Betegségek A-tól Z-ig

Mióma

Mennyire veszélyes valójában?


 

Sok nő kétségbeesik, ha kiderül, hogy miómája van. Ezeknek a daganatoknak a többsége azonban ártalmatlan, és nem is okoz problémát. Cikkünkből kiderül, hogyan alakulnak ki a miómák, és hogyan lehet őket kezelni.

 

A mióma a méhizomzat jóindulatú daganata, a serdülőkor és a változás kora közötti nők leggyakoribb jóindulatú tumora. A 30 éven felüliek 30-70 százalékánál megtalálható ez az elváltozás, a leggyakoribb az ötvenévesek között. Érdekes módon a probléma gyakrabban jelentkezik a fekete bőrű, mint a fehér nőknél.

 

Mivel a miómák növekedése összekapcsolódik a petefészkek működésével, az ösztrogén befolyása alatt állnak. Minél inkább eltolódik az egyensúly a védő hatású sárgatesthormontól az ösztrogén javára, annál könnyebben kialakul a mióma. Időközben az is kiderült, hogy a mióma szövetében több ösztrogénreceptor található, mint a méh normál izomzatában. Ez azt jelenti, hogy a mióma érzékenyebben reagál a túl sok ösztrogénre, és könnyebben nő. Ebben az a jó, hogy a változás korában, amikor megszűnik az ösztrogén hatása, a mióma összezsugorodik.

 

Ha a mióma oka a túl magas ösztrogénszint, hormonkészítmények segíthetnek

 

A mióma növekedhet a méh izomzatában befelé (intramurális), a hashártya felé kifelé, illetve még inkább befelé, a méh nyálkahártyájának irányába. Ennek megfelelően eltérőek lehetnek a tünetek is. Néha a méh egész izomzata megváltozik emiatt, a méh maga megnő anélkül, hogy egy konkrét csomót meg lehetne találni. A mióma mérete elérheti a gyerekfej nagyságot is, de általában azért nem engedik ekkorára nőni beavatkozás nélkül.

 

Milyen tünetek léphetnek fel?

A leggyakoribbak a vérzészavarok. A havi vérzés erősebbé válik, túl hosszú ideig tart vagy teljesen rendszertelenül jelentkezik. Ha túl nagy a vérveszteség, a beteg állandóan fáradtnak és levertnek érzi magát. Ilyenkor vérszegénység alakult ki, amit sürgősen kezelni kell.

 

A mióma fájdalommal is járhat a havi vérzés ideje alatt, nemi aktus közben vagy nőgyógyászati vizsgálat idején. Néha szülési fájdalmakhoz hasonló érzést is kiválthat, egészen pontosan akkor, amikor a mióma belelóg a méh üregébe, és a méh összehúzódik, így próbál megszabadulni tőle. De a mióma nyomhatja a kismedencei szerveket is. Például a húgyhólyagot, ami olyan érzés, mintha az illető felfázott volna. Ha a mióma a beleket nyomja, akkor fájdalom jelentkezhet székletürítés közben vagy a keresztcsont tájékán. Megnyugtatásként ugyanakkor elmondható, hogy a miómák fele semmiféle panaszt nem okoz.

A mióma a méh izomzatának jóindulatú daganata. Különféle helyeken alakulhatki: a méh belső falában, a külső oldalán vagy a szervet tartó szalagokon 

 

Hogy valakinek miómája van-e, azt meg lehet állapítani nőgyógyászati tapintásos vizsgálattal vagy még korábban hüvelyi ultrahanggal. Ha nem világos a mióma pontos helyzete, akkor hasi ultrahangra is szükség van. A nagyobb miómákat kívülről, a has megtapintásával is lehet érzékelni.

 

A kezelés sok tényezőtől függ

A mióma kezelése elsősorban attól függ, mekkora a csomó, csak egy van-e vagy több, és hol helyezkedik el. Az is fontos kérdés, okoz-e panaszokat, továbbá hogy a nő szeretne-e még gyereket, vagy már befejezte a családtervezést és közel jár a változás korához. A kezelésnek lényegében három iránya létezik:

 

Hormonális: a hagyományos orvoslás többnyire a hormonterápiát alkalmazza első választásként, olyan gyógyszerek adásával, amelyek teljesen elnyomják a petefészkek tevékenységét. Enyhébb esetekben olyan kombinált hormontablettát adnak, amely egyben fogamzásgátlóként is szolgál. Ezek a készítmények csak addig hatnak, ameddig szedik őket, ha leállnak velük, a mióma gyorsan visszanő eredeti méretére és ugyanolyan panaszokat okoz.

 

 Az egészséges táplálkozás segíthet helyreállítani a hormonháztartás egyensúlyát

 

Műtéti: az említett okok miatt manapság gyakran döntenek a mióma műtéti eltávolítása mellett, erre különféle módszerek léteznek. Sajnos a nők 30-50 százalékánál arra kell számítani, hogy a daganatok öt éven belül újra jelentkeznek. Műtétre akkor van szükség, ha a mióma túl erősen nyomja a környező szerveket, ha a vérzészavar nem uralható, vagy ha a nő gyereket szeretne, és az orvos meglátása szerint ezt akadályozza a mióma.

 

Léteznek-e szelíd módszerek?

