Betegségek A-tól Z-ig

Családban marad?

Rákbetegek terápiája a hellingeri családfelállítással

"Amiről itt szó van, az a legvégsőt érinti. A sors, a szeretet és a bűn határaira vezet el. Aki velünk tart ezekhez a határokhoz, megtapasztalja, mi az, ami képes néha még a negatív sorsokat is megfordítani. Látja, hogyan változhat át a megbetegítő szeretet gyógyító szeretetté. Megtapasztalja ezen kívül, hogyan alakul erővé a bűnhődésben kimerülő bűntudat, ha felismerik." (Bert Hellinger)


 

A családfelállítás módszere egyre nagyobb ismertségre és elismerésre tesz szert Magyarországon. Különösen nagy jelentősége van egy olyan betegség terápiájában, mint a rák, melynek kialakulásában egyre több orvos, gyógyító szerint is pszichoszomatikus törvények érvényesülnek. Erre az alapfeltételezésre hozták létre többek között az Osztrák Pszichoonkológiai Társaságot (Österreichische Gesellschaft für Psychoonkologie), melynek felkérésére Bert Hellinger az érintettek egy kiválasztott csoportjának bemutatta a családfelállítás technikáját.

 

Régóta ismert, ősi bölcsesség, hogy a betegségeknek nemcsak fizikai szinten, a testben, hanem az életben, a családban vagy a lélekben kialakult rendetlenséghez is közük van. Bert Hellinger azt mondja, súlyos betegségben szenvedő klienseinél egy esetben sem tapasztalt olyat, hogy a családban rend lett volna. Ezért szolgálja a gyógyulási folyamatot, ha azt, ami rendetlen, a lehetőségeinkhez mérten rendbe tesszük.

A renddel gyógyítunk.

 

Az alapvető minták egészen egyszerűek. Rendet tenni azt jelenti:

 

• bevonjuk azokat, akik a családhoz tartoznak,

• megadjuk a tiszteletet azoknak, akiktől megtagadták,

• elküldjük vagy elengedjük azokat, akik eljátszották az odatartozás jogát, vagy akik el akarnak menni.

 

Ezek a családon belül érvényesülő rendek.

 

Ha ez a rend felborul, sorsbeli kötődéseinkkel szüleinkhez, felmenőinkhez, esetleg általunk soha nem ismert családtagjaink nehéz sorsához kapcsolódunk. Gyakran olyan személyekhez, akiknek létezéséről nem is tudunk. A terápia célja, hogy a betegek tudatosítsák magukban tudattalan sorsbeli kötődéseiket.

 

A sorskötések a szeretet kötései. De ugyanaz a szeretet, ami megbetegít, fel is oldhatja a negatív sorshoz való ragaszkodást, ha tudatosítjuk. Hogy ezeket hogyan tudatosíthatjuk, és milyen módon lehet gyógyítóan rendezni és feloldani, arra számos példa hozható. Például a terapeuta beállít egy elfelejtett vagy kirekesztett családtagot, majd a többi képviselő reakciója alapján láthatóvá válik, kinek milyen kötődése van az érintett személyhez. Ezután lépésről lépésre megkeresik azt a rendet, amely feloldja a beteg összefonódását családtagja negatív sorsával. Olyan személyeket keresünk, akiknek nincs megfelelő helye, akiknek egyáltalán nincs helye a családban, vagy akik más helyén állnak a rendszeren belül. Ilyen lehet egy elmezavaros nagynéni, akit intézetbe zárattak és elfelejtettek, valamely szülő korábbi nagy szerelme vagy az apukáját pótló fiúgyermek is. Ha ezeket a kötődéseket tudatosítjuk, az érintettek viszonyát kimondva tisztázzuk, a rendszerben nyugalom áll be, s a kliensnek nem kell a korábbi mintát követnie. 

 

Hűség a szülőkhöz, hűség szeretteinkhez

Az életveszélyes betegségek dinamikájára jellemző, hogy felelősnek érezzük magunkat másokért. A gyerekek például a szüleikért érzik magukat felelősnek. Felelősségüknek érzik, hogy viseljék azt a szenvedést, amit a szüleik, nagyszüleik vagy bárki más viselt. Nagyon mély kötődést éreznek. Úgy is fogalmazhatnánk: olyan ez, mint a szentek közössége. Csupa mártír.

 

Mélyen a lelkünkben azt a mágikus elképzelést hordozzuk, hogy saját szenvedésünkkel megválthatjuk másvalaki szenvedését. Ez azonban senkin sem segít.

