Betegségek A-tól Z-ig

Ízületi kopás a nem megfelelő mozgás miatt

Hogyan ismerjük fel és korrigáljuk a helytelen mozdulatokat?

Évről évre mind többen kapnak mesterséges csípő-és térdízületet. A legtöbben az ízületek kopását az időskor természetes velejárójának tartják, holott az ízületi porc egészen időskorig megőrizheti egészségét. Ez azonban, ha nem is kizárólag, de nagy mértékben függ a helyes mozdulatoktól és terheléstől. Éppen ezért megéri felülvizsgálni saját, tudattalan mozgásmintáinkat.  


 

Közismert tény, hogy a csontok helytelen állása (például az x-láb) ízületi kopást idézhet elő. Ilyenkor ugyanis az ízület megterhelése nem egyenletes, ezért a túlterhelt részeken a porc gyorsabban elhasználódik. Ilyen esetekben jó eredmény érhető el az ízület állását korrigáló műtéttel.

 

Az artrózis csalárd volta abban nyilvánul meg, hogy a folyamat már meglehetősen előrehaladt, mire az első szubjektív panaszok jelentkeznek. Az ízületi porc ugyanis nem rendelkezik érzőidegekkel, amelyek időben jelezhetnék a bajt – az egyetlen kivétel a térdben található meniszkusz. Csak ha a túlterhelés miatt begyullad az ízület vagy károsodik a csont, akkor lépnek fel a tünetek. Ennek a túlzott igénybevételnek lehet az oka a túlsúly, sérülés, az ízület helytelen állása vagy deformációja, vibráció (például légkalapács miatt) – ezek mind a porc mechanikus túlterhelését okozzák. Az artrózist akkor kerülhetjük el, ha ezeket a faktorokat kiiktatjuk az életünkből.

 

A fentiek esetén nem rövid távú megterhelésről van szó (mint amikor például nehéz súlyt emelünk), hanem a tartás – vagy mozgáshibák okozta tartós helytelen terhelésről, amelyekre áll a latin mondás: az esőcsepp kivájja a követ. Döntő szempont, hogyan oszlik el a nyomás az ízületen. A teljes vagy részleges meniszkusz eltávolításon átesett páciensek vizsgálata azt mutatja, hogy a térdízület nyomáselosztása annál rosszabb, minél nagyobb részét távolították el a szóban forgó porcnak. Ha teljesen kioperálták, akkor lényegesen gyorsabban kifejlődik a térdízület kopása. Minél kevesebb rész hiányzik a térdporcból, annál kisebb később az artrózis esélye.

 

A mozgás automatikusan és tudattalanul játszódik le

Az ízületet és a porcot az izomzat ereje veszi igénybe. Az izom ereje azonban csak akkor fejlődhet ki, ha egy ideg ehhez megadja a megfelelő jelzést. Az ízületek terhelése tehát az izom idegrendszeri vezérlésétől is függ. Az ortopédia és a neurológia kettéválása lehet az oka annak, hogy ezek a folyamatok kevéssé vonják magukra a kutatók figyelmét.

 

Annyi bizonyos, hogy a tartás és a mozgás messzemenőkig automatikus és tudattalanul vezérelt: senki nem gondolkozik azon, hogy megfeszítse a combizmát, ha fel akarja emelni a lábát. Egyszerűen megteszi, miközben más izmai ellazulnak, és az ízületei is úgy működnek közben, hogy megtartsák a testsúlyát.

 

A testérzékelést segítő gyakorlatokkal javíthatjuk tudatos mozgékonyságunkat. Erre szolgál például a csi-kung

 

A megfelelő mozgást ugyan tudatosan kivitelezzük és tervezzük meg, utána azonban a megtanult mozgásminta lép működésbe. Ezt az automatikus mozgásfolyamatotazonban befolyásolják bizonyos érzetek, amelyek nem jutnak el viszont a tudatunkig. Ha például a talajon valami kiemelkedést látunk, automatikusan valamivel magasabbra emeljük a lábunkat, anélkül, hogy tudatosan tudomást vennénk a talaj egyenetlenségéről. A tudatunkat elfoglalhatja a beszéd, a gondolkodás vagy valami más, anélkül, hogy ez akadályozná a mozgásfolyamatot.

