Biokörnyezet

Kupolaházak - A csend és az erő helyei

Lakás - Egészség - Feng shui

A kupola általánosan elterjedt forma az egész világon. Öt kontinens őslakói ugyanúgy alkalmazzák, mint a monumentális templomok és katedrálisok emelői, ugyanakkor a természetben is minden forma legősibbjének számít. Két építész felismerte azt a lehetőséget, amely ebben a gömbölyű építészeti módszerben rejlik.  


A kupola alakú építmények kielégítik az embernek a tágasság, a védelem
és a meghittség iránti ősi igényét

 

A föld valamennyi nagy régiójában találkozhatunk olyan templomokkal, mecsetekkel és szentélyekkel, amelyek vagy kerek formájúak, vagy kupolájuk van. A természeti népek szemében a kör az örök élet jelképe, ennek megfelelően szent helyeik jellemzően kör vagy félkör alakúak. Kialakításukkor természeti környezetük adottságait veszik figyelembe: a csigák vagy a teknősbékák héja és páncélja is kupola alakú, de az égbolt is a világ fölé boruló kupolának látszik, és az emberi agyat is ilyen formában veszi körül a koponya.

 

Egységként kapható: a Paidema kupolaház legkisebb változata

 

A modern embertől eltérően az ősi népek otthonaik kialakításakor is kupola vagy gömb formára törekednek, gondoljunk csak az afrikai gömbkunyhókra, az észak-amerikai indiánok tipijeire vagy a normád törzsek sátraira. A templomok, katedrálisok és egyéb középületek - például a berlini Reichstag - ugyan dicsekedhetnek kupolával, ám ezek óriási méreteik miatt nagyon távol vannak az emberektől. Éppen ezért energetikai rezgéseiket nem tudjuk olyan intenzíven megérezni, mint ahogyan tennénk ezt egy emberi léptékű, úgynevezett kupolaházban.

 

A kupolaház alapja a geometria törvényeit veszi alapul, elsősorban a 8:5-ös arányt, az úgynevezett aranymetszést. Egy kupola alatt állva akkor érezzük a legintenzívebben az energiaáramlást, ha annak átmérője nyolc-, magassága pedig ötméteres. Ez a lakásméret és -forma kielégíti az ember tágasság iránti igényét, ugyanakkor védelmet és biztonságérzetet ad.

 

Energetizáló kupolaformák

Egy kerek térben az energia áramlását semmi nem akadályozza. Sőt: az energia koncentrálódik, és ezáltal pozitív hatást gyakorol az emberekre. Ez a bölcsesség – hála az olyan távol-keleti tanoknak, mint a feng shui vagy a vastu - néhány éve már a nyugati ember számára is ismert.

 

A természethez leginkább közel álló életmód: közvetlenül átélhetjük a nap, az eső és a csillagos ég hatását

 

Ezekkel a tanokkal sokat foglalkozott két építész, a svájci Ralf Niethammer és az osztrák Reinhard Hesse is, mielőtt megvalósították volna a kerek házakról szőtt álmukat. A két szakembernek figyelembe kellett vennie a svájci és osztrák építészeti előírásokat, és végül sikerült megtalálniuk a helyes kompromisszumot. Alapnak a sátroépítést vették, amely számos praktikus lehetőséget kínál: például bármiféle kupolát ráépíthetnek, felállíthatnak és újra lebonthatnak "sátor" címszóval. Ennek ellenére továbbra is sok bürokratikus akadállyal kell szembenézniük, ha kör alakú építményt akarnak emelni.

 

 

Erősödő befolyás

A két szakembernek meggyőződése, hogy csak idő és megszokás kérdése, amíg az emberek felismerik a kupolás építmények gyógyító hatását és elfogadják erősödő befolyásukat. Elvégre életünk valamennyi területén találkozunk a kör formával, az autóktól elkezdve a körforgalmon át a mindennapi használati tárgyakig. Csak a modern építészet ragaszkodik makacsul a megszokott formákhoz.

 

Egy kupolaház nyers szerkezete, amelyet az aranymetszés szabályai szerint alakítottak ki

 

Ezekkel a hagyományos formákkal akar szakítani az osztrák Reinhard Hesse, aki agyagból és fából készült kupolaházakra specializálódott. Építkezett már Ausztrián kívül Berlinben és Hamburgban is, és Paidema (görögül "kultúrlélek") névre hallgató irodájába nap mint nap érkeznek a megkeresések.

