Betegségek A-tól Z-ig

Minden, amit a sóról tudni kell

Egyszerre gyógyszer, fűszer és méreg

Vajon mindenki tisztában van azzal, hogy naponta 12-20 gramm konyhasót eszik meg? És hogy a veséink 24 óra alatt legföljebb 5-7 grammot képesek kiválasztani? Ismeri-e a különbséget a bányászott és a tengerből kinyert só között? Lehet-e egészséges a só? Cikkünk mindezekre a kérdésekre választ ad.


A sót valaha az arannyal tartották egyenértékűnek. Ma már nincs hiány belőle. A sót vagy bányásszák, vagy a tengervízből nyerik ki, mint itt  Bolíviában, ahol a sókockákat egyszerűen egymásra halmozzák

 

Mi a véleménye a sóról? Erre a kérdésre a választ mindenki meggyőződésének megfelelően adja meg. Az egyik oldalon azok állnak, akik újabban a "fehér arany" mellett érvelnek, példaként hozva fel mondjuk a Himalája-só gyógyító hatását. Velük szemben állnak a nem kevésbé meggyőződéses sóellenzők, akik a fehér anyagban az ördög művét látják. Kérdés, melyik csoportnak van igaza?

 

Ám éppen a sónál nem feledkezhetünk meg a differenciálásról. Hogy ezt megértsük, először arra a kérdésre kell választ találnunk, miért van egyáltalán szükségünk sóra. Ez az anyag ugyanis jóval több, mint sima fűszer, sokkal inkább anyagcserénk fontos szabályozó tényezője. Így megtalálható a vérünkben, amely érdekes módon az őstengerhez hasonló koncentrációjú sóoldat: ugyanolyan összetételű, mint volt, amikor az élet elhagyta a tengert.

 

Az ilyen megfigyelések ráirányítják a figyelmünket ősi, fejlődéstörténeti örökségünkre. Őstengerként azokat az óceánokat emlegetik, amelyek a föld fejlődéstörténetének középkorában (a mezozoikumban, körülbelül 230-65 millió évvel ezelőtt) bolygónk legnagyobb részét borították. Akkoriban keletkeztek azok a gyakran több kilométer vastag mészkőlerakódások, amelyek például olyan impozánsan határozzák meg az Alpok ásványi összetételét. És ugyanebben az időszakban keletkeztek a legfontosabb sólerakódások, amelyek még manapság is alkalmasak sóéhségünk kielégítésére. Sóbányák számtalan helyen akadnak, Pakisztánban ugyanúgy, mint az osztrák Bad Ischlben vagy a lengyelországi Wielickában.

 

Ez a kettő összetartozik: a reggeli lágy tojás és a só

 

Naponta körülbelül 12-20 gramm konyhasót (nátrium-klorid = NaCl) veszünk magunkhoz az ételeinkkel. Ez majdnem a kétszerese annak, amit a WHO, az Egészségügyi Világszervezet ajánl. A gyorséttermek látogatói még ennél is több sót esznek. Ehhez képest a veséink 24 óra alatt legföljebb 5-7 gramm só kiválasztására képesek. És erre is csak akkor, ha optimálisan működnek. A konyhasóhiány csakis a trópusok lakóit, illetve az élsportolókat fenyegeti, a fokozott izzadás miatt.

 

Mi történik a testünkben a sok só miatt?

A nátrium-kloriddal elárasztott szervezet súlyos következményekkel kénytelen szembenézni: az agresszív kémiai anyagokat úgy kell ártalmatlanná tennie, hogy semlegesíti őket. Ez oly módon történik, hogy a fölösleges molekulákat vízzel veszi körül. Ez a gyorssegély odavezet, hogy a szövetekben és a vérben felgyülemlik a víz, ami sokaknál magas vérnyomás kialakulásához vezet. Ezenkívül a szervezet arra kényszerül, hogy feláldozza értékes sejtnedvét. A sejtek tehát ugyancsak szomjazni kezdenek - a túlságosan nagy mennyiségű folyadék ellenére -, ami akár a pusztulásukhoz is vezethet.

 

Minden egyes grammnyi konyhasó 23-szor annyi sejtnedvet rabol el tőlünk, állítják a szakemberek. Ennek már csak azért is nyugtalanítania kellene bennünket, mert a konyhasó a leggyakrabban, szinte általánosan és nagy mennyiségben alkalmazott élelmiszer- adalékanyag. A só megtalálható szinte minden feldolgozott élelmiszerben, akár ízfokozóként, akár tartósítószerként. Ennek eredményeként anyagcsere-folyamatainkat állandó "permetezés" éri, életfontosságú folyamataink pedig kiszáradnak. Ez indította arra az iráni származású orvost, dr. Feyerdoon Batmanghelidjet arra, hogy megfogalmazza híressé vált tételét: Nem betegek vagyunk, hanem szomjasak!

