, partnerkapcsolat, művészet, természeti élmények, emberség, közösség, gyereknevelés. Vegyük szemügyre a listát, és nézzük meg: valóban azt tükrözi vissza, amit csinálunk? És mennyire vagyunk vele elégedettek mi, illetve az embertársaink?

 

 

Használjuk ki az energiaforrásokat, kerüljük el az energiarablókat

A munkaalkoholista valószínűleg már gyerekkorában tabuként ismerte meg az élvezetet és a kedvtelést, és már korán megtanulta, hogy a szeretet csak teljesítmény árán érhető el. Soha nem lehetett biztos abban, hogy elég jó-e. Az ilyen tapasztalatok szisztematikus újraértékelése mondjuk egy pszichodrámacsoportban nagy változást hozhat, és hozzájárulhat a személyiség továbbfejlődéséhez.

 

A mind nagyobb túlterheltség ellenére az illető újabb feladatokat és még nagyobb felelősséget vállal

 

Aki azt hiszi, pótolhatatlan, erre büszke szokott lenni. Ezért a szenvedésnek és a változtatásra való készségnek nagyobbnak kell lennie a jutalomnál (elismerés, hatalom, pénz) ahhoz, hogy valami megváltozzon. A burn-out pácienssé váló emberek általában nagyon túlértékelik saját erőtartalékaikat. Rajzoljuk fel egy papírra az energia-egyensúlyunkat: honnan jutunk energiához (remélhetőleg számos különböző forrásból) és mennyihez? Hová tűnik az energiánk (remélhetőleg nem csak a munkában használjuk fel), és mennyi megy oda (például munkaórában számolva)?

 

 

Órám van, vagy időm?

Az első feladat az, hogy az energiaforrásokat (például sport, lazítás, barátok, művészet, hétköznapi rituálék, partnerkapcsolat, szex) jobban kihasználjuk, és az energiarabló dolgokat ezzel egyidejűleg alaposan csökkentsük (például túlórák, nagy mobilitás, hideg konfliktusok, időbeni rugalmasság, megterhelő kapcsolatok, perfekcionizmus, elérhetőség, dicsvágy, zűrzavar, felgyülemlett feladatok, túlzott felelősségérzet). Meg kell szabadulnunk a fölösleges ballasztoktól, újra tudatosan időt kell találnunk az emberek: önmagunk, a partnerünk, a gyerekeink, a barátaink, a kollégáink számára. A következő mondás a Fidzsi-szigetekről származik: nektek órátok van – nekünk időnk!

 

Aki kiégettségi szindrómában szenved, az biztos lehet abban, hogy valami nem stimmel az értékhierarchiájával. Ha embertelen igényeket állítunk magunkkal és másokkal szemben, akkor elpusztítjuk egész életünket és kapcsolatrendszerünket. Mindenkinek át kell gondolnia: kik tettek eddig jót velem, és kik ártottak nekem? Milyen motiváció rejlett a hivatásom kiválasztása mögött? Milyen irányba szeretnék továbbfejlődni, mely területen szeretnék önmagamon dolgozni? Úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna, elégedett lehetek-e majd az életemmel, ha a halálom pillanatában visszatekintek rá?

 

Nagyon fontos, hogy megtanuljunk nemet mondani! Megvan-e egyáltalán a választási szabadságom? Vagy mindig igent mondok, amikor belül tulajdonképpen nemet gondolok? Átlagosan véve egyensúlyban van, amit adok és amit kapok? Vagy mindig másokért áldozom fel magam? Az egészségesebb életmód, a nagyobb gondoskodás önmagunkról és mindenekelőtt a több mozgás és sport azok a külső tényezők, amelyek segítenek kitörni a kiégettségi szindrómából. Különösen alkalmasak erre az örömmel űzött csapatjátékok és erősítő sportok.

 

Csináljunk heti tervet a feladatainkról, és addig csökkentsük a határidők és feladatok jelentette nyomást, amíg újra fel tudunk lélegezni. Naponta ellenőrizzük a tervünket. Ne legyünk mindig elérhetők, osszunk le bizonyos feladatokat. Tegyünk gyakrabban valami jót, például vegyünk virágot. Vonjuk be problémáink megoldásába a partnerünket, a barátainkat és a családtagjainkat. A legnagyobb megbetegítő és stresszfaktor az egyedüllét: a magányos emberek lényegesen rövidebb ideig élnek, mint mások.

 

Jó közérzetünk szempontjából a legfontosabb a többi emberhez való viszonyunk, az az érzés, hogy értelme van az életünknek. Cicero, a római politikus és filozófus ezt úgy fogalmazta meg, hogy „semmi sem viszi közelebb az embert az istenekhez, mint hogy ha boldoggá teszik az embereket”. Ez azonban azt feltételezi, hogy kevesebbel is megelégedjünk, egyszerűbben éljünk, és ne mókuskerékbe kerülve fussunk a boldogság után.

