Betegségek A-tól Z-ig

Fájdalom és meditáció

A meditáció hatékony eszköze az ellazulásnak. Ezzel azonban még nem merítettünk ki minden lehetőséget: fájdalom és betegség esetén is fontos segítség lehet.


 

 

Már sokat olvashattunk a meditációs terápiákról betegségekkel és emocionális kiégéssel kapcsolatban. Mint annyi más területen, e téren is hajlamosak vagyunk a meditáció lehetőségeit túl- vagy alulértékelni. Ennek a cikknek az ún. légzésmeditáció a témája, amelynek haszna vallási meggyőződéstől függetlenül vitathatatlan. Sem a buddhizmus, sem a kereszténység, sem egyéb vallás nem sajátíthatja ki magának a légzést; az mindannyiunk közös kincse, amelynek segítségével bárki képes meditálni. Az összes meditációs technika közül talán a légzésmeditációs technika biztosítja a legtökéletesebb közérzetet. Nem egyszerű ki- és belégzésről van szó, hanem egy, a légzéskor az egész testünket átjáró energiaáramlás érzékeléséről. Ha sikerül kifejleszteni a kellő érzékenységet ennek észleléséhez, és az energia szabadon, akadály nélkül áramolhat, nem csak testünk működik tökéletesebben, de szellemünk a fájdalmakat is könnyebben képes lesz feldolgozni.

 

Kezdetben csak üljünk néhány percet csendben és mondjuk magunkban a következőket: „Járjon át a boldogság és szabaduljak meg minden szenvedéstől.” Ez talán furcsának és önzőnek tűnhet, de ennek jó oka van. Először is, ha nem vagyunk képesek magunknak tiszta szívből boldogságot kívánni, akkor mások boldogságát sem fogjuk tudni őszintén kívánni. Néhányunknak állandóan emlékeztetnie kell magát, „megérdemli”, hogy boldog legyen. Mindenki, kivétel nélkül, megérdemli a boldogságot. Aki azonban nem képes hinni benne, mindig megtalálja a módját annak, hogy saját magát vagy embertársait kifinomult vagy kíméletlen módon megbüntesse.

 

 

A bensőnkben rejtőző kincs felfedezése

Másodszor fontos, hogy elgondolkodjunk róla, mit jelent a valódi, az igazi boldogság, és hol találhatunk rá. Rövid gondolkodás után csakhamar rájöhetünk, hogy a boldogságot aligha találhatjuk meg a múltban vagy a jövőben. Ami elmúlt, visszavonhatatlanul lezárult, és emlékezetünk sem tökéletes felidézésében. A jövő bizonytalan. Az egyetlen hely, ahol a boldogságot megtalálhatjuk, az a jelen. Azonban a jelenben is keresnünk kell a boldogsághoz vezető helyes utat. Nincs értelme a boldogságot tünékeny észlelésekben, külső dolgokban, emberekben keresni, hiszen a csalódás előre be van programozva az ilyen próbálkozásokba. A valódi boldogságot saját bensőnkben fogjuk megtalálni. A meditáció segít ebben, mintha kincset keresnénk: meditációval találhatjuk, tapasztalhatjuk meg a jelen szilárd, megváltoztathatatlan megélését, melyet a halál sem pusztíthat el.

 

E kincs kiemeléséhez szerszámokra van szükségünk. Az első számú eszköz az, amit az előbb már gyakoroltunk, tehát saját magunknak jó dolgokat kívánunk. A második: más élőlényekre is terjesszük ki e jókívánságot. Mondjuk magunkban a következőket: „Minden élőlény, függetlenül attól, hogy korábban mit tettek velem, találja meg a valódi boldogságot.” Ha erre nem vagyunk képesek, és haraggal kezdünk meditálni, akkor csak a haragot fogjuk látni, ha bensőnkbe pillantunk.

