Betegségek A-tól Z-ig

Spontán gyógyulás - csoda vagy realitás?

Váratlan felépülés a rákból

A spontán gyógyulás az orvoslásban nem számít mindennapos esetnek, ám jóval gyakrabban fordul elő, mint hinnénk. Ilyenkor a várakozásoknak ellentmondó és tudományosan meg nem magyarázható gyógyulási folyamatról van szó. A puszta tény, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, az emberi szervezet rendkívüli gyógyító erejének és regenerálódóképességének bizonyítéka, amelyre a betegek és az orvosok egyaránt megpróbálnak magyarázatot találni.


A spontán gyógyulás átélése hatalmas ajándék az érintettek számára

 

A daganat spontán gyógyulása vagy visszafejlődése orvosilag úgy definiálható, mint „a rosszindulatú daganat teljes vagy részleges eltűnése oly módon, hogy a tumort semmiféle módon nem kezelik, vagy olyan módszerrel, amely egyszer már nem megfelelőnek bizonyult”. Biztos adatok szinte alig léteznek arra nézve, milyen gyakran épülnek fel az emberek spontán módon a rákból. Erre egyfelől az ad magyarázatot, hogy ha valakit nem kezelnek hivatalosan, akkor az be sem kerül a statisztikákba. Ám azokat a klinikákon megfigyelt eseteket sem nagyon szokták nyilvánosságra hozni, amikor egy betegnél spontán visszafejlődik a daganat. Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy a spontán gyógyulás jóval gyakrabban lép fel, mint azt a hivatalos adatok alapján gondolhatnánk.

 

A hivatalos orvoslás becslése szerint rákos megbetegedéseknél a spontán gyógyulás előfordulásának valószínűsége 1:60 000-80 000- hez körüli arányú. Egyes természetgyógyászok személyes tapasztalatai azonban ennél jóval nagyobb gyakoriságot mutatnak, akár 1:600-hoz arányt is.

 

Még előrehaladott stádiumú betegség esetén is a biológiai kezelési módszerek olyannyira serkenthetik a szervezet öngyógyító erejét, hogy lehetséges a súlyos daganat visszafejlesztése hivatalos orvoslási beavatkozások nélkül is. Ezt bizonyítja az úgynevezett Best Case (legjobb esetek) tanulmány, amely 2005-ben jelent meg az Intergative Cancer Therapies című, elismert onkológiai folyóiratban.

 

A „legjobb eset” azt jelenti, hogy gondos tanulmányozásnak és tudományos elemzésnek vetnek alá szokatlanul kedvező lefolyású betegségfolyamatokat. A New York-i Columbia Egyetem független tudósait igen pozitív meglepetés érte, amikor arról értesültek, hogy az 1985 óta a Bad Mergentheim-i Hufeland Klinikán biológiai módszerekkel kezelt háromezer beteg közül 5 alkalommal tapasztaltak spontán gyógyulást a tumor tartós visszafejlődésével: közülük három teljes, kettő részletes remiszsziót mutatott. Ez az 1:600-hoz aránynak felel meg. További húsz megmagyarázhatatlan betegséglefolyás elismerését formai hibák és nem kielégítő háttér-információk miatt utasították el a tudósok. Ha ezeket is figyelembe vették volna, akkor az arány tovább javulva 1:100-hoz lett volna.

 

A hivatalos orvoslás lemondott róluk, mégis meggyógyultak

Ennek ellenére a mai napig akadnak orvosok, akik azt állítják, még soha életükben nem találkoztak spontán meggyógyult betegekkel. Mások viszont olyan szerencsések, hogy a saját szemükkel láthatnak ilyen eseteket. Mint amilyen például azé a hatvanéves hölgyé volt, aki igen előrehaladott stádiumban lévő alhasi rákkal került be egy biológiai szakklinikára, ráadásul áttétei is voltak az egész hasüregben. Nem tudott mozogni, betegszállító kocsin tolták be az intézetbe, nem tudott enni, és a legerősebb fájdalomcsillapítókat kapta. A beutaló kórház orvosai szerint legföljebb néhány napja volt még hátra az életből. Ehhez képest három hét múlva már nem volt szüksége fájdalomcsillapítóra, újra tudott mozogni és szilárd ételeket enni. Négy héttel később haza is engedték. A CEA nevű tumormarker értéke, amely a beutalásakor 8700 volt, miközben a normálérték maximum 5 ng/ ml, elbocsátása idejére 650-re esett. A hasüregi rákos folyamat erőteljesen visszafejlődött.