 

Gyerekkorunktól kezdve hozzászokunk ahhoz, hogy sós ételeket együnk. Ettől a sófüggőségtől később meg kell szabadulnunk, ha fontos számunkra az egészségünk

 

A só tartósító tulajdonságai szoktattak hozzá minket az ízéhez is. A szárított hal például gusztustalan vagy legalábbis ízetlen önmagában, sóval tartósítva azonban csemegének számít. Az évszázadok folyamán azért szoktunk hozzá a sóhoz, mert ízletesebbé teszi az ételeket, és nem azért, mert a szervezetünknek szüksége van rá. Hatását dr. Max Gerson az alkoholfüggőséggel hasonlította össze. Ahhoz is hozzá kell szoknia a szervezetnek ahhoz, hogy az illető azt állíthassa, nem élhet alkohol nélkül.

 

 

Miért van az embernek csak kevés sóra szüksége?

Kezdjük a vízháztartással. A víz az élet elixírje, különös tekintettel az egészségünk szempontjából annyira fontos tisztításra és salaktalanításra. Fatális módon a modern étkezési és ivási szokások megakadályozzák, hogy a tisztító folyadék eljusson oda, ahol a legfőbb feladatát kellene teljesítenie: az egyes sejtekhez. Ennek a legfőbb oka a túlzott sófogyasztás. Emiatt a sejtek fokozatosan kiszáradnak, miközben a szervezetet elárasztja a víz, így alakul ki például az ödéma.

 

A só valamikor a legfontosabb tartósítószer volt. Manapság a hagyományos, sóval tartósított élelmiszerek némelyikét csemegeként forgalmazzák, például a bacalao nevű sózott tőkehalat

 

A vízhiányért két ásványi anyag a felelős: a nátrium és a kálium. Ezek gondoskodnak szervezetünkben a létfontosságú elektrolit-egyensúlyról, és mivel együttműködésük nagyon bonyolult, könnyen zavart szenvedhet.

 

Kálium: vízkezelés a sejteken belül

A sejteken belül a kálium áll a középpontban. Ez az elem gondoskodik arról, hogy a létfontosságú folyadék a sejten belül őrződjön meg, és ezzel a sejt eleven, működőképes és fiatal maradjon. Nézzünk például egy szép, érett gyümölcsöt: gyakran 80-90 százalékban vagy még nagyobb arányban vízből áll, és mégis szilárd, nem folyik szét a kezünkben. Ez egyedül a káliumnak köszönhető. Nem véletlen, hogy a zöldség és a gyümölcs a legfontosabb természetes forrása ennek a létfontosságú ásványi anyagnak.

 

 

Nátrium: a testnedvek kezelése

A vízháztartás másik szereplője a nátrium. A káliummal ellentétben ez az anyag a sejteken kívül található folyadékmennyiséget szabályozza. Ez az a folyadék, amely például a vér folyékonyságáért, az anyagcsere-folyamatokért, a tápanyagok szállításáért és a kötőszövetek tisztításáért felelős.

 

A gyümölcsök akár 90 százalékban is vízből állnak. Azért olyan ropogósak, mert ásványi anyagok, például kálium találhatók bennük

 

Akkor vagyunk egészségesek, ha a sejteken kívül és belül egyaránt a kívánatos mennyiség áll rendelkezésre a megfelelő ásványi sókból, azaz káliumból és nátriumból. Mindkét anyagnak meg kell őriznie koncentrációja bizonyos egyensúlyát, ami nem egyszerű feladat. Ez a harmónia könnyen felborulhat a magas és folyamatos sófelvétel eredményeként. Az okot olyan mindennapos élelmiszerek szolgáltatják, mint a zacskós levesek, a kolbászfélék, a csipszek vagy a sajtok, amelyekben észrevétlenül bújik meg nagy mennyiségű só.

 

 

Hogyan hat ez a nátrium-kálium pumpára?

