Betegségek A-tól Z-ig

Rákos betegek lelki gondozása

A remény a legfontosabb életelixír

Nem csak a kezelések és a gyógyszerek játszanak fontos szerepet a rákos betegség alakulásában. A betegek és a hozzátartozók lelki stabilitása a gyógyulás lényeges tényezője. Az orvosoktól, terapeutáktól és egyéb személyektől kapott információk ellenére fontos, hogy hallgassunk saját, belső hangunkra, és megtaláljuk saját, gyógyuláshoz vezető utunkat.


A súlyos betegség kapcsán különösen fontos megtalálni saját, gyógyuláshoz vezető utunkat

 

A holisztikus szemléletű medicina szerint a rák nagyon bonyolult, összetett folyamat, amely számos tényező együttes hatása nyomán alakul ki és fejlődik. Az ember súlyos betegség esetén is folyamatosan fejlődő, változó, dinamikus és igen komplex élő rendszerek összessége. A terapeuta és a páciens csak akkor képes lelki szinten is megfelelni a kihívásoknak, ha a rákbetegséget is holisztikus szemszögből képesek látni. A betegséget mindig a szervezet egésze szempontjából kell értelmezni. A test, a szellem és a lélek egységet alkot – a rák tehát nem csupán a test, illetve egy testrész betegsége, hanem az egész emberé.

 

Amikor a rák diagnózisa megszületik, a beteget főképp a hivatalos medicina képviselői arra sürgetik, lehetőleg mielőbb vesse alá magát ennek vagy annak a kezelésnek. Ebben a pillanatban azonban nagyon fontos, hogy a beteg ne kezdjen el kapkodni, pánikba esni, helyette inkább próbáljon meg intuíciójára hallgatni, és belülről megérezni, mi lenne számára a legjobb, minek van értelme, és mi az, ami valóban szükséges. Sem a műtétbe, sem a kemoterápiába nem kell elhamarkodottan beleegyezni, mielőtt nem mérlegeltünk minden alternatív kezelési lehetőséget. Bár a hivatalos medicina tudományosan megalapozott, standard eljárásokkal dolgozik, azok alkalmazását minden egyes esetben az egyén szempontjából is gondosan mérlegelni kell.

 

 

Félelem helyett remény – fontos a psziché stabilizálása

A félelemmel nem csak a rák kapcsán szembesülünk. A félelmet nem lehet és nem is szabad elfojtani, a szőnyeg alá söpörni, szembe kell néznünk vele. Jó, ha környezetünkben van valaki, akivel beszélhetünk félelmeinkről. A másik lehetőség, hogy a félelemre úgy tekintünk, mint egy kisgyermekre, amelynek vigasztalásra van szüksége. Bizonyára valamennyien fel tudunk idézni olyan eseményt gyermekkorunkból, amikor például egy kisebb sérülés után édesanyánk ölbe vett és vigasztalt minket. Emlékezzünk vissza, ilyenkor milyen gyorsan semmivé foszlottak a negatív érzések – az érzelmi transzformáció eme formájára a betegség esetén is adjunk esélyt magunknak.

 

A remény a legfontosabb életelixír a rákkal kapcsolatban. Különösen fontos, hogy a betegséggel kapcsolatos statisztikai adatok ne vegyék el, ne törjék le a reményünket. A daganatos betegre gyakran rátör a félelem vagy egyéb negatív érzelem. Ezek a negatív lelki állapotok gyengítik a szervezet ellenálló képességét, akadályozzák a gyógyulást.

 

A holisztikus rákterápia rendszerében a lelki stabilitás fontos, mondhatni, központi szerepet játszik. Ezt a pszicho-neuro-immunológia, a lélek, az idegrendszer és az immunrendszer funkcionális kapcsolataival foglalkozó tudományág számos kutatási eredménye alátámasztja.

 

Az orvosok, terapeuták feladata tehát, hogy a beteget reményeiben és céljaiban támogassák, megerősítsék. A remény az abba vetett hit, hogy a dolgok pozitív irányt vehetnek. Minden olyan módszerrel, illetve terapeutával szemben, amely vagy aki kizárólagosságát hangsúlyozva elveszi, korlátozza a beteg döntési jogát, indokolt az egészséges szkepticizmus. A pozitív fordulatot sajnos sem intenzív hittel, sem a mégoly hatásos gyógyszerrel vagy gyógymóddal sem lehet kikényszeríteni. A tudományos kutatások azonban arra utalnak, hogy egyes esetekben olyan módszerekkel is elérhető a gyógyulás, amelyeket a modern orvostudomány hatástalannak tart.

 

A kórházakban többnyire a beteg feje fölött hoznak döntéseket a kezelésekről. Sok páciens hagyja magát megfélemlíteni, és kiszolgáltatottnak érzi magát. Rezignáltan elviseli a kezeléseket, és az áldozat szerepébe bújik, ami egyáltalán nem kedvez a gyógyulásnak. Ami ezt a hozzáállást illeti, az egészségügynek még sokat kell fejlődnie – és ez nem csak az onkológiára vonatkozik.

