Betegségek A-tól Z-ig

Tinnitus - Hogyan éljünk fülzúgás nélkül?

Gyógyszermellékhatásként is jelentkezhet

A fülzúgás olykor elviselhetetlen, amihez gyakran alvászavar, depresszió és kimerültség is társul. Annak ellenére, hogy nem létezik egyetlen üdvözítő gyógymód, számos szelíd terápia bizonyult sikeresnek. Ilyen a neuromoduláció, a relaxáció, a hagyományos kínai orvoslás, a kranioszakrális terápia és a fitoterápia.


 

Az orr-fül-gégészekhez forduló betegek körülbelül negyede fülzúgásban szenved, és a páciensek harmadánál semmilyen kezelés nem hoz enyhülést. Sokuknál a rohanó életmód következménye a fülzúgás, de ismert olyan eset is, amikor a feldolgozatlan lelki trauma okozza a tüneteket. 

 

A fülzúgás enyhítésében segíthet a pihenés vagy az autogén tréning: az elnehezedés-, a légző- és a szívgyakorlatok (pl. pulzusom szabályos és nyugodt) vagy a hideghomlok-gyakorlat (a homlokom hűvös, sima és teljesen ellazult). Azt is elképzelhetjük, hogy a fülzúgás csendes tücsökciripeléssé vagy patakcsörgedezéssé alakul.

 

 

Egyik eset sem hasonlít a másikra

A fülzúgás különféle frekvencián és hangerővel jelentkezik az egyik vagy mindkét fülben. Három fokozatát különböztetjük meg. Első fokú tinnitusról akkor beszélünk, ha a fülzúgás csak csendben hallható. Másodfokú tinnitus esetén a fülzúgást a nappali zajok, zörejek elnyomják. Harmadfokú tinnituskor a fülzúgás annyira erős, hogy túlharsogja a külvilági zajokat is.

 

1. fülkagyló, 2. hallójárat, 3. dobhártya 4. hallócsontocskák (kalapács, üllő és kengyel), 5. ovális nyílás, 6. csiga, benne a szőrsejtek, 7. hallóideg, 8. egyensúlyi szerv, 9. Eustach-kürt

 

Hallásunk rendkívül összetett. A zavaró zajokat folyamatosan kiszűri, ellenkező esetben egész nap dübörgő, zúgó hangként hallanánk saját vérkeringésünket és szívdobogásunkat is. E szűrő funkció jelentősen veszít hatékonyságából, ha nehéz élethelyzetbe kerülünk. Például baleset utáni sokk vagy egyéb szélsőséges stressz-helyzet eseteiben. Pszichés terheléssel általában jelentősen megnő a fülzúgás kockázata, ugyanakkor a tinnitus erősödése önmagában is jelentős stresszt okoz a páciensnek. Minél intenzívebb tehát a fülzúgás, annál inkább felhívja magára a figyelmet. És minél inkább figyelünk a fülzúgásra, annál zavaróbbá válik.

 

A tinnitus gyógyszermellékhatásként is jelentkezhet. Bizonyos gyógyszerek károsítják a hallósejteket: a rákgyógyításban alkalmazott citosztatikumok, az aszpirin, a vizelethajtók. Ezeknek a szereknek a hatása eltérő, ami függ az alkalmazott dózistól és az alkalmazás időtartamától is. A lehetséges okok tehát meglehetősen széles körűek: fülzúgás kialakulhat zajterhelés, hallásromlás, vérkeringési zavarok, fülzsír következtében, lehet idegrendszeri (például ún. ostorcsapás-sérülés) vagy fertőzés eredetű (például középfülgyulladás), okozhatja gyógyszermellékhatás vagy a központi idegrendszer zavara (például agydaganat, szklerózis multiplex).

 

Bizonyos betegségek következtében is kialakulhat fülzúgás: a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a vesebetegség, a Meniére-kór (forgásos szédülés), a gerincferdülés (főképp a nyaki gerinc zavarai) és a fogsor vagy az állkapocs ízület deformitásai sorolhatók ide.

 

Az akusztikus neuromoduláció azon a felismerésen alapszik, hogy agyunk képes megtanulni, miként ignorálja a nem kívánatos zajokat. Mindez egy apró készülék segítségével történik, amely célzottan bocsát ki akusztikus jeleket

 

A nyaki csigolyák blokkja különösen gyakran társul fülzúgással. Ennek magyarázata a nyaki csigolyák ízületeinek közelsége a rendkívül érzékeny hallóideg rostjaihoz. Ezeket a pályákat befolyásolhatja a nyaki izmok merevsége, feszessége is, ezért ez is okozhat fülzúgást.

