Betegségek A-tól Z-ig

Szervátültetés pró és kontra

Kérdések, vélemények, esetek, perspektívák

Életről és halálról van szó. Ugyanakkor milliárdos üzletről is, ha a szervátültetésről beszélünk. Az új szervre váróknak körülbelül az egyharmada meghal, mielőtt hozzájutna az operációhoz. A donortevékenység ugyanis visszaesőben van, holott senki nem tudhatja, mikor szorul rá ő maga is új szervre. A vélemények megoszlanak. A szervátültetés viharos viták témája. Felmerülnek etikai és morális kérdések, hogy meddig szabad elmennünk, lehet-e az ember élet és halál ura – és a kielégítő válaszok eddig még nem születtek meg.



 

Halott egy eleven testben

Nincs az orvostudománynak még egy olyanterülete, amely olyan átfogó, sokoldalú, ellentétes álláspontokkal terhelt, mégis életmentő volna, mint a szervátültetés. Miközben a szívük még dobog, a testük még nem hűlt ki, máris megszűntek élni: ők az agyhalottak, akiknek az agyhullámai egyenes görbét mutatnak. Az agyhalál a haldoklás folyamatának egyik lépése, ahonnan állítólag már nincs visszaút. A testet gépek segítségével lehet életben tartani, de az agyhalál diagnózisát csak képzett szakemberek állíthatják fel.

 

De mi történik mindeközben a lélekkel? – kérdezik sokan. A klinikai halálból visszatérő betegek – azaz olyan páciensek, akiknek a szívverése és a légzése már leállt – gyakran számolnak be halálközeli élményekről. Ezek a beszámolók arra utalnak, hogy a szóban forgó állapotban az ember nem áll készen a szervadományozásra, és hogy a klinikai halál és az agyhalál között szembetűnő különbség van. A légzés és a szívverés leállása után az agy még néhány percig megfelelő mennyiségű oxigénhez jut. Ezen időszak alatt még lehetséges az újraélesztés, utána az agy oxigénellátásának hiánya miatt beáll az agyhalál, és a biológiai halál folyamata megkezdődik.

 


A táncosnőnél a szervátültetés személyiségváltozással járt

 

A szervátültetés jelenlegi gyakorlata ellen tiltakozók egyike a német lelkésznő, Ines Odaischi. Véleménye szerint az agyhalállal ugyanis nem szűnik meg a fájdalomérzet.

 

Elszörnyedek, ha arra gondolok, mit él át egy ember, aki nem tud tiltakozni, de mindent érzékel, és azt érzi, hogy eltávolítják belőle az egyik szervét” – mondja a lelkésznő, aki szerint a lelket fogva tartják a gépek, amelyekhez a haldokló testét csatlakoztatták, és addig ott is marad, amíg az orvosok le nem állítják a gépeket. A lelkésznő azt követeli, hogy az agyhalál beálltát ne középkori kínzásoknak megfelelő módszerekkel állapítsák meg, mert ezek annyira fájdalmasak, hogy előle a haldokló csak még inkább igyekszik a halálba menekülni. Szerinte az ilyen fájdalmas módszerek csak arra jók, hogy utánpótlást jelentsenek a szervátültetéshez, mert a kómában fekvő beteget addig gyötrik, amíg valóban meg nem hal, és így megállapítható nála az agyhalál, szervei pedig szabadon felhasználhatók.

 

A halál határmezsgyéjén

A lelkésznő szerint a szóban forgó páciensek lelke nem talál nyugalmat a halál határmezsgyéjén. Hasonlóképpen vélekedik az antropozófus Siegfried Woitinas: „Azok az emberek, akik röviden néztek át az élet határain, a haldoklás folyamatát, ha zavartalanul folyhat le, kibontakozó fényfolyamatként élik át, sőt olyan gyógyító, csodálatos folyamatként, amelynek során a lélek megszabadul a testtől. Ha viszont a testet egy baleset után a szervei miatt tovább is életben tartják, megkötik a lelket. Nem halhat meg, nem vehet részt a haldoklás folyamatában. Milyen hatása lesz ennek a következő életekre?”

