Betegségek A-tól Z-ig

Irritált női húgyutak

A szeretkezés utáni égő érzés vagy fájdalom hátterében sokféle ok állhat

Élete során minden második nőnek kialakul húgyúti fertőzése, s az érintettek harmadánál a fertőzés újra és újra visszatér. A panaszok néha úgy is fellépnek, hogy a vizeletben nem mutathatók ki kórokozók. A krónikus betegség idővel vizelettartási problémákhoz vezet. Minden korosztály egyformán érintett.


 

A baktériumok okozta vagy ettől független gyulladás érintheti a húgycsövet (urethra) is. A személyre szabott és pontos kezelés érdekében tehát ki kell deríteni, hogy a levezető húgyutak melyik része, szakasza beteg. A húgycső a nőnél mindössze 3-4 cm, vékony nyálkahártyával burkolt cső, és a szeméremajkak között végződik. Duzzadásra alkalmas szövetek veszik körül, utóbbiak a klitorisszal állnak kapcsolatban, ezért fontos részét képezik a női szexualitásnak. Az említett szövetekben számos nyálkamirigy helyezkedik el, amelyek orgazmuskor hirtelen kiürülnek - a férfi ejakulációjához hasonlóan. Itt található a rengeteg idegvégződést tartalmazó G-pont is.

 

A húgycsövet számos kórokozó, csíra képes megtámadni, de ezek hiányában is irritálttá válhat, begyulladhat. A hüvelyi gyulladások, fertőzések is gyorsan átterjedhetnek rá. A kenetvizsgálat hamar kideríti, mi a helyzet. A húgycsövet érintő panaszok a hormonháztartás változásaival is kapcsolatba hozhatók, ha a nyálkahártya ösztrogén hiányában elvékonyodik és kiszárad.

 

A húgycső-irritációkra jellemző, hogy gyakran kapcsolatba hozhatók a szexualitással, és gyakori, hirtelen vizelési ingert okoznak. Égő, fájó érzés jelentkezik, általában vizelés közben. A húgyhólyag-irritáció vagy -gyulladás ezzel szemben magasabban, az alhasban okoz érezhető fájdalmakat. Vizeletürítéskor általában az utolsó néhány csepp fájdalmas. Az irritált hólyag már kis töltöttség mellett is vizelési ingert okoz. A páciens gyakran keresi fel a WC-t, de ilyenkor általában csak kevés vizelet ürül.

 

Ha a vizelet kellemetlen szagú, zavaros vagy véres, általában fertőzéssel állunk szemben, amit vizeletvizsgálattal lehet megállapítani. Az esetek 90%-ában baktériumokat találnak, és eme esetek 90%-ában az Escherichia coli (E. coli), egy amúgy ártalmatlan bélbaktérium a baj okozója, amelynek azonban a hólyagban semmi keresnivalója.

 

Sok nő nem szívesen megy idegen helyen WC-re, ezért sokáig inkább visszatartja vizeletét. Ha ez gyakran és rendszeresen megtörténik, a hólyag fala kitágul, feszül és irritálódik, ami kedvez a kórokozók megtelepedésének
és szaporodásának

 

A hólyaghurut bonyolultabb, nehezebben kezelhető fajtája az ún. intersticiális cystitis, amelynek lényege, hogy a húgyhólyag fala fokozatosan megvastagodik, és elveszíti rugalmasságát, tágulékonyságát, ezzel együtt pedig befogadóképességét. E betegség hátterében autoimmun-folyamatot feltételeznek, de egyes kutatók elképzelhetőnek tartják bizonyos kórokozók szerepét is.

 

A nőgyógyászati betegségek is átterjedhetnek a húgyutakra, például a miómák (az anyaméh izmaiban keletkező jóindulatú csomók, daganatok) nyomhatják a hólyagot, vagy a hólyag falában megjelenő endometriózisos gócok. A túl nagy méretű pesszárium is okozhat panaszt.

 

A kórokozók által előidézett gyulladásoknál fennáll annak a veszélye, hogy a húgyvezetéken felfelé vándorolva eljutnak a vesékig. Ennek tipikus jele a hát és a testoldalak (gyakran egyoldali) fájdalma, amit esetleg láz, hidegrázás kísérhet. A gyógymód ilyenkor minden esetben antibiotikus kezelés és szigorú ágynyugalom.

 

Mivel az irritáció az az alap, amelynek talaján a fertőzések könnyen kialakulnak, enyhébb gyulladás esetén is ugyanazok a tényezők kedveznek a betegség kialakulásának, mint a fertőzéseknek:

 

• a nők túlzott higiénéje és a helytelen tisztálkodási módszerek,

• a partner higiénéjének hiánya,

• a vizeletürítési inger elnyomása, a vizelet visszatartása,

• mechanikus terhelés szűk ruházat vagy fűzők stb. miatt,

• elégtelen folyadékfogyasztás,

• hűlés, lehűlés és rossz vérkeringés,

• stressz és legyengült immunrendszer,

• berzenkedés a szexuális együttléttől,

• a nyálkahártya szárazsága hormonális okok miatt,

• méhsüllyedés és a medence izmainak gyengesége.

