Egészséges életmód

Édesség az őserdőből

Meghökkentő „mesék”, avagy azok vagyunk, amit megetetnek velünk


Az előző részekben részletesen bemutatott aszpartám története kapcsán gyakran merült fel az igény egy olyan édesítőszer után, mely nem glükózalapú, azaz fogyasztása nem jár kalóriafelvétellel, használata még hosszabb távon sem okoz várhatóan egészségügyi problémákat. Több ilyen vegyület is létezik! Egyik a sokak által jól ismert szacharin, melyről röviden a sorozat első részében már írtam. Másik ilyen molekula a dél-amerikai őserdőkből származó növény, a stevia levelében található.

 

A stevia eddigi története azonban szintén meghökkentő mese, csak éppen az erőviszonyok másképp rendeződtek el. Azt már az eddigiekben is láttuk, hogy ma a világot a pénzsokszorozás mechanizmusai mozgatják, csak az nem mindegy, hogy ezek a mechanizmusok milyen feltételek mellett érvényesülnek. Sajnos, ahol a pénz az első számú mozgatórugó, ott bizony sok minden nem úgy történik, ahogy azt a józan ész megkívánná. Természetesen nem nehéz megtalálni azokat a pénz vezérelte erőket, melyek gátlások nélkül szálnak szembe a nyilvánvaló tényekkel is, a hatóság érvei csak kapaszkodók számukra.

 

 

Mi is ez a stevia?

A Brazília és Paraguay őserdeiben élő indiánok körében gyakran fogyasztott tea a mate, melynek meglehetősen keserű az íze. Az indiánok felfedezték, hogy terem az erdejükben egy másik növény, melynek szárított levelét a matetea leveléhez keverve kellemes ital készíthető. Ez a növény a stevia, melynek több mint háromszáz változata létezik. Közülük azonban egy vált különösen nevezetessé, melynek teljes latin neve: Stevia Rebaudiana Bertoni. A növény szárított levele olyan édes, hogy cukor helyett használható. Az indiánok már a Kolumbusz előtti időkben is ismerték, a tudomány számára Antonio Bertoni természettudós „fedezte” fel 1887-ben. Az ő nevét örökítette meg a növény latin nevének utolsó tagja. Később kiderült, hogy a növényt nem csak Dél-Amerikában, hanem Ázsiában – elsősorban Japánban és Kínában – is ismerik.

 

A stevia által kiváltott édes ízért egy nyolc molekulából álló keverék a felelős, melynek egyik tagja a steviozid.

A szárított levelek mintegy 30-45-ször édesebbek a cukornál. Maga a steviozid tisztán mintegy 180-450-szer édesebb a cukornál. Eddig ez a „legédesebb” nem cukorszerű vegyület.

A szárított levelekből őrölt porból egy csésze teába 90 mg-ot kell tenni. 10 deka csokoládéba egy grammot, míg egy kiló gyümölcsből készülő lekvárba 9 grammot tesznek.

 

A steviozid és hét „társa” sem a glükózhoz, sem az eddig ismert mesterséges édesítőszerekhez nem hasonlít. Az édes íz kémiai háttere maga is megérne egy mesét. Általában az emberi szervezetben biológiai szerepet játszó molekulák szerkezete és hatása között létezik összefüggés. Az édes íz esetében ezt még nem sikerült megtalálni. Nem véletlen, hogy az eddig megismert összes nem cukor típusú édes anyagot nem tudatos kutatómunka eredményeként, hanem véletlen „baleset” következtében fedezték fel.

 

A steviát általában folyadékok (tea, üdítők, kávé stb.) lekvárok édesítésére használják. Japánban különböző szószok, krémek, fagylaltok édesítője lett. Emellett a szárított levelek porrá őrölve is kaphatók. Számos tanulmány összegzése alapján a napi maximálisan felhasználható mennyiség a szárított levelekből: 5 gramm.