 

A német Spiegel

című lap részletesen leírja, hogyan is történik egy szerv kivétele. „Az éjszakai halott-operáció nem örvend nagy népszerűségnek, mert azt jelenti, hogy az orvosoknak és az ápolónőknek túlórázniuk kell. Egyébként minden ugyanúgy történik, mintha élő beteget operálnának: az eszközök készen állnak, az altatóorvos ott ül a páciens fejénél, az EKG számlálja a szívverést, egyenletesen sípol a lélegeztetőgép. Csak a nővérnek nem kell adogatnia a törlőkendőket. A nővérek számára semmi különbséget nem jelent a felnyitott test, csak a papírokból derül ki, hogy az illető agyhullámai laposak, és hivatalosan megállapították az agyhalált. Ezzel dokumentálva van, hogy a páciens agyának tevékenysége örökre megállt. Az agya halott. És az agyával, vélik az orvosok, meghalt minden más is, ami emberré teszi az embert. A műtőasztalon csak egy lélektelen test fekszik, tudat nélküli szervkonzerv: egy agyhalott.

 


Ha szervátültetésről van szó, élet és halál szorosan együtt jár. A balesetek áldozatai az évek óta új szervre várók számára az élet lehetőségét jelentik

 

Azután jéghideg folyadék áramlik a páciens hasába és mellkasába, a szív megáll, a vérkeringés megszűnik. Átlépték az élet és halál közötti határmezsgyét. A kiemelt szervek vagy repülőgépre kerülnek, vagy a szomszéd helyiségbe, ahol előkészítik őket arra, hogy egy másik, súlyos beteg ember testébe kerüljenek.”

 

 

Krízis és bizonytalanság

A tudomány és a technika rohamos fejlődése túllép az emberen, óriásként megsemmisítéssel fenyegeti. Ezt a veszélyt csak az etika és az erkölcs segíthet uralni. 1967-ben, az első szívátültetés után azt nyilatkozta Christian Barnard professzor: „Krízishelyzetbe hoztuk a tudományt azzal, hogy átléptünk egy határt a szervátültetéssel.” És ez a krízis és bizonytalanság az azóta megszületett jogszabályok ellenére sem enyhült. A donorok száma csökken, miközben egyre nő az igény az átültethető szervek iránt. A hozzátartozók mind gyakrabban utasítják el a szerv kiemelésének lehetőségét, a szervkereskedelemről szóló tudósítások pedig sorra jelennek meg a lapokban.

 


Egyre több súlyos beteg gyerek kap manapság új szervet. Gyakran elegendő a szerv egy része is, mint például a máj esetében. Ezzel azonban még nem oldódott meg minden probléma

 

A laboratóriumi egér hátából kinövő emberi fül ugyanolyan riasztó, mint az amerikai professzor, dr. Robert White ötlete a fejátültetésről.

 

 

Dr. Frankenstein munkában

Az amerikai dr. Robert White 77 éves, és hívő katolikus. Két évtizeddel ezelőtt sikerült az a laboratóriumi kísérlete, amelynek során egy majom fejét átültette egy másik majom testére. A kísérlet csak sokszori próbálkozás után sikerült, mivel nagyon rövid idő áll rendelkezésre, hiszen az agy csak néhány percig bírja ki vér- és oxigénellátás nélkül. A műtét végül tíz órán át tartott, és amikor az átültetett fejű majom kinyitotta új fejének szemét, és a monitoron kirajzolódtak agyhullámai, a stáb örömujjongásban tört ki. Az amerikai orvosnak ezzel sikerült bebizonyítania, hogy az agy tovább működik, ha a fejjel együtt ültetik át. A majommal mindössze egyetlen probléma adódott: megbénult, és lélegeztetőgéppel kellett lélegeztetni.

 


Az amerikai professzor, Robert White fejátültetésre is vállalkozna (a képen balra)

 

Ezek a kísérletek a hasonló humán beavatkozások előmunkálatai. Dr. White egészen rémisztő dolgokat mond a témáról:

 

Ma már életben lehet tartani egy fejet a test nélkül. Az emberek ezt valószínűleg nem tekintik majd helyettesíthetőnek. Én azonban azt hiszem, a 22. században ez a beavatkozás teljesen rutinműtétnek számít majd. Legalábbis átmeneti megoldásnak, amíg nem áll rendelkezésre a megfelelő transzplantálható test. Elvégre mi a különbség egy szív-tüdő gép között, amelyre bárki rákerül műtét közben, és egy olyan gép között, amely a testet helyettesíti?”


