Betegségek A-tól Z-ig

Élvezzük az életet!

Mit tanulhatunk a depressziós emberektől?

    A depresszió az egyik legsúlyosabb pszichés megbetegedés, amely súlyos szenvedést ró a páciensre és meglehetősen széles körben elterjedt. A betegség létrejöttében általában több dolog játszik közre: biológiai tényezők, fejlődés-lélektani tapasztalatok, valamint aktuális események. Komoly szerepük van azonban a depressziót okozó gondolkodási, érzelmi és viselkedési mintáknak is. Az ilyen minták igen elterjedtek. 


     

    Bár a páciens számára a depresszió komoly lelki szenvedést jelent, ugyanakkor képes megvédeni őt a krónikus túlterheléstől. Az elszenvedett lelki trauma hatására kialakuló pszichés visszahúzódás a törődés és a kímélet iránti vágyat jelképezi, amit egyébként aligha vallunk be önmagunknak. A depresszió gyakran arra is figyelmeztet, hogy nem kellő mértékben veszünk részt életünk, sorsunk alakításában. Sokszor az elszigetelődésre tett kísérletet is jelentheti, vagy fájdalmas kiáltás védettség, kötődés, szeretet iránt. Ha a pszichoterápia során a depresszió üzenetét és funkcióját keressük, lehetőség nyílik a beteg számára saját életének korrekciójára.


    Széles körben elterjedt káros gondolati és viselkedési minták

    Rendszerint a depresszív fázis saját magától elmúlik, az egyéni sztereotip viselkedésmódok azonban akaratlanul meghosszabbíthatják vagy ronthatják a betegséget. Sokan ugyan nem kifejezett depresszióban szenvednek, de jellemző rájuk egy sor olyan káros, deprimáló hatású viselkedésminta, amelyek a mi kultúrkörünkben meglehetősen elterjedtek. Az ilyen káros gondolati, érzelmi és viselkedési mintákat pszichoterapeuta segítségével gyorsan azonosíthatjuk. 

     

     

    A tanult hittételek adják az alapot

    A depressziósoktól megtanulhatjuk, mit hogyan ne csináljunk. Azonban nem személyes hibáról vagy bűnről van szó. És nem is kényszeresen pozitív gondolkodásról. Sokkal inkább arról, hogy próbáljunk felelősséget vállalni saját magunkért itt és most, és ne rontsuk el életünket, hanem - legalább néha - próbáljuk meg élvezni azt.

     

    A depresszió "fundamentuma" gyakran a neveltetés által közvetített beállítottság, hogy csak arra figyeljünk, ami nincs rendben velünk. Minden kritikát személyesnek veszünk, soha nem vagyunk büszkék magunkra, negatívan hasonlítjuk össze magunkat másokkal.

     

     

    "Velem nem stimmel valami!"

    A saját magunkkal szemben támasztott túlzott elvárások hatására önértékelésünk, önbecsülésünk legyengül. Ha ezután csalódás hatására, például azért, mert azon kaptuk magunkat, hogy nem cselekedtünk helyesen, nem voltunk segítőkészek, a belső hang becsmérlően szól hozzánk, saját magunkat hajszoljuk depresszióba.

     

    Aki így gondolkodik és így bánik saját magával, sok élethelyzetben automatikusan "depresszív alapállásba" helyezi önmagát. Vállai elernyednek, térde megbicsaklik, fejét lógatja, tekintete a földre esik. E testtartás önkéntelenül hat agyunk érzelmi központjára és erősíti a depressziós hangulatot.

     

    Gyengének lenni, jajveszékelni és panaszkodni - ezek olyan igények, amelyeket sokáig elfojtunk magunkban. Ha azonban állandóan csak jajgatunk, anélkül, hogy készek lennénk életünkön változtatni, elérkezik a pillanat, amikor embertársaink nem vesznek komolyan bennünket.

     

    A depressziósok előszeretettel veszik körül magukat szintén deprimált, panaszkodó emberekkel, ami tovább súlyosbítja helyzetüket. Ha a pszichoterápiát depressziós terapeuta vezeti, aki az élet problémáit folyton a legapróbb részletekig megbeszéli a pácienssel, könnyen megtörténhet, hogy mindketten az ún. problémahipnózis állapotába süllyednek. Ilyenkor a terápiás beszélgetés után nem világos, kettejük közül kinek van szüksége azonnal antidepresszáns gyógyszerre.

     

    A természetben tett séta eltereli gondolatainkat, ha lehangoltak vagyunk, ugyanakkor javítja hangulatunkat

     

    A múlton való rágódás bűntudatot kelt

    Sok depressziós ember azzal tetézi kínjait, hogy soha nem a jelenben él. Ahelyett, hogy minden érzékével érezné, mi mindent lehet átélni az "itt és most"-ban, a múlt dolgaival, problémáival törődik: "Bárcsak ne ezt vagy azt tettem volna... Csináltam volna inkább...." Az azon való merengés, mit rontottunk vagy mit mulasztottunk el, mély bűntudatot kelt.

     

    Másfelől a kérdés, "Mi lenne, ha...?", amelyhez katasztrófaképzetek társulnak és képzeletbeli gondok tornyosulnak, félelmet kelt. Mindkét gondolkodási minta erősíti a lelki stresszt, ezen keresztül pedig a depressziós hangulatzavart.