 

 

A stevia meghökkentő meséje

A stevia forgalmazását táplálékkiegészítőként az USA-ban a 90-es évek elején betiltották. Hasonló a helyzet Kanadában is. Európában az unió nem adott engedélyt a forgalomba hozatalára a felmerülő kételyek miatt. Hangsúlyozni kell, hogy az amerikai kontinensen a tiltás kizárólag az élelmiszer-kiegészítőként történő forgalmazásra vonatkozik, teaként, gyógynövényként árusítható. Viszont az édesítőszerek az élelmiszer-kiegészítők csoportjába tartoznak. Gyógyteaként nem írható rá, hogy cukor helyett használható. A háttér az, hogy az élelmiszer-kiegészítők esetében az FDA az USA-ban szigorú ártalmatlanságbizonyítást kér. A stevia esetében ez azért hiányzik, mert a növényt évszázadok óta millióan használták Dél-Amerikában és Ázsiában anélkül, hogy bármilyen káros mellékhatásról feljegyzések születtek volna. Gyógynövények esetében általában nem kell klinikai vizsgálatokkal igazolni hatásosságukat. A stevia esetében egy sajátos eset állt elő: egy ismert, gyógynövénynek tekintett növény biológiai hatása következtében olyan elbírálás alá kerül, melynek nem tud megfelelni. Az ártalmatlansági vizsgálatok meglehetősen költséges eljárások. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a stevia édes ízét ráadásul nyolc molekula keveréke okozza. Az ilyen helyzet a toxikológusok rémálma, hiszen a molekulák együttes hatása sokszor igen bonyolult biológiai folyamatok eredője. Az sem enyhíti a helyzetet, hogy a nyolc molekula mindegyike önmagában is édes!

 

A rutinos olvasó joggal teheti fel a kérdést, vajon „csak” ennyi a gond? Akkor az eltelt évtizedekben miért nem végezték el ezeket a vizsgálatokat, hiszen volt rá elég idő. A pénz már csak azért sem lehetne probléma, hiszen az aszpartám esetében láthattuk, hogy akkora üzletről van szó, amely bőven megtéríti a ráfordított költségeket. Nos valóban nem csak erről van szó, és pont a már említett aszpartám az egyik szereplő, „aki” miatt a tiltás életbe lépett. Bár az aszpartámot előállító cég mindig is tagadta, hogy része lenne a tiltás életbeléptetésében, azt nem lehet letagadni, hogy jól jött nekik. Azt se feledjük, hogy az aszpartám kormánytámogatást élvezett, míg a stevia nem.

 

A Sunrider International volt az első cég, amelyik az USA-ban Trusweet néven forgalomba hozta a stevia szárított leveléből készült természetes édesítőszert. Kerry Nielson, aki 1985-ben a Sunrider elnöke volt, mesélte el, hogy amikor a piacon megjelent ez a készítmény, az FDA nagyon szigorú ellenőrzést tartott náluk, és bár komoly hibákat nem talált, mégis aggodalmát fejezte ki a készítmény minőségével kapcsolatban, és egyben megtiltotta további forgalmazását. Az aszpartám gyártójánál ilyen ellenőrzés nem volt.

 

Az FDA logikája többszörösen is megkérdőjeleződött. Létezik az USA-ban az élelmiszerek, kiegészítők és gyógynövények között egy GRAS nevű biztonságkategória. Ez az angol „generally recognized as safe” mondat rövidítése, amely azt jelenti, hogy a vegyület általánosan biztonságosnak ismert, azaz fogyasztása hosszú tapasztalatok alapján semmilyen kockázatot sem jelent az emberi szervezetre. Ebbe a kategóriába az olyan anyagok kerülnek, melyeket több száz éve ismer az emberiség, és nincs velük semmi gond. Klasszikus példa erre a gyógynövények csoportja, ahol a hatását nem kell klinikai vizsgálatokkal igazolni, a néphagyomány elegendő bizonyíték. Nos a stevia is a gyógynövény-kategóriába került, de a GRAS minősítést sem kapta meg!

 

Az FDA azóta is várja a bizonyítékokat a stevia biztonságos fogyaszthatóságáról. Amíg ezek nem születnek meg, addig a többi édesítő előtt szabad az út, a gyártók nyugodtan vághatják zsebre extrahasznukat.

 

 

Az Európai Unió állásfoglalása

Az unió két dokumentumot is megjelentetett 1999-ben ez ügyben: az egyik a szárított levelekkel mint készítménnyel, a másik ennek fő hatóanyagával, a stevioziddal foglalkozik és mond véleményt róla. A két dokumentumból pontosabb képet alkothatunk az aggodalmakról.

 

Az édesítőszerek alapfunkciójukat a szájban töltik be, utána az a legkedvezőbb, ha minél rövidebb úton távoznak a szervezetből. Eddig a szacharin az egyetlen olyan molekula, amely nem képes felszívódni, azaz a bélcsatornán keresztül a széklettel távozik. A stevia a bélcsatornában elbomlik és egy steviol nevű anyag keletkezik, amely viszont felszívódik, azaz a véráramba kerülhet. A steviollal végzett vizsgálatok eredményei azok, melyek az aggodalmakat felszínre hozták.

