Betegségek A-tól Z-ig

Cukorbetegség

Ne várjunk, míg túlcsordul a mérce!

A diabéteszes esetek több mint 90 százalékát főképp az életmóddal összefüggő időskori, ún. II. típusú cukorbetegség teszi ki. A túlsúly, a mozgásszegény életmód, a stressz és a kalóriadús ételek egyre több - többek között egyre több fiatal - ember vércukorszintjét billentik ki az egyensúlyából. Célzott módszerekkel megelőzhetjük e folyamatokat és szövődményeiket.


Aki minden szénhidrátot elítél, az messze túllő a célon, a fehér lisztből és a teljes őrlésű lisztből készült termékek között ugyanis óriási a különbség

 

Amikor Közép-Európa még a kőkorszak vége felé tartott, bolygónk más területein már fejlett orvoslási kultúra alakult ki: például Kínában, Arábiában és az ókori Hellászban. E korból származik a betegség neve is: diabetes mellitus, ami magyarul azt jelenti: "mézédes sok vizelés". A bőséges és gyakori vizelést könnyű volt megfigyelni, a mézédes jelző a korabeli diagnosztikai módszerekre utal. A diabéteszt a vizelet megízlelésével állapították meg.

 

Ma a diagnosztikához már nem ízlelőbimbóinkra vagyunk utalva, egyszerűen és gyorsan megállapíthatjuk a vizeletben található cukrot azzal, hogy egy tesztcsíkot merítünk bele. Igaz, ez a mérés nem biztos diagnosztikum, ugyanis a vérben mérhető cukormennyiség az igazán mérv­adó. Csak amikor a „mérce túlcsordul", jelenik meg a cukor a vérben - de hogy ez mikor történik meg, azt nem lehet előre megjósolni. A pozitív lelet betegséget jelez, a negatív azonban nem jelent automatikusan egészséget. Fontos figyelmeztető jel, amelynek megléte esetén azonnal cselekedni kell, a kilélegzett levegő illata, amely egy téli almákkal teli gyümölcsös pince levegőjére emlékeztet. Az acetonszag azt jelzi, hogy a vércukorszint erőteljesen megemelkedett és akut veszélyt jelez.

 

Megbízható eredményeket csak a vérvizsgálat adhat. Évtizedekig az volt a gyakorlat, hogy a páciensektől éhgyomorra vették le a vért, hogy reprodukálható értékeket kapjanak. Igaz, az órák óta tartó koplalás hatására a legtöbb vizsgált személy vércukorszintje normális volt, tehát sokáig egészségesnek minősültek. Ugyanis az inzulinrezisztencia, illetve a csökkent inzulintermelés soha nem étkezés előtt, csak az után mutatható ki. Ezért egyre gyakrabban végeznek glukóztolerancia-tesztet. A reggeli éhomi vér levétele után a páciens sűrű cukoroldatot iszik, majd ettől számított egy és két óra múlva ismét vért vesznek tőle. Mivel azonban ez a mérés is inkább pillanatfelvételhez hasonlítható, napjainkra elterjedt a HbA1c- szint meghatározása. Ez arra a tényre alapoz, hogy a vér fölös cukortartalma a hemoglobin nevű vérfestékhez kötődik. Ha meghatározzuk ennek az elcukrosodott hemoglobinnak a 120 napra vetített értékét, valóban hasznos és jól értékelhető képet kapunk arról, hogy az elmúlt nyolc hét alatt miként alakult a vércukorszint. Ennek a paraméternek 6 százalék alattinak kell lennie, hogy normálisnak tekintsük. Kialakult cukorbetegség esetén sok klinika a 7 százalékos értéket tartja elfogadható felső értéknek.