„Nem akarok tovább élni a másoktól elrablott szerveimmel” – nyilatkozta az egyik, inkább a halált választó transzplantált páciens

 

A professzornak mindeddig még nem sikerült megvalósítania azt a tervét, hogy egy halálos beteg, zseniális tudós fejét egy fiatal, motorbalesetet szenvedett páciens testére ültesse át. De ha ő nem, akkor előbb-utóbb majd valaki más végrehajtja ezt is. Dr. Robert White egyébként nem holmi zavaros fejű álmodozó, hanem a clevelandi MetroHealth egészségügyi központ idegsebészeti osztályának vezetője, számtalan kitüntetés birtokosa, aki eddig több mint 12 ezer agyműtétet végzett. A tízgyermekes apa szemében az emberi agy a legfőbb érték, és megmentését tekinti élete céljának. Ã írta a Vatikán számára azt az agyhalállal foglalkozó könyvet, amelyben kifejti, hogy „ha az agy halott, halott az ember is, még ha a szíve ver is. Hiszem, hogy a lélek az agyat, és nem a testet hagyja el. Az agy számomra az emberi lélek fizikai tartózkodási helye.” Éppen ezért a tudós számára nem jelent etikai problémát a „lélektelen testből” eltávolítani egy-egy szervet.

 

A lélek lakhelye

De hol is fészkel valójában a lélek? A választ legföljebb a szokatlan élményekben kereshetjük. Idegen szervvel élni ugyanis – eltekintve a műtét megpróbáltatásaitól – nagy lelki terhet jelent. Így például az amerikai táncosnő, Claire Sylvia szív- és tüdőátültetése után személyiségének titokzatos megváltozását tapasztalta.

 

A témáról szóló könyvében leírta, hogyan támadtak benne érthetetlen vágyak és szokások, és végül hogyan jutott a nyomára szervei eredeti gazdájának, egy fiatalembernek, akinek családtagjai igazolták: a változások egybevágtak a balesetben elhunyt fiú szokásaival, tulajdonságaival. Végül egy furcsa álom után, jó négy évvel a műtétet követően a táncosnő két „lelke”, személyisége egybeolvadt, és lelki problémái megszűntek – elfogadta az új szerveket.

 

 

A szorongások és bűntudat a szervátültetésen átesett gyerkeket is gyötri

 

A táncosnő tapasztalatai nem egyedülállóak, más, szervátültetésen átesett személyek is érzik úgy, hogy két személyiség lakik bennük. A szervezet sem fogadja be az idegen szervet, az immunrendszer igyekszik kilökni, ezért a páciensnek egész életén át erős gyógyszereket kell szednie. Van, aki egyenesen azt kéri, szabadítsák meg új szervétől, mert annyira nem érzi magáénak. Ez a helyzet például az amerikai Clint Hallammal, aki véletlenül lefűrészelt jobb keze helyett kapta egy motorbalesetben elhunyt fiatalember kezét. De a mai napig úgy érzi, valami idegen alkatrész fityeg a jobb csuklóján, és fogyatékosabbnak érzi magát így, mint érezné kéz nélkül, nem is beszélve a gyógyszerek mellékhatásairól, amelyek a cukorbajtól a krónikus hasmenésig terjednek. Orvosa azonban nem akarja levenni az új kezet, mert a műtét sebészi sikernek számít.

 

Hasonlót élt át az a fiatal muzsikus, aki szív- és tüdőátültetésen esett át, és lelki problémái vannak. Nem tudja elfogadni, hogy „idegen hangszereken” kell játszania. Készen állt a halálra, csak nem tudott a szüleivel szembeszállni, akik ragaszkodtak a műtéthez. Most mégis úgy gondolja, csak úgy tudja megváltani saját magát és a szervek eredeti gazdáját is a haláltól, ha feláldozza a saját szerveit is. „Nyugodtan halok meg, mert lopott szervekkel élek, amelyektől idegenkedem, és amelyekkel nem akarok élni. De ezek a szervek nem engednek meghalni.”

 

 

Veseátültetés. A kívülállók számára ellentmondásos folyamatként fogható fel

 

A pszichoterapeuta egyetért a fiatalemberrel. Azt mondja, nem elég a régi szervet egy másikkal helyettesíteni, hanem a lélek szintjén is el kell fogadni a változást. Búcsú és gyászmunka nélkül nem alakul ki valódi tér az új szerv számára. A páciensnek ajándékként kell elfogadnia a kapott szervet, és ily módon integrálnia saját szervezetébe. A szervátültetés utáni élet új kihívások elé állítja az embert. Eltekintve az állandó gyógyszerszedéstől és annak mellékhatásaitól, a rendszeres ellenőrzések arra utalnak, hogy a szervek élettartama véges. A szakértők szerint óvakodni kell attól, hogy a szervátültetéstől az élet meghosszabbodását várjuk. „Szerintem a beavatkozás csak akkor fogadható el, ha a szerv adományozása tudatos és önkéntes. Ehhez egyfelől felvilágosítás tartozik, másfelől olyan erények kifejlődése, mint a részvét, a felelősség és a szeretet” – mondja a pszichológus.