A két elem egyensúlyát az úgynevezett nátrium- kálium pumpa szabályozza. Ennek segítségével lépnek ki a sejtből a nátriumionok, és szállítódnak be a sejt belsejébe a káliumionok. Ez a biokémiai reakció azonban még mindig "eredeti" táplálkozási mintáinkhoz illeszkedik. A civilizáció folyamán táplálkozásunkban egy sor elem megváltozott anélkül, hogy szervezetünknek ideje lett volna ezekhez a módosulásokhoz alkalmazkodni. Ez különösen áll az ásványianyag-ellátásra. A paleontológiai leletek azt bizonyítják, hogy ősi táplálékainkban a mostaninál jóval több ásványi anyag volt. Ugyanakkor az "őstáplálék" mindössze 700 mg nátriumot tartalmazott, azaz lényegesen kevesebbet, mint napi egy grammot. Ezzel szemben kálium nagy mennyiségben akadt az elfogyasztott növényi részekben (gyümölcsökben, gyökerekben). Ez azt jelenti, hogy anyagcserénk "beprogramozásának" időszakában a kálium-nátrium aránya 16:1 volt.

 

A készételek, konzervek és zacskós levesek rengeteg sót tartalmaznak, amit gyakran észre se veszünk

 

Mára ez a folyadékháztartás és egészségünk szempontjából döntő arány 1:48-ra (kálium: nátrium) változott! Nem csoda, hogy a kálium- nátrium pumpa folyamatos túlterheltséggel dolgozik, és vízháztartásunk egyensúlya felborul. Ez pedig veszélyezteti a két elem egészségünk számára döntő jelentőségű egyensúlyát.

 

 

Nem minden só egyforma

A normál konyhasó finomított. Ez azt jelenti, hogy keresztülmegy egy olyan tisztítási folyamaton, amely mélyen beleavatkozik anyagi szerkezetébe. Az ennek során kialakult nátrium- kloridot nemritkán még fehérítik is, hogy hófehér legyen.

 

A konyhasó tehát egyáltalán nem az a tiszta só, amilyennek a reklámok mondják. Rejtőzik benne ugyanis még egy sor további tartósítószer és segédanyag is. Például alumínium-hidroxid, amely a só megfelelő halmazállapotának megmaradásához kell. Az alumínium igencsak problémás élelmiszer-adalék, amely egyébként színezőanyagokban, stabilizátorokban, töltő- és erősítőanyagokban található meg por formájú ennivalókban. A szakemberek azonban a konyhasóban található mennyiséget problémásnak tartják, az alumínium ugyanis igazolt módon lerakódhat az agyban. Egy nemrégiben közzétett elmélet szerint az Egyesült Államokban a növekvő Alzheimer-arány nem utolsósorban a csomagolt élelmiszerekben és az üdítőitalos dobozokban található alumínium nagy mennyiségű fogyasztásának számlájára írható. 

 

Kősó

hagyományos konyhasóval szemben a kősó megőrizte természetes formáját. Esetében finomítatlan, tisztítatlan sóról van szó, amelyet a föld mélyéből nyernek ki. Ez az életenergiában gazdag ősi só még tartalmaz bizonyos mennyiségű (általában 3-4 százaléknyi) ásványi anyagot, így például magnéziumot, illetve számos nyomelemet, például jódot. A tapasztalatok szerint ezt a természetes jódot a szervezet sokkal jobban hasznosítja, mint mesterségesen a sóhoz adagolt változatát.

 

Az alumínium lerakódhat az agyban, az Alzheimer-kór mind gyakoribbá válását ezzel hozzák kapcsolatba

 

A bennük lévő anyagok alapján a konyha- és a kősó - a hivatalos táplálkozástudomány szerint - csak csekély mennyiségben különbözik. A kősó sem tartalmazhat három százaléknál több "szennyeződést", ezt írják elő a sókereskedelemre vonatkozó nemzetközi szabályok. Ám nagyon is lehetséges, hogy éppen ezek az apró különbségek teszik az egyébként potenciális mérget gyógyszerré. 

 

Kristályos só

Az utóbbi években nagyon sok szó esik a kristályos sóról, amely nem más, mint durva kristályokból álló kősó. Ez a fajtája a sónak a rendelkezésre álló sómennyiségnek csak csekély részét teszi ki, de különösen jó hatással van az egészségünkre. Természetes megjelenési helyein puszta szemmel is felismerhetjük, amint fehér, rózsaszínű vagy vöröses, csillogó kristályokként emelkedik ki a kőzetből.

