Biogazdálkodás

Kombuchakoncentrátum

A legrégibb immunstimulátor és adaptogén a ginszeng (panas ginseng), az élet gyökere

     


    Az immunstimulátorok fokozzák a fizikai és szellemi kondíciónkat, fiatalítanak, jobban bírjuk a megterhelést, és ami a legfontosabb, jöhetnek vírusfertőzések, influenzajárvány, ez időszak alatt nem betegszünk meg. De ha mégis, akkor csak pár napig folyik az orrunk, és nincs lázunk, nem lépnek fel komoly komplikációk (tüdőgyulladás, középfülgyulladás).

     

    Az ellenálló képességet emelő természetes gyógynövények, mint például a ginszeng, csak akkor fognak 100 százalékosan hatni, ha először a szervezetünk méregtelenítését elvégezzük. Csak a megtisztult szervezetben hatékonyak az immunstimulátorok, illetve adaptogének.

     

    Ma ismert leghatékonyabb tisztító „belső zuhanyunk" a kombuchatea. Lassan egy évtizede fogyasztjuk már Magyarországon is, ennek kedvező hatásait ismerve. Mikor méregtelenítésről van szó, ma már az orvosok nagy része is a kombucha koncentrátumot javasolja.

     

    A kombuchának még egy fontos szerepe van ebben a házasságban, ugyanis a ginszenget a világon mindenütt kivonatolt formában vagy porítva használják.

     

    Ugyanakkor tudjuk, hogy minden gyógynövény akkor őrzi meg hatóanyagának nagy részét, ha eredeti formájában és csak az utolsó pillanatban alakítjuk át. A ginszenges kombucha nem más, mint egy óriási méretű (7-8 éves) ginszeng gyökér 1 l koncentrátumban elhelyezve. Az eredmény frenetikus. Ginszengízű emlékeztető kombucha koncentrátumot tudunk kivonatolni, ugyanakkor a ginszeng összes hatóanyaga kioldódik a kombuchában, semmiféle veszteség nem következik be.

     

    A koncentrátum elfogyasztását követően akár újból ráönthetünk még 1 liter koncentrátumot. Az már nem lesz olyan erős és hatékony, mint az első liter volt, de érdemes megpróbálni. A koncentrátum elfogyasztását követően a visszamaradó gyökér számomra is a legnehezebb napok eledele volt. Az ilyen napokon a teljesítményem csodálatos volt mindenféle tekintetben.

     

    Az erkölcstelenség férfigyökere

    Ez a ginszeng egyik elnevezése, hívják embergyökérnek és életgyökérnek is. Ennek oka, hogy a gyökér formájában az ókoriak emberalakzatot véltek felfedezni. Azért is találó ez az elnevezés, mert az ember számtalan bajára nyújt segítséget. Már az ősidőkben is alkalmazták őskori gyengeség, ízületi gyulladás, változókori panaszok csökkentésére, szexuális aktivitás és impotencia kezelésére. A mai kor gyógyászata is felfedezte, hogy természetes módon segít és nem okoz kellemetlen mellékhatásokat.

     

     

    Hatásai

    Segít a szívritmuszavaroknál, a cukorbetegeknek, és természetes arányban tartja a vörös- és fehér vérsejteket. Segít a pszichés zavaroknál, stimulálja a testi-lelki erőt. Ajánlatos szedni gyengélkedőknek, operáció vagy súlyos betegség után, valamint mindazoknak, akik fáradékonyak és nincs energiájuk. Feltételezhető, hogy segít a HIV vírussal fertőzötteknek is. Csökkenti a rákbetegség veszélyeit, akiknek citosztatikumokat kell fogyasztaniuk, azoknál csökkenti a citosztatikumok toxicitását. A ginszenges kombucha népszerűségét több vegyület együttes hatásának köszönheti. A leírások szerint megvilágosítja a tudatot, javítja az emlékezőképességet, növeli a kreativitást, javítja az életminőséget. Kiemelkedő jelentőségű sejtmegújító, roboráló hatása. Javítja a stressztűrő képességet, fokozza a szellemi és fizikai teljesítőképességet. Segít a gyengeség leküzdésében, fokozza a szervezet ellenálló képességét, valamint gyorsítja a legyengült, lábadozó beteg felépülését. Késlelteti a fáradtságérzetet, fokozza a boldogság hormon termelését, egyes leírások szerint csökkenti a vérkoleszterin- és vércukorszintjét. Normalizálja a szív és érrendszer működését, szénhidrátok anyagcseréjét. Szabályozza a belső elválasztású mirigyek működését, elősegíti a vérképzést. Jó eredménnyel alkalmazható sugárkezelés okozta sejtkárosodás utókezelésében is, valamint védelmet nyújt az alkohol káros hatásaival szemben, növeli az étvágyat.

