Betegségek A-tól Z-ig

Új utak a depresszió kezelésében

Kilábalás a mélypontról

Egyre világosabban látszik, hogy a depresszió kezelésében a gyógyszerek önmagukban nem jelentenek tartós megoldást. Csak az menekülhet meg a lelki kíntól, aki képes a kóros viselkedésmintával szakítani - ehhez speciális pszichoterápia szükséges. Nem kevés embert érintő problémáról van szó, milliók életét keseríti meg a kóros melankólia.


 

A fejlett ipari országok lakosságának körében terjed szinte vírusként a kóros búskomorság. Egyre gyakrabban és egyre fiatalabb korban jelentkezik a depresszió, és nemritkán olyan súlyos, hogy a beteget öngyilkosságba kergeti. Szinte minden hatodik súlyos depressziós megöli magát.

 

A betegség legtöbbször ún. "schubokban", tehát akut epizódok formájában zajlik; ezek pedig olyan hevesek lehetnek, hogy a páciens életkedve teljesen kihuny. Sokuk ránézésre nem tűnik levertnek, mert igyekszik lelki kínjait hétköznapi aktivitással kompenzálni, elnyomni. Sőt egyesek kifejezetten "felpörögnek". A szimptómák általában lassan, alattomosan fejlődnek ki. Csökken az étvágy, álmatlanság jelentkezik, és egy szinte kényszeresen negatív világszemlélet. Aztán egyre inkább szertefoszlik az önbecsülés, a beteg mindenért magát hibáztatja és mindent sötéten lát - saját magát, az életet és a jövőt.

 

A modern életforma sajnos kedvez a betegség kialakulásának és elterjedésének. Az egyre szaporodó válások, a munkanélküliség, az elmagányosodás és a világos életstratégiák hiánya - tehát az eddig szilárdnak hitt társadalmi struktúrák széttörése olyan terheket ró az egyénre, amellyel sokan képtelenek megbirkózni. A depressziókutatók megfigyelése szerint különösen az ún. "másodlagos" depressziós esetek száma nőtt meg robbanásszerűen. Ezekben az esetekben a búskomorság már meglévő pszichés zavarok (félelemérzet, pánikbetegség, fóbiák, alkoholizmus, idült fájdalmak, álmatlanság, kényszerbetegségek stb.) következtében alakul ki. Prof. Jürgen Hoyer, a Drezdai Egyetem pszichoterápiás nappali kórházi osztályának vezetője szerint az összes depressziós eset 70%-a ilyen "másodlagos" forma.

 

Sajnos messze nem minden beteg kapja meg azt a segítséget, amelyre szüksége van. Az esetek 50%-át a háziorvos egyáltalán nem ismeri fel vagy tévesen diagnosztizálja. Sok orvos és terapeuta nincs tisztában a legkorszerűbb diagnosztikai kritériumokkal, nem tudják, hogy milyen formái vannak a depressziónak, és azt sem, hogy nem minden érintett tűnik levertnek, bánatosnak.

 

Az általános kezelés ma a gyógyszeres terápia. A modern, szelektív szerotonin-reuptake gátlók (SSRI) rövid távon valóságos áldást jelentenek a meggyötört léleknek, ugyanis úgy védik az agyat a negatív emóciók hatásától, mint egy ütköző. Azonban sok kutató kétségeinek adott hangot azt illetően, hogy az antidepresszánsok jelentenék az egyetlen helyes gyógymódot. Ugyanis gyógyulásról nem beszélhetünk. A hosszú távú, utánkövetéses gyógyszerhatástani vizsgálatok eredményei szerint a gyógyszerrel sikeresen kezelt betegek 80%-ánál két éven belül visszaesés figyelhető meg.

 

A modern agykutatásnak köszönhetően ma már ennek okait is tudjuk. A közelmúltig a kutatók és az orvosok úgy tudták, hogy a depressziót pusztán bizonyos ingerületvivő anyagok hiánya okozza. A figyelem középpontjába a szerotonin nevű ingerületvivő anyag került.