 

A valódi kristályos só ott található meg, ahol sok millió évvel ezelőtt az őstengerek kiszáradtak a napsugárzás miatt. Ez a só tehát maximálisan tiszta, természetes, és megtalálhatók benne mindazok az ásványi anyagok, amelyeknek jelentőségük van egészségünk megőrzésében. A jellegzetes geológiai formát öltő kristályos só valóságos energiabomba, és csak arra vár, hogy a hozzáadott vízben feloldódhasson biofoton-tartalma.

 

 

A Holt-tengernél való tartózkodás ma is kiváló módszer a pikkelysömör és egyéb bőrbetegségek elmulasztására

 

Az ilyen termékek minőségi kritériumát három tényező határozza meg:

1. a természetes lelőhelyükön lerakódott nagy kristályok,

2. az atomok kifejezett finom struktúrája,

3. a tektonikus hatásoknak, elsősorban a földtörténeti időszakokban átélt, hosszú ideig tartó nagy nyomásnak köszönhető energetikai feltöltöttség.

 

Elsősorban ezek az enyhén pirosas kősótömbök váltak az utóbbi években az egészségügyi piac népszerű termékeivé. Használatuk egyszerű: az egyes darabokat fogyasztás előtt meleg vízben kell feloldani, vagy a durva kristályokat ledarálni.

 

Tipp: sós ivókúra. A frissen elkészített sóoldatot (1 teáskanálnyi só 2 dl vízhez) reggel, éhgyomorra igyuk meg. A kristályos sóoldat akkor keletkezik, ha a sótömböket egy darabig hagyjuk a vízben állni. Ekkor a természetes só automatikusan feloldódik, és maximális koncentrációjú, 26 százalékos sóoldatot képez.

 

Tengeri só

A kristályos só mellett újabban a tengeri só is reneszánszát éli. Ebben is plusz ásványi anyagok találhatók. Manapság a felhasznált étkezési só egyharmada a tengerből és egyéb sós vizekből származik. Hagyományos módon a sószárítókból nyerik ki, ahol a napon száradó sónak magas marad a nedvességtartalma. Ha ezek után nem szárítják utána mesterségesen, akkor természetes termék marad. Ehhez biotermékboltokban jutunk hozzá. Ha azonban ipari módon, a tengervízből kivonva állítják elő, akkor ugyanolyan finomított só, mint amit egyébként is használunk.

 

A tengeri só különösen értékes, ha hagyományos úton nyerik és a napon szárítják ki. Sajnos könnyebben csomósodik, mint a mesterségesen kiszárított  tengeri só

 

A csúcspont: fleur de sel

Ez a só az ínyenceknek és az igényeseknek való. A "tenger virágát" Franciaországban és Portugáliában termelik ki, a lerakódott tengeri só legfelső rétegéből. Ennek a rendkívül finom (és magnéziumban különösen gazdag) sónak az íze a napot, a szelet és a tengert idézi.

 

A „fleur de sel” a lerakódott tengeri só legfelső rétege, íze a napot, a szelet és  tengert idézi

 

Fűszersó

A só kiválóan kombinálható zöld fűszernövényekkel, a leginkább akkor, ha mindegyik hozzávaló kiváló minőségű. A bioboltokban kapható fűszersók többnyire 15 százaléknyi fűszernövényt vagy zöldséget tartalmaznak, például bazsalikomot, kakukkfüvet, rozmaringot, majoránnát, zellert, póréhagymát, retket, paprikát vagy hagymát.

 

Gomasio és tahin

A távol-keleti specialitásnak számító gomasio a makrobiotika pikáns fűszere. Pörkölt és ledarált (vagy porított), hámozatlan szezámmagból és tengeri sóból áll. Ez a fűszer elsősorban gabonaételek, saláták, dresszingek és levesek ízesítésére alkalmas. Vigyázat, a kész gomasiót mindig csak evés előtt adjuk az ételhez, soha ne főzzük vele együtt.

 

A tahin ugyancsak a távol-keleti konyha egyik, de sokkal kevésbé ismert és használt fűszere, szintén nagyon finom és hasznos. Ezt is pörkölt és sózott szezámmagból állítják elő.

 

Diétás sók

Ezek a "konyhasópótlók" bioboltokban kaphatók, és eredetileg a nátriumszegény diétát követők - például vesebetegek - számára fejlesztették ki. Ilyenkor a nátriumot általában más ásványi anyaggal, például káliummal vagy kálium-kloriddal helyettesítik, ami azért nem gond, mert manapság a civilizációs koszt amúgy is túl kevés káliumot tartalmaz. Orvosi ellenőrzésre és tanácsadásra csak a káliumháztartás zavarai esetén (például veseelégtelenség) van szükség. Ezenkívül léteznek magnézium-, illetve kalciumalapú diétás sók is. Az ilyen termékek egyetlen hátránya, hogy a megszokott sónál kicsit keserűbbek, ezért a főzésre alkalmasak, de például a lágy tojás megsózására nem.