 

A meditáció olyan cselekvés, amelynek jelentőségét általában alábecsülik. A betegségek gyógyítása szempontjából a meditációról többnyire csak két szempontot tartanak fontosnak, nevezetesen a lazítást és vizualizálást, mintha többre nem lenne képes. Valóban, a meditáció kezdetén ez a két legfontosabb momentum, hiszen segítenek ellazulni, és lehetővé teszik, hogy a testen átáramló lélegzet elképzelése révén létrejöjjön egy bizonyos fokú vizualizáció. A meditáció azonban ennél sokkal több. Az emberiség történetében a meditációk nagy mesterei a puszta ellazulásnál sokkal messzebbre jutottak.

 

A meditáció általában három lépésből áll. Az első lépés az ellazulás vagy ellazult figyelem, ami azt jelenti, hogy a szellem kényelmesen berendezkedik a jelenben. Az angol ezt az állapotot a „mindfulness” kifejezéssel adja vissza, ami azt jelenti, ellazult éberség, tudatosság, ellazult energia. Ilyenkor megfigyelhetjük, hogy a szellem egy tárgynál elidőzik vagy sem, vagy azt, hogy esetleg álomba merül. Ha csak ellazulunk és elalszunk, az nem meditáció, mert nem jön létre az alap, amelyre a meditáció épülhet. Ha azonban sikerül tudatosnak maradni, míg a szellem a jelenben kényelmesen letelepszik, következhet a második lépés.

 

Második lépés: minél szilárdabban sikerült a szellemnek a jelenben megtelepednie, annál erősebbé válik. Olyan, mintha a figyelmesség és éberség szétszórt töredékei - mint pl. aggodalmak, emlékek, elvárások vagy bármi egyéb - újra összeállnának és a szellem egységes egésszé alakul. Ha sikerül az EGY-ség érzetét megerősíteni, növelni, minden további aktivitásunkat támogatni fogja, legyen az a meditáció vagy bármely hétköznapi cselekedet.

 

A harmadik lépés: míg továbbra is őrizzük magunkban az EGY-ség érzetét, kiélesedett érzékenységgel fogjuk látni, észlelni mindama dolgokat, amelyek képesek ezt az egyensúlyi helyzetet kibillenteni. Mindenekelőtt meg fogjuk állapítani, hogy az egység érzete azonnal megszűnik, ha saját magunknak vagy másoknak szenvedést okozunk. Aztán megállapítjuk, hogy az olyan érzések, mint a mohóság, a kéjvágy, a düh és a félelem szintén elpusztítják az egység érzetét. Ha eljutunk e felismerésig, találunk módot rá, hogy e negatív érzések, gondolatok hatalmát megtörjük, és eljutunk az éberség olyan magas szintjére, amelyet egyetlen gondolat vagy érzés sem lesz képes a legcsekélyebb mértékben megzavarni. E pillanatban mindentől felszabadulunk.

 

A meditáció e magasabb szintjéből profitálhatunk a legtöbbet. Ha a meditációt pusztán relaxációs gyakorlatként alkalmazzuk, csak a stressz okozta betegségekre tudunk jótékony hatást gyakorolni. AIDS vagy más súlyos betegség esetén azonban sokkal többről van szó, mint puszta stresszről, akár testi, akár szellemi szempontból. Ha a meditáció a relaxáció és a vizualizáció szintjére korlátozódik, messze nem merítjük ki mindama lehetőségeit, amelyeket tartogat nekünk.