 

- Ma már tudjuk, hogy ez egy meglehetősen leegyszerűsített modell. Naivak voltunk - nyilatkozta nemrégiben egy nagy példányszámú újságban Eric Nestler, a University of Texas pszichiátere.

 

Igaz, hogy a modern antidepresszánsok célzottan beavatkoznak a szerotonin és a noradrenalin nevű anyagok anyagcseréjébe, felerősítve hatásukat az agyban, de ebből arra következtetni, hogy a baj oka pusztán szerotoninhiány, kissé elhamarkodott volt.

 

A korszerű képalkotó eljárások, az ún. pozitron emissziós tomográf (PET) által nyújtott eredmények egyéb összefüggésekre is rávilágítottak. Az agyról készített felvételek megmutatták, hogy a depressziósoknál a szürkeállomány struktúrái is jelentősen megváltoztak az egészségesekhez képest.

 

Négy agyi terület érintett jelentős mértékben:

- Az ún. prefrontális kérgi terület (cortex prefrontalis) (cortex = kéreg lat.). Ezen agyi terület és funkciói felelősek személyiségünkért. Innen hívjuk le azokat a célokat és értékeket, amelyek meghatározzák viselkedésünket. A bal oldali terület a célokért felelős és pozitív érzelmeket kelt. A jobb oldali terület inkább bizonyos élmények vagy tapasztalatok elkerüléséért felelős. Az eközben keletkező emóciók ennek megfelelően negatívak.

 

Alkotás: minden, mégoly apró sikerélmény is segíthet a depressziós spirál
visszaforgatásában

 

Szinte minden felnőtt embernél megfigyelhető egy minimális eltérés a prefrontális kérgi terület jobb és bal oldali része között. A depressziós betegeknél azonban a különbség szembeötlő. A bal prefrontális cortex náluk feltűnően alacsony aktivitást mutat. Ez megmagyarázza, hogy az érintettek miért inaktívak, nincs semmilyen motivációjuk, és miért nincs szinte semmilyen pozitív érzelmük. Másfelől ez az agyi eltérés nagyon megnehezíti, hogy aktívan változtassanak saját helyzetükön, és hogy komor gondolataikba való elmerülés helyett pozitív cselekvésbe fogjanak.

 

- A gyrus cinguli anterior (az "övtekervény" homlokhoz közeli része). Ez az agyi terület többek között arra tesz képessé bennünket, hogy konfliktusos helyzetekben dönteni tudjunk. A súlyos depresszióban szenvedőknél ez a terület nagyon gyengén működik.

 

- Az amygdala. Ez a terület dolgozza fel az olyan érzelmeket, mint a félelem, a düh és az undor. A depressziós páciensekben ez az agyi terület folyamatosan hiperaktív. Sok depressziós éppen ezért a környezetében zajló dolgokból mindig a negatívumokat szűri ki. Ez is erősíti a negatív érzelmek irányába mutató hajlamot és alátámasztja a tipikus elkerülő viselkedésmintát.

 

- A hippocampus. Agyunk e része fontos az új viszonyok elsajátításához, és ahhoz is szükséges, hogy képesek legyünk folyamatosan változó környezetünkhöz alkalmazkodni. A jól működő hippocampus nélkülözhetetlen a pozitív életérzéshez. A depressziós emberek agyában a hippocampus összezsugorodott.

 

Azt egyelőre nem sikerült tisztázni, hogy miként alakulnak ki ezek az elváltozások. Azonban az idegrendszert kutató tudományágak révén ma már tudjuk, hogy a stressz nem megfelelő feldolgozása központi szerepet játszik a depresszió kialakulásában. A kutatások szerint a depressziós páciensek vérében szinte mindig magasabb az ACTH és a kortizol nevű ún. "stresszhormonok" szintje. De ugyanez elmondható a CRF nevű ingerületvivő anyagról is, amelynek hatására félelemérzet alakul ki. Normális esetben testünk akut veszély esetén bocsátja ki ezeket a hormonszerű anyagokat.