 

Himalája-kristálysó

A Himalája-só iránti érdeklődés jó négy évvel ezelőtt kezdődött. A világ legnagyobb sóbányája, Salt Range Pakisztánban, a Himalája lábánál található, itt még ma is ugyanúgy kézzel fejtik ki és dolgozzák fel a sót, mint a középkorban. Csak a kifejtett só 10 százaléka olyan jó minőségű, hogy étkezési célokra lehessen használni. A kitermelést követően gondosan, kézzel válogatják, a sótömböket megmossák, a napon megszárítják, majd különféle durvaságúra morzsolják. Az így keletkezett só teljesen természetes, ásványi anyagokban gazdag, és semmiféle segédanyagot nem tartalmaz. A homokkal, agyaggal enyhén szennyezett, másod- és harmadosztályú sóból többek között tealámpásokat és sólámpákat készítenek, amelyek Pakisztánból a világ minden pontjára eljutnak.

 

 

A Himalájából származó só iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Az ínyenc szakácsok elsősorban enyhe íze miatt kedvelik, az egészségükre vigyázók ásványi anyagainak összetétele miatt, ez utóbbi ugyanis nagyon közel áll az ősóceánokéhoz

 

Ma már tudjuk, hogy kiváló minőségű só nemcsak a Himalájában található. Ausztriában például egészen a 90-es évek végéig kapható volt a Bad Ischler Gesundheitssalz névre hallgató, többek között kobaltot, rezet, mangánt és cinket tartalmazó sókomplex, amelyet azután kellett kivonni a piacról, miután a hatóságok megtiltották az élelmiszerek egészségügyi hatásait propagáló reklámokat. Ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy az osztrák és német Alpok sólerakódásai ugyanúgy a földtörténeti triász korában - azaz 200-250 millió évvel ezelőtt - keletkeztek, mint a himalájaiak, vagyis ebből a szempontból azoknál semmivel sem értéktelenebbek.

 

A só a természetgyógyászati gyakorlatban

A só története elválaszthatatlanul összefonódott a mágiával és az orvoslással, a gyógyszerekkel és a babonákkal. A higany és a kén mellett ez volt az alkimisták harmadik princípiuma. A mai orvoslás tehát számos, tapasztalaton alapuló, illetve valaha használatos módszerre támaszkodhat, amikor a sót gyógyászati céllal alkalmazza. Jó példa erre a hatha jógából ismerős orrzuhany.

 

Titkos ötlet: orrzuhany

Manapság újra divatba jött a sóoldattal végzett orröblítés. A Távol-Keletről származó módszer az ősóceánok örökségén alapul, amennyiben olyan sóoldatot alkalmaz, amely megfelel az ősi tengerek és a vér koncentrációjának. Ha ezzel rendszeresen tisztítjuk az orrunkat, a nyák eltávozik, és megelőzhetjük a melléküreg-gyulladásokat. A zuhany alkalmazása véd a fertőzésektől, és segít akkor is, ha már folyik az orrunk.

 

Egészséges fogak és szájüreg

A konyhasó évezredek óta nagy szerepet játszott a testi higiéniában. Az ókori arab orvosok, mesterségük legelismertebb képviselői, azt javasolták, "minden reggel tegyünk néhány darabka sót a nyelvünk alá, hogy a fogaink megmaradjanak, és a leheletünk megtisztuljon". Hasonló vonatkozik az ájurvédikus orvoslás szájhigiéniai előírásaira. Az ájurvédikus gyógysó belsőleg történő alkalmazása azonban nem szerepel az eredeti hagyományokban.

 

A galubersó kitisztítja a beleket

A keserű- vagy glaubersóból előállított sós víz a természetgyógyászat alapvető fegyverei közé tartozik. Értékes segítője ez a salaktalanításnak, főként gyógyböjt és egyéb méregtelenítőkúrák részeként vetik be a bél megtisztítása céljából.

