Betegségek A-tól Z-ig

Érelzáródás: a nem dohányzókat is utolérheti

Amikor a kirakatnézés már nem öröm

Mindannyian szeretünk kirakatokat nézegetni. Ám ha az álldogálás már rövid idő után fájdalommal jár, meglehet, hogy egy súlyos betegség előrehaladott stádiumával állunk szemben. Az ún. kirakatnéző betegség elsősorban a dohányzókat veszélyezteti, de sajnos azokat is érinti, akik soha nem szívtak el egyetlen cigarettát sem. A perifériás artériaelzáródás esetében fontos a korai felismerés és a megfelelő kezelés.


A kirakatnéző betegségben jelentkező lábfájdalmak rendszeres megállásra késztetnek

 

A perifériás keringés tartósan elégtelen, az kihatással van a környező szövetekre is. Kezdetben a lábikrában, járás közben jelentkező húzó fájdalmat később szakaszos sántítás követi. E tünetek érzékelése után a rendellenességek az agy, a szív vagy a hasüreg területén is megjelennek.

 

Az érelzáródás az esetek 80 százalékában a lábartériák elmeszesedése miatt alakul ki, ritkábban az erek gyulladásának hatására. A perifériás érelzáródás jellegzetes és veszélyes civilizációs betegség, amelynek kockázati tényezői: dohányzás, magas vérzsírérték, magas vérnyomás és mozgáshiány.

 

A fehérjében és zsírban gazdag táplálkozás és a túlzott kalóriafelvétel hatására kialakul az érfalak gyulladásos elváltozása, amit a dohányzás és a magas vércukorszint csak tovább súlyosbít. A gyulladt érszakaszra fokozottan rakódnak le az agyagcseretermékek, ami érelmeszesedéshez vezet. Ezeken a területeken romlik a szövetek vérellátása, ezáltal kevesebb energiához és oxigénhez jut az érintett terület. Ennek következtében akadozik az anyagcseretermékek elszállítása, amelyek aztán pangást eredményeznek a vérerekben.

 

Ráadásul az artériákra súlyos terhelést jelent a nikotin, valamint az állati zsír, és miattuk fokozódik a szívinfarktus és a szélütés kialakulásának a kockázata. Ha az érelzáródási folyamatot nem sikerül megállítani, a károsodott vérerek által átszőtt testrész elhal, üszkösödésnek indul, amit műtéti úton el kell távolítani. Ez érintheti a lábfej egyes részeit vagy az egész lábat is.

 

Korai diagnózis esetén jobbak a gyógyulási esélyek

A perifériás keringési betegségeket rendszerint nem, vagy csak túl későn veszik komolyan. Az érrendszeri betegségek 70 százalékának ugyanis nincsenek vagy alig vannak tünetei, és a fájdalom is akkor jelentkezik, ha az ér már majdnem teljesen elzáródott. A betegség felderítésére különféle diagnosztikai módszerek állnak rendelkezésre: például a pulzus tapintása, laborvizsgálatok, az erek műszeres vizsgálata (pl. Doppler-ultrahang).

 

Noha a mozgás fájdalmat okoz, mégis a legfontosabb gyógymód. Ideális a túrázás, amikor is a panaszmentesen megtehető útszakaszokat apránként kell hosszabbítani
 

Fontos a zsírfogyasztás csökkentése, a dohányzás mellőzése és nem utolsósorban a mozgás

A betegséget sokszor „dohányos láb” kifejezéssel illetik, amely arra utal, hogy a dohányzás az első számú rizikófaktor. Tehát a gyógyulás alapfeltétele a cigaretta teljes elhagyása.

 

Fontos a táplálkozás megreformálása: mérsékelni kell a koleszterin- és a zsírdús ételek fogyasztását, valamint az alkoholt. Helyette térjünk át a vegetáriánus táplálkozásra és minél többször iktassunk be léböjtöt. A böjt lúgosító hatását fokozhatjuk bázikus sókkal, például Basicával. Tudni kell azt is, hogy a szervezet az alkoholt zsírrá alakítja át, ezért csak kis mennyiségben (4 dl sör vagy 2,5 dl bor) ajánlott a fogyasztása a férfiaknak, a nőknek ennek a fele. A bor lehetőleg kénmentes legyen. A gyaloglás fontos része a bázisterápiának. Mindenféle mozgást végezzünk azonban rendszeresen és lehetőleg ellenőrzött körülmények között, egészen a fájdalomhatárig. Ezáltal javul a kapillárisok, valamint az elzáródást kikerülő párhuzamos erek működése, és egy idő után érezni fogjuk, hogy egyre hosszabbra nyúlik a fájdalommentes időszak.

