Betegségek A-tól Z-ig

Méhnyakrák

Kezeljük az előállapotot – előzzük meg a rákot

Bár a méhnyakrák manapság a ritkább rákfajták közé tartozik, a nőgyógyászati szűréseken a méhnyak sejtjeinek elváltozása (diszplázia) egyre gyakoribb leletnek számít. A súlyos diszpláziából rákos megbetegedés alakulhat ki, ezért általában sebészi úton távolítják el. Enyhébb elváltozások esetén azonban beválik a többlépcsős természetgyógyászati kezelési koncepció.  


 

A méhnyakrák manapság mindössze 3,4 százalékot képvisel az összes rákos eset között. Aránya az 1970-es években bevezetett rendszeres szűrővizsgálatok óta jelentősen visszaesett. A görög orvos és anatómus, G. Papanicolaou (1883–1962) már régóta rájött arra, hogy a rákos betegség megjelenése előtt a sejtek nagyon gyakran már károsodtak. 

 

Ezek a rákmegelőző állapotok, amelyeket súlyos diszpláziának is neveznek, sejtkenet vételével ismerhetők fel, és ha szükséges, műtéti úton távolíthatók el. Ennek a szaknyelven Pap-kenetnek (Papanicolaou-kenet) nevezett vizsgálatnak az a hátránya, hogy olyan nőket is nyugtalanná tesz, akiknél csak enyhébb sejtelváltozások állnak fenn (ez a súlyosabbnál százszorta gyakoribb). Ugyanis nem minden diszpláziából alakul ki feltétlenül rákos megbetegedés, még akkor sem, ha egyidejűleg az utóbbi években hírhedtté vált papillomavírus-fertőzést (HPV) is találnak. A rák kialakulásához különböző tényezők járulnak hozzá, amelyek közül még sokat nem kutattak kellően. 

 

Súlyos sejtelváltozás esetén a klinikai orvoslás terápiája abban áll, hogy eltávolítják a gyanús területet sebészi vagy lézeres kúpbiopsziával. A beavatkozást manapság általában ambuláns módon végzik. Ilyenkor a méhszáj körül kúpos formában eltávolítják a beteg szöveteket, és ezt követően megvizsgálják mikroszkóppal.

 

Az érintetteknek azt szokták tanácsolni, akkor végeztessék el ezt a műtétet, ha egy éven belül újra és újra Pap 3d leletet kapnak. Az ellenőrző vizsgálatok általában három hónaponként követik egymást. Pap 4a lelet esetén az a szokásos eljárás, hogy még egy további kenetet várnak meg, mielőtt elvégeznék az operációt. Rákos diagnóziskor csak kivételes esetekben tartható meg a méh, illetve akkor, ha a páciens még gyereket szeretne. Ilyenkor a súlyossági foktól függően a műtétet sugárkezelés és/vagy kemoterápia egészítheti ki. 

 

A túlzásba vitt intim higiénia károsítja a hüvelyflórát

A nők nem egyetlen ok miatt betegszenek meg méhnyakdiszpláziában. A nyugati kultúrára jellemző például az eltúlzott higiénia, így az intim mosakodószerek használata vagy a rendszeres hüvelyöblítés. A nedves toalettpapír használata miatt károsodik a hüvelyflóra, és ekcémaszerű elváltozások alakulnak ki magában a vaginában. Ezzel ellentétben a férfiak túlságosan elhanyagolják az intim higiéniát, holott ezzel veszélybe sodorják a nőket. Azokban a kultúrákban, ahol vallási (vagy az Egyesült Államokban egyre növekvő számban higiéniai) okokból gyerekkorukban körülmetélik a férfiakat, a nők lényegesen ritkábban betegszenek meg.

 

A betegség kialakulásában környezeti tényezők is szerepet játszhatnak, amennyiben a táplálékokban, a lakásban és a környezetünkben található méreganyagok gyengítik az immunrendszert. A változó kori hormonterápia bizonyítottan megnöveli a méhnyakrák kialakulásának veszélyét. Még fokozottabb veszélyben forognak a dohányos nők, mivel a nikotin rontja a vérellátást. 