 

És hogy milyen terápiák tették ezt lehetővé? Az idős hölgy vitaminokat kapott, ásványi anyagokat, enzimeket, fagyöngy- és tobozmirigy- kivonatot, később pedig aktív hevítő terápiákat lázterápia formájában. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy a beteg ugyanolyan terápiákban részesült, mint bárki más a természetgyógyászati klinika betegei közül, és hogy az ilyen meglepő eredmények valóban nem túl gyakoriak. A szakértők szerint az idős hölgy gyógyulásában jelentős szerepet játszott a lányunokája, aki minden áldott nap meglátogatta a nagymamáját, mulatságos történeteket mesélt neki és közben fogta a kezét. De a nagymama története csak egy a számos spontán gyógyulási eset közül.

 

Az orvosokat rejtély elé állítja, ha egy rosszindulatú daganat hirtelen eltűnik anélkül, hogy erre elfogadható magyarázat lenne. A szakemberek ilyenkor általában kétségbe vonják az eredeti diagnózis helyességét

 

A „spontán” gyógyulás egyébiránt nem túl szerencsés elnevezés, mert azt sugallja, hogy a felépülés egyik pillanatról a másikra, bármiféle külső beavatkozás vagy az illető saját közreműködése nélkül játszódott le. Ez a nézőpont azonban a potenciális gyógyulási folyamat szempontjából nem helyes. Pontosabb volna megmagyarázhatatlan, tudományosan nem indokolható vagy szokatlanul kedvező gyógyulási folyamatról beszélni.

 

A megmagyarázhatatlan gyógyulási folyamatot gyakran elhallgatják

A téma nem számít újdonságnak az orvostudományban, a rákos daganatok váratlan visszafejlődéséről szóló történeteket először a 19. században jegyeztek fel. Többnyire egyes esetekről van szó. Már a német Biológiai Rákellenes Társaság alapítója, a neves heidelbergi rákkutató, Viktor Czerny is rákos betegek váratlan gyógyulásáról tartott előadást az 1906 szeptemberében rendezett nemzetközi rákkutatási konferencián, és ebben ezt mondta: „Az embereknél időnként megfigyelhetők olyan esetek, amikor a látszólag legrosszabb prognózis a továbbiakban helytelennek bizonyul. Ilyenkor általában azt feltételezték, hogy a diagnózis téves volt, és mivel ezt senki nem szívesen vallja be, ezeket a megfigyeléseket vagy elhallgatták, vagy megkérdőjelezték.”

 

Ennek ellenére a tudomány mind a mai napig alig kutatta szisztematikusan a spontán gyógyulás jelenségét. Két amerikai kutató, Brendan O’Regan és Caryle Hirschberg (1993) állított össze egy bibliográfiát 20 országból származó 1051 esetről, amely váratlan felépüléseket egyértelműen leírtak az irodalomban.

 

Ha olyan emberekkel találkozunk, akik spontán gyógyulást éltek át, természetesen felmerül a kérdés, vajon vannak-e különleges tulajdonságaik. Hirschberg asszony szerint valamennyi ilyen, általa meginterjúvolt, felépült betegnél megfigyelhető volt egy közös tulajdonság: mindannyian megtalálták a kapcsolatot saját legbenső lényükkel vagy „belső orvosukkal”. Ez arra indította őket, hogy felülvizsgálják addigi életüket, hogy megváltoztassák vagy továbbfejlesszék a magatartásukat és az élethez való viszonyulásukat oly módon, hogy az jobban megfeleljen saját belső szükségleteiknek. Számos érintettnél lényeges volt az a szilárd hit, hogy képes legyőzni a betegséget, ez pedig nem feltétlenül volt vallásos hit. Általánosan leírható különleges tulajdonságok listáját azonban nem lehetett összeállítani.

