Biokörnyezet

Ökológiai lábnyomunk és a víz

Észrevétlen pazarlás: mennyi vizet használunk el?


Valamennyien részei vagyunk a föld vízháztartásának. Erre meghatározó befolyást gyakorol az élelmiszer-fogyasztás

 

Tavaly tavasszal, amikor meleg és esőmentes napok köszöntöttek ránk, mindannyian újra rádöbbentünk, hogy földünk víztartalékai nem kimeríthetetlenek. A mi éghajlatunkon és  zélességi fokunkon nem annyira feltűnő ez, és emiatt nem is vesszük észre, hogy a víz feltétlenül a leginkább védendő készletek közé tartozik. Emiatt hajlamosak vagyunk pazarlóan bánni vele. Elsősorban a „virtuális víz” rendkívüli mértékű felhasználása károsítja erőteljesen a föld ökológiai egyensúlyát.

 

Tusolás, mosás, öblítés, ivás – Magyarországon az átlagos vízfogyasztás naponta 100 liter személyenként. Ez a sokszorosa annak, amenynyit egy szegényebb ország lakója felhasznál, ott ugyanis az átlagfogyasztás napi 25 liter. Más ipari országokban pedig még a magyarnál is jóval magasabb a felhasználás, Németországban például naponta 125 liter, Svájcban napi 240 liter, az Egyesült Államokban 300 liter víz jut egy főre. A valós felhasználás azonban még ennél is jóval megdöbbentőbb: a tudósok által „virtuális víznek” nevezett folyadékból naponta több mint 5000 liter az adagunk.

 

A kifejezés mögött az a felismerés áll, hogy az élelmiszerek, ruházati cikkek és egyéb termékek, illetve szolgáltatások előállításához szintén ivóvízre van szükség. Amikor tehát megvásároljuk ezeket a termékeket, akkor egyben közvetett módon ezt a fajta vizet is elhasználjuk. Az életszínvonaltól függően ez a fajta „virtuális” vízfogyasztás a kínai napi és fejenkénti 1900 litertől az Egyesült Államokban mért fejenkénti napi majdnem 6800 literig terjed.

 

Mára bebizonyosodott, hogy Kínában és a többi fejlődő országban a növekvő életszínvonallal párhuzamosan az ivóvízfelhasználás és a fogyasztási kedv is nő. Elsősorban a hús iránti igény fokozódik, a húsban pedig rendkívül sok virtuális víz található: egyetlen kilogramm marhahúsban becslések szerint 15 500 liter. Ennek csak kisebb részét teszi ki az a víz, amit az állatok megisznak, illetve amit az istállójuk takarításához használnak. A fő mennyiség oka sokkal inkább a takarmány, amely a hagyományos állattartásban túlnyomórészt szójából és gabonából áll. Ezek megint csak részben intenzív vízellátást igénylő termőföldön nőnek, amelyet sok energia és víz felhasználásával előállított növényvédő szerekkel és műtrágyával látnak el.

 

A mai mezőgazdaság különösen sok virtuális vizet használ fel. Ezeknek a gyenge pontoknak a forrásánál kék, zöld és szürke vizet különböztetnek meg.

 

1. A kék víz azt a talajban található vagy felszíni vízmennyiséget jelenti, amelyet a telepítés vagy a feldolgozás során használnak fel. Idetartozik például az öntözővíz.

 

2. A zöld virtuális víz azt az esővízmennyiséget jelöli, amely közvetlenül vagy a növények
kipárolgása során párolog el.

 

3. Végül szürke víznek hívják a feldolgozás során elszennyezett vizet.

 

 

A támogatott gazdaság pazarláshoz vezet

Ökológiai szempontból nézve főként a kék víz arányának nem lenne szabad túl magasnak lennie, mivel ez a talajban található víz szintjének rovására megy, és hatással van a víz természetes körforgására. Számos országban azonban támogatják a víz árát, és a valódi költségeket egyáltalán nem hárítják tovább a mezőgazdaságra, nem csoda, hogy ez utóbbi pazarlóan bánik a vízzel. Az élelmezési világjelentés szerint a haszonnövények 40 százalékát mesterségesen öntözött területeken termesztik.

 

Az ökológiai lábnyom mintájára a holland Arjen Y. Hoekstra professzor alkotta meg a vízlábnyom fogalmát. Ezzel a módszerrel jól mérhető, mennyi vizet fogyaszt egy adott termék használata, és hogy ezt a vizet melyik országban fektetik be. Ha megfontoljuk, milyen sok lépés során lesz a kávébabból magunkkal vihető kávé, vagy a földeken termett gyapotból póló vagy farmernadrág, világossá válik, milyen komplex folyamat kiszámítani a vízlábnyomot. Két éve már nemzetközi szabványrendszer is létezik, amelyet a holland Twente egyeteme dolgozott ki 130 tudományos, gazdasági, civil és politikai területen dolgozó szakember közreműködésével.