 

Ötven kérdés a burn-out veszélyről

A következő kérdések (amelyek közül jelöljük meg azokat, amelyekre igennel válaszolunk) arra szolgálnak, hogy időben figyelmeztessenek a kiégettség veszélyére. Ha több mint 50 százalékukra igennel válaszoltunk, akkor feltétlenül változtatnunk kell a helyzetünkön.

 

Mikort fordult elő utoljára, hogy egyszer tökéletesen kikapcsolt, és órákon át  élvezte a semmittevést anélkül, hogy az órájára nézett volna?

 

Általános helyzet

1. Gyakran érzi magát fáradtnak, kimerültnek?
2. Magas követelményeket állít önmagával szemben?
3. Segítő környezetben dolgozik, vagy inkább kettős terhelés alatt él (munka és gyereknevelés)?
4. Több mint 60 órát dolgozik hetente?
5. Gyakran tépelődik?
6. Negatívan vagy cinikusan gondolkodik az emberekről, a munkájáról vagy saját magáról?
7. Egyre gyakrabban keríti hatalmába a hatástalanság és értelmetlenség érzése?
8. Szabadidejében sem tud kikapcsolni?
9. Alig van része kielégítő szexuális élményben, gyengédségben?
10. Visszahúzódik az emberek elől?
11. Gyakran szorong, ideges vagy ingerlékeny?
12. Nincs része elegendő elismerésben?
13. Naponta iszik alkoholt?
14. Már semminek sem tud igazán örülni?
15. Óra nélkül elveszettnek érzi magát?
16. Úgy érzi, nélkülözhetetlen, és ha távol van a munkahelyéről, a legrosszabbtól tart?
17. Gyakran álmodozik napközben, fantáziál menekülésről?
18. Állandóan az idő szorításában él?
19. Gyakran előfordul, hogy elkésik?
20. Nehezen dolgozza fel, ha valami nem sikerül, ha kudarcot vall? 21. Mostanában gyakrabban érik balesetek?
22. Úgy érzi, kizsákmányolják és igazságtalanul kezelik?
23. Szétszórt?
24. Gyakran kerül kölcsönös vádaskodással jellemezhető frusztráló konfliktusokba?
25. Szenved bűntudattól vagy tehetetlenségtől?
26. Naponta fogyaszt dohányárut, gyógyszert vagy kábítószert?
27. Nincs humora és fantáziája? 28. Vannak váratlan hangulatingadozásai?
29. Nem képes többé átélni olyan intenzíven érzelmeket, mint az öröm, a gyász, az élvezet?
30. Nehézséget jelent az ön számára odafigyelni vagy megosztani mások érzelmeit?
31. Nem hisz abban, hogy a jövő lehet jó, és ebben önnek is része lehet?
32. Gondol-e időnként öngyilkosságra?
33. Kevés, viszont annál bonyolultabb és intenzív kapcsolata van más emberekkel

34. Magányosnak érzi magát?
35. Előfordult-e, hogy az utóbbi években feladta kedvteléseit, és nem talált helyettük másikat?
36. Bizalmatlan?
37. Vannak-e alvászavarai vagy nyomasztó álmai?
38. Tapasztal-e vegetatív bántalmakat, például koncentrációs vagy emlékezetzavarokat, fej-, hát- vagy gyomorfájást, émelygést, izomrángást, szexuális problémákat, szív- és légzési nehézséget?

 

Munkahelyi helyzet

1. Többnyire határidők szorításában dolgozik?

2. A munkahelyi környezete személytelen és nyomasztó?
3. Nagy és növekvő felelősség nyugszik-e a vállán?
4. Szabálytalan időbeosztásban dolgozik (például váltott műszakban)?
5. Munkahelyén hiányos-e a kommunikáció és az információáramlás?
6. Munkakörülményei és elöljárói csak kevéssé támogatják a munkáját?
7. Tapasztal-e a munkahelyén ön ellen irányuló pszichoterrort a kollégái vagy a főnöke részéről (mobbing)?
8. Egyre több és gyorsan változó feladatot kell megoldania?
9. Úgy érzi-e, munkahelyén az önre vonatkozó döntések a feje fölött születnek?
10. Nem szívesen megy dolgozni?
11. Rendszeresen túlórázik?
12. Alulfizetett-e a munkája?

-mörk-
XVIII. évfolyam 6. szám

Címkék: burn-out szindróma, kiégettségi szindróma, pszichoszomatikus betegségek

Aktuális lapszámunk:
2020. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.