 

 

A holisztikus megközelítéssel dolgozó terapeuták vissza-visszatérő fertőzések esetén allergiára és vagy egyéb túlérzékenységre is gyanakodnak, például tampon használata után, amely kiszárítja a hüvely belső nyálkahártyáját és tönkreteszi védőrétegét. Az érzékeny szöveteket károsíthatja a szintetikus fehérnemű vagy a túl szoros ruházat, amely miatt a nemi szervek nem szellőznek rendesen, vagy folyamatos dörzsölés ingerli azokat. A hormonális védekezés (tablettával vagy hüvelygyűrűvel) gyengíti az immunrendszert, a méhbe helyezett fogamzásgátló eszköz (spirál) a méhszáj szöveteit ingerelheti. A probléma felderítése során a testi-lelki összefüggéseket is figyelembe kell venni: kapcsolati problémák, szexuális sérülések, legyenek bár akutak vagy származzanak a múltból, szintén szerepet játszhatnak a tünetek jelentkezésében.

 

 

Holisztikus terápia diszplázia diagnózisakor

Diszplázia esetén elsőként is hosszabb ideje fennálló vaginális fertőzésre kell gyanakodni, ezt megvizsgálni és szükség esetén kezelni:

 

• Savasítás:  a szervezet saját védekezőrendszerének támogatása.

• Kórokozók elleni védelem: igen hatékony illóolajak kúp formájában.

• Ápolás: az intim területek nyálkahártyájának rendszeres kezelése olajjal vagy krémmel.

 

A hüvely savas kémhatásának helyreállítására a legegyszerűbb módszer, ha esténként 1-2 ml natúrjoghurtot juttatunk be fecskendővel, vagy tejsavas hüvelytampont használunk. Ez utóbbihoz minitampont használjunk, amelyet bevezetés előtt néhány percre joghurtba áztatunk.

 

Erős folyáskor először hüvelyöblítést végezhetünk hígított ecetes vízzel: 1-2 evőkanálnyi jó minőségű gyümölcsecetet hígítsunk fel fél liter testmeleg vízzel, és hüvelytussal vagy egyszerű spriccelővel többször öblítsük át vele a hüvelyt.

 

Amennyiben ez a kezelés nem elegendő, és a tünetek két-három nap múltán nem javulnak látványosan, akkor illóolajakkal átitatott kórokozó-ellenes hüvelykúpot érdemes bevetni. A kúp alapját ápoló hatású kakaóvaj képezze. Többféle illóolajjal is dolgozhatunk, vagy a kenet alapján aromatogramot készíthetünk, hogy célzottan, a megfelelő kórokozóra specializálódott kezelést választhassunk. 

 

A következő illóolajak mind antibakteriális hatásúak: kakukkfű, levendula, rózsageránium, indiai citromfű, neroli. Gombás fertőzés ellen beválik a kakukkfű, a teafaolaj, a pálmarózsa és a manuka, vírusok ellen a ravensara, citromfű, kakukkfű, niaouli. Adagolás és alkalmazás: 2%-os kúp (2 grammos), normál fertőzéseknél 5 napig, makacs fertőzéseknél három cikluson keresztül menstruáció után öt egymást követő napon át, diszplázia esetén 15 napon át használjuk. Utókezelésként öt napon át savasítsuk a hüvely miliőjét joghurttal vagy savas készítménnyel.

 

 

A medence mozgása serkenti a sejtlégzést és a vérellátást

A női szervek egészségének megőrzésében kulcsszerep jut a medence jó vérellátásának – ez serkenti a sejtlégzést, a szerelmi vágyat, elhárítja a fertőzéseket és megőrzi a hormonális egyensúlyt. Ehhez segítséget nyújt mindenfajta medencemegmozgató sport a Luna jógától a hastáncig, de jó hatású a dörzsölő ülőfürdő is.

 

 
 A Pap-kenet során levett sejteket laborban vizsgálják meg

 

A szövetek oxigénellátását fokozza az aktív nemi élet is. Már kialakult szöveti elváltozás esetén azonban a kezelés idején óvszert kell használni, mivel a spermiumok pluszingert jelentenek az amúgy is irritált sejteknek. A vérellátást fokozzák a masszázsok, borogatások és fürdők is. Bevált módszer naponta bedörzsölni az alhasat és a hát alsó részét vörös rézkenőccsel vagy a Solum Öl nevű homeopátiás olajjal.

 

 

A nyálkahártya ápolása jót tesz a stresszelt sejteknek

Az irritált nyálkahártya megnyugtatását szolgálják a cserzőanyagot tartalmazó vagy a nyálkahártya kezelésére szolgáló gyógynövények: palástfű (Alchemillae herba), fehér árvacsalán (Lamii albi flos), körömvirág (Calendulae flos), lenmag (Lini usitatissimi semen).