 

A megoldás az volna, ha túlnőnénk ezen és magasabb szinten léteznénk. Ha megszabadulunk a mágikus elképzeléstől, a családfelállítások során ezt sokszor megtehetjük, egyszeriben egészen könnyűnek érezzük magunkat, ugyanakkor sokkal többet tudunk tenni önmagunkért, szeretteinkért.

 

Ha egy korábbi partnert halálos baleset ér, az életben maradott társ sokszor hű marad hozzá. Ennek azután az a következménye, hogy bensőleg követni akarja őt a halálba, és egy későbbi párkapcsolatából született gyermeke az elhunyt partnert képviseli majd. Csak ha elismerik a korábbi partner iránti szeretetet, akkor lehetséges a búcsúzás.

 

A búcsúként kimondott mondatok oldják a sorsbéli kötődéseket:

 

"Drága szüleim, hagylak benneteket elmenni, én pedig maradok."

"Kedves fiam, én még maradok egy kicsit, azután én is meghalok."

"Kérlek, tekints rám barátsággal akkor is, ha maradok."

 

A betegség sokszor egy kirekesztett személyt ábrázol. Ha behozzuk a képbe ezt a személyt, akkor már nem kell, hogy a betegség képviselje őt. Ennek gyógyító hatása van. Ha szeretettel engedjük magunkhoz halottainkat, mélyebb vigaszt nyújtunk nekik, mintha idő előtt követni akarnánk őket. Nekik és nekünk is van időnk.

 

 

Bűn és bűnhődés

A súlyos betegségek néha egy bűn, például egy terhességmegszakítás miatti bűnhődésként jönnek létre. A bűnhődés utáni vágy a lélek mélyén hat, bármit is mond ellene az értelem. A bűnhődés utáni vágy akkor ér véget, ha a szemébe nézünk annak, aki tettünk terhét viselte.

 

Vannak olyan tettek, amelyek nem jóvátehetők, akkor sem, ha elismerik azokat. A bűn megmarad ugyan, ám a bűnhődéshez az el nem ismert bűn vezet. A bűnhődés kísérlet arra, hogy megszüntessük a bűnt. Ha elismerem a bűnömet és elfogadom, hogy az kitörölhetetlenül megmarad, akkor a bűnből erő születik, amely az életet szolgálja. Az elismert bűn a bűnhődés helyett jó tetthez vezet. Erőt ad a jó tetthez. És természetesen az élethez, hogy életben maradjunk.

 

Vannak, akik úgy gondolják, a halál valami rossz a betegnek. Egyáltalán nem az. Az élet a rossz számukra. Aki súlyos beteg és meghalt, például rákban, az ártatlannak érzi magát és odatartozónak, valami mély módon. És aki megszabadul a betegségtől, az attól fél, hogy az élet által elveszti az odatartozás jogát. Ezért inkább meghal. Ilyenek a kisgyerekek. És valakinek meg kell tanítani nekik, hogy ez másképp van.

 

Az élet melletti vagy a nagyobb sors melletti döntés különös módon tesz magányossá. Elszakadunk az anyától, az apától, a testvérektől vagy bárki mástól, és lemondunk a velük való egységről.

 

Ha gyermekkorban a személyiség több részre hasad, az befolyásolhatja az egyén későbbi életét is. A családfelállítás során ezeket a személyiségrészeket ábrázolni lehet, ami lehetővé teszi harmonizálásukat. A kliens felszabadul

 

Ha megfigyeljük a felállításban a családtagok reakcióit, akkor láthatjuk, hogy a családban egyfajta fölöttes ítélőszék hat, mint egy közös, minden családtagra ható lelkiismeret. Ez teljességgel tudattalan. És ez a lelkiismeret több törvényt valósít meg:

 

Minden családtagnak ugyanolyan joga van a családhoz tartozni. Ha ezt valakitől elvitatják, akkor úgy reagál a családi lelkiismeret, hogy a kirekesztett vagy lenézett személyt egy később született családtag még egyszer megjeleníti a rendszerben.

 

Ez a háttérben meghúzódó lelkiismeret nem igazságos. Nem törődik azzal, hogy mindenki számára igazságos legyen a kiegyenlítés. Mert a következő törvény, amelyet ez a lelkiismeret érvényesít, a rangsor, vagyis hogy a korábbi elsőbbséget élvez azzal szemben, aki később következik. Ez a lelkiismeret csak a korábban születetteknek szolgáltat igazságot, és ennek érdekében feláldozza a későbbieket.