     

    A ginszenges kombucha, a ginszeng és a kombucha házassága, nagyon jó esélyekkel indul, mivel a kombucha erősen tisztít, méregtelenít, ugyanakkor alapvetően a kombucha az ecetek egyik fajtája, tehát tökéletesen képes kivonatolni a ginszeng hatóanyagait, amit más kivonatolások kapcsán ilyen mértékben nem lehet véghezvinni.

     

     

    Ginszenges kombucha és a stresszoldás

    A stresszre adott első és természetes reakció, hogy a mellékvese felkészíti a szervezetet a „rá leselkedő veszélyre". A mellékvese ilyenkor adrenalint és stresszhormonokat bocsát ki. Kóros állapot akkor alakul ki, ha ez a válaszreakció túl hamar következik be, vagy túl sokáig áll fenn. A ginszeng jótékony hatást fejt ki a mellékvesére, növeli annak tónusát és elősegíti megfelelő működését, ily módon biztosítja a szervezet stresszel szembeni ellenállását.

     

     

    Lábadozás

    Kiváló eredménnyel alkalmazható lábadozó betegek erejének helyreállítására, fizikai és szellemi energia fokozására. Azoknak a speciális immun sejteknek a termelődését serkenti, amelyek feladata a szervezetbe jutó ártalmas vírusok és baktériumok elpusztítása. A ginszengnek normalizáló funkciója van, az egész szervezetet erősíti, tekintet nélkül a kórállapot irányára. Ha kell, stimulál, de szükség esetén nyugtat és csillapít.

    Erőnlét fokozása, memória javítása.

     

    Fittnesz

    Tapasztalatok szerint jól hat az izmok működésére, azok energia felhasználására, ezért szed sok testépítő és hosszútávfutó ginszeng gyökeret.

     

    „Szerelem tüzében"

    A keleti kultúrákban gyakran alkalmaznak egyes gyógynövényeket a szexuális tevékenység fokozására, a szerelem tüzének felizzítására. Erről a tulajdonságáról egyik legismertebb növény a ginszeng. Fogyasztói szerint nem csak a férfi erőre, hanem a nők libidójára is látványos erővel hat. A ginszeng fokozza a nemi hormonok termelődését. Kutatások szerint a ginszeng gyökér olyan ultraibolya-típusú mitogén sugarakat bocsát ki, amelyek az ivar- és belső elválasztású mirigyek működésére serkentőleg hatnak.

     

    Szimbolikus jelentése szerint a ginszeng a kozmikus energia növénye.

     

     

    Figyelem!

    Bármilyen koffein tartalmú élelmiszerrel való együttes fogyasztása csökkentheti a hatását, és enyhe mellékhatásokat is előidézhet. Alkalmazása kúraszerűen ajánlott, egy kúra elteltével szünetet kell tartani. Magas vérnyomásban szenvedők körültekintéssel fogyasszák. Kismamáknak és szoptató anyáknak nem javasolt.

     

    Azoknál viszont majdnem ellenjavallt, akiknek magas a vérnyomásuk, mert enyhén emeli a vérnyomást. Nem szabad este bevenni, mert álmatlan lesz az éjszakájuk, de segít azoknak, akiknek éjszaka is kell dolgozniuk.

     

    1 liter ginszenges kombuchakoncentrátumból 5 l ginszenges kombucha készíthető!

    tgym
    XI. évfolyam 3. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. november

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.