 

 

A sejtek inzulinrezisztenciájának hatására emelkedik a vércukorszint

Egyáltalán mit értünk időskori cukorbetegség alatt? Az inzulin nevű hormon cukrot (glükózt) juttat az izom- és zsírsejtekbe, gondoskodik a cukor és a zsír raktározásáról, ezzel csökkenti a vércukorszintet. A II. típusú diabéteszben a sejtek, főképp azonban az amúgy nagy mennyiségben jelen lévő zsírsejtek érzéketlenné válnak az inzulinnal szemben - ez az inzulinrezisztencia. Emellett vagy ennek következtében idővel fokozatosan kimerülnek az inzulintermelő sejtek a hasnyálmirigyben, s emelkedik a vércukorszint.

 

A II. típusú diabéteszben szenvedők egy idő után inzulinterápiára szorulnak. A gyógyszeres kezelés – legyen az tabletta vagy injekció – mit sem változtat a nem megfelelő étrend okozta károkon

 

A szövődmények csak a tünetmentes évek vagy évtizedek után alakulnak ki. Az érrendszer, az idegrendszer, a szem, a máj és a vese károsodik, vagy akár teljesen tönkre is mehet, aminek életveszélyes következményei vannak. Az idegkárosodás (polineuropátia) következtében károsodik az ingerülettovábbítás, például nem érezhető a fájdalom, amikor valakinek üszkösödik a lába. Ezért a diabéteszes beteg a - lehetőleg minél korábban felállított - diagnózistól kezdve komoly kihívásnak van kitéve.

 

Az időskori cukorbetegséget meg kell különböztetni az I. típusú diabétesztől, amely genetikai hiba következtében alakul ki többnyire gyermek- vagy fiatalkorban, és azonnali inzulinterápiát igényel.

 

A cukorbetegség kezelésére szolgáló hatóanyagok

A gyógyszerek mellékhatásokkal járnak, és mindannyiuk közös tulajdonsága, hogy a pácienst hamis biztonságérzetbe ringatják.

 

Inzulin: Csökkenti a vércukorszintet, ha a béta-sejtek működése elégtelen vagy teljesen megszűnt. Általában "tollnak" nevezett adagolóval adja be magának a beteg a has bőrébe. Létezik normál inzulin (hatása kb. 30 perc múlva alakul ki és kb. 8 órán át tart) és elnyújtott hatású inzulin (hatását 1-6 óra múlva kezdi kifejteni és akár 30 órán át hat), valamint vegyes hatású inzulin, amely az előző kettő keveréke.

 

A magas vérnyomás, illetve az angina pectoris kezelésére adott béta-blokkolók fokozzák az inzulin hatását.

 

Szulfonilurea: Ez a hatóanyagcsoport a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek működését fokozza, serkenti. Hátrányuk, hogy a szulfonilureák szedése könnyen okozhat vércukorszintesést - és hosszabb távon a béta-sejtek kifáradnak, leáll a saját inzulintermelés.

 

Thiazolidindionok: Javítják a sejtek inzulinérzékenységét, a máj cukoranyagcseréjét és a zsíranyagcserét. Ugyanakkor gyanítják, hogy károsítják a szívizmokat és kedveznek a szívinfarktus kialakulásának.

 

Glinidek: Gyorsan és a vércukorszinttől függetlenül stimulálják a béta-sejteket és fokozzák az inzulintermelést.

 

Alfa-glukozidázgátlók: Gátolják a szénhidrátemésztést, gyakran gyomor-bél rendszeri panaszokat okoznak.

 

Biguanidok: Javítják a sejtek inzulinérzékenységét és gátolják a májban a glükóz termelődését. Mivel a biguanidok ugyanakkor elősegítik a glükóz anaerob (oxigén nélküli) elégetését, ezért akut elsavasodást okozhatnak.

 

Inkretinmimetikumok: Utánozzák az inzulinstimuláló bélhormonok hatását, amelyek étkezés után termelődnek.

 

DPP4-inhibitorok: Késleltetik a vércukorszintet csökkentő hormonok - pl. a GLP-1 - hatását és stimulálják a béta-sejteket. E hatóanyag is szívkárosító hírében áll.