Ha a mióma átmérője kisebb 4 cm-nél, akkor meg lehet próbálni helyreállítani a hormonális egyensúlyt. Erre alkalmas a táplálkozás átállítása, túlsúly esetén pedig a fogyás. Ezen kívül lehet próbálkozni gyógynövényekkel, illetve a homeopátia, a hagyományos kínai orvoslás és az antropozófiai orvoslás szereivel. Ezek általában nem mulasztják el magát a daganatot, viszont sok esetben javítják a vérzészavarokat és a fájdalmat.

 

A havi vérzés alatt jelentkező fájdalmat női teakeverékekkel szokták enyhíteni, például cickafarkkal, palástfűvel, réti legyezőfűvel (Filipendula ulmaria). Hasonlóképpen lazító hatású a füstike (Fumaria). A barátcserje (Agnus castus) progeszteronhoz hasonló hatású, ezért néha jól beválik ciklusszabályozásra mióma esetén. Túl erős vérzés ellenszere a pásztortáska-tinktúra, a havi vérzés alatt naponta többször 20-30 cseppet kell bevenni. Az erős vérzés miatt előállt vérszegénységet növényi kivonatokkal, a vas felszívódását javító, C-vitamin-tartalmú levekkel kombinált glukonáttal lehet orvosolni. Javítják a vérképződés a csalánból készült gyógynövénykészítmények, illetve a Schüssler-sók bizonyos fajtái is.

 

 

Tipikus női gyógynövények a cickafark (balra), a palástfű és a réti legyezőfű. Ezek enyhíthetik az olyan miómás panaszokat, mint a menstruációs fájdalom vagy a rendszertelen vérzés. A cickafarkos ülőfürdő lazító hatású görcsös alhasi fájdalom esetén 

 

Végül pedig, mint minden betegségnél, a mióma kezelése esetén is figyelembe kell venni pszichikai és mentális tényezőket. Vannak orvosok, akik jó eredményeket értek el például hipnózissal vagy vizualizációs terápiával.

 

Mikor válik veszélyessé a mióma?

A mióma nem fajulhat el és nem lesz belőle rák, a méh nyálkahártyájának rosszindulatú daganata ettől függetlenül szokott kialakulni. A mióma nagyságától és elhelyezkedésétől függően arra is lehetőség van, hogy a beteg teherbe essen, bár az embrió beágyazódása olykor nehezített, vagy a mióma elzárhatja a petevezetőket. Mivel a terhesség alatt sok ösztrogén és növekedési hormon képződik, előfordulhat, hogy a csomó nőni kezd, ez főleg a terhesség első három hónapjában fordul elő minden harmadik érintett nőnél. Olykor az is előfordulhat, hogy emiatt a terhesség alatt műtétileg kell eltávolítani a daganatot, ez azonban a magzatot nem érinti.

 

 A megváltozott hormonháztartás miatt a terhesség alatt miómák  alakulhatnak ki

 

Sajnos mióma esetén gyakrabban fordul elő koraszülés, mivel a csomó miatt kisebb a hely a méhüregben, vagy rosszabb a méhlepény vérellátása. Ilyenkor is az eltávolítást javasolhatják. Esetenként a mióma megnehezítheti vagy lehetetlenné teheti a hüvelyi szülést, ilyenkor császármetszést ajánlanak. Azt gondolhatnánk, ilyenkor egyúttal a miómát is el lehetne távolítani, de ez nem így van, mert ilyenkor a méh szövete nagyon puha és teli van vérrel, ezért egy ilyen beavatkozás veszélyes lenne. Kialakulhatnak problémák a gyermekágy alatt is, ha a csomó miatt a méh nem tud kellően összehúzódni. Ilyenkor túl erős lehet a vérzés, előfordulhat vérpangás, és magas láz is kialakulhat.

 

 

Mit tehetünk mi magunk?

A táplálkozás négy módon is befolyásolja a mióma képződését: Az állati zsírok és fehérjék serkentik a növekedését, a zöldségek csökkentik.

 

Környezeti mérgek: az ösztrogénhez hasonló hatású, úgynevezett xenoösztrogének hozzákötődnek az ösztrogénreceptorokhoz és serkentik a mióma növekedését. Ilyen anyagok a nehézfémek, a műanyagokban található lágyító anyagok és számos további ipari méreganyag. A növényi ösztrogének ezzel szemben védő hatásúnak tűnnek, mint ez a japán nők esetében megmutatkozik.

 

 A növényi ösztrogének, amelyek például megtalálhatók a szójában, bizonyos  fajta védő hatást gyakorolnak a miómaképződéssel szemben, mint ezt japán  nőkkel végzett vizsgálatok igazolják

 

Az egyszerű cukrok és fehér lisztből készült termékek fogyasztása fokozott inzulinkiválasztáshoz vezet. Az inzulin hatására megint csak növekedési faktorok képződnek a méhben, és ez serkenti a miómák kialakulását. A nők tehát úgy védekezhetnek a mióma kialakulása ellen, ha sok zöldséget esznek, csökkentik a hús-, tej- és tejtermékfogyasztást, és alacsony glikémiás indexű szénhidrátokat választanak.

-mörk-
XVIII. évfolyam 8. szám

Címkék: mióma, nőgyógyászati betegségek

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.