 

A só létfontosságú ásványi anyag. Hogy károsítja-e a szervezetünket vagy sem, az a mennyiségétől függ

 

Só bőrbajok ellen

A holt-tengeri só népszerűsége esetén egy ősi népi gyógyászati hagyomány felelevenedéséről van szó. A keleti belső tengerekből származó sót gyógyászati céllal már az ókori Rómába is importálták. Manapság a Holt-tenger partján lévő gyógyhelyek a neurodermatitiszben és pikkelysömörben szenvedő betegek valóságos zarándokhelyeivé váltak. Az ottani tartózkodás az ilyen panaszok leghatásosabb ellenszere.

 

Amikor még segít a só

A makrobiotika egyik neves képviselője, Stewe Acuff megfigyelései szerint a konyhasó és a gomasióhoz hasonló termékek jól beválnak gyomorsav-túltermelésre való hajlam esetén. George Ohsawa, a makrobiotika alapítója szigorú gabonadiéta keretében propagálta a fűszeres szezámsót, amely más táplálkozási tippekkel együtt parazitafertőzés, köhögés és zöld hályog esetén válik be.

 

Egy különlegesség: a Schüssler-sók

Nem maradhatnak említetlenül ezek a különleges anyagok, ha az orvosi jellegű sóalkalmazásról beszélünk. A módszert az oldenburgi orvos, dr. Wilhelm Schüssler dolgozta ki. Koncepciója az ásványi anyagokban gazdag sók gyógyhatását a homeopátiából ismerős potenciálással kombinálja.

 

A só a táplálkozáskutatók szemszögéből

A táplálkozás megreformálóinak nem tartozik a kedvencei közé „a fehér arany”, éppen ellenkezőleg. A makrobiotika kivételével szinte nincs olyan reformtáplálkozási irányzat, amelyet ne a sótól való hangsúlyozott tartózkodás jellemezne. Ez vonatkozik például az Are Waerland (1876-1955) által kidolgozott táplálkozási irányzatra is. Kidolgozója már igen korán felismerte, hogy "az általánosan használt konyhasó egészségtelen mennyiségű vizet köt meg a szövetekben, és ezzel a reumatikus panaszok egyik fő kiváltó oka. Az emberi szervezet olyan érzékeny a túlzott mennyiségű sóra, hogy a reumás betegségek elszaporodását már a sós levegőjű vidékeken is igazolni lehet".

 

 

A kristályos só durva szemcséjű kősó. Vastartalmától függően a színe a fehértől a rózsaszínűig terjedhet

 

Az olyan személyiségek, mint dr. Bircher- Brenner, a müzli kitalálója, szintén hallani sem akart a só egészségre gyakorolt áldásos hatásairól. Még inkább igaz volt ez a fiára, dr. Ralph Bircherre. Ő A táplálkozástudomány titkos archívuma című könyvében beszámolt egy olyan új-guineai népről, amelynek tagjai fejenként és naponta mindössze 0,1 g sót fogyasztottak, és mégis - vagy inkább éppen ezért - a legjobb egészségi állapotnak örvendtek. Hasonló visszafogottságról tettek tanúbizonyságot más szaktekintélyek is.

 

 

Egy szavazat a só javára

Ezt a frontot először Peter Ferreira törte át. A biofizikus érdekes módon az osztrák Salzberg városában született, és első írásaival valóságos lavinát indított el. Az új évezred elején megjelent tanulmányai és szenzációs felfedezései nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Himalája-só a semmiből néhány év alatt az egészségvédő termékek piacának élére került.

 

 

A pakisztáni Salt Range nevű, a Himalája lábánál fekvő, 200 km hosszú és 10-20 km széles hegyláncnál található a világ legnagyobb sóbányája. A magánbányában az értékes sót jórészt kézzel fejtik ki, mossák meg és válogatják ki

 

Az Iránból származó orvos, dr. Feyerdoon Batmanghelidj azonban már korábban is odanyilatkozott, hogy a sóbányák valóságos aranybányáknak tekinthetők. Szerinte a só nem más, mint gyógyszer, és számos ősi kultúrában valóban aranyat is ért. Henning Müller-Burzler természetgyógyász és táplálkozás- szakértő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az emberi szervezet mindössze 100 grammnyi só tárolására alkalmas kapacitással rendelkezik, és ezek a tartalékok hamar kimerülnek. Az embernek éppen ezért folyamatos sóutánpótlásra van szüksége, ha azt akarja, hogy optimális sóháztartásának köszönhetően az emésztőnedvek maximális koncentrációja álljon rendelkezésre a szervezetében. A szakember szerint a sóhiány elsősorban a fehérjék hasznosulását akadályozza, valamint az emésztőmirigyek funkcióját. Végül arra a következtetésre jut, hogy a só nemcsak fűszer, hanem egyike a legfontosabb élelmiszereinknek.

