Egészséges életmód

Akkor én megyek!

Hogyan valósítsuk meg álmunkat, ha távollétre vágyunk?

Sokan vágyunk rá, hogy egy időre hátat fordíthassunk hétköznapi életünknek. A megvalósítás azonban már csak keveseknek sikerül. Pedig az ügy nem reménytelen, ha jól megszervezzük.


Ki ne álmodna arról, hogy maga mögött hagyja a munkáját és minden zavaró tényezőt, hogy új távlatok nyíljanak meg előtte?

 

Ha őszintén bevalljuk, vajon hányan mondhatjuk el magunkról, hogy elégedettek vagyunk az életünkkel, úgy, ahogyan van? Hogy reggelenként örömteli várakozással ébredünk, esténként pedig azzal a jóleső gondolattal hajtjuk álomra a fejünket, hogy megint értelmesen töltöttünk el egy napot? Hogy szeretjük a munkánkat, és távlatokban gondolkodunk? Hogy a többi emberrel kiteljesedett a kapcsolatunk?

 

Ennél jóval többen érzik úgy, hogy az életük üres és értelmetlen, hogy a munkájuk ugyan jól jövedelmez, de nem elégíti ki az igényeiket, hogy szívesebben csinálnának valami mást. Manapság a napjaink kötelességek, kihívások és rutintevékenységek közepette telnek, amelyek elszakítanak minket attól, amit valójában szívesen csinálnánk. Minden sürgős, és az állandó hajtásban nincs időnk arra, hogy a vágyainknak szenteljük magunkat. Ha érezzük is, hogy nem a legjobb úton járunk, mégis haladunk tovább. Nemritkán ezt éljük át a kapcsolatunkban is: bár a szerelem már rég tovatűnt, megpróbáljuk megőrizni az egyensúlyt, miközben egyre frusztráltabbnak érezzük magunkat.

 

Miért fontos, hogy elszabaduljunk?

A munkavállalók többsége szeretne hosszabb szabadságra menni. A kikapcsolódás igénye mellett vágyunk például a változásra, a továbbfejlődésre vagy a belső tisztánlátás megtalálására is. Új impulzusokra van szükségünk, új ötletekre, vagy arra, hogy megváltozzunk, és végre megszabaduljunk attól, ami már régóra nem illik hozzánk.

 

Mielőtt hosszabb szabadságra megyünk, pontos célokat kell megfogalmaznunk. Ehhez szakszerű segítséget nyújthat egy tanácsadó

 

A gyerekeknek könnyű dolguk van: ha szünetre van szükségük, beiktatnak egyet. Nálunk, felnőtteknél ez már nehezebben megy, mert elfelejtettük, hogyan is kell ezt csinálni. Ezért nem hallgatunk a belső hangra, vagy egyszerűen elnyomjuk a késztetést. Ez a belső küzdelem sok energiát felemészt, és a lappangó konfliktus előbb-utóbb testi tünetekben is megjelenik, olyan pszichoszomatikus zavarok formájában, mint a depresszió, kiégettség, szenvedélybetegségek vagy súlyos betegségek. Mindez az elnyomott, ki nem élt szükségletek következménye.

 

Ilyenkor jelentkeznek az olyan tünetek, mint az alvászavarok, a fülzúgás, az idegi vagy a hátproblémák. A legtöbben intuitív módon érezzük, mikor billen fel a lelki egyensúlyunk, és mikor jött el az ideje annak, hogy pontot tegyünk valaminek a végére.

 

 

Az elnyomás pszichikai zavarokhoz vezet

Ugyanakkor a legtöbben az elfojtásnak is nagy mesterei vagyunk, mivel olyan társadalomban élünk, amely a győzelem és a vereség kategóriáiban gondolkozik. Aki nem elég terhelhető, nem képes megfelelő teljesítményt nyújtani, nem elég életerős és sikeres, az hátrányba kerül. Ez az oka annak, hogy nem szívesen veszünk tudomást saját elégedetlenségünkről. Ez nagyjából előre beprogramozza a pszichikai problémák jelentkezését. Egy német felmérés szerint a lelki zavarokkal küzdő munkavállalók aránya 1997 és 2004 között 70 százalékkal emelkedett.

 

Sok fiatal apa dönt úgy, hogy átmenetileg csak a gyerekével foglalkozik

 

Manapság közismert tény, hogy a társadalmi kihívások, a műszaki haladás és a nonstop élet nagy terhet ró az emberre. Mindez korábban inkább csak a vezető beosztásúakat érintette, mára viszont általánossá vált. Érint minden olyan, karrierre vágyó embert, aki élete fő céljának a munkájában való boldogulást tekinti, miközben kevés figyelmet szentel olyan egyéb területeknek, mint az egészség, a család vagy a spirituális fejlődés. És bár sokan panaszkodnak arra, hogy az életük túl komplex, a legtöbben jó magyarázatokat találnak arra, miért nem képesek elszabadulni a teendőktől. Azoknak a száma, akik valóban vállalják a hosszabb szabadságot, legföljebb három százalékra tehető.