 

A félelmek feloldásához, a betegre nehezedő nyomás enyhítéséhez és a remény adásához nagyon fontos, hogy az orvos kellő időt tudjon szentelni páciensének. Sajnos a modern, technikai szempontból oly tökéletesnek tűnő egészségügyi rendszerünkben éppen időből jut a legkevesebb a betegnek.

 

A kezelés sikeressége szempontjából alapvető fontosságú, hogy a beteg bízzon a kezelőorvosban és az alkalmazott gyógymódban – ez természetesen nem csak a rák gyógyítására vonatkozik. Szintén tudományos kutatások bizonyítják, hogy a terápia sikerét lényegesen befolyásolja a hatásosságába vetett hit. Azt is mondhatnánk, hogy a beteg „rezonál a kezelésre”. A beteg gondozása során tehát inkább arra kell nagyobb súlyt helyeznünk, hogy jól rezonáljon az alkalmazott gyógymódra, ahelyett, hogy folyton újabbnál újabb gyógymódok, kezelések után kutatnánk, amelyeket még beilleszthetnénk a terápiás tervbe.

 

Jó, ha környezetünkben van valaki, akivel beszélhetünk félelmeinkről

 

A műtét előtt álló betegek különféle információkkal, terápiás protokollokkal konfrontálódva feltehetik maguknak a kérdést: „Melyik számomra a legjobb gyógymód?” vagy „Ki a legjobb sebész?” Vajon ilyenkor valóban a folyóiratok, bulvárlapok hasábjain közölt listák és statisztikák mérvadóak? Nem az nyom-e többet a latban, hogy betegtársunk a műtét után milyen jól érzi magát, mennyire elégedett az orvosával? Nem csak az orvosba vagy a gyógyszerekbe vetett hit fontos, legalább ennyire döntő jelentőségű az önbizalom; e két tényező egymással szorosan összefügg. A beteg saját magához való hozzáállása a terápia sikerének legalapvetőbb tényezője.

 

 

A betegséggel együtt és nem „ellene” élni

Amíg a páciens elutasítja saját magát, a legjobb terápia is csak korlátozott mértékben lehet hatékony. Ha valaki nem szereti magát és (pillanatnyilag beteg) testét, az nem is enged meg magának semmit, ami építi, támogatja, gyógyíthatja. Egy jó adag egészséges önszeretet tehát támogatja a terápiát. Az esetleges sértődések, megbántások leküzdése, feldolgozása legalább annyira fontos, mint annak megtanulása, hogy ne utasítsuk el saját magunkat, illetve ne követeljünk túl sokat magunktól. A beteg nagymértékben hozzájárulhat gyógyulásához azzal, ha szeretetteljesen vigasztalja önmagát, és személyesen megszólítja a benne lakozó „belső gyógyítót”. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a másoktól jövő támogatást elutasítanánk – ellenkezőleg: a környezetünkből érkező ordafordulást, támogatást a belső gyógyító révén sokkal intenzívebben éljük meg.

 

 

A betegség elfogadása nem azt jelenti, hogy feladjuk a küzdelmet

Az orvos sajnos nem minden esetben tudja teljes mértékben megszüntetni a rákos folyamatot. A páciensnek azonban ekkor sem szabad teljesen feladnia a reményt. Nagy különbség van a pillanatnyilag megváltoztathatatlan tényállás tudomásulvétele és a rezignáció között. Ha a daganat növekedése leáll vagy jelentősen lelassul, a beteg még évekig jó általános állapotban élhet tovább. Természetesen a távlati cél ekkor is a teljes gyógyulás. Olyan esetekben azonban, amikor a rák nem akar „szót fogadni”, az ilyen merev álláspont nem helyes hozzáállás, mert gátolja a jó közérzetet, rontja az életminőséget, az életörömöt.

 

Előbb-utóbb minden beteg felteszi a kérdést, vajon mit jelent a betegsége. A kérdés jogos, hiszen a válasz keresése hozzájárulhat a betegség folyamatának jobb megértéséhez. A teremtésben semmi sem értelmetlen vagy céltalan; ennek ellenére nem könnyű emberi értelmünkkel felfogni e célokat, és nem is feltétlenül kell mindent értenünk! Olykor a rákbetegség – és annak lefolyása – egyszerűen nem befolyásolható semmilyen módon.

 

A rák ürügye lehet olyan kérdésekkel és lelki tartalmakkal való foglalkozásnak, amelyeknek a beteg korábban soha vagy csak csekély mértékben szentelt figyelmet. A betegség által teremtett új élethelyzet ilyen értelemben esélyként fogható fel: arra kapunk esélyt, hogy egész életünket alaposan átgondoljuk, és talán új, eddig szokatlannak tűnő, ismeretlen útra lépjünk.

- tommy -
XVIII. évfolyam 2. szám

Címkék: psziché, rákos betegek

Aktuális lapszámunk:
2018. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.