 

A családfelállítás során a valóság hat, ha napfényre kerül és szembenézek vele. Ha valaki a valóságon túl cselekszik, lenézi a valóságot és elfoglalja a helyét. Ennek pedig rossz következményei vannak. Az a valóság, amellyel szembenéznek és amit tiszteletben tartanak, barátságos. Az a terapeuta, aki ezen túl akar még bármit is tenni, az ellensége a páciensnek és a megoldásnak. A valóság fölé rendeli magát.

 

Peter Orban terapeuta szerint előrehaladott rákos betegeknél elsőként arra kell figyelni, hogy a páciens a halál felé tart-e. Néha meg is kérdezi tőle: Meg fogsz halni? A lélek ugyanis tudja a választ. Néha azt mondja: igen, néha úgy válaszol: nem, de az is lehet, hogy azt mondja: nem tudom. Ha valakit az a veszély fenyeget, hogy hamarosan eltávozik az élők sorából, elsőként az a legfontosabb feladat, hogy megbarátkozzon a halállal. Békét kell kötnie vele. A haláltól rettegő rákbetegekkel képtelenség dolgozni. Ezért kell megismerkednie, mondhatni megbarátkoznia a halállal, hiszen az az élethez tartozik. A halál nem olyasvalami, amitől rettegnünk kell. Életünk része, egyik fontos témája.

 

Peter Orban

 

Ehhez kapcsolódik egy másik dolog is: ha valaki rákban hal meg, gyakran halljuk, hogy hosszú küzdelem után elveszítette a rákkal szembeni harcot, vagy legyőzte őt a halál. Mintha itt bármi küzdelemről vagy harcról lenne szó. Aki a halállal, a rákkal szemben küzd, az annak ellenségévé válik. A terapeuta munkája ezzel szemben az, hogy megbarátkoztassa kliensét a rákkal. Hogy olyasvalakit lásson benne, aki rengeteg mindent tud róla, és akitől tanácsot kérhet. Mintha a legjobb terapeutáját látná benne, akihez fordulhat.

 

Éppen ezért Peter Orban foglalkozásain sokszor arra kéri pácienseit, hogy a családfelállítás során valakivel személyesíttesse meg a betegségét is. Amint megszületik a diagnózis, a mi társadalmi felfogásunk szerint a halál a szobában van. Ezért mindegy, hogy a rákot vagy a halált állítják fel. Az, hogy a kliens megbékél a halállal, nem jelenti azt, hogy meg fog halni. Mindez csak a szörnyű, bénító rettegéstől szabadítja meg. Lehet, hogy ezek helyébe reális félelem lép.

 

De a félelem elengedése nem elegendő a gyógyuláshoz. De nem is ez a családfelállítást vezető terapeuta dolga. Peter Orban azt mondja:

 

– Sosem próbálnám meg kigyógyítani a kliensemet a rákból. Hogy miért? Mert túl kicsi vagyok hozzá. Amint belekezdenék, hogy mást vagy magam kigyógyítsam, el kell küldenem a rákot, és ezt nem tehetem meg. A rákot nem lehet legyőzni, de lehet vele élni. Akár 20 évig is, mint egy jó baráttal, szövetségessel, segítővel. Soha nem vállalkoznék arra, hogy valakit meggyógyítsak, hisz nem vagyok Isten. Erre csak egy felsőbb hatalom képes, bárhogy is nevezzük. Nagyon szeretem azt a történetet, ami arról szól, hogy amikor Hindenburg haldokolt, ránézett az őt kezelő Sauerbruch professzorra, és megkérdezte: Itt van már a szobában? A professzor azonnal tudta, kire gondol. Ránézett betegére, és így válaszolt: Nem, a szobában még nincs, de valószínűleg már a ház körül jár. Két nagy lélek, akik tudják: a halál elől nem érdemes ellenségként menekülni.

 

"Terapeutaként a halottak segítségével tartom életben az élőket a nekik kiszabott ideig, és ameddig megtehetem. De ha úgy tűnik, letelt az idő, senkit sem tartok itt. Nem szállok szembe a sorsokkal és az áramlással, mintha meg tudnám tenni vagy szabad lenne megtennem. Nem tudjuk ugyanis, hogy a sors, amit az ember választ, vagy aminek engedelmeskedik, nem megfelelőbb-e neki. Nincs-e benne egy rejtett nagyság, amit a kívülállók nem látnak." (Bert Hellinger) 

 


 

Forrás: Bert Hellinger: Családdinamikai kötődések rákbetegeknél (Bioenergetic kiadó) 

Kajtár-Schneider Krisztina
XV. évfolyam 2. szám

Címkék: Bert HEllinger, családfelállítás, rák, rákterápia

Aktuális lapszámunk:
2020. február

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.