 

De vajon mi képes a stresszfeldolgozási rendszert ilyen tartósan kibillenteni egyensúlyi helyzetéből? A jelenség hátterében negatív gyermekkori élményeket sejtenek a kutatók. Életünk első éveiben sok fontos viselkedésminta kialakul: az ismerkedés képessége, az önértékelés, az optimizmus és az egészséges önbizalom. Hogy mindez sikerül-e, jelentős mértékben attól függ, milyen tapasztalatokat szerez valaki gyermekkorában. Ha szeretetteljes környezetben nevelkedik, képességeiben megerősítést, biztatást kap, elsajátítja a kellő önbizalmat és a kiegyensúlyozottságot, és nagy valószínűséggel további megerősítő tapasztalatokra tesz szert élete során. Ezek hatására az egyén jól tud bánni érzelmeivel és pszichésen egészséges lesz.

 

Ha ellenben a gyermek nem kapja meg a pozitív tapasztalatokat, nagy a veszélye annak, hogy az említett mechanizmusok negatív irányba fejlődnek - deficitek keletkeznek, amelyek nyomot hagynak hátra az agyban. Tudjuk, hogy a tapasztalatok befolyásolják az idegsejtek közötti kapcsolatokat és az idegsejtek ingerülettovábbító tulajdonságait. Attól függően, hogy milyen tapasztalatokról van szó, agyunkban meghatározott viselkedésminták aktiválódnak vagy gátlódnak.

 

Hasonló módon az átélt traumák bevésődnek az emberi agy neurobiológiájába. Christine Heim amerikai pszichológusnő (Emory University Atlanta) több asszonyt stressztesztnek vetett alá: közülük egyesek depressziósok voltak, és gyermekkorukban szexuális zaklatásnak voltak kitéve. A teszt abból állt, hogy közönség előtt fejszámolási feladatokat kellett elvégezniük és előadást tartaniuk. Mérték a szívverésük gyorsaságát és vérükben az ACTH és a kortizol hormon szintjét.

 

A különbségek szembeötlők voltak. A depressziós asszonyokban, akiket gyermekkori szexuális atrocitás ért, hatszor magasabb ACTH-szintet mértek, mint az egészséges kísérleti személyekben. A kísérlet egy másik érdekes eredménnyel is járt, azok az asszonyok, akiket szintén ért valamilyen atrocitás, de nem lettek depressziósak, szintén magasabb volt az ACTH-szint.

 

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a traumán átesett személyek a későbbi terhelésre erősebb stresszel reagálnak, mint mások - a legkisebb kellemetlenség komolyan felkavarja őket. Ez azt jelenti, hogy ilyen feltételek mellett magas a kockázata annak, hogy pszichés zavar alakuljon ki náluk, ha későbbi életükben további stresszhelyzettel kell szembesülniük.

 

A terapeuták "vulnerabilitásnak" (sérülékenység lat.) nevezik ezt a jelenséget. A sérülékeny lélek gyengébb, kevésbé ellenálló a terhelésekkel szemben. Isabella Heuser, a berlini Charité kórház pszichiátriai osztályának igazgatója szerint minden egy súlyos veszteség élményével kezdődik. Ez lehet válás vagy egy közeli hozzátartozó halála, de egy lakhelyváltoztatás is, esetleg hétköznapi kudarcok hosszú sorozata, annak érzete, hogy nem tudunk megfelelni egy elvárásnak. Ezek hatására a psziché fokozatosan a depresszió örvényébe sodródhat.

 

Ha a depressziót legkésőbb hat héten belül nem kezelik, idültté válhat. Ismétlődés esetén egyre kisebb kiváltó ok képes előidézni az újabb depressziós epizódot. A végén már külső kiváltó ok sem szükséges hozzá.