 

 

A legbensőbb énünkkel való kapcsolat lehetővé teszi a gyógyulást

Caryle Hirschberg felfogása szerint nemcsak azokat az eseteket kell a spontán gyógyulások közé számítani, amikor egy beteg rosszindulatú daganata minden kezelés nélkül elmúlik, hanem azokat is, amikor például az orvosok becslésénél csak jóval később vagy egyáltalán nem is romlik a betegség. Számtalan olyan beteg is akad, aki dacol az orvosi statisztikák várakozásaival, jóllehet olyan módszerekkel kezelik őket, amelyeket a tudomány nem ismer el.

 


Ez utóbbira lehet példa az a beteg, akinél 13 évvel ezelőtt egyik napról a másikra akkor még nem operálható hasnyálmirigy-daganatot diagnosztizáltak. Az ilyen diagnózis általában nagyon rossz prognózissal jár együtt. Ma az illető életben van és dolgozik. De olyan beteg is akad, aki a 90-es években nagyon előrehaladott bőrrákban szenvedett, és a konvencionális terápiák nem segítettek rajta. Egyszer arra gondolt, hogy a rákos sejtek is az ő testének a részei, és a továbbélés csak akkor lehetséges számukra is, ha visszatérnek a jó sejtek kötelékébe. Ezzel a gondolattal megtalálta belső békéjét, és nem akarta a rákot erőszakkal legyőzni, hiszen az is az ő része volt.

 

 

Két hónapon belül eltűntek az áttétek

Ez utóbbi betegnél 1993 tavaszán állt be a remisszió. Egy reggel arra ébredt, hogy az áttétei kisebbek és puhábbak lettek. Két-három hónapon belül valamennyi áttét visszafejlődött. A beteget a bőrgyógyásza azóta is számtalanszor megvizsgálta, és az esetét csodaként tartja számon. A páciens azonban nem érzi magát csodának, csak az intuícióját követte. Néha arra a gondol, a rák szükségszerű volt ahhoz, hogy megtalálja a saját életútját, mivel a betegséggel való szembenézés új és pozitív perspektívákat nyitott meg előtte.

 

A spontán gyógyulás áldás azok számára, akik átélik. Senki nem tarthat igényt ilyesmire, és nincs rá bevált recept. Ha mégis megtörténik, az illetőt mérhetetlen örömmel, hálával és meghatottsággal tölti el. A spontán gyógyulások ugyanis valódi, megfogható csodák. Ám ahogyan Szent Ágoston fogalmazott: „A csoda nem a természet ellenében történik meg, hanem annak ellenében, amit mi ismerünk a természetből.”

 

A tudomány mára egyértelműen igazolta az összefüggést érzelmeink, gondolataink és immunrendszerünk működése között. Ebből a szempontból nézve adódnak bizonyos következtetések, amelyek rámutathatnak a spontán gyógyulás mechanizmusaira, ám tudományosan mégsem lehet megmagyarázni ezt a jelenséget. Az ilyen folyamatok megértéséhez arra van szükség, hogy a hagyományos orvoslás nyisson a szellemi-spirituális dimenziók felé. Mivel a spontán gyógyulások útmutató modellként szolgálhatnak a rákos megbetegedések megelőzéséhez és gyógyításához, nagyon fontos lenne ezt a jelenséget annál lényegesen intenzívebben kutatni és dokumentálni, ahogyan ezt eddig az orvostudomány tette.

M.L.
XVII. évfolyam 1. szám

Címkék: csodás gyógyulások, rák

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.