Biogazdálkodás

Kerti kalendárium - 2002. július


Elérkezett a nyár. Már minden ágyás elkészült, növényeink maguktól növekednek, érlelődnek. Az éjszakák langyosak, kellemesek, arra csábítanak, hogy mi is álmodjuk a Szent Iván-éji álmot.

 

Szocio-ökonómiai felmérések igazolják, hogy a kerti munkák mennyisége júliusban mindössze a fele annak, amit márciusban, áprilisban vagy májusban kellett végezni.

 

A tavaszi hónapokban minden egyes kerti négyzetméterre 13-14 óra munka jut, ugyanakkor ez júliusra 6 órára csökken. Régen egyes vidékeken szénahónapnak nevezték a júliust, mivel ilyenkor a rétek és mezők szénaillatot árasztottak. Nevezhetnénk azonban a bogyós gyümölcsök havának is, mivel ilyenkorra lassan megérik az egres, a málna és a ribizli, az utolsó édes földiepret is ekkortájt szedhetjük le, a hónap vége felé pedig érik a szeder.

 

A Nap az Ikrek jegyében tartózkodik, és a hónap közepén áttér a Rák termékeny jegyébe. Holdfogyatkozás idején nem érdemes komolyabb kerti munkákba fogni, a telehold előtti hetekben azonban érdemes veteményezni, különösen leveles zöldségeket. A telehold utáni hét kiválóan alkalmas a gyökérzöldségek vetésére.

 

Európa sok vidékén július 25., Szent Jakab napja termésjósló nap. Úgy tartják, hogy ha ezen a napon szép, napos az idő, jó termés várható. A nagyon forró Jakab-nap hideg telet jelent. Ekkortájt sokan erdei gyümölcsöket és gyógynövényeket gyűjtöttek. Ezen a napon ajánlatos megkapálni a káposztát, hogy jobban nőjön.

 

A répát feltétlenül Jakab napja előtt vessük el, mert csak ebben az esetben nőnek nagyra.

 

Kerti teendők júliusban

A kánikulai napokban nagy figyelmet kell szentelnünk a talaj nedvességének. Eső, zivatar után a megkeményedett földet kb. 3 cm mélyen lazítsuk fel.

 

A tök, az uborka, a karfiol és a paradicsom sok folyadékot és tápanyagot igényel, ezért rendszeresen locsolni kell őket, és néha ajánlatos folyékony trágyával is megöntözni (a galambtrágya oldata kiváló erre a célra). A locsolás és a trágyázás azonban csak a hűvös, esti órákban történhet meg.

 

A megüresedett ágyásokat – pl. a korai újkrumpli helyét – a következő növényekkel veteményezhetjük: őszi spenót, hónapos retek, őszi retek, gyökérpetrezselyem, répa, gumós édeskömény és kínai kel. Az ilyenkor vetett sárgarépa ősszel különösen finom lesz. A borsó másodvetése lehetőleg 10-éig történjen meg. Az ágyásokat alaposan lássuk el érett komposzttal, és mindig tartsuk nyirkosan, hogy a magok csírázni tudjanak.

 

Az őszi káposztaféléket, a salátát és az endíviát is most ültethetjük.

A paradicsomokat fel kell kötözni, a hónaljhajtásokat el kell távolítani.

Az egrest és a ribizkét hagyjuk jól megérni, a gyümölcsök leszedése után trágyázzuk meg a bokrok tövét.

A diófát – ha kell egyáltalán – most metsszük meg, mert a téli metszés rosszabbul hegesedik.

A gyümölcsfák túlterhelt, gyümölcstől roskadozó ágait támasszuk alá.


VIII. évfolyam 7. szám

Címkék: biogazdálkodás, kerti kalendárium

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.