 

A családi terheltség szintén fogékonyabbá tesz. A depressziós szülők gyermekei kétszer-háromszor magasabb kockázatnak vannak kitéve, mint az egészséges szülők gyermekei.

 

 

Az antidepresszánsok fontos segítséget jelentenek, mert csökkentik a stresszhormonok szintjét, és rövid idő alatt képesek helyreállítani a beteg életképességét. Azonban nem adnak pozitív életérzést, viselkedésmintát.

 

- Ahhoz, hogy a depresszió valódi okait kezelni tudjuk, fel kell tárni azokat az idegrendszeri változásokat, amelyek talaján kialakult a betegség - magyarázza Grawe professzor Bernből. - És mindez csak akkor lehetséges, ha a terápia során az agyat nagyon módszeres és specifikus módon aktiváljuk.

 

Az idegsejtek lényegében hasonlóan működnek, mint az izmok. Ha nem használják, elsatnyulnak. Ha ellenben rendszeresen tornáztatják, használják azokat, megerősödnek. Bizonyos fokig agyi funkcióinkat átprogramozhatjuk - méghozzá konkrét, új, pozitív tapasztalatokkal. Éppen ezért a pusztán a múlt traumáinak feldolgozására összpontosító terápiás törekvések nem alkalmasak a depresszió gyógyítására, ugyanis inkább arra késztetik a beteget, hogy újra és újra a múlt eseményein rágódjanak, ahelyett hogy megoldanák azokat.

 

A jó depresszióellenes terápia segít a páciensnek az először a kisebb, később a nehezebb problémák leküzdéséhez megoldásokat kidolgozni, tudatosítani magában, hogy melyek az alternatívák előnyei és hátrányai, és begyakorolni az új viselkedésmintákat. A helyesen alkalmazott kognitív viselkedésterápia jelenlegi tudásunk szerint a leghatásosabb.

 

A kognitív viselkedésterápia azon a felismerésen alapul, hogy a viselkedés, a gondolatok, a testi reakciók és érzelmek kölcsönösen befolyásolják egymást. A viselkedés megváltoztatása kis sikerélményekhez vezet. Ezek pozitív gondolatokat és pozitív érzéseket eredményeznek.

 

A páciens gyakorol, edzéseket végez, ezt szó szerint kell érteni. Heti tervet kap, és megegyezik a terapeutával abban, hogy a hét bizonyos napjain, meghatározott időpontban, bizonyos feladatokat végez. Például azok, akikre az jellemző, hogy teljes letargiában az ágyban fekszenek, azoknak az elhanyagolt házi munkát kell elvégezniük: porszívózniuk, főzniük, mosniuk, vasalniuk kell. Aki visszahúzódik a csigaházába, annak fel kell hívnia egy barátját és találkoznia kell vele például egy presszóban.

 

A következő terápiás ülés alkalmával elemzik a házi feladatokat. Mi ment jól, mi okoz még mindig problémát? A munkaterv nem terhelheti túl a pácienst, egyensúlyban kell maradnia az elintézendőknek, például ügyintézésnek, és az örömöknek, mint a baráti együttléteknek vagy a sportnak stb.

 

Fontos, hogy folyamatos legyen a terápia, lépésről lépésre haladjon a páciens, és fedezze fel az élet kellemes oldalát. Így sikerülhet a depressziós spirálból kikeveredni - egyre több a kisebb-nagyobb sikerélmények száma, míg végre beáll az érezhető javulás. Ha a páciens észleli a terápiával kapcsolatos első sikereit, következik a terápia kognitív része. Most meg kell találnia, hogy milyen beállítódás és milyen gondolatok hozták létre és erősítették fel a depressziót. Ebben a szakaszban is fontos a gyakorlás. Az érintett naplót vezet a gondolatairól, hogy kitalálja, mely gondolatmenet kapcsolódik kellemetlen közérzettel és mely helyzetek hozzák ezeket létre.