 

Mindezeket a gyógynövényeket tinktúraként (max. 10%) dolgozhatjuk bele a kúpokba, vagy belsőleg is szedhetjük. A lenmag különösen alkalmas étrend-kiegészítőként.

 

A nyálkahártya helyi gyógykezelésére gyógyolajakat használhatunk: orbáncfűolaj, homoktövisolaj, egyéb illóolajakkal kombinálva. A keveréket spricceljük egy darabka gézre, és ezt helyezzük a méhszáj elé éjszakára. Naponta is többször cserélhetjük, mindig frisset használjunk. Kezelési időtartam: 10-15 nap, a menstruáció után kezdve, esetleg utókezelésként 5 napig joghurtkezeléssel kiegészítve stabilizáljuk az állapotot. 

 

 

Gyógyolaj diszplázia esetén a nyálkahártya ápolására:

• 10 ml orbáncfűolaj,

• 2 ml homoktövisolaj,

• 2-2 ml citromfű-, levendula- és niaouliolaj.

 

Segítő tea diszplázia esetén:

• 15 g fehér árvacsalán,

• 25 g palástfű,

• 15 g körömvirág,

• 25 g pásztortáska,

• 25 g kakukkfű,

• 35 g görögszéna.

 

Ezt a teát egyéb intézkedések kiegészítéseként 2-3 cikluson át kúraszerűen igyuk. A napi adag három csésze, egy csészéhez egy púpozott evőkanálnyi teafüvet forrázzunk le és hagyjuk állni lefedve 10 percig. 

 

A testi-lelki összefüggések megértéséhez nem szabad lebecsülni a nagyon is hatékony képzelőerő jelentőségét. A testi utazásból vagy testdialógusból nyert gyógyító erejű belső képek nemcsak megvilágítják ezeket az összefüggéseket, hanem útmutatást adnak ahhoz, hogyan bánjunk gyógyító módon önmagunkkal, hogyan segítsük és védelmezzük magunkat és egészségünket a hétköznapokban. A gyógyító erejű képek segítségével, gyógyító imaginációval célzottan gyakorolhatunk befolyást a sejtek anyagcseréjére, és erősíthetjük az immunrendszert.

 

 

A homeopátia és a gyógynövények segítenek a műtét előtt, alatt és után

Ha sebészi beavatkozásra van szükség, akkor az utókezelést természetgyógyászati módszerekkel kell támogatni. A szövetmintavételhez kimetszett terület jobban gyógyul, ha a beavatkozást követően 3 golyócska Arnica C30-at vagy Staphisagria C30-at hagyunk feloldódni a nyelvünk alatt. A következő napra további három golyócskát oldjunk fel egy pohár vízben, és abból igyunk alkalmanként egy-egy kortyot, mielőtt egy műanyag kanállal „szétlapítottuk” volna. 

 

Napi háromcsészényi cickafarktea javítja az operáció utáni gyógyulási hajlamot és mérsékli a vérveszteséget. Ha ez utóbbi nagyobb a vártnál, akkor naponta három evőkanálnyi csalánlé egy pohár narancslében elkeverve fokozza a vérképződést.

 

Míg a seb az első napokban a kórházban gyógyul, az orbáncfűolaj vagy a Hildegard von Bingen receptje alapján készült ibolyakenőcs segíti a műtéti heg hatékony gyógyulását és feltűnésmentessé válását. Amennyiben sugárterápiára van szükség, a Radium bromatum C30 megnöveli a kezelés elviselhetőségét. Ugyanúgy alkalmazzuk, mint az előbb leírt homeopátiás szereket. Az egészséges szöveteket védhetjük naponta kétszer 10-10 csepp homoktövisolaj bevételével. Közvetlenül a kezelés előtt nem szabad zsíros krémeket alkalmazni, ha azonban a bőr kipirosodik, két kezelés között orbáncfűolaj vagy Aloe vera-gél jöhet számításba. A lenmagból származó növényi nyák védi a nyálkahártyát és az emésztést, ha a bél is érintett.