 

 

A cukorbetegséget csak rendszeres testmozgással, pl. nordic walkinggal, gyaloglással stb. lehet kézben tartani
 

A cukorbetegség kifejlődése és szövődményei gyakran társulnak az ún. metabolikus szinrdómával, ami több veszélyes kockázati tényezőt egyesít: túlsúlyt, hasi hízást (derékbőség férfiaknál 100, nőknél 88 cm felett), emelkedett trigliceridszintet, a "jó" HDL-koleszterin szintjének csökkenését, magas vérnyomást (140/90 Hgmm feletti értékek) és emelkedett vércukorszintet (több mint 5,5 mmol/l = 100 mg/dl).

 

Az inzulinterápia gyakran figyelmen kívül hagyott veszélye a vércukorszint hirtelen zuhanása, a hipoglikémia. Felléphet hirtelen, figyelmeztető jelek nélkül is, ha vannak ilyenek, ezek a következők: gyengeségérzet, hideg verítékezés, szédülés, esetleg fejfájás, később eszméletvesztés. Ezért az inzulinnal kezelt betegeknek semmi esetre sem szabad étkezést kihagyniuk, és végszükség esetére mindig magunknál kell tartaniuk egy kevés szőlőcukrot. E veszély miatt az inzulinfüggő betegeknél inkább 7,7-8,3 mmol/l (140-150 mg/dl) vércukorszint tartására törekszenek a normálisnak tartott 4,4-6,6 mmol/l (80-120 mg/dl) helyett.

 

A rendszeres vércukorszint-ellenőrzés és bizonyos időközönként a HbA1c ellenőrzése alapján következtethetünk a beteg táplálkozására. Igen sokféle, szájon keresztül szedhető gyógyszerrel azonban a nem megfelelő étrend esetén is viszonylag jól karban lehet tartani a vércukorszintet. Így a kalóriadús táplálkozás továbbra is károkat okoz a szervezetben - ugyanis a túl sok elfogyasztott cukrot és zsírt a tabletták sem képesek levegővé oldani -, csak ezt nem észleljük.

 

A legújabb klinikai tanulmányok bebizonyították, hogy a konzekvens gyógyszeres kezeléssel is csupán a laboratóriumi eredményeket lehet javítani, szépíteni, mindez nem védi meg a beteget a betegség kései szövődményeitől - sőt ezek talán még fokozódhatnak is, mivel a páciens abban a tudatban, hogy a gyógyszerrel minden rendben, továbbra is nem megfelelő étrendet és életmódot folytat. Az alapvetően inzulint igénylő I. típusú cukorbetegséggel ellentétben a II. típusú diabéteszben szenvedők 80 százalékánál orvosi műhibának tekinthető a vércukorszint kizárólag tablettás csökkentése diéta helyett.

 

Napi táplákozás

A megoldást az oknál kell keresni. Ebben a diétás termékeknél sokkal fontosabb szerepet játszik a levélmérleg és a tápanyagtáblázat. Ez megmutatja az egyes élelmiszer-alapanyagok szénhidráttartalmát, illetve az ennek megfelelő kenyéregységet (ke):

 

1 ke = 12 g szénhidrát = 48 kcal = 204 kJ. Az újabb mértékegység, a szénhidrátegység (sze, 1 sze = 10 g szénhidrát) nem tudott elterjedni, de egyes irodalmakban és táblázatokban megjelenik.

 

A fehér kristálycukorban és a belőle készült ételekben semmiféle értékes anyag nem található. A friss gyümölcs ezzel szemben ellátja szervezetünket mindazokkal az anyagokkal, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy egészségesek legyünk és jó teljesítményt nyújthassunk

 

Étkezés után megemelkedik a vércukorszintünk. Az egészségesnek tekinthető legmagasabb szint, kb. 6,6 mmol/l (120 mg/dl) elérésével a glükózt szervezetünk glikogénné alakítja át, amely hosszabb ideig raktározható a májban és az izomszövetben. Mivel szerveink, agyunk, anyagcsere-folyamataink és izmaink glükózt igényelnek - koplalás hatására - csökken a vércukorszint, míg eléri alsó határát, ami kb. 4,4 mmol/l (80 mg/dl). Most a glikogén alakul vissza glükózzá, ezért a vérbe jut, emelkedik a vércukorszint. Ezt az automatikus folyamatot a cukorbetegnek saját magának kell ellenőrzése alatt tartania, figyelnie, mikor éri el a vércukorszint a felső, illetve az alsó határát. Az anyagcsere hasonlóan reagál egy szénnel fűtött kályhához. Magas lángon ég, ha rendszeresen kis mennyiségekben kap fűtőanyagot. Ha túltömik, csak izzik és elkormolódik.

