Egészséges életmód

Dopping: szerek és módszerek

Túl az egyéni teljesítmény határain

    Legyen szó bár a Tour de France-ról vagy az olimpiáról, az élsport nagy világversenyei újra és újra alkalmat szolgáltatnak a doppingról szóló vitára. Széles körben elterjedt és nem kockázatok nélküli eljárás az egyéni teljesítőképesség határainak kitolása gyógyszerekkel vagy különféle terápiás eszközökkel. Ám a dopping fegyvertárában találhatunk olyan technikákat is, amelyek elmossák a beavatkozás nyomait, valamint természetgyógyászati módszereket is.


     

    A fizikailag aktív ember valószínűleg évezredek óta próbálkozik azzal, hogy megnövelje testi teljesítőképességét. Kultúrkörtől függően erre a célra mást és mást használ, Dél-Amerikában például kokaleveleket, Kelet-Afrikában khat-levelet. A „dopping” kifejezés egyébként Afrikából származik: a „dop” elnevezés olyan italt takar, amelyet a bennszülöttek serkentő célzattal ittak vallásos szertartásaik alkalmával. Már az ókorban ismert eljárás volt bikaherét enni teljesítményfokozás céljából. Ennek a módszernek a mai leszármazottjaként említhetjük a herék által termelt tesztoszteron hormon hasonló célzatú alkalmazását.

     

    1967. július 13-án a Tour de France-on, nem sokkal a csúcs előtt rosszul lett és az azonnali újraélesztési próbálkozások ellenére meghalt a 29 éves angol kerékpáros, Tom Simpson. A fiatal sportoló amfetamint szedett. Azok a stimulánsok, amelyek közé az amfetamin is tartozik, a szervezet saját stresszhormonjaihoz, a katekolaminokhoz hasonló vegyületek. Elsősorban agyműködést serkentő, koncentráció- és koordinációs képességet javító hatásuk, illetve önértékelést fokozó tulajdonságuk miatt alkalmazzák őket. Azért számítanak klasszikus doppingszereknek, mert a verseny során képesek kitolni a fáradtsághatárt. Katonai alkalmazásukra már a 2. világháborúban, a harci repülők pilótáinál is volt példa.

     

    Vizsgálatok kimutatták, hogy míg a versenykerékpárosoknál 1984-ben ugyanaz az átlagos sebesség volt jellemző, mint 1954-ben, 1988-tól szembetűnő, több mint 40 km/h-s sebességemelkedést figyeltek meg. Ez a jelenség egybeesik az eritropoietin (EPO) felfedezésével; ez a vérképző hormon gyógyszerként került a piacra. Eltartott egy ideig, amíg a doppingellenes hatóságok megtanulták kimutatni a szert, és mire sikerült, újak születtek meg.

     

    A különbség a profik és az amatőrök között?

    A dopping elleni harcban nemzeti és nemzetközi szinten a Nemzeti Doppingellenes Ügynökség (NADA), illetve a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tevékenykedik. Ezek a szervezetek a doppingot a versenysport és az ott tevékenykedő atléták problémájának tartják, ezért csak ez utóbbiakat ellenőrzik. A dopping azonban mind nagyobb mértékben kiterjed a sport egyéb területeire is, például a fogyatékosok teljesítményorientált sportjában is megvannak a hagyományai.

     

    Az amatőr sportra egyfelől ugyanazokkal a szerekkel és módszerekkel való visszaélés jellemző, mint a versenysportra, másfelől olyan eszközöket is bevetnek, amelyeket az élsportban az ellenőrzés kiszűrne. Például a maratoni futóversenyek előtt a résztvevők gyakran vesznek be fájdalomcsillapítót, hogy kitolják egyéni fájdalomhatárukat. Csak sejthetjük, ez milyen kockázatot jelent az egészségükre nézve.