 

A fülzúgás további okozója az „akusztikus szemét”, amely állandóan bombázza füleinket. Folyamatos háttérzajnak vagyunk kitéve akár az utcán, akár a bevásárlóközpontban, de még otthon is. Nem csoda hát, ha szervezetünk egy idő után besokall, és „füttykoncerttel” tiltakozik.

 

Minden zajterhelés, amelynek erőssége meghaladja a 80 decibelt (dB), károsítja hallásunkat. A suttogás hangereje 20–30, egy motorkerékpár hangereje kb. 70, a futballbíró füttysípja pedig 100 dB erősségű. Ha a zajterhelés nagyon intenzív, például szilveszterkor, amikor a petárdák durrognak, akkor már rövid terhelés is elegendő a panaszok vagy akut trauma kialakulásához. Az ilyen erőteljes trauma következménye fülcsengés, legsúlyosabb esetben pedig a hallás elvesztése lehet.

 

Egy páciensnél készülék segítségével állapítják meg a fülzúgás frekvenciáját. Ezt követően meghatározható a személyre szabott gyógymód, majd ennek megfelelően beprogramozzák a terápiás készüléket

 

Ilyen akut esetekben nélkülözhetetlen az azonnali kezelés. Ez többnyire keringésjavító infúziókkal történik, hogy segítsék a hallósejtek mihamarabbi regenerálódását. Ha elmulasztjuk a gyors beavatkozást, az akut fülzúgás idültté válhat. A fülzúgásban szenvedő páciensek számára ez gyakran igen hosszú ideig tartó kezeléseket jelent, azonban a hivatalos orvoslás a krónikus panaszok enyhítésében eddig kevéssé bizonyult sikeresnek.

 

Az agy célzott ingerlésével megszüntethető a fülzúgás

Dr. Peter Tass (Jülichi Kutatási Központ Idegtudományi Intézet) fejlesztette ki a tavaly Európa-szerte hivatalosan is engedélyezett módszert, az akusztikus neuromodulációt. Tass professzor szerint a krónikus fülzúgás beprogramozódik az agyunkba. Az érintett agykérgi idegsejtek saját, egymással szinkronban lévő ritmusban kezdenek el működni. Ezt érzékeli a beteg fülzúgásként.

 

Ez azt jelenti, hogy egyes idegsejtek működése önállósítja magát. Olyan jelenségről van szó, amelyet más neurológiai betegségek kapcsán is ismerünk. Ilyen az amputáció után jelentkező fantomfájdalom is. A beteg olyasmit érez, ami már nem is létezik. Hasonló a helyzet a krónikus fájdalmakkal, amelyek akkor is fennállnak, amikor a fájdalmat kiváltó ok már megszűnt. A fülzúgás megszüntetéséhez az agyat le kell szoktatni erről az önállósult funkcióról Ez hangok segítségével történik. A hangokat egy speciálisan erre a célra kifejlesztett kis zajgenerátorral keltik.

 

A fülgyertyázás gyakran enyhíti a fülzúgást. A gyertyázás szelíden masszírozza a dobhártyát

 

A terápiás készülék akkora, mint egy gyufásdoboz, és leginkább egy iPod készülékre hasonlít. A zajgenerátorból érkező hang nem nyomja el az idegsejtek spontán aktivitását. Sőt, a neuromodulátor arra készteti őket, hogy továbbra is bocsássanak ki impulzusokat. Ugyanis csak az aktív neuronok képesek tanulni és felejteni, valamint szinaptikus kapcsolataikat módosítani. Márpedig pontosan ezek a szinaptikus kapcsolatok felelősek a tartós fülzúgásért.

 

Bármennyire is hihetetlen, az agyat az egyén által hallott zúgáshoz igazított külső hangokkal lehet rábírni arra, hogy „felejtse el” a fülzúgást. Naponta 4-6 órán át kell hallgatni a terápiás zajt. Mivel a készüléknek speciális, nyitott fülhallgatója van, tehát a páciens füle nincs bedugva, minden külvilági hang is jól hallható. Az új terápiás eljárást és eszközt pár hónapja Magyarországon is bemutatták, s több tinnituscentrum létrehozását is tervezik.

 

Miért veszélyes a teljes csend?

Tegyük fel, hogy a fülzúgás megelőzése érdekében teljesen tartózkodni akarnánk mindenféle zajtól. Agyunk hozzászokna ehhez, ezért a közepesen hangos és normális erejű hangokat hangosnak érzékelné. Ennek következtében egyre csendesebb, nyugodtabb környezetet keresnénk. Aki azonban csak a csendet keresi, túlságosan érzékennyé válik a hangokkal szemben. Ez főképp a fülzúgásban szenvedő páciensek számára jelenthet veszélyt, így ugyanis a fülzúgás mellé hangokkal szembeni túlérzékenység (hiperacusis) is kialakulhat, s ettől a fülzúgás még elviselhetetlenebbé válik.

