Betegségek A-tól Z-ig

Mi a fájdalom üzenete?

Antropozófikus orvoslás

A fájdalom a modern kezelési stratégiák ellenére közérzetünket legjelentősebb mértékben befolyásoló tapasztalat. Mit fejez ki, mit hoz tudomásunkra a fájdalom? Míg az akadémikus orvoslás egyáltalán nem tesz fel ilyen kérdéseket, vagy biokémiai, biofizikai folyamatokkal magyarázza a fájdalmat, addig az antropozófikus orvoslás egészen másfajta válaszokat talált.


Az antropozófikus orvoslás szempontjából a fájdalom és a láz a szervezet jelzése, amelyek segítségével az idegen hatásokkal, erőkkel szemben védekezik. A fájdalom hozzátartozik az emberi léthez. Filozófiai vagy spirituális szempontból a fájdalom élménye az emberiségnek a paradicsomból való kiűzetésére alapozódik: azóta állandó kísérőnk a fájdalom, a medicina pedig azóta igyekszik mindhiába csillapítani, legyőzni. Továbbra is az emberi lét elmaradhatatlan része maradt a fájdalom, noha az elmúlt 150 esztendőben a fájdalom csillapítására specializálódott szakorvosi ág olyan lehetőségeket teremtett, amilyenek korábban elképzelhetetlenek voltak. Ennek ellenére világszerte a férfiak 8%-a, a nőknek pedig 12%-a szenved migrénszerű fejfájásban. A krónikus hátfájdalmak járványszerűen terjednek, a krónikus ízületi fájdalommal járó reumás megbetegedések száma pedig évről évre nő.

 

Az antropozófikus orvoslás kétféle fájdalmat ismer. Egyfelől a fájdalom a léleknek a mélybe hatolása és összefonódása a testtel. A hagyományos orvoslás ezt szomatikus (testi) fájdalomnak nevezi, hátterében általában egyértelmű szervi elváltozás áll. A másikfajta fájdalom azért alakul ki, mert a lélek nem képes a testet megragadni. A konvencionális medicina ezt pszichogén, más néven lelki fájdalomnak nevezi, itt nem lehet testi okot kimutatni.

 

 

A fájdalom a testtudat élénkebb, éberebb, magasabb szintű formája

A fájdalom test és lélek zavart viszonyának kifejeződése. Ha ezt figyelembe vesszük, az antropozófia szemszögéből nézve minden fájdalom „pszichoszomatikus”. Rudolf Steiner „A karma megnyilvánulásai” c. előadás-sorozatában felhívta a figyelmet arra, hogy a fájdalom olyan teremtmények adománya, amelyek segítik, támogatják az emberek fejlődését. (A paradicsomi történetben ezt szimbolizálja Gábriel arkangyal.) A fájdalom feladata, hogy élesítse tudatunkat azokkal az erőkkel szemben, amelyek elhomályosítják és megakadályozzák az igazság felismerésében, ehelyett illúziókkal, vágyálmokkal csábítanak. A fájdalom ezzel közvetlen kapcsolatot teremt a tudattal, amely hatására intenzívebbé, „élesebbé” válik. A fájdalom olyasmire hívja fel figyelmünket, ami különben titokban maradna.

 

 

Test és lélek ritmikus kapcsolata

Egészséges állapotban szerveinket nem érezzük – tulajdonképpen nincs tudomásunk róluk. Ez, legalábbis az antropozófia tanítása szerint, a tudatot alkotó lélek és az önmagában tudattalan, „elementáris” test laza kapcsolatával magyarázható. E két entitást ritmikus viszonyok kapcsolják egymáshoz – ezt a viszonyt leginkább a lélegzéshez hasonlíthatjuk. A lélek ugyanis a belégzéshez hasonlóan behatol a test mélyébe, átjárja annak minden zegzugát, sötétségét, szűkségét, majd kilégzésszerűen kiszabadul saját világába, a szabadság, határtalanság és fény világába.

