Betegségek A-tól Z-ig

Gyakran megfázik?

A természet segít

Alig sikerült rendbe jönni, jön a következő megfázás! Akár mi magunk esünk folyton vissza, akár gyermekeink náthásak szinte szünet nélkül, egy idő után aggódni kezdünk: talán valami nincs rendben immunrendszerünkkel? A természetes életmód és gyógymód segítségével azonban megerősíthetők védelmi vonalaink. Azt azonban le kell szögeznünk, hogy élete folyamán senki nem úszhat meg néhány fertőzést.


 

A fertőzések életünk részei, nem kerülhetjük el őket. Fokozottan érvényes mindez a gyermekekre, akiknek az immunrendszere még fejlődőfélben van. Őket gyakrabban éri felső légúti fertőzés, mint a felnőtteket, méghozzá nemcsak a hideg, nyirkos évszakban. Náluk évente 8 megfázás nem ritkaság. Sokan azért is tartják „fontosnak” a gyakori fertőzéseket gyermekkorban, mert ez edzi a kicsik immunrendszerét. Ha számításba veszszük, hogy egy-egy megfázás egy-két hétig is eltart, képzelhetjük, hogy azok a szülők, akiknek gyakran betegeskedik a csemetéjük, néha úgy gondolják, otthonuk olyan, mint egy gyengélkedő vagy kórház. Általában véve azonban elmondhatjuk, hogy helytelen ezek alapján azt gondolni, gyermekük immungyengeségben szenved. Az aggodalom azonban arra sarkallja a szülőket, hogy orvoshoz forduljanak. Ott általában nem kapnak az egészséges életmódra vonatkozó tanácsot – pl. a stressz csökkentése, egészséges, vitaminokban gazdag étrend, több pihenés, lázas állapotokban több folyadék stb. Talán sok orvos attól tart, a szülők csalódnának, ha olyan „banális” tanácsokkal látnák el őket, hogy végezzenek lábfürdőket, helyezzenek fel pakolásokat stb. Jellemzőbb, hogy ezek helyett inkább felírnak valamit.

 

A hűléseket okozó vírusokkal szemben az antibiotikumok hatástalanok. Ráadásul az antibiotikumok gyakori és indokolatlan használatával a felülfertőződést nem lehet elhárítani, sőt ez a gyakorlat inkább kedvez az újra- vagy felülfertőződésnek. A közelmúltban publikáltak egy klinikai felmérést, amelynek eredménye szerint a középfülgyulladás miatt antibiotikumokkal kezelt gyermekek 76%-ánál három héten belül kiújult a fertőzés. Ha azonban a gyermekeket alternatív módszerekkel kezelték, csak 16%-uknál újult ki a fertőzés rövid időn belül. A fertőzésekkel szembeni fogékonyságot tehát a túl sok és túl intenzív hagyományos orvosi kezelés inkább fokozza. Az antibiotikumokkal kezelt páciensek közül sokan panaszkodnak emésztő szervrendszeri panaszokra, ami érthető, hiszen ezek a készítmények jelentős mértékben befolyásolják a bélflóra összetételét.

 

Az egészséges immunrendszerű felnőtteknél akut fertőzés viszonylag ritkán fordul elő, azonban az évi két-három meghűlés náluk is normálisnak tekinthető. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a hanyag, túlságosan lenge öltözet miatt fellépő hűlés nem írható a gyenge immunrendszer rovására. Ha azonban egyre gyakoribbak vagy hosszabb ideig tartanak és súlyosabb lefolyásúak ezek a fertőzések, érdemes az okokat keresni – legyen az stressz, helytelen, egyoldalú táplálkozás vagy allergia – és természetes gyógymódokkal megkezdeni a kezelést.

 

Rend nélkül nincs egészség

A páciens hatása, befolyása az eseményekre gyakran nagyobb, mint szeretné. Természetesen manapság senki sem szereti hallani, hogy éljen egészségesebben. Pedig rend nélkül nincs egészség. A legtöbben a könnyebbik utat választják: bekapnak valamilyen tablettát, holott minden beteg viszonylag egyszerű módszerekkel jelentős mértékben hozzájárulhat saját gyógyulásához. A kulcsszavak: táplálkozás, testmozgás, lazítás.