 

A tinnitus kiváltó okai

 

A hallás gyakoroltatásán alapuló terápia edzi érzékelésünk szűrő funkcióját és segíthet a fülzúgás megelőzésében. Gyakoroljon utazás vagy akár munka közben: szűrjön ki a környezetéből minden hangot, amelyet kellemesnek tart. Minél jobban sikerül a kellemes környezeti hangok kiszűrése, annál kevésbé fogja hallani a kellemetlen zúgó, sípoló hangot a fülében, mert a kellemes hangok tudatos érzékelése a háttérbe szorítja a tinnitust.

 

Zenével is stimulálható a hallás. Kiváló hallásgyakorlás lehet egy koncert meghallgatása. Koncert közben igyekeznünk kell egyetlen hangszer hangjára figyelni. Eleinte nehéz lesz, de némi gyakorlással egyre ügyesebbé válunk. A fülzúgásban szenvedők hetente legalább háromszor fél órán át végezzenek valamilyen testmozgást. Ezzel jelentősen csökkenthető a feszültség, amely fülzúgáshoz vezet. A mozgás mellett szintén fontos szerepe van a légzésnek. Egyik vagy mindkét kezünket helyezzük a hasunkra, majd szívjuk be a levegőt mélyen. Érezzük a kezünkkel, ahogy a hasfal megemelkedik, majd kilégzés közben süllyed.

 

Az izomzatban és a mozgás szervrendszerében kialakult feszültségek és blokkok feloldásában a kranioszakrális terápia különösen hatásosnak bizonyult. Szelíd nyomásokkal és meghatározott technikák alkalmazásával feloldhatók az említett feszültségek.

 

Fülgyertya a tinnitus kezelésében

A tapasztalati gyógyászat is kínál sikeres terápiákat a fülzúgásra, például a fülgyertyázást. A fülgyertyák leégetése szelíden masszírozza a dobhártyát, ami ugyanakkor szabályozza a belső fül kamráinak nyomásviszonyait. A gyertya melege serkenti a vérkeringést és a nyirokáramlást. Ezen kívül a gyertyázás sok reflexzónát is stimulál. Az évek óta fülzúgásban szenvedő páciensek gyakran tapasztalják panaszaik enyhülését a gyertyázás hatására. Főképp, ha azt más terápiákkal kombinálják. Például ájurvédikus orvoslással, masszázzsal, személyre szabott diétával, gyógynövényekkel, stresszcsökkentő technikákkal és akupunktúrával. A fülgyertyakúra 6-8 hétig tart, és heti két kezelésből áll.

 

Három gyümölcs, amely a hagyományos kínai orvoslás szerint fülbetegség esetén segíthet: a som, a kínai farkasbogyó (gojibogyó) és a szederfa termése

 

A fülzúgás csökkentésének és elkerülésének további módja, hogy harmonizáljuk testünk energiáit. A hagyományos kínai orvoslás (hko) tanítása szerint a fülzúgás az energetikai egyensúly megbomlására utal. A hko a füleket a vesemeridiánhoz kapcsolja. A vese energiájának erősítésére kiválóan alkalmas a csi-kung.

 

A hagyományos kínai orvoslás gyógynövényekkel is igyekszik a vese-csit erősíteni. A húsos som (Corni fructus) sok kínai orvosi recept alkotóeleme, melyet éretten szednek le, kimagozzák és a napon aszalják. A gyümölcsöt egyébként frissen is fogyasztják, bár az rendkívül savanyú. Összehúzó, adsztrigens hatása a kínaiak szerint megakadályozza az esszenciális csi távozását a veséből. Naponta négy-öt szem szárított som elfogyasztása ajánlott. Ha túlzásba visszük, hasmenést okozhat. (Tipp: A nyáron érő somot a mélyhűtőben is tárolhatjuk.)

 

A kínai konyhában erősítő hatásúnak tartják a farkasbogyót, mely leginkább apró, piros mazsolára hasonlít. Nálunk inkább gojibogyó néven vált ismertté, és az étrendi kiegészítők legújabb „sztárja”. A kínaiak fülzúgásra, nagyothallás, fejfájás, szédülés és álmatlanság kezelésére alkalmazzák. Kivonatát gyakran kapszulázott formában hozzák forgalomba. A gyógyító hatás érdekében naponta három, egyenként 500 mg kivonatot tartalmazó kapszulát kell szedni.