 

 

A vizsgálatok, melyek kételyeket támasztottak

A steviol a szokásos teszteken mutagén tulajdonságokat mutatott. Ez annyit jelent, hogy képes az információszállító molekulát, a DNS-t módosítani. Ez a módosítás komoly bajok forrásává válhat, például daganatképződés indulhat meg. Azt persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy csak teszteket csináltak, magasabb rendű élőlényeken, pl. emlősállatokon nem tudták igazolni az effektust.

 

A káros mellékhatások vizsgálata igen változatos eredményeket hozott. Az úgynevezett akut toxicitás (egyszer beadott nagy adag következményei) vizsgálat eredménye negatív lett. A krónikus toxicitás vizsgálat (rendszeresen, hosszabb időn keresztül be-adott adag következményei) meglepő eredményt adott. A kísérletek során a hím patkányok megtermékenyítő képessége jelentősen csökkent a spermaképződés mérséklődése miatt. A kísérletet többször megismételték, az eredmények mindig azonosak voltak. 60 napi kezelés után a patkányok szaporulata majdnem 50%-kal csökkent. A stevia hatóanyaga „férfi-fogamzásgátlóként” működött. Az állatkísérletekben az esetek többségében a szokásos adag többszörösét adják. Teszik ezt azért, hogy az észlelt változások jellegzetesebbek legyenek. Ugyanakkor a módszer hátránya az, hogy nem minden esetben működik a mennyiségi szemlélet, vagyis a hatás nem mindig arányos a bevitt mennyiséggel. Ezért az állatkísérletek mindig tájékoztató jellegűek, belőlük mélyebb következtetéseket levonni nem lehet. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyni sem lehet a kapott adatokat.

 

Később kiderült, hogy Paraguayban azokon a területeken, ahol steviát fogyasztanak, a gyermekáldás mértéke jelentősen elmaradt az átlagtól. Az indiánok ezt tudták és tudatosan alkalmazták is.

 

További kísérletekben igazolták, hogy a stevia hatóanyagai nem rákkeltők.

 

Egyes állatkísérletekben az érrendszerre gyakorolt sajátos hatásokat figyeltek meg. Egyes állatoknál vérnyomáscsökkenés, értágulás lépett fel.

 

Azt is megfigyelték, hogy a fentebb leírt effektusokat elsősorban a steviozidból a bélrendszerben lehasadó steviol váltotta ki.

 

 

Valóban meghökkentő mese ez?

Az Európai Unió szakembereinek kételyei egyértelműen megalapozottak, bár nem biztos, hogy megerősítést nyernek. Természetesen nem tekinthetünk el a többi édesítőszer-gyártó által kifejtett aknamunkától sem.

 

Az is tény, hogy Dél-Amerikában és Japánban hosszú ideje legálisan forgalmazzák a készítményt anélkül, hogy egészségkárosító következményeket észleltek volna. Persze a gyermekáldás mértékének csökkenése nem könnyen azonosítható és kapcsolható egy ilyen termék fogyasztásához. A vérnyomáscsökkentő hatás valószínűleg, ha egyáltalán fellép a magasabb rendű szervezetekben, csak kismértékű.

 

Több mint valószínű, hogy akár csak az aszpartám esetében, a stevia édesítőszerként történő fogyasztása rövid távon biztos, hogy veszélytelen. A tartós fogyasztás, a hosszabb időn keresztüli rendszeres bevitel már kérdéses.

 

A stevia esetében még egy fontos dologra fel kell hívni a figyelmet. Amennyiben a szárított és porított leveleket használjuk édesítésre, ne feledkezzünk meg arról, hogy az édes komponensek mellett más is található egy növényben. A gyógynövények esetében nem olyan régen igazolták azt az azóta általánossá vált szabályt, hogy egy ilyen keveréket maximum három hónapig szabad folyamatosan fogyasztani. Ugyanis számtalan esetben derült ki, hogy a növényből egyes anyagok, melyek egyébként csak kis mennyiségben vannak jelen és ezért nincs kimutatható biológiai hatásuk, képesek halmozódni a szervezetben és egy bizonyos mennyiség felgyülemlése után váratlan, nem kívánt hatások léphetnek fel. Ismert gyógynövénykeverékek váltak ily módon mérgezővé hosszabb ideig történő rendszeres fogyasztás után.

Dr. Vinczer Péter
X. évfolyam 8. szám

Címkék: aszpartám

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.