Egészséges életmód

Gyógyszerelés időskorban

Sok gyógyszer a legyengült szervezetű idősebbek számára nagyobb veszélyt jelent, mint a jobb karban lévő, hasonló korú személyekre

Az idősebbek 30-40 százalékkal több gyógyszert fogyasztanak, mint a fiatalabb korosztályok. Minél idősebbek vagyunk, annál több gyógyszert szedünk, hiszen az idős ember multimorbid, azaz egyszerre több betegségben szenved. Pedig gyakran a kevesebb gyógyszer jobb életminőséget jelentene.


Talán nem egyszerre, de a nap folyamán sok idős ember legalább ennyi tablettát szed

 

Miért különleges az idős szervezet, miért reagál másképp egy sor gyógyszerre?

Az idős emberek testének összetétele megváltozik, izmaik sorvadnak, míg a zsírszövetek aránya megnő. Ez azt jelenti, hogy romlik a fizikai erőnlétük, részben ezzel magyarázható, hogy az idősek gyakran elesnek. A megnövekedett zsírtömeg másik következménye, hogy bizonyos gyógyszerek felhalmozódnak a zsírszövetben, és innen sokkal lassabban ürülnek ki.

 

A közelmúltban publikáltak egy amerikai kutatók által végzett felmérést, amelynek célja az időskor és a súlyos gyógyszermellékhatások összefüggéseinek feltárása volt. Az USA-ban minden évben 270 000 gyógyszermérgezésből adódó sürgősségi esetet regisztrálnak, ezekből 100 000 annyira súlyos, hogy a páciens kórházi kezelésre szorul. A mellékhatások jelentette kockázat a korral és a beszedett gyógyszerek számával egyre nagyobb. A legtöbb eset a szájon
keresztül szedett antikoagulánsokkal (véralvadásgátlókkal) kapcsolatos. A legnagyobb kockázatot a vizsgálat szerint a következő hatóanyagok jelentik:

 

• warfarin (a kórházi beutalások 33,3%-áért felelős),

• inzulinok (13,9%),

• thrombocyta aggregációt gátló hatóanyagok (13,3%), pl. acetil-szalicilsav,

• szájon keresztül adagolt antidiabetikumok (cukorbetegség elleni gyógyszerek) (10,7%).

 

Mi következik mindebből a praxis számára?

Nehéz általános érvényű szabályokat felállítani. Sok gyógyszer a legyengült szervezetű idősebbek számára nagyobb veszélyt jelent, mint a jobb karban lévő, hasonló korú személyekre. Ilyenek például a pszichofarmakonok, tehát az altatók, nyugtatók és antidepresszánsok. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy ezekről a gyógyszerekről általában le kell mondani az idősek kezelésében. Pusztán arról van szó, hogy nagyon alaposan mérlegelni kell a kívánatos és a nemkívánatos hatások elfogadható arányát, így rendkívül óvatosaknak kell lenni az adagolásnál. Általában a szokásos felnőttdózis felével kezdik, majd fokozatosan növelik az adagot.

 

 

Mely gyógyszereket lehet gyakran büntetlenül teljesen mellőzni, illetve elvenni a betegtől?

E témában létezik egy további, igen tanulságos klinikai vizsgálat: Ebben 70 multimorbid pácienst (átlagos életkoruk 83 év) és gyógyszereiket vizsgálták felül. A páciensek átlagosan nyolcféle gyógyszert szedtek. A nitrátokat például elhagyták, ha a páciensnek az utóbbi 6 hónapban nem volt angina pectorisa, a gyomorsavképződést gátló hatóanyagokat is, ha a páciensnek egy éven belül nem volt semmilyen gyomorpanasza, továbbá a reuma elleni szereket, orális antidiabetikumokat, statinokat, pszichofarmakonokat, L-DOPA-t (Parkinson-kór ellen hatóanyag), acetil-szalicilsavat (ASS), vérhígítókat és egyéb, időskorban kétséges értékű gyógyszereket szintén próbaképpen elhagyták – összesen kb. az addig adott gyógyszerek felét. A 19 hónapos utókövetési időszakban a 256 elvett gyógyszer közül csupán 6-ot kellett újra elkezdeni adni a betegeknek.

 

Az USA-ban minden évben 270 000 gyógyszermérgezésből adódó sürgősségi  esetet regisztrálnak

 

 

Az elvett patikaszerek közül melyik bizonyult a legfeleslegesebbnek?

Szinte minden nitrátkészítmény (szívgyógyszer), benzodiazepinek (nyugtatók, szorongásgátlók) és sulfonylurea készítmény (cukorbetegség elleni tabletták) nélkülözhetőnek bizonyult, szintúgy az összes alkalmazott vérnyomáscsökkentő, gyomorsavcsökkentő és a statinvegyületek (vérzsírcsökkentő) fele. Egyetlen beteg sem lett rosszul a gyógyszerek elvételét követően, közel 90 százalékuk közérzetük javulásáról számolt be. A páciensek 88 százalékának szellemi teljesítménye egyértelműen javult. A tanulmány szerzői arra a következtetésre jutnak, hogy a sokféle gyógyszert szedő idős emberek esetében a gyógyszerek 50 százalékát káros következmények nélkül meg lehet vonni, sőt sok esetben ezután a páciensek jobban érzik magukat. Fontos, hogy ezeket a próbákat mindig az illető kezelőorvosa ellenőrizze, semmi esetre sem szabad a pácienseknek saját szakállukra elhagyni gyógyszereket.

