Biogazdálkodás

HALálos halászat


 

Alig múlt el karácsony, amikor e cikket írom. Így még élénken emlékszem a halárusító standok előtti sorállásokra, tülekedésre. A magyarok szinte egyetlen „halas” időszakára. Annak ellenére, hogy egészségi szempontból éppen a kedvező zsírsav- és aminosav-összetétel okán folyamatos fogyasztásuk lenne indokolt. Ha mi nem is, más népek előszeretettel szerepeltetik étlapjukon a különféle halakat. Olyannyira, hogy a világhalászat ma már egyes halfajok kipusztításával is fenyeget.

 

A halászflották világszerte kíméletlen hajtóvadászatot folytatnak a legkeresettebb halfajok után, és évi több mint 85 millió tonna zsákmánnyal futnak be a kikötőkbe. Ebből a mennyiségből kb. 30 millió tonna halliszt készül (biztosítandó a kergemarha-kór továbbélését!), a többi közvetlen emberi fogyasztásra szolgál. Ebben nincs is benne az orvhalászok (rapsicok) több mint 25 millió tonnára becsült zsákmánya. Ez az irdatlan mennyiség már a tengerek újratermelő képességeit veszélyezteti.

 

Amint fogy a tengerekből kinyerhető halak mennyisége, úgy nő a haltenyésztés szerepe. A világban tenyésztett mintegy 45millió tonna hal ugyanakkor mindössze néhány fajra korlátozódik, többek között a pontyra. A halak a többi állatfaj ipari tartásához hasonlóan szintén állati sorban sínylődnek. A legtöbb esetben a halak óriási ipari betonteknőben növekednek a lehető legsilányabb és egyben a legolcsóbb tápanyagokon.

 

Ezen az állapoton csakis a biohaltartás segíthet. A nagyobb bioszervezetek meg is alkották a bio-halszaporítás és -nevelés szabályait. Európa-szerte rohamléptekkel halad előre a bioponty, a biolazac és a biogarnélarák tömeges szaporítása. Olaszországban már forgalmaznak füstölt pisztrángot, mely szintén érvényes biominősítéssel rendelkezik. Hamarosan a boltokba kerül a biotőkehal is, amelynek tenyésztése szintén megoldott. Az Európai Unió még nem rendelkezik átfogó biohalszabvánnyal, de a legtöbb bioszervezet már saját számára megalkotta azokat. Így a magyar Biokontroll Kht. is, amelynek ellenőrzése mellett Magyarországon háromezer hektárnyi halastóban, víztározóban folyik biohaltenyésztés.

 

A nem tenyészthető halfajok amolyan pszeudo-biotermékek. A halak a tengerből származnak, csupán a feldolgozás során alkalmazott anyagok származnak ökológiai gazdálkodásból: pl. olívaolaj, a marináláshoz használt ecet, fűszerek stb. Ezt a problémát elkerülendő jelent meg egy újonnan alakított szervezet, amely a halászat fenntarthatóságát ellenőrzi, illetve garantálja. Ugyan ez még nem bio, de a cikk elején felvázolt rablógazdálkodással ellentétben hosszú távon fenntartható állapotot valósít meg. Ez a szervezet, a Marine Stewardship Council (MSC) logóján nem kevesebbet állít, mint hogy „ez a hal fenntartható halászatból származik”. A stilizált kék-fehér logó a bioboltokban még nem nyert teret, ám a hagyományos boltokban egyre népszerűbb.

 

A híres biodinamikus márkavédjegy, a „Demeter” alatt is megjelentek haltermékek, amelyek a halászat rendkívül szigorú korlátozásaival biztosítják a halállomány fennmaradását és szaporodását. Az így piacra kerülő halak „Wild ocean”, azaz a vad óceán víziójával nyugtatják meg fogyasztóik lelkiismeretét. Egyébként a nevezett címke alatt a mélyhűtött halak széles skálája kapható. A biohal kérdése nagyszerűen rávilágít a biominőség lényegére, ahol nem csupán az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatás az egyedüli érv, hanem bolygónk állapotának, biodiverzitásának (a fajok sokszínűségének) fennmaradása is. Sajnos a biofogyasztók ezt gyakran önző módon hajlamosak elfelejteni.

 

Frühwald Ferenc
XIII. évfolyam 2. szám

Címkék: biogazdálkodás, halak

Aktuális lapszámunk:
2018. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.