     

    Futóversenyek előtt a résztvevők gyakran vesznek be fájdalomcsillapítót, hogy kitolják egyéni fájdalomhatárukat

     

    Közismert alkalmazási területe a doppingszereknek a body building. A motívumok között említhetjük a narcizmust (önimádat vagy az önértékelés zavara), illetve az olyan testérzékelési zavarokat, mint például az úgynevezett inverz anorexia. Ez az amerikai pszichológus, Harrison Pope által definiált kórkép a saját külsővel való kóros foglalkozás, az intenzív testépítő tréning és az anabolikus szerekkel való gyakori visszaélés kombinációjával jellemezhető. Az anabolikumok olyan vegyületek, amelyek a fehérjeszintézis serkentése útján segítik elő a test saját szöveteinek felépítését (doppinggal összefüggésben általában az izomszövetről van szó). Általános tapasztalatok szerint az izomképződés genetikai potenciálja a legtöbb testépítőnél az intenzív tréning ellenére is 2-3 év alatt kimerül, így az érintettek szívesen nyúlnak tiltott szerekhez.

     

    Az anabolikus szerekkel való visszaélés tipikus jelei a kopaszodás (nőknél is), a dülledt szem, a mellmirigyek növekedése férfiaknál és eltűnése nőknél, a hang mutálása és a csikló megnövekedése nőknél, a pénisz összezsugorodása férfiaknál, valamint mindkét nemnél az izmok ödémás jellegű megduzzadása (vízraktározódás). Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a masszív változások a belső szerveket is érintik, és ennek megfelelően hosszabb távon súlyos egészségkockázatot jelentenek.

     

     

    Férfi nemi hormonok és növekedési hormonok

    Az anabolikus szteroidok a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltólistájának élén állnak. Ezen a listán elöl foglalnak helyet azok a szerek, amelyeket soha – tehát a versenyidőszakon kívül sem – szabad alkalmazni. Ezek az 1–5. vegyületosztályba tartoznak.

     

    Az 1. osztály az úgynevezett anabolikus hatóanyagokat foglalja magába, például a tesztoszteron nevű férfi nemi hormont és az ebből származó anabolikus szereket. Ezek a vegyületek kémiailag a jellegzetes gyűrűs szerkezetéről ismert tesztoszteronnal állnak rokonságban. Az első ismert szteroid, a koleszterin nevéből származó elnevezéssel a tesztoszteront és az anabolikus szereket szteroidokként is emlegetik. A tesztoszteron a serdülőkortól kezdve olyan adottságokért felelős, mint a tipikusan férfias izomfelépítés, a hang mutálása, a szakáll- és bajusznövekedés, valamint a jellegzetesen férfitulajdonságnak számító kockázatvállalási hajlam. Ebbe az osztályba számítanak a szteroidokon túl egyéb anabolikus vegyületek is, például a clenbuterol nevű asztmaellenes gyógyszer.

     

    A 2. osztályba tartoznak azok a meghatározott hormonok, amelyek aminosavakból állnak, és emiatt az emésztőrendszeren áthaladva általában lebomlanak, ezért injekció formában kell őket alkalmazni. Idetartozik a vérképző, és ezzel az oxigénszállítást fokozó eritropoietin, az ugyancsak anabolikus hatású inzulin, valamint az izomtömeget fokozó növekedési hormon. Ez az orvoslásban STH, illetve mind gyakrabban HGH néven ismert szomatropin fiziológiásan az agyalapi mirigyben képződik, és az izmok, a máj és a csontok fokozott növekedéséért felelős. Termelése és kiválasztása normál körülmények között egy bizonyos szabálykörre korlátozódik. Ha nem ez a helyzet, kialakul az akromegalia nevű (óriásnövés) megbetegedés. Ennek a betegségnek a külső jelei messzemenőkig megfelelnek annak, amiket a növekedési hormonnal elkövetett doppingolás esetén látunk: a homlokcsont szemöldöki részének kidudorodása (mint amit a Neander- völgyi ősembereknél figyelhetünk meg), mancsra emlékeztető kéz és megnövekedett lábméret. Itt sem szabad elfelejtkezni arról, hogy a hormon a belső szerveket is fokozott növekedésre készteti, ami számtalan panasszal és kockázattal jár.

     

      Közismert alkalmazási területe a doppingszereknek a body building. A  motívumok között említhetjük a narcizmust (önimádat vagy az önértékelés zavara)

     

    A 3. osztályba tartoznak a szív erejét és teljesítményét, valamint az energiafelhasználást és a koncentrációt javítani képes asztmagyógyszerek, így a béta-2-mimetikumok és a béta-2-antagonisták. Az állattenyésztésben azért alkalmazzák őket, hogy meggyorsítsák az állatok hústermelését, ilyenkor az asztma ellen használatos dózisnak körülbelül a tízszeresét alkalmazzák.