 

A tarkó és a váll blokkja bizonyíthatóan fokozza a fülzúgás kockázatát. Ezen enyhíthet a masszírozás

 

A szederfa sötétlila, szinte fekete gyümölcse szintén harmonizálja szervezetünk energia-háztartását. A gyümölcs leginkább a fekete szederre hasonlít. Frissen és szárított formában egyaránt kapható. Keverhetjük müzlibe, joghurtba vagy édességekhez. De az óvatosság itt sem árt: ha túl sokat eszünk belőle, hasmenést okozhat.

 

Tipp: A szederfa levele is gyógyító hatású. Lédig vagy tasakos formában kerül forgalomba. Egészségmegőrző gyógyteához 1-2 teáskanálnyi levelet leforrázunk és néhány percig állni hagyjuk. A bioboltokban kapható a gyümölcsök leve, sűrítménye, a belőle készült lekvár, bor és ecet, sőt még szirup is.

 

 

Mellékhatásként jelentkező fülzúgás

Vannak gyógyszerek, amelyek lehetséges mellékhatása fülzúgás. Az orvosi szakzsargonban ototoxikus hatás a jelenség neve. Hatóanyagtól függően a gyógyszer abbahagyása után teljes tünetmentesség és regenerálódás várható. Az említett gyógyszerek a következők:

 

• Aminoglikozidokat tartalmazó antibiotikumok, amelyeket például tbc vagy húgyúti fertőzések, esetleg kötőhártya-gyulladás kezelésében alkalmaznak. (Hatóanyagok: streptomycin, gentamycin, kanamycin, neomycin, tobramycin, netilmycin).
• Makrolid antibiotikumok, amelyeket gyomornyálkahártyagyulladás, vérmérgezés vagy középfülgyulladás, illetve akne kezelésében alkalmaznak. (Hatóanyagok: klóramphenicol, tetraciklin, azithromycin, erythromycin).
• Vankomycintartalmú antibiotikumok (gyomor-bél rendszer gyulladásaiban).
• Antidepresszánsok: Saroten, Anafranil, Imipramin.
• Malária elleni gyógyszerek, nagy dózisban, huzamosabb ideig alkalmazva (pl. kinin vagy kinidin).
• Acetilszalicilsav (ASS), 1g/nap dózis felett.
• Béta-blokkolók.
• Kemoterápiás szerek.
• Vízhajtók.

Minden tartósan 80 decibelt meghaladó zaj károsítja hallásunkat

 

 

Fülzúgásteszt: vizsgálja meg önmagát!

Amikor a fülzúgás teljesen felforgatja valakinek az életét, esetleg kórházi pszichoszomatikus kezelésre is szüksége lehet.

 

Töltse ki tesztünket, minden állítás után csak egyetlen választ lehet beikszelni. Minden „Igaz” állításért 2 pont jár, a „Részben igaz” válasz 1, a „Nem igaz” 0 pontot ér. A legfeljebb 7 pontos eredmény esetén a fülzúgás enyhe; 8–12 pontig közepes, 13–18 pontig súlyos az eset, és 19 pont feletti pontszám esetén nagyon súlyos fülzúgásról van szó. Mindkét utóbbi esetben forduljon orvoshoz, akivel együttműködve mérlegelni kell a kórházi kezelés szükségességét.

    Igaz Részben igaz Nem igaz
1. Ébredéstől elalvásig tudatában vagyok a fülzúgásnak.
2. Aggódom a fülzúgásom miatt, hogy esetleg valami komoly betegség okozhatja.
3. Ha a fülzúgásom tartóssá válik, az életem elveszíti értelmét.
4. A fülzúgásom miatt egyre ingerültebb vagyok családtagjaimmal és barátaimmal szemben.
5. Attól tartok, hogy a fülzúgásom árthat az egészségemnek.
6. A fülzúgás miatt nehezemre esik a lazítás, a pihenés.
7. Sokszor annyira erős a fülzúgás, hogy nem tudom elterelni róla a figyelmemet.
8. A fülzúgás miatt nehezebben tudok elaludni.
9. A fülzúgás miatt gyakran levert vagyok, rossz a hangulatom.
10. Gyakran attól tartok, hogy a fülzúgástól soha nem fogok megszabadulni.
11. Úgy érzem, a fülzúgásom áldozata vagyok.
12. A fülzúgás miatt nem tudok kellőképpen koncentrálni semmire.
         

-dr.ki.-
XVII. évfolyam 8. szám

Címkék: fülzúgás, holisztikus gyógymódok, tinnitus

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.