 

Meglehetősen nehéz jó pszichoterapeutát találni - magyarázza Hans- Ulrich Wittchen drezdai pszichológiaprofesszor. Megbízható minőségi mérce nem létezik, mivel a terápiás viszonyban a páciens személyes szempontjai központi szerepet kapnak. Azonban kétségtelenül vannak súlyos minőségi hiányosságokra utaló jelek. A viselkedésterapeutáknál is gyakran láthatjuk, hogy nyilvánvalóan nem tisztázták a diagnózist és a terápiát, és nem magyarázták el a páciensnek betegsége lényegét. Nem dokumentálták a gyakorlati feladatokat és a "házi feladatokat", valamint a változások mérésének eredményeit, és nem egyeztettek más terapeutákkal. Jellemzően ilyenkor a páciens csak ennyit mond a kezelésről: "Hetente egyszer beszélgetős terápiára járok."

 

Kétségtelen, hogy a beszélgetés a terapeuta legfontosabb eszköze. Azonban a szakszerű pszichoterápia tervezett, célzott folyamat. Ha a páciens 10- 20 kezelés után még mindig nem érti és nem tudja elmondani, hogy pontosan mi történik a terápia során, akkor nem a legjobb kezekben van.

 

Sokan tánc közben találnak ismét magukra

 

Sokat segíthetnek a következő kérdések: El tudok mindent mondani a terapeutának? Meghallgat, tud reményt kelteni bennem, bátorít? Elmagyarázza, hogy milyen terápiát alkalmaz, milyen lépésekben, és milyen gyakorlatokat kell végeznem? A kezelés során tudja, hogy előző alkalommal mi hangzott el, és azt, hogy milyen feladatokat adott? Vannak elvárásai velem szemben, anélkül hogy túlterhelne?

 

Sok terapeuta befejezi a kezelést, amint a tünetek megszűnnek. Ez kockázatos, hiszen fennáll a visszaesés veszélye. A betegség idegrendszeri nyomai nem szűnnek meg a tünetekkel együtt. Valójában csak ilyenkor kezdődik a kezelés lényegi része. Ugyanis aki leküzdötte a depressziós epizódot, az még továbbra is fogékony marad a betegség iránt.

 

A Bochumi Egyetem különleges, a visszaesést megelőző programot kínál: a "figyelmen alapuló kognitív terápiát". Ez felkészíti a beteget a visszaeséssel fenyegető helyzetekben a rossz gondolatok és érzelmek felismerésére, és arra, hogy ezekből még időben "ki tudjanak szállni". A nyolchetes csoportterápia testészlelés-gyakorlatokat, légzésmeditációt és kognitív viselkedésterápiás elemeket tartalmaz.

 

 

Néhány jó tanács: Hogyan segíthetünk magunkon?

A depresszió hatására értéktelennek, haszontalannak érezzük magunkat, és elveszítjük minden reményünket. Pedig van mód arra, hogy könnyítsünk a bajunkon, akár akut, akár idült depresszióban szenvedünk, akár csak időnként van borús hangulatunk.

 

1. Ne vegye készpénznek a rossz hangulatot! Tudatosítsa magában, hogy a negativitás, a reménytelenség és az önvád a depresszió tünete, és nem a valóság, nem a valódi élethelyzetét tükrözi. Mondja magának, hogy most a depresszió beszél belőlem.

 

2. Mindig maradjon aktív. Ha szellemünket nem foglaljuk le, hajlamosabbá válunk depresszív gondolatokra. Olyan elfoglaltságra és feladatokra van szüksége, amelyek elterelik gondolatait. 