 

A vízfelhasználás többdimenziós szemlélete hasznos lehet a vállalatok, de a kormányzatok számára is. A WWF (World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap), a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete számításai szerint például Németország vízlábnyoma évente 159,5 milliárd köbméter, vagyis a Boden-tó víztömegének több mint háromszorosa. Ennek nagy része más országokból származik, elsősorban a mezőgazdaság területéről, hiszen Európában nem minden terem meg. Az élelmiszerimport ugyan kíméli egy ország saát vízkészleteit, ugyanakkor károsítja az exportáló országokét.

 

Mihez mennyi víz kell?

El sem tudjuk képzelni, milyen sok vizet igényel az élelmiszergyártás.

 

1 alma    70 l
1 tojás  200 l
1 tej  1000 l
1 kg búza  1300 l
1kg szójabab  1800 l
1 kg tealevél ez azt jelenti, hogy 1 csésze tea 30 l  2400 l
1 kg rizs  3400 l
1 kg csirkehús  3900 l
1 kg sajt  5000 l
1 kg marhahús  15 500 l
1 kg pörkölt kávé ezt azt jelenti, hogy egy csésze kávé 140 l  21 000 l

 

Összehasonlításként:

1 póló 2700 l
1 pár cipő 8400 l
1 autó 400 000 l

 

 

 

 

Ha kiirtják az esőerdőket, csökkennek a vízkészletek

Az európai étlap a legmélyebb nyomokat Brazílián, Elefántcsontparton és Hollandián hagyja hátra. A Brazíliából származó kávé 2,65 km3-nyi, a szójabab 1,93 km3-nyi, míg a marhahús 0,93 km3-nyi víz felhasználásával növeli Németország vízlábnyomát. Az egyébként vízben rendkívül gazdag dél-amerikai országnak a városok gyors növekedése miatt minden képzeletet felülmúló mértékű vízszennyezéssel és az ebből adódó betegségekkel kell szembenéznie. Ehhez jön még az intenzív mezőgazdaság. Pluszban a szarvasmarhatartáshoz és a szójatermesztéshez nap mint nap óriási területeket pusztítanak ki az esőerdőkből, és soha nem telepítik újra.

 

De hasonló példákkal közelebb is találkozhatunk. A Nyugat-Európában elfogyasztott zöldség és gyümölcs nagy része Spanyolországból és Törökországból származik. Az évek óta szárazságtól szenvedő Spanyolországban a vízfelhasználás háromnegyed részét a földek öntözése teszi ki. Bár az elmúlt években javult az öntözési technológia, a talajvízszint csökkenése és a talaj szikesedése továbbra is folytatódik. Mindennek az az oka, hogy Spanyolországban a víz nemcsak olcsó, hanem a gazdák és a golfpályák üzemeltetői gyakran illegális kutakból nyerik.

 

 

Az importeper és paprika megterheli a vízháztartást

Andalúziában például, amely a paradicsom, az eper és a paprika termesztésének fő központja, mindez máris rendkívüli ökológiai károkat okozott. A WWF szerint egyedül az epertermesztés elfogyasztja a régió rendelkezésre álló víztartalékainak háromnegyed részét. Az andalúziai Donana nemzeti park máris veszélyben forog emiatt.

 

A változás reményét adja például az a program, amelyet a WWF és a német REWE élelmiszeráruház-lánc kezdeményezett. A „best alliance” matricával ellátott eper termelői vállalják, hogy a termőföldek elárasztásos öntözése helyett a csöpögtető öntözést választják, és lemondanak az illegális kutak használatáról. A spanyol kormányzat is igyekszik a fenyegetés helyett a meggyőzés eszközeivel elérni a korábbi vízfelhasználási módszerek megváltoztatását.

 

Az IKEA szintén évek óta aktív módon törekszik arra, hogy csökkentse textilárui viszonylag magas virtuális vízfelhasználását. Erre szolgálnak Indiában és Pakisztánban indított projektjeik, amelyek révén a helyi gazdák megtanulhatják, gyapotföldjeiken hogyan csökkenthetik a felhasznált víz és növényvédő szer mennyiségét. Más cégek például nagyarányú faültetéssel igyekeznek kompenzálni a termékeikhez szükséges nagy mennyiségű vízfelhasználást.

 

A cégeken túl mindannyian magunk is tehetünk azért, hogy csökkentsük a vízlábnyomunkat. Például oly módon, hogy előnyben részesítjük a helyi és szezonális friss termékeket, és jelentősen mérsékeljük a húsfogyasztásunkat. Ezenkívül bebizonyosodott, hogy a biogazdaságok a szokottnál kevesebb vizet használnak fel. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy lemondanak a műtrágyáról, amelynek az előállítása sok vizet igényel. Másrészt a régiónak megfelelő növényeket termesztenek és aktívan ápolják a talajt, például komposztálnak, ami növeli a talaj vízmegtartó képességét és megakadályozza az eróziót. Ha öntöznek, akkor csöpögtetéssel vagy más vízkímélő módon. A biotermék előnyei tehát itt is megmutatkoznak.

-zolee-
XVIII. évfolyam 1. szám

Címkék: víz, vízhasználat

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.