 

Iktassunk be életünkbe olyan mozgásformákat (kerékpározás, túrázás, nordic walking), amelyek növelik állóképességünket, javítják a szív működését, megemelik a szervezetünkben a jótékony hatású HDL-koleszterint, és ezzel párhuzamosan csökkentik a kártékony LDL-koleszterin szintjét. Utóbbiak egészséges aránya: LDL/HDL <3,5. Ezen túlmenően rendszeres mozgással megelőzhetjük a cukorbetegség kialakulását és megszabadulhatunk a túlsúlyunktól is. Nem cél, hogy a mozgás megerőltető legyen, különösen idős emberek esetében megteszi a félórás tempós gyaloglás naponta. Otthon ajánlott a jóga, különösen az a gyakorlat, amikor is gyertyaállásban lábfejkörzést végzünk egészen a fájdalom jelentkezéséig.

 

   

A perifériás érelzáródás jellegzetes és veszélyes civilizációs betegség. Az artériákra súlyos terhelést jelent a nikotin

 

Vizes kezelések, meleg pakolások

A szaunázás a bőrön keresztül segít a méregtelenítésben, különösen akkor, ha a máj, a vesék és a belek működése már nem tökéletes. Ezen túlmenően lazít és serkenti a vérkeringést. A hideg és a meleg váltakozásának hatására ereink rugalmasabbá válnak. De ne feledjük, hogy a hideg vízzel történő zuhanyozás mindig a szívtől legtávolabb eső ponton kezdődjön.

 

Szintén javítja a keringést a sós víz és a bázikus hatású méregtelenítő fürdő. Az otthon is alkalmazható sós fürdő receptje: Egy félig telt kádban, 37 °C-os vízben oldjunk fel egy kiló konyhasót, majd engedjünk hozzá meleg vizet, egészen addig, amíg a víz hőmérséklete 42 °C nem lesz. Áztassuk magunkat 10-15 percig, majd meleg takaróba burkolózva 1-2 órát pihenjünk úgy, hogy eközben izzadjunk. A fürdőzés során és utána igyunk meg legalább fél liter vizet vagy gyógyteát. Nagyon fontos, hogy a kúra kellemes érzést okozzon, valamint az is, hogy a szívbetegek előtte kérjék ki kezelőorvosuk tanácsát.

 

Az emelkedő hőmérsékletű lábfürdők szintén edzik a vérereket, de csak a Fontaine-féle beosztás I. és II. stádiumában. A III. stádiumtól a szövetek vér- és energiaellátása már tartósan zavart szenved. Így meleg hatására az erek már nem képesek kellő mértékben kitágulni, és tovább fokozódik a szövetek oxigénhiánya. Ennek következtében erősödhet a fájdalom, és bekövetkezhet a szövetelhalás. Emiatt a III. stádiumtól kezdődően csak a megfelelő reflexzónákon (a hát alsó része és a medence) alkalmazható a forró pakolás. Ekkor egy konyharuhát frottírkendőbe csavarunk, majd az egészet belemártjuk forrásban lévő vízbe. Ha kivettük a törülközőket, alaposan kicsavarjuk és elviselhetően forrón az érintett bőrfelületre helyezzük, majd száraz pamut- vagy frottírkendővel átkötjük. A pakolást addig hagyjuk fent, amíg kényelmesnek érezzük.

 

 

Egyéb alternatív gyógymódok: az érmetszéstől a homeopátiáig

Akinek magasak a vérzsírértékei, magas vérnyomásban szenved, túlsúlyos vagy köszvényre hajlamos, annak a méregtelenítés és a vérkeringés javítása érdekében ajánlott negyedévenként köpölyözést vagy érmetszést végezni, amikor is legfeljebb 200 ml vértől szabadulunk meg. Ám a lecsapolandó vér mennyiségét és a kezelés gyakoriságát a vér hematokritértékei határozzák meg.