     

    A 4. osztályban olyan hormonnal ellentétes hatású szereket találunk, mint például a mellrákterápiában használatos tamoxifen, amely elnyomja az anabolikus szerek mellékhatásait, dopping esetén a férfiaknál jelentkező mellmirigy- növekedést.

     

    Az 5. osztály álcázószerei önmagukban nem teljesítményfokozóak, hanem a doppinganalízist nehezítik meg. Vagy az elemzés során a tiltott anyag jelenlétének bizonyítását zavarják, vagy gátolják a doppingvegyület kiválasztását, csökkentik a vörösvértestek koncentrációját (ezek az úgynevezett plazmaexpanderek), vagy megnövelik a vizelet mennyiségét, amelyben így a doppingszer koncentrációja jóval alacsonyabb lesz (például vízhajtók).

     

    A 6. osztályt a pszichostimulánsok képezik: amfetamin, extasy, bromantan. A 7. osztály esetében narkotikumokról van szó, azaz a fájdalomküszöböt megemelő szerekről (ezek olyan küzdősportoknál jelenthetnek előnyt, mint a kick-box vagy az ökölvívás). A 8. osztályban található a cannabis és szintetikus rokonai, amelyek ugyan a teljesítményt nem fokozzák, de növelik a kockázatvállalási hajlamot, és ezzel a balesetek valószínűségét is például snowboardozás közben. A 9. osztályt a kortizol és a kémiailag hasonló vegyületek alkotják. Ezeket ha szájon át, intravénásan, izomba adva vagy a végbélen keresztül veszik be, a versenysportban ugyancsak tiltottak, ám lokálisan alkalmazva (például a szemre vagy a bőrre) vagy inhalált formában (asztma esetén) nem. Ha a csapatorvos szteroidot rendel, azt be kell jelentenie a doppingellenes ügynökségnél, vagy engedélyeztetnie kell.

     

     

    A tilalmi listán természetgyógyászati módszerek is találhatók

    Ezen kívül létezik még két vegyületcsoport, amelyek a lámpalázat csökkentik, ezért csak bizonyos sportágaknál tiltottak: az alkohol (P1 osztály, „célzóvíz”) bizonyos motorsportágaknál, légi sportoknál, a karatéban és az íjászatban, valamint a béta-blokkolók (P2 osztály) például a golfban, a légi sportoknál és az íjászatban.

     

    A világszerte érvényes 2012-es doppinglistán nemcsak tiltott szerek, hanem tiltott módszerek is szerepelnek, amelyeket soha, tehát a versenyidőszakon kívül és alatt egyaránt tilos alkalmazni.

     

    Az izomtömeg növeléséhez sok testépítő kétes szereket vesz igénybe

     

    1. módszerosztály: az oxigénszállítás javítása.

    2. módszerosztály: manipulációk, például a vizeletminta kicserélése és/vagy meghamisítása, hogy ne derüljön fény a tiltott szerek szedésére.

    3. módszerosztály: az úgynevezett géndopping.

     

     

    Miért számít doppingnak a sajátvér-terápia?

    A természetgyógyászat bizonyos módszerei is doppingtilalom alá eshetnek. Az idén tavasszal például egy erfurti sportorvos esete kapcsán bontakozott ki vita a sajátvér-terápiáról. Az egykori NDK-ban bevett módszer volt a sajátvér-terápia egyik variánsa, a vér UV-fénynyel történő besugárzása. Ennek során nem a Nyugaton megszokott módszerrel, oxigénnel növelték meg a vörösvértestek felületét, hanem egy UV-fényű lámpa alatt csúsztatták végig őket. Ez a sajátvér-terápiás módszer a természetgyógyászatban Németországban ma is ismert és alkalmazott eljárás, a neve Wiesner-féle UVB. Indikációi közé tartozik a mikrokeringés javításán túl az immunrendszer és az anyagcsere kedvező irányba történő befolyásolása.

     

    A kezelés 2012-ben azért került a német újságok címlapjára, mert Erfurtban ezzel kezeltek egy utánpótlás-kerékpárost. Orvosa szerint azért került sor erre, mert a fiatalember az átlagnál gyakrabban kapott meg fertőző betegségeket. A 2012-es WADA listán azonban egyértelműen szerepel, hogy nemcsak a saját vérrel vagy vörösvértest-készítményekkel végzett vérdopping tilos, hanem „a teljes vér vérkeringésből történő levétele, ezt követő manipulálása és visszajuttatása, teljesen mindegy, mekkora mennyiségről van szó”. Ez egyértelműen magában foglalja a sajátvér- terápia valamennyi formáját.