 

Az elégedett élet útjában álló fő akadály azonban jellemzően mi magunk vagyunk, nem a nyugtalan világgazdaság, nem a sokat követelő munkahely vagy a hozzánk ragaszkodó család. Mi magunk vagyunk gyávák lépni, mert "normális" mindennapjaink keretei között elveszítettük azt a képességünket, hogy kritikusan szemléljük az életünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyik pillanatról a másikra hátat fordíthatunk mindennek. Ez nem vezet sehová. A siker előfeltétele az önismeret, vagyis elsőként arra kell rájönnünk, mi tart vissza minket attól, hogy kiszabaduljunk a mókuskerékből. Először tehát vessünk egy pillantást a szokásos elkerülő stratégiákra.

 

A kognitív disszonancia azt jelenti, hogy egy számunkra kedvezőtlen szituációban csak azért időzünk el, nehogy a külvilágnak be kelljen vallanunk, hogy rossz úton járunk. Ez ugyanis egyenlő lenne a kudarccal - ezért inkább nem változtatunk. Egy másik elkerülő stratégiánk akkor alakul ki, ha azért nem vagyunk hajlandóak dönteni, mert akkor más egyéb kedvező lehetőségekről le kellene mondanunk. És mivel a szomszéd rétje köztudomásúan mindig zöldebb, inkább nem csinálunk semmit. Aztán itt van az a helyzet, amikor azért nem lépünk tovább, mert a jelenlegi állapot kialakításába túl sok energiát fektettünk ahhoz, hogy most mindent egy lapra tegyünk fel.

 

Gyakran mi magunk állítunk akadályokat a saját utunkba. A beteljesedett új élet azt is jelenti, hogy bizonyos dolgokat elengedünk

 

Mindez talán túl egyszerűnek látszik így, mindenesetre megmutatja, hogyan állítunk mi magunk akadályokat a saját utunkba. Ezeket a stratégiákat természetesen nem kell elítélni, hiszen értelmet adtak az életünknek. Néha egyszerűen nélkülözhetetlenek voltak a túléléshez. Most azonban akadályoznak bennünket abban, hogy növekedjünk, fejlődjünk, és azt az életet éljük, amelyet mindig is akartunk. Ha eljutunk erre a felismerésre, lehetőségünk nyílik rá, hogy a destruktív erőt átalakítsuk a változást elősegítő erőforrássá. Erre az útra egyedül nem könnyű rálépni, ilyenkor nagy haszna lehet a terapeuta vagy életmód-tanácsadó által nyújtott segítségnek.

 

 

A lehetőségek sokrétűek

Az elszabaduláshoz elsősorban egy dolog szükségeltetik: bátorság. Bátorság, hogy megkérdőjelezzük addigi utunkat, bátorság, hogy megvalósítsuk, amit akarunk, bátorság, hogy merjünk befelé nézni és a belső hangra hallgatni. Így születnek meg az olyan döntések, hogy valaki hátat fordít korábbi hivatásának, és színészből íróvá vagy vállalatvezetőből asztrológussá válik.

 

A váltás nem jelenti feltétlenül azt, hogy valaki 180 fokos fordulatot hajt végre. Ennél gyakoribb, hogy valaki hosszabb szünetet követően sikeresen újrakezdi a pályáját. Mielőtt azonban bárki megtenné a nagy lépést, fontos átgondolni, mit remél a váltástól és utána hogyan akar továbbhaladni. Csak arról van-e szó, hogy erőt gyűjtsön, vagy tovább akar fejlődni, valami újat tanulni? A lehetőségek olyan sokrétűek, mint maga az élet. Lehet arra vágyni, hogy az ember egy félévet csak a gyerekével töltsön, arra, hogy az óceánokon hajózzon, de arra is, hogy egy kolostor magányában találjon magára. Ennek megfelelően ötféle "kilépési típust" különböztetünk meg: regenerációs távollét, családi távollét, távollét hivatásbeli továbbfejlődés céljából, új irányba fordulást szolgáló távollét, illetve saját tervek megvalósítására szolgáló távollét.

 

   

A távollétet különböző célokra használhatjuk fel: körülhajózhatjuk a földet, energiát gyűjthetünk vidéken egy birkafarmon vagy továbbképzésre járhatunk

 

Az ilyen "alkotószabadságnak" nevezhető periódus általában gondosan megtervezhető és megvalósítható. Arról azonban nem szabad elfelejtkezni, hogy a régi életünket nem hagyhatjuk teljesen magunk mögött, többnyire egyszerűen tovább írjuk saját történetünket. A régi témáink az elsők, amelyeket bepakolunk képzeletbeli bőröndünkbe, ezért a szakemberek azt ajánlják, a tervezgetés megkezdése előtt tegyük fel és gondoljuk át a következő kérdéseket:

 

- Mi motivál? Mi a fő mozgatórugóm?