 

Térjünk át a vegetáriánus táplálkozásra és minél többször iktassunk be léböjtöt

 

A vérerek automatikusan kitágulnak, ha a szervezet elsavasodása következtében a szövetekben megnő a szén-dioxid mennyisége. Éppen ezért ha szén-dioxid-injekciót fecskendeznek a bőr alá, az erek automatikusan kitágulnak a szerveinkben, az izmainkban és a csontjainkban is. Ezt az injekciót a nyak hátsó részén, a háton, a fartájékon, illetve a combon és a lábszáron lehet beadni.

 

Sajátvér-kezelés UVB-fénnyel: ennek hatására megnő a vörösvértestek oxigénfelvevő képessége és javul a vér viszkozitása. A kezelés eredményeképpen gyakran erősödik az immunrendszer és csökken a vérben a káros koleszterin.

 

A saját vérrel végzett kezelés másik, keringést javító formája az ún. oxigénterápia. Ennek során ózonnal dúsítják a pácienstől levett vért és ezt fecskendezik vissza. Ezen kívül a vérkeringés javítására számos egyedi és komplex homeopátiás készítmény is rendelkezésünkre áll.

 

Szelénnel, cinkkel és vitaminokkal a szabad gyökök ellen

A szabad oxigéngyököket testünk gyökfogó mechanizmusai semmisítik meg. Ehhez a folyamathoz a szelén és a cink nélkülözhetetlen nyomelemek. Az ortomolekuláris orvoslás ajánlása szerint reggel 100-300 μg szelént, este pedig 25-50 mg cinket érdemes szedni.

 

A káros szabad gyökök lekötésére ajánlott még fogyasztani a következőket: A- (naponta 1 mg), E- (200-300 IU) és C-vitamin (1000 mg), továbbá B12- (5 μg), B6- (5 mg) és B1-vitamin (5 mg). A kúrát évente kétszer 4-6 hétig végezzük.

 

 

Neurálterápia

A szóban forgó betegségben szenvedők szervezete meglehetősen stresszelt, ez az állapot pedig hosszú távon a vérerek szűkülését eredményezi. A folyamatban a vegetatív idegrendszer játssza a főszerepet, hiszen az idegfonat izgalmi állapota stresszreakciót vált ki a szervezetben, közte az erekben. Ebben az állapotban fokozottan képződnek szabad gyökök is, amelyek tovább károsítják a vérereket. A neurálterápia célja ennek megakadályozása.

 

A neurálterápia szintén a betegség első és második stádiumában alkalmazható legeredményesebben

 

A kezelés során injekció formájában érzéstelenítőt juttatnak a bőr alá, illetve a kórfolyamatban érintett szövetekhez annak érdekében, hogy feloldják a szervezetben kialakult blokádokat. A perifériás érelzáródás esetében a csigolyákat ellátó artéria, a halánték- és a nyaki artéria mellé szúrnak. Az is előfordulhat, hogy a szimpatikus idegrendszert alkotó idegdúcok (ganglionok) környékére adják az injekciókat, illetve a megbetegedett terület környékére. Ez utóbbi különösen hatásos eredménnyel jár. A lábak vérkeringési zavaraiban a comb fő artériája mellé injekcióznak, legtöbbször 4 ml 1%-os procainnal. A neurálterápia szintén a betegség első és második stádiumában alkalmazható a legeredményesebben.

 

Az érelzáródás stádiumai

Stádiumbeosztás Fontaine (1899–1979) francia sebész szerint:


I. stádium: Nincsenek panaszok, a diagnózist általában véletlenszerűen sikerül felállítani.
II. stádium: Terhelésre jelentkező fájdalom (amely esetleg megállásra készteti a beteget).
II/a stádium: A panaszmentesen megtehető út hossza több 200 méternél.
II/b stádium: A panaszmentesen megtehető út hossza rövidebb 200 méternél.
III. stádium: A láb nyugalmi helyzetben is fájdalmas, a fájdalom különösen éjjel gyötrő.
IV. stádium: Gangrénásodás – elhalás (nekrózis), a szövetek sorvadásával és elszíneződésével jár, például elfeketednek a lábujjak.

 

Az I. és II. stádium még gyógyítható, a III. stádiumtól kezdve már csak enyhíteni lehet a bajt.

-dr.ki. -
XVI. évfolyam 7. szám

Címkék: érelzáródás, érszűkület, holisztikus gyógymódok, keringési betegség, kirakatnéző betegség

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.