 

Azoknak a nőknek tehát, akik húgyúti érzékenységben szenvednek, nagy gondot kell fordítaniuk az ápolásra és a megelőzésre. Kerülni kell a szappant az intim területek tisztításánál. Sok nő, ha nem is allergiával, de legalábbis túlérzékenységgel reagál sok kozmetikumra. A mosakodáshoz használt oldatok, krémek sem alkalmasak az érzékeny nyálkahártyák tisztítására. Az intim tisztálkodásra lehetőleg csak tiszta vizet használjunk (zuhany, bidé). A hölgyek együttlét előtt kedvesen, de határozottan kérjék meg partnerüket, hogy tisztítsák meg nemi szervüket. Az előbőr alatt könnyen elszaporodnak a kórokozók és ezek anyagcseretermékei, amelyeket mindenképp el kell távolítani onnan behatolás előtt.

 

Sok nő nem szívesen megy idegen helyen WC-re, ezért sokáig inkább visszatartja vizeletét. Ha ez gyakran és rendszeresen megtörténik, a hólyag fala kitágul, feszül és irritálódik, ami kedvez a kórokozók megtelepedésének és szaporodásának.

 

Divat ide, divat oda: a mechanikus terhelés, a szűk nadrágok és a szűk tangák komoly kockázatot jelentenek, valamint a haspólók miatti lehűlés is, különösen, ha valaki amúgy is hajlamos a felfázásra, az altesti hurutokra.

 

Húgyúti érzékenység eseteiben fontos a megelőzés. A forró fürdő akkor tehet jó szolgálatot, ha altestünk kihűlt

 

Ha valaki nem szív- vagy vesebeteg, lehetőleg naponta igyon meg 3 liter folyadékot, ebből 1 liter gyógytea legyen, a többi szénsavmentes víz, esetleg jó minőségű, cukormentes gyümölcslé, de mindenképpen hígítva. Érdemes otthon és a munkahelyen egyaránt egy kancsóban, palackban italt kikészíteni olyan helyre, ahol gyakran rátéved a tekintetünk, és nem felejtünk el inni. Soha ne igyunk jégbe hűtött italt, és gondoljunk rá, hogy a kávét és az alkoholos italokat nem szabad az említett javasolt 3 literes folyadékmennyiségbe beszámítani.

 

A hideg lábak, lábfejek, has és medence, vagy a hideg hát veszélyeztetik a húgyhólyag egészségét. A meleg zokni, a jó lábbeli, a meleg fehérnemű és a dekoratív "vesemelegítők" segítenek megelőzni a betegségeket. Ha átfázott, mindig gondoljon egy kellemes, meleg lábfürdőre, egy melegítő palackra. Ha a kirándulni megy, vigyen magával egy könnyű, összehajtható ülőpárnát. Sok nő visel gyapjúmelegítőt a húgyhólyag felett, mivel ez kellemes meleget biztosít. Az altest vérkeringését speciális medenceerősítő gyakorlatokkal, gáttornával, ülőfürdőkkel, valamint melegítő hatású teákkal (üröm, gyömbér, kardamom vagy fahéj) kell serkenteni.

 

Ahogy idősödünk, nyálkahártyáink gondosabb törődést igényelnek, mint fiatalabb korban. Lehet, hogy szárazabbá válnak (az együttlét alatt, a szexuális izgalom ellenére is), de az is lehet, hogy nem száradnak ki, mégis érzékenyebbek érintésre, súrlódásra. Szokjuk meg, hogy negyvenes éveink közepétől reggel és este, de akár napközben, vizelés után is, egy csepp olajjal vagy semleges kémhatású krémmel kenjük be a vulvát és tájékát. Az olaj lehet közönséges olívaolaj vagy egyéb testápoló olaj.

 

 

Medencét erősítő gyakorlatok

A női szervek és a gát célzott erősítésére is nagyobb gondot kell fordítani. A hastánc, az afrikai táncok, a Luna-jóga, a hormonjóga, a pilatestorna, a gáttornák egyaránt javítják a kismedence vérkeringését, erősítik a húgyutakat. A gát izmainak tornáztatása (az izmok megfeszítésének és ellazításának ismételt, többszöri váltakoztatása), erősítése révén megelőzhető az inkontinencia minden formája. Megjegyzendő azonban, hogy nem kevés nő szenved stressz miatti inkontinenciában, amelynek megszüntetésére az erősítő izomtréning nem alkalmas. Az érintettek helyette inkább tanuljanak meg lazítani, és igyekezzenek lassítani élettempójukat.