- Mennyire könnyű vagy problematikus a munkahelyi és magánéleti helyzetem?

- Hogyan szeretném alakítani a távollétem idejét?

- Melyek a vágyaim és az elhanyagolt igényeim?

- Milyen költségekkel kell számolnom?

- Kikkel kell összehangolnom munkahelyi és családi szinten a távollétemre vonatkozó terveimet?

 

Az a gyakori kifogás, hogy manapság az ember nem engedheti meg magának a hosszabb távollétet, többek között azért, mert közben felmondhatnak neki, alaptalan - egyre több cég ismeri fel az ilyen szabadság előnyeit. Ha belegondolunk, milyen sok pénzbe és időbe telik egy új munkaerő kiképzése, beláthatjuk, a vállalatnak is érdeke az értékes alkalmazottat megtartani.

 

A sorscsapásokat fogjuk fel esélyként

Ha viszont mindez problémát okoz, a főnökünk felmond, a házastársunk beadja a válókeresetet, akkor új esélyt kapunk rá, hogy felfedezzük a bennünk rejlő erőt és tehetséget. Minden egyes törés végtelen számú új lehetőséget kínál az újrakezdéshez, ahhoz, hogy tanuljunk a korábbi hibáinkból és közelebb jussunk önmagunk megismeréséhez. Ennek az az alapfeltétele, hogy kilépjünk az áldozat szerepéből és becsületesen nézzünk szembe önmagunkkal. A szakítás egy régi helyzettel semmiképpen sem tekinthető kudarcnak, éppen ellenkezőleg: új távlatokat nyithat meg, hogy kapcsolódjunk ahhoz, amit elveszettnek hittünk, vagy belevágjunk valami újba.

 

 

A kiégés veszélye fenyegeti azt, aki nem hagy magának rendszeresen időt a feltöltődésre. Aki úgy érzi, legyőzhetetlen akadályok állnak előtte, annak legfőbb ideje befelé fordulni és önvizsgálatot gyakorolni

 

Mindannyian egyéni keverékét alkotjuk képességeknek és lehetőségeknek. Ez tesz minket egyedi teremtménnyé.

 

Hogyan szálljunk ki?

A legtöbb embernek nehezére esik feltennie a kérdést, vajon jó úton jár-e. Ennek az az oka, hogy ha éppen nem krízishelyzetben vagyunk, akkor hiányzik hozzá a megfelelő impulzus. Az ember a reakcióra van beprogramozva, ezért ellenkezés nélkül tűrjük az elégedetlenség jeleit, és elfogadjuk, hogy az életünk minősége egyre romlik. Vannak azonban figyelmezető jelek: mély elégedetlenség, életszakaszváltás, válás, felmondás, sikertelenség, betegségek. Képletesen szólva legfőbb ideje átgondolni az életünket, ha a lelkünk arra figyelmeztet, változtassunk, ha arra hívja fel a figyelmünket, ideje megvalósítani életfeladatunkat, azt csinálni, amire születtünk.

 

Hogy ezt megtaláljuk, nem alakíthatunk ki pusztán racionális élettervet. Számtalan olyan tényezőt figyelembe kell venni, amelyek mélyen rejtőznek bennünk, titkos célokat, vágyakat. A legfontosabb feltenni a kérdéseket: Ki vagyok én? Mi az életről alkotott vízióm és a küldetésem? Mi vonz igazán? Milyen motívumok vezérelnek? Milyen adottságaimmal és képességeimmel vagyok képes betölteni élethivatásomat?

 

Hape Kerkeling német színész hátat fordított a szakmájának, helyette hosszú zarándokútra indult, majd a tapasztalatairól sikerkönyvet írt

 

A régi mondás szerint aki nem tudja, hová igyekszik, sehová nem jut. Éppen ezért ne tegyünk lépéseket anélkül, hogy ne lenne bennünk belső világosság és ne alakítanánk ki pontos célokat. Amíg ez nem történik meg, addig minden elégedetlenségünk ellenére az anyagi biztonság fontos alapot ad ahhoz, hogy az életkérdéseinkkel foglalkozzunk. Például előfordulhat, hogy ami később a hivatásunk lesz, azzal átmenetileg csak mellékmunkaként foglalkozunk, vagy a munkahelyünkön találunk olyan új feladatot, amely elnyeri a tetszésünket. A felmondás legyen a legvégső lépés, miután tökéletesen tisztába jöttünk saját életvíziónkkal. A siker ugyanis az, ha önmagunkat követjük. A megoldás önmagunkban rejlik, nem a könyvekben, ezek csak indíttatást adhatnak ahhoz, hogy megértsük önmagunkat.

Sz. Z. L.
XV. évfolyam 7. szám

Címkék: életmód, kikapcsolódás, stresszoldás

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.