 

 

Táplálkozás: A tartósan helytelen, egyoldalú táplálkozás, azaz a túltápláltság vagy az alultápláltság jelentős mértékben gyengíti immunrendszerünket. Az elhízás még nem jelenti azt, hogy szervezetünk megkap minden fontos mikrotápanyagot (vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket), tehát a túlsúlyos ember is lehet alultáplált. Az immunrendszer szempontjából fontosak az A-, E-, C-vitaminok, a vas, a cink és a szelén. A változatos, sok növényi összetevőt tartalmazó étrenddel biztosítható a szükséges anyagok bevitele.

 

Testmozgás: Séta, túrázás, (gyors)gyaloglás, kerékpározás, úszás – a rendszeres mozgás nemcsak a szívnek és a keringés szervrendszernek, hanem immunrendszerünknek is jót tesz. Ezeket jól kiegészíthetik bizonyos enyhe ingerterápiák, pl. a Kneipp-féle módszerek közül a száraz dörzsölések kefével, a váltott hőmérsékletű zuhany vagy a szaunázás.

 

Lazítás: A tartós negatív stressz méreg az immunrendszernek, ezért fogékonyabbá tesz a fertőzésekkel szemben. Kétségtelen, hogy a munkahelyen nem mindig sikerül megőrizni nyugalmunkat. Sok stressztényezőre nincs befolyásunk. A megfelelő mennyiségű alvás és az egészséges alvás-ébrenlét ritmus azonban kellő mértékben kiegyenlíti a stresszhatásokat. Ajánlható tehát, hogy a napi rohanást, stresszt, feszültséget otthon ne a tv előtt ülve vezessük le, helyette inkább olvassunk, sétáljunk, hallgassunk zenét és térjünk korán nyugovóra.

 

Mikrobiológiai terápia

Az említett megelőző jellegű óvintézkedések ellenére is felléphetnek zavarok, amelyeken át kell segíteni a szervezetet. A krónikus immungyengeség hátterében állhatnak a nyálkahártya felületén fellépett elváltozások és olyan zavarok, amelyek az egész immunrendszer funkcióját képesek korlátozni. Ezeket csak alapos orvosi kivizsgálással lehet tisztázni.

 

Testünk minden nyálkahártyáját finoman összehangolt védelmi rendszer látja el, amelynek feladata a kórokozók, az allergiát kiváltó anyagok, vegyszerek stb. elhárítása. E rendszer egyik kiemelkedően fontos eleme a nyálkahártyákon élő baktériumflóra. A hasznos baktériumok segítik beleinkben az emésztési folyamatokat, és hozzájárulnak a nyálkahártyát alkotó sejtek táplálásához. Ezenkívül olyan sejteket aktiválnak, amelyek a kórokozók és káros anyagok semlegesítésében játszanak fontos szerepet. Ezt a funkciót támogatja a mikrobiológiai terápia.

 

A védelem szempontjából központi szerepet játszik beleink kb. 600 négyzetméteres (!) felülete. Itt található a nyálkahártyához asszociált immunrendszer, amely fontos ellenőrző és szabályozó funkciót gyakorol testünk valamennyi nyálkahártyájának működésére. Ha ez a védelmi rendszer összeomlik, annak messzemenő következményei vannak minden egyéb nyálkahártya működésére, így gyakoribbá válhatnak a hűléses, cseppfertőzéses megbetegedések is. Természetesen ez a folyamat érinthet más szerveket is, pl. a bőrt.

 

A bélflóra optimalizálásában nélkülözhetetlen szerepet játszik a mikrobiológiai terápia. Ennek lényege, hogy olyan baktériumokat visznek be a szervezetbe, amelyek beleink ökoszisztémáját és annak sokrétű feladatait támogatják: enterococcus faecalist, escherichia colit és tejsavbaktériumokat. Ezek segítségével a túlterhelt, károsodott nyálkahártya képes regenerálódni. A terápia hatására a nyálkahártya mélyebb rétegeiben működő védelmi rendszer tehermentesül, aminek következtében regenerálódik.