     

    A túlzott elvárások, a perfekcionizmus szintén okozhatnak depressziót. Az arra való törekvés, nehogy a legkisebb hibát elkövessük, óriási nyomást jelent, amihez erős félelem társul. Mindez ahhoz vezet, hogy paradox módon pont eme alapállás mellett hibázunk meglehetősen sokat. A hibázáshoz való jog felismerése nélkül nem tudunk újat tanulni, olykor teljesen megrekedünk. Nem is jelentkezünk a vizsgára, a diplomamunkát nem adjuk le, mert attól félünk, valami nem tökéletes. 

     

    Ha megrepedezik az álarcunk, visszahúzódunk

    Sokan nagyon igyekeznek kifelé laza, hűvös, ellenőrzés alatt tartott arcot (maszkot) mutatni, miközben elrejtik valódi érzelmi életüket. Ha mindez egy idő után túl sok erőfeszítést kíván és belefáradnak, a szép maszk repedezni kezd, visszahúzódnak, magányossá válnak. Azt képzelik, embertársaik számára így nem elviselhetők, nem szeretetre méltók. Ezzel azonban lemondanak egy sor pozitív élményről, amelyek javíthatnák hangulatukat, és beindul a lefelé tartó depressziós spirál.

     

    A "semmit sem kockáztatok" típusú hozzáállás is okozhat depressziót. Sokan az állandó, egyhangú taposómalmot hajtják, nem lépnek új utakra. Életük kiszámíthatóvá, ellenőrizhetővé válik, ami idővel borzalmasan unalmas. Ha e helyzetben testi panaszok keletkeznek, gyakran ez az egyetlen izgalom az életükben. A testi betegség további ürügy arra, hogy az illető az élettől még inkább visszahúzódjon. Félelemből és a depresszió miatt az illető már el sem hagyja az ágyat. A szenvedő lelke mélyén izgalomra vágyik - de retteg a kockázattól. Ez a hozzáállás a "normális, kiszámíthatatlan, vad élettel" összeegyeztethetetlen. Az élet nem tervezhető, hanem történik, míg mi (másfajta) terveket szövögetünk.

     

    Stresszt okoz, ha mindenkinek meg akarunk felelni

    "Csak ne mutassuk ki érzelmeinket. Főképp a bosszúságot kell lenyelni, leplezni. Ha érzelmeket mutatok, az sérülékennyé tesz. Harmónia mindenekfelett!" Az ilyen gondolati minták egyenes úton vezetnek a pszichoszomatikus betegséghez, elsősorban depresszióhoz. Az emberi kapcsolatokban (síri) nyugalom és elidegenedés lesz úrrá, a konfliktusokat nem tisztázzák egymással, a saját igények hátrasorolódnak. Az illető belülről duzzog, "mert annyira korlátoznia kell magát".

     

    Ennek hátterében általában az az irracionális gondolat áll, hogy az egyedüllétet nem lehet elviselni, nem lehet túlélni. A következmény: elidegenedés, a vitalitás elveszítése és az autoagresszivitás - a belső düh, harag.

     

    Aki nem tud nemet mondani, illetve mindig igent mond, amikor valójában nemet gondol, mert meg akar felelni másoknak, annak szervezetében igen magas a stressz szintje. A túlterheltség, a kimerültség gyorsan depresszióba torkollhat.

     

    Sokan önként lemondanak, sőt megtiltanak maguknak minden élvezetet, általában az elsajátított szülői tilalmak és intelmek hatására. Az ilyen életben a kötelesség az első. "Csak azt szeretik, aki teljesít..." Mások szeretetét, az elismerést önkizsákmányolással, "teljesítménnyel" igyekeznek elérni. A valódi emberi kapcsolatokra, viszonyokra az ilyen életben nem marad sok idő. De aki soha nem élvez semmit, az maga is élvezhetetlenné válik.

     

    Ne szépítsük szavakkal életünket, inkább változtassunk rajta!

    Ahelyett, hogy realista módon ellenőriznénk, kipróbálnánk, mi jó és mi ártalmas nekünk, nem utolsósorban emberi viszonyainkat illetően is, sokan igyekeznek életmód-tanácsadó kiadványok javallatai alapján irreálisan pozitív gondolkodást magukra erőltetni. Itt fennáll annak veszélye, hogy a betegséget, amely kezelést igényelne, mártíromsággá emelve, szavakkal megszépítjük. Ehelyett fontos volna megtanulni a realista gondolkodást, az elkerülhetetlen szenvedést nem súlyosbítani, helyette magunkhoz ragadni a kezdeményezést, és a változtatható, megszüntethető szenvedést megállítani.

     

    Sokan megrekednek abban a reményben, hogy "minden megjavul", a körülmények vagy bizonyos személyek, a partner, a szülő stb. áldozatának tekintik magukat. Másokat vádolnak, és megkeserednek áldozatszerepükben. Ezzel azonban elszalasztják annak esélyét, hogy saját kezükbe vegyék sorsukat, életüket, és apró lépésenként megvalósítsák saját igényeiket, vágyaikat.

     

    Igazságos bánásmód saját magunkkal és másokkal szemben

    Saját magunkkal jó barátságban lenni, igazságosan bánni másokkal, elfogadni gyengeségeinket és határainkat, ápolni tehetségünket, adottságainkat, örülni ezeknek, és hiteles, őszinte kapcsolatokat teremteni - általában ezek a dolgok azok, amelyekre "depressziós énünk" figyelmeztetni akar bennünket.

    - dr. ki -
    XVI. évfolyam 2. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.