 

 

Még több pró és kontra

A megrögzött sóellenzők között is iskolát teremtett az amerikai Jeremiah Stamler. A betegségmegelőzéssel foglalkozó chichagói professzor már 1948-ban megfogalmazta: a konyhasó olyan élelmiszer-adalékanyag, amelyre nincsen szükségünk. A tudós egy fél évszázadon át küzdött honfitársai magas sófogyasztási szokásai ellen, és ezeket tette felelőssé a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a szélütés terjedő járványáért. Mások viszont úgy vélik, önmagában a magas sófogyasztás nem okozhat magas vérnyomást, mert normál esetben a fölösleges só a vizelettel kiürül.

 

  

1: Az idős emberek akár sóhiányban is szenvedhetnek. Főként meleg időben, amikor túl keveset isznak   2: Számos orvos véli úgy, hogy a túlságosan sok só fogyasztása magas vérnyomáshoz vezethet

 

Egyes szakemberek a konyhasót a civilizált ember titkos gyilkosának tartják, mert tönkreteszi a hajszálerek működését, valamint elősegítik a daganatos megbetegedések kialakulását. A túlzott sófogyasztás ezenkívül a sejteken belül is káros változásokat idéz elő, illetve veszélyezteti a veséket. A híres rákspecialista, dr. Max Gerson is teljesen elítélte a sót, az általa kidolgozott, teljesen sómentes diétát a terapeuták a mai napig nagy tiszteletben tartják. A szakember állítását számos vizsgálat eredménye alátámasztja. Ezek szerint a só minden szinten rákelősegítő tényező: krónikusan izgatja a nyálkahártyákat, és egyike a gyomornyálkahártya- gyulladás kialakulásáért felelős számos faktornak. Ezenkívül a sejtek szintjén olyan folyamatokat indít el, amelyek rákmegelőző állapothoz vezethetnek, valamint aktivizál számos karcinogén vegyületet. Ezek közül a biokémiai anyagok közül számosat a só tesz "élessé", és ezzel végső soron halálos fegyverré.

 

És még valami egyértelműen kiviláglik a nemzetközi tanulmányokból: különösen végzetes az a káros szövetség, amelyet a só a gyorséttermi ételekkel alkot. Ha ezek együttesen lépnek fel, a fehér kristályok jelentette veszély megsokszorozódik. Olyan hatás ez, amelyet esetleg lehetséges kordába fogni az egyidejűleg fogyasztott zöldséggel és gyümölccsel (saláta a főétkezések között, méregtelenítő rostanyagok).

 

A túl kevés só is veszélyes lehet

Hogy a túlságosan kevés só fogyasztása is kockázatokkal jár, azt elsősorban az idősebb emberek tapasztalják meg. A becslések szerint az idősek 5-10 százaléka nátriumhiányban szenved. A következmények: fáradtság, koncentrációs zavarok, hányinger, fejfájás, izomgörcsök, járási zavarok, bizonytalan mozgás. Főként a meleg nyári napokon lehet ennek a következménye a vérkeringés összeomlása vagy féloldali lebénulás a szélütéshez hasonló tünetekkel, az idősek ugyanis hajlamosak túl keveset inni és túl kevés sót fogyasztani. Az ilyen vérkeringés- összeomlásokért azonban főként más betegségek (veseproblémák, diabétesz, hasmenés, hányás) kísérő jelenségei a felelősek, amelyek megzavarják a szervezet érzékeny elektrolit-háztartását.

 

Megjegyzések a jódozott sóról

A jódozott só esetében normális konyhasóról van szó, amelyhez nátrium- vagy kálium-jódátot adtak, méghozzá kg-onként 15-25 mg-ot. Kérdés, ez az eljárás milyen hatást gyakorol az egészségünkre.