 

A terápia bevált sémája a következő:

1. Enterococcus-készítmény: Naponta 2x20 csepp, lehetőleg hígítás nélkül, 6-8 hétig. Ha akut fertőzés lép fel, a készítményt óránként is lehet szedni. Hűlések esetén mindkét orrnyílásba 1-2 cseppet adhatunk (felszippantani).

 

2. Coli baktérium-készítmény: A kúra harmadik hónapjában kell elkezdeni adagolását, amikorra a fő panaszok általában már csökkennek, enyhülnek. Naponta kétszer 5-10 csepp, lehetőleg hígítatlanul, kb. két hónapig. A kezelést a következő tél előtt, rövidített formában meg kell ismételni (minden készítmény szedési idejét meg kell felezni).

 

 

Autovakcina: „oltóanyag” a páciens szervezetéből

Egyes esetekben az immunrendszernek további segítségre van szüksége. E célra különösen alkalmas az autovakcina, ami mikrobiológiai önoltóanyag. A páciens saját, egészséges bélbaktériumaiból készül.

 

Az alkalmazás módja bőrbe dörzsölés, nyálkahártyá keresztül történő felszívódás, illetve injekció. Az oltóanyagban található baktériumrészecskék hatására az immunrendszert alkotó sejtek működésének összehangolása, szabályozása javul, aminek következtében az egész immunrendszer ismét képes lesz megfelelően reagálni a fertőzésekre.

 

Klinikai tanulmányok igazolták a mikrobiológiai készítmények hatását bizonyos fehérvérsejtekre (T-helper sejtek és makrofágok). Ezek ellenálló rendszerünkben központi helyet foglalnak el. A mikr obiológiai terápia tehát krónikus, gyakran kiújuló fertőzések esetén gyógyító hatású.

 

Vigyázat a gyógynövényekkel!

A gyógynövények, illetve azok kivonatai kiválóan alkalmasak a holisztikus terápiára és a megelőzésre – feltéve, hogy jól alkalmazzuk őket (lásd a bekeretezett szöveget). Hatásuk eléréséhez szükséges az ajánlott dózis betartása, ugyanakkor esetleges mellékhatásokkal is számolni kell. Különösen gyermekek házi kezelésénél fontos betartani néhány alapszabályt:

 

• A kezelés megkezdése előtt tisztázni kell az okokat.

• A gyógyszert célzottan kell alkalmazni.

• A kiválasztott orvosság hatását be kell várni, mielőtt másik készítményre térnénk át.

 

• Először alacsonyabb dózissal kezdjük a medikációt. A „több hatásosabb” elv alkalmazása veszélyes lehet! A tapasztalt terapeuta akut esetben alkalmazhat mindjárt a kezelés elején nagyobb dózist is. Erre azonban nem alkalmas minden növényi készítmény. A laikus pedig helyesen teszi, ha nem kísérletezget.

 

• Az öngyógyítás lehetőleg rövid ideig tartson, a hosszú kezelés veszélye, hogy esetleg komoly betegségeket elkendőzünk.

 

• Ha az otthoni kezelés néhány nap múltán is eredménytelen marad, feltétlenül forduljunk orvoshoz.

 

• A súlyos tünetek, mint pl. szívritmuszavarok, tisztázatlan mellkasi és hasi fájdalmak, valamint tudatzavarok orvosi ellátást igényelnek!

 

                                              Kerti kakukk                            Borostyán

 

Gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt megkérdőjelezhető a tünetek, panaszok mindenáron való elnyomása, enyhítése. A láz- és fájdalomcsillapító készítmények kritikátlan használatával azt érjük el, hogy a gyermekben nem alakul ki a betegség érzetének tudata. Ennek következtében a gyermek nem pihen, nem ad alkalmat szervezetének, hogy megfelelően válaszoljon a fertőzésre. Hasonló a helyzet a felnőtteknél is, elnyomjuk a tüneteket, csak hogy mehessünk dolgozni. Éppen ezért fontos hangsúlyozni, hogy kifejezettebb hűléses tünetek esetén nemcsak a gyermekeknek van szükségük ágynyugalomra!  