 

 

Ne fojtsuk el a betegség, fájdalom és halál gondolatát

Milyen segítséget nyújthat a meditáció, ha súlyos betegséggel vagy halállal kell szembenéznünk? Gyakran halljuk azt a véleményt, miszerint minden betegség a lélekben gyökerezik, elegendő tehát meggyógyítani a pszichét és meggyógyulunk. Léteznek olyan betegségek, amelyek kizárólag pszichés eredetűek, és ezekben az esetekben a meditáció önmagában gyógyulást eredményez. Léteznek azonban más, szintén pszichés eredetű betegségek, amelyek nem gyógyíthatók meditálással. Ha valakinek azt mondjuk, hogy betegsége lelki eredetű, és saját kezében van a gyógyulás kulcsa, olyan terhet rakunk rá, amit nehéz elviselni, ráadásul hirtelen gyengének, kiszolgáltatottnak és magányosnak érzi magát. Sokan meg vannak győződve róla, hogy egészségi állapotukról következtetni lehet lelki alkatukra. Amíg egészségesek, nincs probléma. Amint megbetegszenek, úgy vélik, hogy csődöt mondtak a meditáció során, és meginognak.

 

 

Célunk, hogy bensőnkben valami stabil, biztos kapaszkodót találjunk, függetlenül testi történéseinktől. Amennyiben a meditáció testi gyógyulást eredményez, annak örülnünk kell, de erre egyetlen esetben sincs garancia. Fontos, hogy képesek legyünk meghaladni a testünk túlélésére irányuló vágyat, hiszen ha egy betegség elkerül bennünket, bizonyosra vehetjük, hogy előbb-utóbb még is megbetegszünk egyszer. Igazi gyógyulásnak az nevezhető, ha megtaláljuk a szellemünk mélyén rejtező kincset, amelyet a halálfélelem sem érinthet meg.

 

Ha tehát azt kérdezzük, milyen haszna lehet a meditációnak, azt kell figyelembe vennünk, hogyan tudjuk megőrizni benső békénket, szembesülve a fájdalommal, a betegséggel, az öregedéssel és a halállal. Ezek ugyanis életünk elkerülhetetlen velejárói. Tulajdonképpen ezek az élet természetes részei, és csak manapság tekintjük őket abnormális, elkerülendő tényezőnek. Hiszen a reklámok állandóan azzal tömik a fejünket, hogy az örök fiatalság, az egészség és a szépség veleszületett jogaink. Ha pedig egy szép napon cserben hagynak bennünket, azt szörnyű csapásként éljük meg, és bűnbakot keresünk - és meg is találjuk saját magunkban vagy valaki másban. Pedig senki sem tehető felelőssé mindezért. Születésünk pillanata óta folyamatosan öregszünk, időnk percről percre fogy, senki és semmi nem képes feltartóztatni az öregedést, elhárítani a betegséget vagy a halált. Csak akkor tudunk felnőtt módjára bánni ezekkel a tényekkel és elkerülni a kétségbeesést, ha mindezt belátjuk és elfogadjuk.

 

Kezdjük a fájdalomnál. Amikor jelentkezik, fogadjuk el a jelenlétét. Ez döntő lépés, hiszen a legtöbb ember tagadja a fájdalom létjogosultságát, amikor érintettként éli azt át. Azt hiszik, a fájdalom elől kitérhetnek, eltolhatják maguktól. Olyan ez, mintha az ember azt képzelné, megúszhatja az adófizetést, ha a bevallóívet eldobja: rövid időre talán mentesülünk, de a hatóság előbb-utóbb megtalál bennünket, és akkor rosszabb helyzetbe kerülünk, mint előtte. Aki le akarja győzni a fájdalmat, mindenekelőtt meg kell ismerkednie vele, ami egyúttal azt jelenti, hogy ki kell bírnia. A meditáció abban is segíthet, hogyan engedjük el a testi fájdalmakat, amelyekkel együtt kell élnünk: ha a fájdalom jelen van is, nem kell szenvednünk tőle.

 

Aki ismeri a légzésre irányított figyelem technikáját, képes lesz figyelmét szükség esetén bármely testrészére irányítani. Ha akarjuk, tudatunkat a fájdalomra irányíthatjuk, de az első fázisban helyesebb, ha fájdalommentes testrészeinkre koncentrálunk. A fájdalmat ugyan nem tudjuk elűzni, de nem is kell teljesen átadnunk magunkat neki. Tekintsük természetes ténynek, hogy történik velünk valami, ami azonban nem tud úrrá lenni rajtunk.