 

A cukorbetegeknek szánt étrendi ajánlások mindenkire érvényesek, akik egyszerűen csak fogyni szeretnének. Az ételek megvonása nem sokat segít, ugyanis a koplalást a szervezet vészhelyzetként értékeli. Ha valaki egész nap koplal, a vacsora minden egyes kalóriáját annál jobban igyekszik majd hasznosítani a szervezete, még akkor is, ha ez a vacsora nem túl kalóriadús.

 

Diétázás helyett inkább megfelelő összetétel

Akármilyen szép reményeket is keltenek a gyógyszerek, a cukorbetegséget csak rendszeres testmozgással (naponta, az egész testet átmozgató sport, pl. nordic walking, gyaloglás stb.) és megfelelően irányított táplálkozással lehet kézben tartani és kezelni.

 

Ajánlatos az elővigyázatosság az olyan "csodaszerekkel" kapcsolatban is, mint a babhéj vagy a fahéj. Ezek gyakran nagyobb zavart okoznak, mint amennyit használnak, ráadásul hatásuk nem megbízható. Minden valódi terápia célja, hogy a károkat megakadályozzuk, ahelyett, hogy pusztán a laboratóriumi értékeket szépítgetnénk. És ezt főképp táplálkozással lehet elérni.

 

Minden cukorbetegnek ajánlatos beszereznie egy vércukorszintmérő műszert. A megfelelő napirend ellenőrzése érdekében érdemes néhány napig minden főétkezés előtt és után megmérni a vércukorszintet. Az ebből kirajzolódó görbe akkor helyes, ha az étkezés előtti 4,4 mmol/l (80 mg/dl) és az étkezés utáni 6,6 mmol/l (120 mg/dl) közötti tartományban mozog. Erős eltérések esetén az elfogyasztott kenyéregységek mennyiségét növelni vagy csökkenteni kell - különös tekintettel a fizikai terhelésre vagy a mozgáshiányra.

 

Eleinte fontos szabály: naponta hatszori étkezés, alkalmanként 2-6 kenyéregységgel, összesen tehát 15 kenyéregységgel egy nap alatt: első reggeli, második reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora, pótvacsora. És még egy fontos szabály: a bevitt energia kb. 55 százaléka származzon szénhidrátokból, legfeljebb 30 százaléka zsírokból és kb. 15 százaléka fehérjékből.

A vegetáriánus étrend csökkenti a cukorbetegség kialakulásának veszélyét

 

A fentiek alapján egy ebéd 60 g burgonyából (1 ke), 100 g borjúhúsból (10 g zsír), 120 g zöldbabból (0,5 ke) áll. Desszertnek fogyasztható 120 g őszibarack (1 ke). A szénhidráttáblázat segítségével mindenki összeállíthatja magának saját étrendjét ízlésének, illetve éhségérzetének megfelelően. Ha valaki erősen kívánja a borsópürét, akkor egye azt, de csak 20 g-ot. Kínzó éhségérzet esetén fogyasszunk zöldbabot, ebből egy kenyéregység eléréséhez 240 g fogyasztható. Így stabilizálható a vércukorszint, csökkenthető a testsúly, javítható az életminőség.

 

 

Több százezresre becsülik hazánkban azok számát, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy cukorbetegek. De nincs ez másként a gazdagabb egészségügyi ellátással rendelkező államokban sem.