 

Erre a mozgásmintára azonban nagy befolyást gyakorol a fájdalom. Ilyenkor a mozgás úgy módosul, hogy elkerüljük a fájdalmat. Ha például megrántottuk a bokánkat, igyekszünk úgy járni, hogy a beteg lábunkat minél kevésbé terheljük, állás közben pedig teljesen a másik lábunk viseli a testsúlyunkat. A csontrendszer statikája eltolódik, és a megterhelt ízületekre természetellenes nyomás esik. Járás közben megrövidül a beteg láb lépéshossza, miközben az egészségesé megnő, azaz sántítani kezdünk. Bár a látható sántítás a sérülés gyógyulásával eltűnik, de a megváltozott mozgásfolyamat megmarad. A következmény pedig tartós izomfeszültség és az ízület helytelen terhelése lesz.

 

A megrándult boka miatt megváltozik a statika

Automatikus mozgásirányító rendszerünk képes a tanulásra. Ez egyfelől jó, hiszen enélkül nem tudnánk gyorsan futni vagy elkapni egy labdát. Tudatunknak körülbelül 0,2 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy aktiváljon egy mozgást. E tanulékonyság nélkül egy teniszszerva mondjuk úgy nézne ki, hogy térd enyhe behajlítása, 0,2 mp szünet, ütő kinyújtása, 0,2 mp szünet, labda feldobása, 0,2 mp szünet, felugrás, 0,2 mp szünet, labda megütése, 0,2 mp szünet, lehajlás, 0,2 mp szünet, labda felemelése. A labdát fel kell emelnünk, mivel a földön hever, amíg meg nem ütjük. A valóságban azonban az egyes mozgások a gyakorlás folytán folyamatos lefolyásúvá válnak, akárcsak a kisgyerekeknél a járás megtanulása.

 

 

Ha a két láb eltérő szöget zár be az egyenessel, akkor ferdén áll a medence
 

Sajnos azonban a helytelen.mozgásfolyamatok is megtanulódnak, mint például a sántítás a bokarándítást követően. Nincs értelme az egyes izmokat egyenként újra helyrehozni, mivel a helytelen vezérlés és ezzel a helytelen terhelés továbbra is fennáll. A helytelen irányítás csak úgy korrigálható, ha a mozgás automatizmusát tudatosan érzékeljük, és felismerjük a hibát.

 

Vegyük észre a mozgáshibát!

Vegyük szemügyre a „járás” nevű automatizált programunkat! Hogyan érezzük a talajt a lábunk alatt? Egyenletesen oszlik el a nyomás a talpunk két oldalán? A nagy- vagy a kislábujjunkkal rugaszkodunk el a talajtól? Miután mindent megfigyeltünk, változtassuk meg tudatosan járás közben a lábunk állását. Fordítsuk kifelé a lábunkat, miközben a lábboltozatot megemeljük (lásd a képen). Mi változik meg ekkor? El tudunk érni olyan lábállást, amelyet kényelmesnek érzünk? Ha igen, maradjunk egy ideig ebben a pozícióban. Előfordulhat, hogy azt érezzük, valamelyik térdízületünk megkönnyebbül, hiszen ezek terhelése a lábállástól függ.

 

Javítsuk a tartásunkat kellemesre!

A következő feladatunk, hogy a lábfejünket fordítsuk kifelé vagy befelé. Ez a gyakorlat is a kellemes lábállás megtalálására szolgál. Ebben az esetben a csípő és a medencealapi izmok érintettek, mivel a láb a csípőízületben fordul el. Ha az egyik láb a másiknál jobban kifelé áll (lásd.az.ábrát), akkor ez a csípőízület olyan elferdülésére utal, amelynél a két láb hosszkülönbsége is fennáll. Ilyenkor terapeuta által végzett manuálterápiás korrigálásra van szükség.