 

Változatos lehetőségek

A kupolaházak energetikai hatása elétrő a piramisokétől: egyes szakértők szerint a piramisenergia nem kedvező az élőlények számára, hiszen ezeket az építményeket az ókori egyiptomiak halottaik sírhelyének szánták. A benne lévő energia tehát a múmiák konzerválására szolgál, nem az élőlények energetizálására. Ezzel szemben a kupola forma lényegesen erősebb energetikai hatást mutat fel. Ez az oka annak, hogy a kupolaházak kiválóan alkalmasak konferencia és meditációs központnak. Egyre népszerűbbek ezen kívül mint szülőotthonok is. Épült már ilyen Németországban és Ausztriában egyaránt, a németbe még medence is került, ahol az anyák a vízben hozhatják a világra a gyereküket.

 

Az épület formája harmonizáló hatású

A kupolának az emberre gyakorolt energetizáló hatását a szakemberek azzal magyarázzák, hogy ez az építészeti forma az aranymetszés szabályainak szellemében, azaz a 8:5-ös arány figyelembevételével készült, ezért energiája rendkívül intenzív hatású. Harmonizálja az emberi agy két féltekéjét, ami mai, számítógépesített világunkban különösen fontos, hiszen manapság hajlamosak vagyunk leginkább csak a férfias agyféltekét használni. Ennek a gondolkodásnak a jelszavai a racionalizmus, a materializmus és az egoizmus.

 

A Wienerwald szeminárium épülete: kupolaház azt körbevevő helyiségekkel

 

A kerek formájú építmények ezen kívül konstrukciójuknak köszönhetően kiegyenlítik a szeizmikus rezgéseket. Ezt a pozitív hatást elsősorban a földrengéses területeken élők használhatják ki. Az ilyen épületekkel valóban jó tapasztalatokat szereztek már Kaliforniában, illetve az Egyesült Államok déli államaiban.

 

A Ralf Niethammer által tervezett épületek egyébként főként fából készülnek, és nagy hang - súlyt helyeznek a környezetkímélő alapanyagokra és technikákra. A kupolaház építési költségei nagyjából megfelelnek egy hagyományos ökoházénak. Az építészek azonban minden egyes esetben egyéni árral kalkulálnak, függően a megrendelő nagyságra, felületre és felszerelésre vonatkozó kívánságaitól.

 

 

Optimális klíma

A kupolaházak nagyon energiatakarékosak, a falba helyezett spirálfűtést használnak, amely részben napelemekből nyeri az energiát. A falba helyezett spirális csövekben futó forró víznek köszönhetően a helyiségekben kering a meleg, egyenletesen oszlik el, és jól kihasználható, nem gyűlik fel egy soha nem használt sarokban. A helyiség optimális klímájáról ezen kívül a felhasznált alapanyagok is gondoskodnak: fa, agyag, illetve szigetelőanyagként nád.

 

A kupolaházak alkalmasak konferencia- és meditációs központnak

 

Ami a belső berendezést illeti, az építészek szerint egy kupolaházat tulajdonképpen nem is szabadna bebútorozni, hiszen minden bútordarab csak rontja az energiaáramlást. Az energia jobbra fordulva, kör alakban áramlik a helyiségben, ezt mindenképpen figyelembe kell venni a bútorok elhelyezésénél. Ha a kupola alakú helyiség hálószoba, akkor tanácsos a kupola közepén lévő átlátszó rész alatt egy kör alakú ágyat elhelyezni, és minden egyéb bútordarabot - a szekrényeket, a polcokat stb. - a szomszédos helyiségekbe száműzni, amelyek egyébként már nyugodtan lehetnek négyszög vagy sokszög alakúak. A kupola alatt azonban az alvó- és meditációs tér kapjon helyet. A legkedvezőbb eset az, ha a kupolaház önmagában áll, de a kupola elhelyezhető egy épület középpontjában vagy csatlakozó építményeként is.

- emel -
XII. évfolyam 9. szám

Címkék: biokörnyezet, kupolaházak

Aktuális lapszámunk:
2018. január

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.