 

Gyógynövények hűlésre és köhögésre

Hűlések (lázzal járó)

Noha gyermekkorban a hűlések immunológiai szempontból fontosak, ezért kívánatosak,
a kísérő tüneteket (levertség, végtagfájdalmak, fejfájás) enyhíthetjük gyógynövényekkel:

Hársfavirág (Tiliae flos)

Fő hatás: izzasztó, ezáltal lázcsökkentő, immunstimuláns.

Tea: 1 teáskanálnyi aprított virágzatot 1 csésze vízzel leforrázunk, 15 percig állni hagyjuk. Naponta többször fogyasztunk egy-egy csészényit, lehetőleg forrón. Mézzel édesíthetjük.

Bíbor kasvirág (Echinacea purpurea)

Fő hatás: immunstimuláns, immunrendszert szabályozó.

Alkalmazás: Lehetőleg gyári készítmények formájában, tinktúraként vagy tablettában.
Egyévesnél idősebb gyermekeknek eleinte naponta 6x50 csepp/nap, később 3-4x20 csepp/nap étkezés előtt.

 

Görcsös ingerköhögés

A görcsös köhögési inger fontos terápiás cél, pl. szamárköhögés esetén. Figyelembekell venni, hogy a köhögési inger fontos tünet, amelynek célja, hogy megtisztítsa az elnyálkásodott légutakat. Vigyázat! Az idültté váló köhögés kezdődő asztma tünete is lehet!

Borostyán (Hedera helix)

Fő hatás: gyulladáscsökkentő, köptető.

Alkalmazás: Csak standardizált gyári készítmények formájában! (Magyarországon Hedelix® szirup, oldat vagy cseppek, Prospan szirup). Adagolás a csomagoláson feltüntetettek szerint.

Harmatfű (Drosera rotundifolia)

Fő hatás: köhögéscsillapító, görcsoldó.

Alkalmazás: Készítmények formájában, pl. Makatussin® cukormentes lé (itthon nem kapható).

Kakukkfű (Thymus vulgaris)

Fő hatás: görcsoldó, fertőtlenítő (antibiotikus).

Alkalmazása: Számos készítmény kapható, de teaként is felhasználható: 1 teáskanál
kakukkfüvet 1/2 liter vízzel leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk. Naponta 3 csészényit
iszunk belőle. Kapható sok, kakukkfüvet tartalmazó kész teakeverék is

 

A hörgők elnyálkásodása

A sűrű hörgőváladék elfolyósítása lehetővé teszi a váladék felköhögését és a hörgők megtisztulását, ezáltal a jobb oxigénfelvételt. A kezelések mellett fontos a bőséges
folyadékbevitel is (legalább 1-1,5 liter naponta), aminek ugyanez a célja.

Kankalin virág/gyökér (Primula veris)

Fő hatás: nyálkaoldó, megkönnyíti a köpetürítést.
Alkalmazása: Lehetőleg készítmények formájában (Mo.: Bronchicum elixír, szirup,
Primal köptetőgranulátum).

Lándzsás útifű (Plantago lanceolata)

Fő hatás: nyálkahártya-bevonó, gyulladáscsökkentő, enyhe fertőtlenítő (antibiotikum).

Alkalmazása: Főként készítmények formájában (nálunk is kapható szirup). Teaként
is alkalmazható: 1-2 teáskanál gyógyfüvet 1/2 liter vízzel leforrázunk, 15 percig állni hagyjuk. Naponta háromcsészényit igyunk belőle.

V. T.
XIII. évfolyam 1. szám

Címkék: megfázás, mikrobiológiai terápia

Aktuális lapszámunk:
2018. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.