 

 

Meg kell különböztetnünk a fájdalmat a fájdalomtól való szenvedéstől

Szintén jó technika annak vizualizálása, hogy a fájdalmon keresztüláramoltatjuk a lélegzetet. Ha sikerül kifejleszteni azt az érzékenységet, hogyan áramlik a lélegzet egész testünkön keresztül, megállapíthatjuk, hogy a fájdalom körül kemény páncélt növesztünk, amely megakadályozza, hogy az érintett testrészen keresztüláramoljon a levegő. Noha ez elhárító stratégia, hosszútávon mégis a fájdalmak felerősödéséhez vezet. Helyesebb tehát a lélegzetet a fájdalmakon keresztül áramoltatni, hogy ezáltal a megkeményedett páncél feloldódjon. Ez a legtöbb esetben enyhíti a fájdalmakat is.

 

Némelyeknél azonban a lélegzetnek a fájdalmas területeken történő keresztüláramoltatása inkább ront a helyzeten, fokozza a fájdalomérzetüket. Ez annak a jele, hogy éberségüket nem képesek helyesen irányítani. A probléma megoldása, hogy figyelmünket a test másik oldalára összpontosítjuk. Más szavakkal: ha jobb oldalunk fáj, koncentráljunk a bal oldalunkra. Ha a fájdalom elöl van, hátoldalunkra koncentrálunk. Ha fejünk fáj, figyelmünket kezünkre vagy lábunkra irányítjuk. Megoldás az is, ha kezünket a hasunkra tesszük, és figyeljük, hogyan mozog fel-le.

 

Amint megerősödik és megszilárdul a koncentráció, hozzáláthatunk a fájdalom elemzéséhez. Elsőként meg kell különböztetnünk a fájdalom fizikai és pszichés részeit: próbáljuk meg a fizikai fájdalmat és az ahhoz társuló pszichés szenvedést különválasztani egymástól. A pszichés szenvedés érzelmekből és negatív gondolatokból táplálkozik, pl. üldözés áldozatának érezzük magunkat, félünk, hogy a fájdalmak felerősödnek, hogy közeleg a vég stb. Gondoljunk ismételten arra, hogy ezeket a gondolatokat nem kell elfogadnunk. Jelen lehetnek ugyan a fejünkben, de nem kell követnünk őket, nem kell átadnunk magunkat nekik.

 

Építsük fel a koncentráció központját Ha sikerült a negatív gondolatok alól kihúzni a talajt, meg fogjuk állapítani, hogy teljesen megszűnnek, semmivé válnak. Olyan ez, mintha szellemileg zavart emberrel kezdenénk társalogni: ha túlságosan ráhangolódunk, lassanként mi is megőrülünk. Hagyjuk az ilyen embert inkább beszélni, de ne válaszoljunk neki, és akkor magától szépen lassan visszahúzódik. Ugyanez vonatkozik a fejünkben dübörgő kellemetlen gondolatokra is.

 

Ha sikerült megszabadulnunk a fájdalmat kísérő szellemi tehertől, és attól a gondolattól, hogy a fájdalom és személyünk elválaszthatatlan, eljutunk arra a pontra, amikor ezt mondhatjuk: „Ez egy fájdalom, és én kívülről szemlélem.” Ha ez megvalósul, sikerült komoly áttörést elérnünk a meditáció terén. Eleinte ez a gondolat újra és újra szertefoszlik. Attól függően, hogy jelen van-e vagy eltűnik, változni fog a fájdalom intenzitása. Szemléljük testünket, a fájdalmat és tudatunkat mint három, egymástól elkülönülő dolgot - mint három zsinórt, amelyek egymáshoz vannak csomózva, de amelyet ki tudunk bogozni. Amint erre képessé válunk, minden fájdalmat el fogunk viselni.