 

A vállövet a legjobban háton fekvés közben érzékelhetjük. Próbáljunk meg a gerincünket ellazítva lefeküdni a földre. Ha erre csak akkor vagyunk képesek, ha a lábunkat behajlítjuk, akkor megrövidült a musculus ilipsoas nevű izmunk. Ez az izom az ágyékcsigolyáktól a medencén keresztül vezet a combig. Ilyenkor segíthet, ha enyhén megemelt felsőtesttel (legföljebba lapockákig) lassan kinyújtjuk a lábunkat. De csak addig nyújtsuk, amíg nem válik kellemetlenné!

 

 

Ha a medence ferdén áll, akkor ennek ellentételezéseként a gerinc függőlegesen elgörbül

 

 A vállövhöz visszatérve: miután ellazítottuk a gerincünket, és így fekszünk a földön, nyújtsuk ki oldalra, derékszögben a két karunkat, és fektessük a tenyerünkkel fölfelé a földre. Most pillantsunk oldalra, és nézzük meg, valóban derékszöget zár-e be a karunk a testünkkel. Ha nem, korrigáljuk ennek megfelelően. Még jobb, ha az ellenőrzést valaki más vállalja, míg a korrigálást ebben az esetben is mi hajtsuk végre, elvégre mi akarjuk kijavítani mozgásautomatizmusunkat. Ha már megszoktuk ezt a pózt, próbáljuk lefektetni a két lapockánkat a talajra. Erre is az vonatkozik, hogycsak addig erőltessük, amíg kényelmes! Utána emeljük a két karunkat a fejünk mellé. Ugyanolyan messzire nyúlnak? Az esetleges különbségeket igazítsuk.ki. És mindig figyeljük meg, mi a kellemes, és ennek megfelelően változtassunk. Az ilyen gyakorlatokkal megismerjük saját mozgási automatizmusainkat, és megtanulunk bánni velük.

 

 

A taj-csi és társai javítják a mozgékonyságot

Jógával, taj-csival, csi-kunggal és egyéb hasonló mozgásformákkal tovább javíthatjuk tudatos mozgékonyságunkat. Itt a hangsúly nem a gyakorlatok megtanulásán van, hanem azok tudatosan észlelt kivitelezésén. Ahogyan a jógára szokás mondani „az út a cél”. A fontos nem a tökéletesen kivitelezett gyakorlat, hanem a mozgás megtapasztalása és megváltoztatása kényelmes irányba. Ha a problémák már fájdalmat okoznak, akkor a manuálterápia segíthet. Számos megfelelő eljárás létezik. Sok függ a terapeutától, akinek a szó szoros értelmében a kezében vagyunk.

 

A tapasztalatok szerint az ilyen irányítási problémák kiküszöbölésére a legalkalmasabb a Dorn-terápia és az oszteopátia.

 

• A Dorn-terápiaesetén a terapeuta az eltolódott csigolyát vagy egyéb ízületet finom mozdulatokkal visszatolja a helyére. Közben a páciens mozgatja a karját, a lábát vagy a fejét

 

• Az oszteopátia során a terapeuta szelíd manuális kezeléssel próbálja meg javítani a szövetek rugalmasságát, és ezzel serkenteni a szervezet öngyógyító erejét.

 

Mindkét terápia az egész testtel foglalkozik. Ez azért fontos, mert az esetleges helytelen tartás az egész mozgásszervrendszert befolyásolja. Akinek ferdén áll a csípője annak meg kell hajlítania az ágyékcsigolyáit, különben hasra esik. Ugyanebből az okból kifolyólag a mellkasi csigolyái a másik oldalra hajlanak el. Az egyik váll leesik, hogy a fej egyenesen állhasson. A két láb eltérő terhelést kap (lásd az ábrát). Hogy a medence kezelése önmagában elegendő-e arra, hogy mindezeket a (feltehetőleg már hoszszabb ideje fennálló) tartászavarokat helyrehozza, kérdéses. Éppen ezért csak a tetőtől talpig való kezelés hozhat hatásos és tartós eredményt. Ugyanakkor nem szabad az ilyen gondokat félvállról venni. A megfelelő módon korrigált mozgással számos egyéb probléma megelőzhető, a.gerincferdüléstől a mesterséges csípőízület beültetéséig.

-dr. ki-
XII. évfolyam 11. szám

Címkék: ízületi kopás

Aktuális lapszámunk:
2020. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.