 

Ha mégis kialakulnak a jellegzetes altesti panaszok, a kezelés főképp bőséges folyadékfogyasztásból, pihenésből, ápolásból, a nyálkahártya regenerálásából áll, figyelembe véve a pszichoszomatikus tényezőket is. Napi folyadékfogyasztásunkat növeljük 4 literre, főképp meleg tea vagy meleg víz formájában. Érdemes a folyadékbevitelbe bizonyos gyógynövényeket is beilleszteni. Igyunk édesítetlen vörös- vagy feketeáfonya-levet, ápolja a nyálkahártyát és megakadályozza a kórokozók megtapadását. Már napi 50 ml képes ritkítani a panaszok gyakoriságát. Ha kialakult a hurut, naponta 3-szor 100 ml az ajánlott dózis. Az áfonya (tőzegáfonya, vörös áfonya) kapható koncentrált formában, kapszulában is.

 

A hideg lábak, lábfejek, has és medence, vagy a hideg hát veszélyeztetik a húgyhólyag egészségét. A meleg zokni, a jó lábbeli, a meleg fehérnemű és a dekoratív „vesemelegítők” segítenek megelőzni a betegségeket

 

Az irritált nyálkahártya nem kedveli a savas kémhatású vizeletet, ezért panaszok idején tartózkodjunk a gyümölcslevektől, a kávétól és az alkoholtól. A lúgosító hatású italok (Basica vagy egyszerű szódabikarbónás víz) ellenben kifejezetten jótékonyak. Kedvező hatásúak az öblítő jellegű gyógyteák is, amelyek nyírfalevélből, mezei zsurlóból és csalánból készülnek. Naponta 3-szor egy-egy csészével igyunk belőle (csészénként egy teáskanálnyi keveréket forrázzunk le, majd 15-20 perc múlva megszűrjük). A homeopátiás szerek közül a Cantharis C30 (naponta egyszer 3 golyócska) gyakran segít a kellemetlen égő érzést csökkenteni.

 

Fontos a pihenés és a melegítés. Utóbbit biztosíthatja egy melegítő palack vagy egy kellemes ülőfürdő. Az aktív melegítést szolgálja a mindössze néhány percig tartó hideg fürdő, ami után gondosan szárazra kell törölni vizes bőrt, majd le kell pihenni. A rövid ideig tartó hideg hatására felpezsdül a keringés, ami a kezelt terület átmelegítését eredményezi.

 

Relaxációval csökkenthető a nyomás

A stressz minden formája gyengíti immunrendszerünket, ugyanakkor húgyhólyagunkra is negatív hatást gyakorol. A következmény: a hólyag egyre csökkenő befogadóképessége, valamint a stressz hatására kialakuló inkontinencia. Figyeljünk tehát oda, miként reagál hólyagunk a stresszhelyzetekre. A rendszeres pihenés, a tudatos lazítási technikák, a jóga, a taj-csi vagy a csi-kung egyaránt sokat segíthetnek a relaxációban.

 

A szeretkezés utáni égő érzés vagy fájdalom hátterében sokféle ok állhat. Elképzelhető, hogy csak elfelejtett időben WC-re menni. De az is lehet, hogy a nő egyszerűen csak túlterhelt, mert partnere gyakrabban igényli az együttléteket, mint ő. Az is lehetséges, hogy az együttlét olyan, hogy az a nőt nem elégíti ki. Vagy, bár a közösülés kielégülést eredményez, mégis hiányzik valami, például a szerelem. Legyen bátorsága nemet mondani, ha nem kívánja a szeretkezést, különben teste fogja ezt megtenni ön helyett. Próbáljon beszélni partnerével, ha kell, kérjen meg közvetítőt (szexológus, párterapeuta).

 

A hormonális átállás miatti vagy szülés utáni húgycső-irritáció esetén a legfontosabb az intim területek megfelelő ápolása. A vulva és a hüvelynyílás ápolását végezzük melegítő orbáncfűolajjal, de leginkább ösztrogén hatású növényi készítményekkel (pl. rétihere-kivonatok, krém, gél formában).

 

Nyálkahártya ápolására ajánlott krém

• 10 g rétihere-tinktúra,

• 10 g gránátalmamag-olaj,

• 15 csepp muskotályzsálya illóolaj,

• 80 g báziskrém.

 

Ezt a krémet elkészíttethetjük gyógyszertárban is. Reggel és este érdemes használni.

- tamás -
XV. évfolyam 5. szám

Címkék: hólyaghurut, húgyúti fertőzések, medence gyakorlatok, női betegségek, női húgyutak

Aktuális lapszámunk:
2018. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.