 

Szerv ajándékba

Vajon milyen érzés vezérelte dr. Jochem Hoyer szervátültetéssel foglalkozó sebészprofesszort hat évvel ezelőtt, amikor egyik veséjét egy fiatalembernek ajándékozta?

 

  

1. kép: A képet rajzoló húszéves lány szív-tüdő átültetése után depressziós lett, azt álmodta, mohón beleharap egy másik ember mellkasába, és kitépi belőle a szívét
2. kép: Ines Odaischi lelkésznő állítja, az agyhalottak is érzékelik a fájdalmat

 

Több okom is volt” – válaszolja a professzor. „Erkölcsi támaszt jelentett számomra minden olyan embernek a példája, akik az előtt a választás előtt álltak, hogy élő donorként kisegítsenek szorult helyzetéből egy hozzájuk közel álló személyt. Másfelől azt is meg akartam mutatni, milyen viszonylag csekély veszéllyel jár a szervadományozás mind a műtéti szövődmények, mind a késői következmények szempontjából. Ezenkívül meg akartam könnyíteni a hozzátartozók dolgát, hogy igent mondjanak a halál utáni szervfelhasználásra.”

 

Hoyer legfőbb motivációja az volt, hogy nem ért egyet a genetikailag manipulált állatok szervraktárként való felhasználásával. Egyébként a szervátültetést második esélyként látja, amely lehetőséget ad a páciensnek élete meghosszabbítására, életminősége javítására és az újrakezdésre. Az orvos egyébként 600 vese- és 20 hasnyálmirigy-átültetéssel a háta mögött feladta orvosi hivatását, és bár még mindig a szervátültetésre voksol, ő maga nem fogadná el a beavatkozást.

 

 

A jogszabályok szerint a szervek kivételének kritériuma az agyhalál, ám valójában senki nem tudja, mit is érez az agyhalott ember

 

A professzor egyik egykori páciense, a duisburgi Vera L. élettörténete lenyűgöző és megható. A műtét után borzasztó testi és lelki kínokat élt át, mert szervezete nem akarta befogadni az új vesét. Az operációt követő eufória után sorra következtek a problémák: vér a vizeletben, a veseműködés leállt, kilökődési reakciók jelentkeztek, a vese infarktust kapott, és szövetének egyharmada szétroncsolódott. Az orvosok azt mondták, az új szervet el kell távolítani, de Vera soha többet kórháznak a közelébe se akart menni. Talán ezt érezte meg a vese, mindenesetre abbahagyta a sztrájkot, és hajlandó volt újra működni. Vera azóta sem terhelhető annyira, mint korábban, de nyugodtan eljár golfozni, elkíséri a férjét Indiába és más ázsiai országokba. Ugyanakkor naponta kétszer óramű-pontossággal be kell szednie a gyógyszereit, amelyeknek mellékhatásaként magas a vérnyomása és gyenge az immunredszere, minden megfázást elkap. Idegenvezetői hivatását is fel kellett adnia.

 

De mindezt az árat boldogan megfizeti azért, hogy többé nem szorul dialízisre, ami saját bevallása szerint maga volt a pokol. Ma minden új napot ajándéknak érez.

 

 

Újdonságok évadja

Manapság a szervátültetés területén az új csodaszó a xenotranszplantáció. Ez azt jelenti, hogy génmanipulált állatokon „tenyésztik” az emberi szerveket, amelyek beültetésével a szakemberek figyelmeztetése szerint könnyen állati retrovírusok is átkerülhetnek az emberi szervezetbe. Ezzel pedig olyan járványok alakulhatnak ki, amelyek rosszabbak lehetnek még az AIDS-nél is.

 

 

Baby Fae névre hallgatott az a csecsemő, akinek a testébe 1984-ben egy pávián szívét ültették bele. A baba húsz napot élt. Jogosultak-e az orvosok ilyen beavatkozásokra?