 

A meditáció segíthet elfogadni a betegség tényét. Sokunknak ez a betegség legnehezebb része. Ha azonban sikerült meditálással szilárd központot teremtenünk szellemünkben, megtalálhatjuk e központban a boldogságot, és a betegségre egykedvűen tekintünk majd. Állandóan annak tudatában kell lennünk, hogy a betegség semmitől nem foszt meg bennünket. Egyszerűen csak életünk része. Amint azt már korábban említettük, a betegség nem abnormális dolog, az egészség állapota pedig a csodával határos.

 

Sokan arra panaszkodnak, hogy az olyan súlyos betegségekben, mint az AIDS vagy a rák, a legrosszabb az, hogy elvesztik az ellenőrzést saját testük felett. Amint sikerült szellemünk felett megszerezni az irányítást, belátjuk, hogy a testünk feletti kontroll kezdettől fogva csalóka illúzió volt csupán. Testünk soha nem írt alá egyezményt, hogy akaratunknak aláveti magát. Egyszerűen evésre, járásra, beszédre stb. kényszerítjük, és azt hisszük, hogy uralkodunk rajta. Ő azonban kezdettől fogva saját akaratának engedelmeskedett - azt akarta, hogy tápláljuk, hogy vizeljünk, hogy kiürítsük beleinket, hogy elessünk, megsérüljünk, hányjunk és hogy megöregedjünk. Aki azt hiszi, hogy uralkodik a teste felett, mint pl. a testépítők, valójában saját teste legnyomorultabb rabszolgája.

 

A meditáció legalapvetőbb feladata, hogy bensőnkben létrehozza a figyelem központját, amely lehetővé teszi, hogy az életet úgy lássuk, amilyen az a valóságban. Ez a látásmód felvértez bennünket a fenyegetettség érzetével vagy a kellemetlen meglepetésekkel szemben, amikor testünk hangsúlyozni akarja önálló, független akaratát. Amikor agyi működészavarok jelentkeznek, a meditáló emberek képesek a tényt elfogadni és testüknek ezt a részét elengedni.

 

 

Szellemi állapotok felismerése és elengedése

Ami a halált illeti, a meditáció legfontosabb fázisa, a fizikai megsemmisülés gondolatától független és érinthetetlen tudat felismerése. Aki eljut erre a magas szintre, annak a halál nem jelent problémát. Aki nem jut el idáig, annak a meditáció abban segíthet, hogy felkészüljön az elmúlásra, és méltóságteljesen tudjon távozni az életből.

 

Amikor elérkezik a vég, sokféle gondolat és érzés ötlik fel bennünk - megbánás olyan dolgok miatt, amiket elmulasztottunk, megbánás bizonyos tettek miatt, a szeretett személyektől való elválás fájdalma. Aki nem gyakorlott meditáló, annak szelleme leragad valamilyen fájdalmas gondolatnál, amitől nem tud szabadulni, és az teljesen eluralkodik rajta. Aki ellenben gyakorlott meditáló, és tudja, miként kell elengedni a gondolatokat, illetve képes eldönteni, melyik gondolatot követi és melyiket kell elengednie, az uralni fogja a helyzetet. Képes lesz elszakadni a depressziótól és szenvedéstől terhes lelki állapotoktól és gondolatoktól.

 

Amíg élünk, a meditáció javíthat életminőségünkön. Képesek leszünk a fájdalmat és a betegséget egykedvűen szemlélni és tanulni belőlük. Amikor üt az utolsó óránk és az orvosok tehetetlenek, csak a meditációban tanultak segíthetnek rajtunk. Ezek segítségével méltósággal nézhetünk a halál szemébe és győzhetjük le félelmünket.

V. T.
XI. évfolyam 9. szám

Címkék: energiaáramlás, halál, koncentráció, légzés, relaxáció

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.