 

 

A gyorséttermi táplálkozást sok gyümölccsel végzett méregtelenítéssel ellensúlyozhatjuk. A banánban különösen sok a kálium

 

A jódlobbi hatására számos országban elrendelték a só kényszerjódozását. Ez a hivatalos közlemények szerint hatásos volt, számos szakértő szerint viszont káros hatást gyakorolt az emberek egészségi állapotára. Európában több ország - így Magyarország is - a jódszegény területek közé tartozik. Ennek olyan következményei vannak, mint a fokozott golyvaképződés, ami miatt nem lehet lemondani a napi koszt jódozásáról. Ám emiatt egyre több ember egészsége károsodik. Szervezetünk ugyanis nem képes a mesterségesen adagolt jód- és fluorkötéseket hasznosítani, hanem pluszveszélyekkel szembesül. Szakmai körökben közismert, hogy a nitrozaminok a legagresszívabb rákkiváltók közé tartoznak. És éppen a táplálékadalékok, mint amilyenek a joditok is, gyanúsíthatók erőteljesen azzal, hogy elősegítik ezeknek a problematikus anyagoknak a képződését. Abból a megfigyelésből kiindulva, hogy a jóddal kevésbé ellátott területeken a rákos esetek aránya csökken, ki lehet jelenteni, hogy a rákmegelőzés szigorú jódabsztinenciát feltételez.

 

 

Ne féljünk a jó sótól!

A só példája is azt mutatja, hogy ha valamit helyesen akarunk megítélni, nagyon oda kell figyelnünk, és tekintettel kell lennünk a különbségekre. A só jó vagy rossz volta nemcsak az adagolástól függ. Figyelembe kell vennünk a minőséget, a só eredetét, kinyerésének módját és szakszerű alkalmazását. Aki tehát helyesen akarja használni a sót, jól teszi, ha mindenekelőtt valódi kő- és kristályos sót, illetve értékes tengeri sót vásárol. Ezek után már csak a takarékos adagolásra kell ügyelnie, illetve arra, hogy kerülje a sok nátrium-kloridot tartalmazó készételeket.

 

Hol alkalmazzák a sót?

65% kémiai nagyipar
12% műszaki segédanyag
12% téli utcai sózás
5% konyhasó
4% mezőgazdaság
2% egyéb
   

 

Minden mozog – a testünkön belül is!

Az emberi szervezet 60 százalékban folyékony alkotóelemekből áll, 40 százalék testünkben a szilárd anyagok aránya. A nagy görög filozófus, Herakleitosz óta tudjuk, hogy minden mozog, így írja le tétele, a „panta rhei” az események állandó változását. Ez a testünkre is vonatkozik. Lényünk folyékony részét körülbelül 40 százalékban a sejtnedv alkotja, 15 százaléknyi kötőszöveti folyadék és 5 százalék vér.

 

Az ember sóoldatból születik, tudniillik a magzatvízből. Ennek az összetétele hasonlít az őstengeréhez. Vérünkben is egyszázaléknyi só található

 

A víz legnagyobb mennyisége tehát a sejteken belül található (intracelluláris). Körülbelül feleennyi a sejteken kívül (sejtek közötti folyadék, nyirok). A méhben lévő magzatvíz esetében is meleg, különleges vízsóoldatról van szó, amely  összetételében leginkább a vérre vagy az őstenger vizére emlékeztet. A víz és a só tehát  egységet képez a szervezetünkben. Hogy a keverék aránya megfelelő legyen, az elemek arányát meg kell őrizni. Ezt az egészséges egyensúlyt a szervezet maga állítja be.

 

 

Egy alábecsült veszély: rejtett sók a készételekben

A francia tudós, Pierre Meneton három évvel ezelőtt még a titkosszolgálat látókörébe is bekerült, mert felhívta a figyelmet az élelmiszeripar vevőket veszélyeztető praktikáira és a sófogyasztás  kockázataira. Meneton megállapította, hogy Franciaországban fejenként és évente négy kiló só fogy el. Ennek jelentős része a készételekből kerül a francia polgárok szervezetébe. A tudós annak idején abból indult ki, hogy a termékek túlsózásával a francia élelmiszeripar évente 6 milliárd euró bevételhez jut. Annak ellenére, hogy ma már köztudott, a túlzott sófogyasztás akut magas vérnyomás, szívinfarktus kialakulásához vezethet, de akár halált is okozhat.

 

A só nemcsak a készételekben rejtőzik, hanem számos egyéb élelmiszerben is, például a sajtokban. Képünkön éppen sóval dörzsölik be a sajtok felületét

 

Pierre Meneton nem paramedicinával foglalkozó ámokfutó, hanem egész egyszerűen független kutató. Alaposan szemügyre vette a számokat és az összefüggéseket, és eközben döbbent rá az iparilag előállított só túlzott fogyasztására. Már 2000 elején megjelentette első tanulmányait a témáról, és arra szólította fel az élelmiszer-biztonsági hatóságokat, hogy felvilágosító kampányban hívják fel az emberek figyelmét a veszélyekre.

M. L.
XII. évfolyam 7. szám

Címkék: konyhasó, sok

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.