 

Hasonlóképpen milliárdokat fektetnek a mesterséges szervek előállításába is. A hírek már szólnak olyan műszívről is, amely gazdája mellkasában szinte ugyanolyan hatékonysággal dobog, mint az eredeti. Állítólag két héttel az operáció után az orvosok szerint is meglepően jól működött a műszív. Kérdés persze, valóban megéri-e a küzdelmet, hogy egy napon jóformán halhatatlanokká váljunk. Erre a kérdésre a választ talán csak azok a fejek tudják, amelyek laboratóriumban mesterségesen életben tartva várják a feltámadást.

 

Hogyan állapítják meg az agyhalált?

Két független, az átültetéssel semmiféle kapcsolatban nem lévő,tapasztalt orvos (neurológus/belgyógyász) végzi a vizsgálatot. A feltételek alapos vizsgálata után az agyfunkciók visszafordíthatatlan kiesését a megfelelő vizsgálatokkal állapítják meg. Az agytörzs reflexeit is alaposan meg kell vizsgálni. A következő teszteket végzik el:

 

Légzési teszt, pupilla-fényreflex, corneális reflex, nyelési reflex, fájdalomreakció.

 

 

Lehetséges, hogy a szervhiány problémájára a mesterséges szervek jelentik majd a megoldást? Ez a modell egy műszív, amely az eredeti szívet nemcsak segíti, hanem teljesen pótolja, és külső drótok és vezetékek nélkül működik

 

Ha a reflexek kimaradnak, a páciens életkorától függően a vizsgálatot 50 vagy 70 órával később meg kell ismételni. Léteznek alternatív vizsgálati eljárások is:

 

1. Angiográfia: a beteg testébe kontrasztanyagot fecskendeznek, ha az eljut az agyba, akkor az agy vérellátása még működik, az agyhalottaknál viszont az anyag nem jut el az agyig.

2. EEG: az agyhullámok a monitoron agyhalottak esetében egyenes vonalat mutatnak.

3. Akusztikusan kiváltott potenciál: a páciens hallórendszerét elektródák segítségével ingerlik, az EEG-hez hasonlóan megmutatkozik, bizonyos idegközpontok aktívak-e még.

 

 

A halál az utolsó érzékelés

A halállal, a meghalás folyamatával foglalkozó szakemberek gyakran hangoztatják, hogy az ember a halál minden fázisában, a végső felbomláskor is érez, érzékel. A lelkészeket és a papokat sok helyütt erre is felkészítik, felhívják a figyelmüket, hogy a haldoklóval és a halottal gondosan kell bánniuk, mert a halál nem egy pillanat, hanem hosszabb folyamat. Hogy valaki meddig érzékel, „mennyire halott”, azt soha senki nem tudhatja pontosan. Éppen ezért a már megholt személyekkel is körültekintően kell bánni, mivel még érezhet, érzékelhet, noha erről a kívülálló már nem tud meggyőződni.

 

 

Az antropozófusok a halált a léleknek a testtől való elszakadásaként, csodálatos, gyógyító folyamatként értelmezik

 

Ha – nevezzük az egyszerűség kedvéért így – az energiatest elhagyja a fizikai testet, az ember még mindent hall. Ugyanis a halál pillanatában is létezik kapcsolat a fizikai és az energiatest között, és a meghalás folyamata csak akkor zárul le, ha ez a kapcsolat megszűnt. Számtalan beszámolóból tudjuk, hogy ha valaki a klinikai halál állapotába kerül, mindent hall, ami a környezetében elhangzik, ősrégi bölcsesség, miszerint a hallás az utolsó érzékelés, ami a halál beállta után is működik.

 

 

Ha a gyerek beteg

Egyre több gyerek is szervátültetésre szorul, és a rokonok szervei nem mindig felelnek meg nekik. A szakemberek a gyerekek esetében azt tartják fontosnak, hogy emlékeztessék őket arra, hogy az új szervet ápolniuk kell, ami adott esetben például rendszeres gyógyszerszedést jelent.

 

Mikor halunk meg?

Volker Theuring pszichoanalitikus szerint a haldolkás az életnek az a szakasza, amelyet eddig nem kutattak eléggé. Ha valaki valóban halott, nem lehet belőle szerveket kivenni, az agyhalál tehát a pszichoanalitikus szemében nem valódi halál, hiszen a gépekkel életben tartott testben a vegetatív funkciók még működnek. Akiből ilyenkor szerveket emelnek ki, az nem tudja átélni élete legutolsó szakaszát. Éppen ezért Theuring az irattárcájában igazolványt hord, amellyel megtiltja szervei felhasználását.

Összeállította: -dr. ki-
VIII. évfolyam 2. szám

Címkék: szervátültetés

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.