 

A légzés bizonyos értelemben a test minden helyén a lélek és a test közötti kapcsolat kifejeződése – a fájdalom ennek az összehangolt ritmusnak a zavara. A fájdalom maga nem betegség, hanem figyelmeztet a betegségre, annak közeledésére vagy jelenlétére. Éppen ezért nem a fájdalmat, hanem annak okozóját kell leküzdeni. Ez kell, hogy minden fájdalomterápia alapja legyen.

 

 

A testi fájdalom mint kezdődő bénulás

A fentiekben említettük, hogy a testi fájdalom lényegében a lélek túlságosan mély behatolása a testbe vagy valamely szervbe. Az előbb leírt ritmikus kapcsolat szemszögéből nézve fokozott, túlzott belégzési tendenciáról beszélhetünk. Ha ez a folyamat intenzívebbé válik, és a lelket követi szellemünk lényege – az én – is, bénulás lép fel.

 

A bénult végtagok azt fejezik ki, hogy a test és a lélek, valamint a szellem túlságosan erősen kapcsolódnak egymáshoz, megszűnt ritmusos kölcsönhatásuk. A bénulás kialakulásával általában megszűnik a fájdalom. Ezzel kapcsolatban felmerül egy fontos kérdés: lehet, hogy a modern fájdalomcsillapítók hatására a fájdalom fokozatosan bénulássá alakul? Ha erre a kérdésre keressük a választ, szakítanunk kell azzal a tévhittel, hogy a bénulás csak izmainkat érintheti: tudatunk is lebénulhat!

 

A modern fájdalomkutatás is igazolja a krónikus fájdalmak keletkezésével kapcsolatban azt az összefüggést azzal a jelenséggel, amit fájdalomemlékezetnek és fájdalomtudatnak nevezünk. A fájdalomemlékezet jelensége akkor figyelhető meg, amikor a fájdalom oka már nem létezik, de a páciens mégis érzi a fájdalmat. A fájdalomingert közvetítő idegpályák nyilvánvalóan hozzászoktak a fájdalomhoz, és továbbra is jelzik azt az agynak, noha a kiváltó ok már régen megszűnt.

 

A fájdalomtudat azt a jelenséget definiálja, amikor sikertelen fájdalomcsillapítás esetén a fájdalom erősödik, mert a fájdalomélmény egyre inkább a tudat részévé válik, „belemaródik” agyunk működésébe, az ott zajló folyamatokba. A fájdalom tehát az emberi tudat kifejeződésének egy formája.

 

A testi, szomatikus fájdalmak csillapításának mindig két irányban kell hatnia: felismerni, hogy mit jelez, mire figyelmeztet a fájdalom, ugyanakkor test és lélek mélyszintű összefonódását vissza kell vezetni egy egészséges kölcsönhatás szintjére. Utóbbi az antropozófikus orvoslásban nem feltétlenül gyógyszerekkel történik. Ellenkezőleg: a művészeti terápiák megelőzik a gyógyszereket.

 

 

A zene megérinti a lelket

A művészeti terápiák között a zeneterápia különleges, kitüntetett helyet foglal el. Az antropozófikus orvoslásban kifejezetten terápiás célra kifejlesztett hangszerekkel végzik a terápiát. A fájdalom kezelésében fontos szerepet kap a líra és egy ősi ír hangszer, a chrotta. A líra hangjai oldó hatást gyakorolnak a lélekre: így a lélek meg tud szabadulni letapadásából, és újra képes lesz szabadon szárnyalni, harmonikusan működni. A chrotta a mai cselló rokona, meleg, telt hangja van, ez is az előbbi célt szolgálja.

 

Az ápolási terápiák között különösen a ritmusos bedörzsöléseket alkalmazzuk külső kezelésként. A technika az oldásra helyezi a hangsúlyt, amely közvetíti a test és lélek közötti „légzést”. A masszázshoz alkalmazott illóolajak még intenzívebbé teszik a kezelés hatását.