 

3. Csak annyit tegyen, amennyi lehetséges. Tisztában kell lennie vele, hogy teljesítménye nem olyan, mint a depresszió kitörése előtt. Azonban ahelyett, hogy saját "tehetetlensége" miatt ostorozná önmagát, legyen jó önmagához, és dicsérje magát mindenért, amit elvégzett.

 

4. Küzdje le abbeli hajlamát, hogy visszahúzódjon. Legalább rövid időre igyekezzen emberek közé menni. Talán sikerül valakivel találkoznia, akivel megoszthatja gondjait.

 

5. Mozogjon minél többet. Noha talán nincs hozzá kedve, meg fogja állapítani, hogy már könnyű fitneszedzés hatására - séta vagy aerob torna - is sokkal jobban érzi magát. A hatás átmeneti, de minden apró javulás sokat segít.

 

6. Ismerje fel a tüneteket. Ha hajlamos a depresszióra, akkor megtanulja felismerni a közelgő depressziós epizódra figyelmeztető első tüneteket. Azonnal forduljon kezelőorvosához, mielőtt kitörne a depressziós epizód.

 

7. Legyen türelmes! Senki nem képes máról holnapra leküzdeni a depressziót. Ha kezelést kap, adjon időt a terápiának, míg az képes kifejteni a hatását. Ha levert, tegyen meg mindent azért, hogy segítsen magán, tudatosítsa magában, hogy a hangulati mélypont átmeneti és el fog múlni.

 

Egészséges szervezetben ez a hatás megszűnik, ha a veszélyes szituáció elmúlt. Visszacsatolási rendszerek révén csökken a hormonok termelődése. A depressziósoknál - úgy tűnik - ez a visszacsatolás nem működik, az ő agyuk folyamatosan vészhelyzetet jelez.

 

Hormonok és a stressz

A depresszió okait egyelőre nem sikerült tisztázni. Ami bizonyos, hogy a stressz - különösen a pszichoszociális stressz - jelentős szerepet játszik a folyamatban. 

 

 

1. Normális esetben szervezetünk vészjelző rendszere arra való, hogy a test a veszélyekre képes legyen reagálni. Amint a nagyagy veszélyt regisztrál, a hipotalamusz fokozott mennyiségben termeli a CRF nevű ingerülettovábbító anyagot, aminek a hatására félelemérzet keletkezik és valóságos hormonkaszkád indul be. A hipofízisben az ACTH nevű hormon termelődik, amely a mellékvesekéreghez jutva kortizol termelését idézi elő. Ez a vérkeringés útján az egész testben szerteárad és felkészíti a szervezetet a harcra. Emelkedik a vérnyomás, gyorsul a szívverés, javul az izmok energiaellátása, az éhségérzet, a fáradtság és a szexuális késztetés kikapcsol.

 

2. Az egészséges embernél a kortizolhatás visszacsatolás révén alábbhagy, amint elmúlt a veszélyhelyzet. A depressziósoknál ezzel szemben az agy folyamatosan sok CRF-et termel, aminek hatására mindig magasabb a kortizolszint is. 

 

3. A tartós stressz hatására egyes agyi területek maradandó változást szenvednek. Az amygdala, amely a harag, az undor és a félelem érzéseiért felelős, mindig túlingerelt állapotban van. A gyrus cinguli homlok felőli része - amely a konfliktushelyzetekben a döntésekért felel - elcsökevényesedik. A bal oldali prefrontális kérgi terület, amely az értékekért és a célokért felelős, feltűnően inaktív. A hippocampus zsugorodik - ez az agyi terület felel az új viszonyok elsajátításában és az ezekhez való alkalmazkodásban.

 

4. A kutatók feltételezik, hogy mindeme változások hatására az érintettek túl érzékenyen reagálnak a kellemetlen szituációkra, és lelkük nem képes megbirkózni a terheléssel. A legkisebb kiváltó ok hatására kisiklik érzelmi életük. 

- dr. ki -
XV. évfolyam 3. szám

Címkék: depresszió, pszichoterápia

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.