 

A fiatal lányok HPV-oltása vitatott. A döntést jól meg kell fontolni

 

Az esetleges kemoterápia elviselhetősége az idők folyamán sokat javult. Az erős gyógyszerek lebomlását olyan keserűanyagokat tartalmazó és májvédő hatású gyógynövények segítik, mint az articsókalevél, a pitypanggyökér és a máriatövis magja. Ha gyömbérrel, borsmentával vagy kamillavirággal kombináljuk ezeket, akkor hányinger ellen is hatásosak.

 

Rákos megbetegedés esetén a legtöbb holisztikus gyógyító azt javasolja, a beteg vegye igénybe az operációt, de mindenképpen használjon hozzá természetgyógyászati kiegészítést. Az olyan általános módszerek mellett, mint az egészséges táplálkozás és mozgás, általában javasolják a fagyöngyterápiát az immunrendszer erősítésére, illetve az ásványianyag- és vitaminháztartás egyensúlyának helyreállítását. Számos kombinált terápia (oxigén, hipertermia, imagináció, kreatív terápiák) alkalmazása is szóba jöhet a kórházban, de ambuláns módon is. 

 

Mi az a Pap-kenet?

Az évente javasolt megelőző szűrővizsgálat keretében kenetet vesznek a méhnyakról, és az eredményt különböző kategóriába osztják. Az úgynevezett Pap-kenet értékelését speciális laborok végzik.
 
 
• Pap 2: a szexuálisan aktív nő normál lelete.
• Pap 2w: minimális elváltozás, amely a kenet megismétlését követő néhány hónapon belül többnyire normalizálódik.
• Pap 3: általában hosszabb ideje fennálló fertőzés következménye.
• Pap 3d: a sejtstruktúra enyhe elváltozása.
• Pap 4a: a sejtstruktúra súlyos elváltozása.
• Pap 4b: erőteljes elváltozások, felszíni rákos sejtek.
• Pap 5: manifeszt rákos megbetegedés. Szövettani mintavétel teszi lehetővé a gyanús szövetek mikroszkópos tanulmányozását.

 

HPV: Oltás rák ellen?

A méhnyakrák kialakulásáért néhány éve a humán papillomavírus (HPV) nagy kockázatú változatát teszik felelőssé. Ennek az összefüggésnek a felfedezését 2008-ban Nobel-díjjal ismerték el.

 

Megelőző intézkedésként néhány európai ország a fiatal lányok rutinszerű beoltását javasolja ez ellen a vírus ellen, jóllehet az oltás hosszú távú hatásait és tartósságát máig nem tisztázták. A javaslat úgy szól, hogy a lányokat az első nemi érintkezés előtt tanácsos beoltani. 

 

A HPV negyvenféle változatát ismerjük, amelyek a genitális területeken játszanak szerepet. Az oltóanyagok egyike a 16-os és 18-as típus ellen irányul, amelyek a méhnyakrákos esetek 70 százalékánál felfedezhetők. A másik termék emellett az egyébként ártalmatlan szemölcsösségért felelős 6-os és 11-es típus ellen is véd. 

 

A díjazott felfedezés ellenére is kétségtelen, hogy a legtöbb fertőzés 1-2 éven belül kezelés nélkül, magától is meggyógyul. Rák akkor alakul ki, ha a fertőzés legalább tíz éve fennáll. A mai napig nem tudni, az oltás adta védelem meddig tart, és vajon az oltás képes-e tartósan csökkenteni a megbetegedési rátát.

Kritikus hangok kétségbe vonják, vajon a HP-vírusok utáni kutatás egyáltalán felvilágosítást nyújt-e a rák elleni védelemről. Mások azt vetik fel, hogy a fiatal lányok tömeges oltása nem nehezíti-e még tovább a lányok szexualitásának felfedezését („a szex veszélyes”), illetve nem ad-e nekik hamis biztonságérzetet, hogy ezért lemondjanak az AIDS ellen védő óvszer használatáról.

 

Az első adatok kétségkívül azt mutatják azonban, hogy az oltás elterjedése óta a diszpláziák száma csökkent. Ezzel azonban nem feltétlenül csökken a rákos esetek száma. Ez a legkorábban 10-20 év elteltével derülhet ki. Addig is néhány halálesetet összefüggésbe hoztak már az oltással. Ennek ellenére az oltást továbbra is tömeges méretekben kérik a fiatal lányok és szüleik.

M. L.
XVI. évfolyam 5. szám

Címkék: diszplázia, holisztikus gyógymódok, méhnyakrák

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.