 

A sokféle fájdalomcsillapító orvosság közül csak hármat említünk: foszfor, árnika és mézelő méh (apis mellifica). Mindnyájuk közös vonása, hogy a test és lélek közötti egészséges viszonyt állítják helyre.

 


A foszfort belsőleg csak nagy hígításban (D20/30) lehet alkalmazni, vagy külsőleg, hajszálvékony rétegben, 0,1%-os olaj formájában bedörzsölve, pl. csontritkulás esetén vagy a gerincoszlop felett.

 

Az árnikát belsőleg is alacsony hígításban (D3/6) vagy külsőleg borogatásként (20%-os esszencia) alkalmazzuk pl. sérüléses vagy műtét utáni fájdalmak csillapításában.

 

Az apist elsősorban injekciók formájában alkalmazzuk (D3/6), pl. reumás fájdalmak enyhítésében. 

 

Lelki fájdalom: amikor a lélek vágyik a testre

Jóval nehezebb feladat a lelki fájdalom kezelése, amelyet „hiányfájdalomként” is jellemezhetünk. Ugyanis a lélek hiányolja a testet, sóvárog utána, össze akar ölelkezni vele. Ha erre nem képes, akár a test egy, meghatározott pontján, akár általánosságban, fájdalom jelentkezik.

 

A lékeknek a test iránti sóvárgása éhségben, szomjúságban fejeződik ki. Mindkettő lelki érzés, amelynek nincs mérhető testi megfelelője. Létezik egy régi német szólás, miszerint a lelket az evés és az ivás tartja össze. A táplálkozási zavarok (bulímia, anorexia) pszichoszomatikus dimenzióit csak akkor lehet harmonizálni, gyógyítani, ha megértjük ezt a hátteret. Azonban a test lélek iránti sóvárgása sokkal átfogóbb jellegű, mint az éhség és a szomjúság. A lelki fájdalom abban is segít, hogy feldolgozzuk a bánatot, a gyászt, a hiányérzetet, illetve ezek okát.

 

De hogyan vihetjük a lelket közelebb a testhez, hogyan bírjuk rá a testet, hogy elfogadja, és magához ölelje a lelket? Első helyen áll a terápiás beszélgetés, amely feltárja a beteg életútját. Az antropozófikus orvoslásban minden betegség szoros kapcsolatban áll a páciens életútjával. A betegség olyan, mint egy a beteghez intézett kérdés – a gyógyuláshoz vezető terápiás út pedig az arra adott válasz. A betegség valamire fel akarja hívni a figyelmünket. Olyasmire, ami életutunk folyamán történt velünk, de rejtve maradt előttünk, és amelyek feldolgozásában a betegség terápiája segít bennünket. Sokan érzik úgy, hogy egy súlyos betegség leküzdése által életük teljesebbé vált, gazdagodott. Ami érvényes a betegségre, az érvényes lehet egy olyan fontos szimptómára is, mint a fájdalom.

 

A terápiás beszélgetés mellett, amint azt említettük, művészeti és ápolási terápiákat és speciális, antropozófikus gyógyszereket alkalmazunk. Ezek közül megemlítjük a homeopátiás módszerrel potenciált aranyat (aurum metallicum), amely különösen intenzíven segít helyreállítani test és lélek viszonyát. Ennek növényi megfelelője az orbáncfű (hypericum perforatum). Az antropozófikus orvoslás ismer egy olyan gyógyszert, amely e kettőt kombinálja egymással: Hypericum Auro cultum Rh D3, amelyet belsőleg vagy injekció formájában adunk pszichés eredetű fájdalmak esetén.

V. T.
XIII. évfolyam 10. szám

Címkék: antropozófikus orvoslás, fájdalmak

Aktuális lapszámunk:
2018. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.