 

Egy német beteg például arról számolt be, hogy állandóan visszatérő gyulladások kínozták, és háromszor egymásután súlyos hallászavar lépett fel nála. A gégész gyanakodott először cukorbetegségre, ami a tesztvizsgálatok során beigazolódott. A diagnózis sokkolta a pácienst, hiszen ekkor csak 39 éves volt, nem volt súlyfeleslege és nem élt mozgásszegény életet. Igaz, a családjában előfordult már cukorbetegség.

 

Ha várnak a kezelés megkezdésével, azzal értékes időt lehet veszíteni. De van néhány dolog, amit azonnal be lehet vezetni. Teljes értékű étrendet kell fogyasztani, friss zöldségeket, alacsony cukortartalmú gyümölcsöket, étrendi kiegészítőként C-, A- és E-vitaminokat, cinket, krómot és magnéziumot viszonylag magas dózisban. Emellett homeopátiás orvos ellenőrzése mellett ki lehet próbálni a Datisca cannabina D2 homeopátiás gyógyszert. Ennek a homeopátiás gyógyszernek inzulinszerű hatása van, és segít inzulinrezisztencia eseteiben is.

 

A II. A típusú diabétesz során ugyan elegendő inzulin áll rendelkezésre, de nem képes a cukrot a sejtek belsejébe szállítani. A sejtekben energiahiány, a vérben cukorfelesleg alakul ki - ördögi kör. Az orvos a hemoglobin-A1c szintjét ellenőrzi a vérben, amely paraméter hosszú távon mutatja a vércukorszint alakulását. A hemoglobin-A1c a vérben keringő, elcukrosodott fehérjék mennyiségét méri, amelyek hónapokig keringenek a vérben, mielőtt átalakulva beépülnének az erek falába, ott előidézve a talán sokak által jól ismert szövődményeket.

 

Diabétesznél fontos a megfelelő életmód

Több százezresre becsülik hazánkban azok számát, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy cukorbetegek. De nincs ez másként a gazdagabb egészségügyi ellátással rendelkező államokban sem.

 

Egy német beteg például arról számolt be, hogy állandóan visszatérő gyulladások kínozták, és háromszor egymásután súlyos hallászavar lépett fel nála. A gégész gyanakodott először cukorbetegségre, ami a tesztvizsgálatok során beigazolódott. A diagnózis sokkolta a pácienst, hiszen ekkor csak 39 éves volt, nem volt súlyfeleslege és nem élt mozgásszegény életet. Igaz, a családjában előfordult már cukorbetegség.

 

Hágy gramm egy kenyéregység (ke)?

 

Ha várnak a kezelés megkezdésével, azzal értékes időt lehet veszíteni. De van néhány dolog, amit azonnal be lehet vezetni. Teljes értékű étrendet kell fogyasztani, friss zöldségeket, alacsony cukortartalmú gyümölcsöket, étrendi kiegészítőként C-, A- és E-vitaminokat, cinket, krómot és magnéziumot viszonylag magas dózisban. Emellett homeopátiás orvos ellenőrzése mellett ki lehet próbálni a Datisca cannabina D2 homeopátiás gyógyszert. Ennek a homeopátiás gyógyszernek inzulinszerű hatása van, és segít inzulinrezisztencia eseteiben is.

 

A II. A típusú diabétesz során ugyan elegendő inzulin áll rendelkezésre, de nem képes a cukrot a sejtek belsejébe szállítani. A sejtekben energiahiány, a vérben cukorfelesleg alakul ki – ördögi kör. Az orvos a hemoglobin-A1c szintjét ellenőrzi a vérben, amely paraméter hosszú távon mutatja a vércukorszint alakulását. A hemoglobin-A1c a vérben keringő, elcukrosodott fehérjék mennyiségét méri, amelyek hónapokig keringenek a vérben, mielőtt átalakulva beépülnének az erek falába, ott előidézve a talán sokak által jól ismert szövődményeket.

- dr. ki -
XV. évfolyam 8. szám

Címkék: cukorbetegség, diabétesz, inzulin

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.