     

    Gyógynövények is fokozhatják a teljesítményt

    A verseny idején tiltott stimulánsok közé tartoznak olyan, a megfázás kezelésére szabadon megvásárolható szerek, mint az efedrin, a metilefedrin és a pszeudo-efedrin. Ez a két első akkor is tiltott, ha koncentrációjuk a vizeletben eléri a 10 mikrogramm/ml-t, míg az utóbbinál a határérték 150 mikrogramm/ml.

     

    Az efedrin az Ephedra vulgaris (csikófark) nevű gyógynövény hatóanyaga, és más szerekkel kombinálva gyakran alkalmazzák bronchitis esetén vagy orrcsepp hatóanyagaként. Megfázás elleni növényi szerek összetevője is volt egészen az utóbbi évekig, amikor is a doppingellenes hatóságok ezt megtiltották. Ezen kívül központi serkentő hatása is van, mivel könnyen átjut a vér-agy gáton. Az ember egyszerűen jobban érzi magát tőle, mint amilyen állapotban valójában van. Az orrnyálkahártya duzzanatát csökkentő hatása miatt a pszeudo-efedrint szokás aszpirinnel, illetve allergiaellenes hatóanyaggal is kombinálni. Ugyancsak szabadon vásárolható, alacsony vérnyomás esetén és vérkeringés-szabályozásra használatos szer a szintén a stimulánsok közé tartozó etilefrin.

     

    A táplálékkiegészítők szedése hobbisportolóknál fölösleges, versenyzőknél pedig kockázatos

     

    Annak elkerülésére, hogy az atléták megfázás vagy hasmenés esetén véletlenül tiltott szert vegyenek be, a nemzeti doppingellenes ügynökség orvosi bizottsága összeállította az engedélyezett orvosságok listáját. Ezt évente frissítik, és olyan gyógyszerek szerepelnek rajta, amelyek összhangban állnak a WADA előírásaival. Arra is felhívják a figyelmet, hogy ha a sportoló megbetegszik, elsőként is orvossal, lehetőleg sportorvossal konzultáljon.

     

    Táplálékkiegészítők: fölöslegesek vagy kockázatosak?

    A táplálékkiegészítőket főként a hobbisportolók kedvelik. Sportorvosi szempontból kijelenthető, hogy nincsenek olyan mikrotápanyagok (vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek) és makrotápanyagok (zsírok, fehérjék és szénhidrátok), amelyeknek a szükséglete hobbisportolóknál az energiafelhasználáshoz képest aránytalanul megnő. Az ellátás magától megoldódik kiegyensúlyozott és főleg teljes értékű táplálkozás esetén. A táplálékkiegészítők szedése tehát hobbisportolóknál fölösleges, versenyzőknél pedig kockázatos, hiszen könnyen doppingvád alá helyezhetik őket. Sok esetben ugyanis a táplálékkiegészítők a gyártás során doppingszernek számító anyagokkal szennyeződnek.

     

    A természetgyógyászat azonban számos olyan lehetőséget ismer, amely például enyhíti a kimerültség tüneteit, meggyorsítja a regenerálódást vagy ellensúlyozza az immungyengeséget, ami főleg amatőr sportolóknál megfigyelt, a túl intenzív edzés hatására fellépő reakció. Alapvetően azonban minden természetgyógyásznak kritikusan kellene szemlélnie a teljesítményőrületet. Ha a teljesítmény növekedése nem edzés eredménye, akkor mindig a szervezet önszabályozó rendszerébe való beavatkozásról van szó, holott éppen ez az, ami fontos. Egyébként az edzéssel való teljesítményfokozás is egészségtelen lehet egy határ után. Az élsportolók könnyen választ adnak arra a kérdésre, miért is doppingolnak, a többieknek marad a kérdés: miért is akarnánk kitolni a teljesítményünk határait? Végül is nem azért mozgunk, hogy egészségesebbek legyünk és javuljon az életminőségünk?

    M.L.
    XVIII. évfolyam 9. szám

    Címkék: dopping, teljesítményfokozók

      Aktuális lapszámunk:
      2020. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.