 

 

Felmerül a kérdés, vajon minden betegséget feltétlenül kezelni kell-e?

Ami egy ötvenévesnél még ésszerű lehet, például a vércukorszint szigorú beállítása diabétesz esetén, az egy 85 esztendős betegnél talán már kevésbé lényeges. Általában elmondható, hogy ne kezeljük egyenlő fontosságúként az idős ember 10 vagy sokszor annál is több meglévő betegségét, csupán azokat, amelyek a legnagyobb problémát vagy szenvedést okozzák. És ha valaki arra gyanakszik, hogy egy új tablettával új betegséget okozott páciensének mellékhatások formájában, akkor semmi sem szól ellene, hogy kísérletképpen, óvatosan, a beteget szoros megfigyelés alatt tartva, elhagyja a gyanúsnak tartott gyógyszert. Ez a feladat három fél együttműködését feltételezi: az orvosét, a páciensét és a hozzátartozókét.

 

A sokféle gyógyszert szedő idős emberek esetében a gyógyszerek 50 százalékát káros következmények nélkül meg lehet vonni

 

Ha egy idős személy új gyógyszert kezd szedni és ezzel párhuzamosan állapota roszszabbodik, például zavarttá, fáradttá, étvágytalanná válik vagy valamilyen egyéb közérzetváltozást tapasztal, akkor gyaníthatóan az új gyógyszer a „tettes”.

 

Egyes gyógyszereket egyszerűen „megelőzés céljából” adnak a betegnek. A gyomorsavgátlók minden bizonnyal olyan gyógyszernek tekinthetők, amelyeket nagyon gyakran feleslegesen írnak fel. Bár áldást jelentenek a gyomorfekélyek és nyombélfekélyek, a gyomorvérzések megakadályozásában, az intenzív osztályon ápoltak és a gyakori gyomorégésre panaszkodó betegek is profitálnak a szedésükkel, azonban ezek a készítmények is lehetnek ártalmasak, ha kritikátlanul és gyakran adják őket. Mellékhatásként csonttörés, tüdőgyulladás és súlyos hasmenés is felléphet. Éppen ezért mindenképp ajánlatos megkísérelni az elhagyásukat, közben szoros megfigyelés alatt tartva a beteget.

 

Ez lényegében azt jelenti, hogy bizonyos diagnózisoknak nem kellene terápiát maguk után vonniuk – amit a páciensek és a hozzátartozók bizonyára nem könnyen vesznek tudomásul. A nagyon öreg személyek hatékony gyógyszeres kezelése a szaktudás mellett különleges érzéket feltételez. Az angolok azt mondják erre: „the art of doing nothing” (a nem cselekvés művészete), vagy „masterful noninterference” (mesteri be nem avatkozás). A hippokratészi iskola alapelve a „primum non nocere” volt, vagyis a legfőbb cél, hogy ne ártsunk. Az ókori görög orvosok alapelvének ma is érvényesülnie kellene, főképp, ha nagyon idős, gyenge szervezetű emberek gyógyszeres kezeléséről van szó.

 

A lehetséges kompromisszum megtalálásának csak akkor lehet esélye, ha minden érintett – a kezelőorvos, a beteggel foglalkozó más orvosok, a páciens maga és a hozzátartozók – közös nevezőre tudnak jutni. Ha a páciens A orvost B-re cseréli, mert az „nem fukarkodik” a gyógyszerekkel, pedig A orvos pusztán a mellékhatásoktól akarta megkímélni a beteget, akkor nyilvánvalóan nem működött megfelelően a kommunikáció. A közelmúltban egy háziorvos egy szaklapban a következőket írta: „Egy aggastyán szépen békésen örökre elalszik. Ekkor megjelennek a hozzátartozói, akik szemrehányóan kérdezik: De doktor úr, hogyan történhetett meg ez a szörnyűség...?”

 

A haldoklás és a halál sok hozzátartozó és az orvos számára is érzelmekkel terhes, irracionális időszak. A halált gyakran kudarcként éljük meg, a gyász, a bánat és a kétségbeesés könnyen átcsap szemrehányásba, vádaskodásokba. Holott a legtö páciens nem életének mindenáron történő meghosszabbítására, hanem a minél jobb életminőségre vágyik. Otthon, megszokott környezetben lenni, és a kellemetlen tüneteket – a fájdalmat, a hányingert, émelygést, félelmet és szorongást – elkerülni.

 

A betegek ijesztően gyakran rosszul szedik a gyógyszereiket, összekeverik őket

 

A klinika és a háziorvos közötti egyeztetés sem mindig zökkenőmentes. A páciensek például 5-8 gyógyszerrel kerülnek kórházba – majd onnan 10-15 gyógyszerrel bocsátják el őket. A háziorvosnak meglehetősen nehéz dolga van, ha ezt a repertoárt csökkenteni szeretné. Ha a beteg a kórház által felírt sok gyógyszerrel jól érzi magát, akkor várakozó álláspontra helyezkedhet és egyszerűen csak megfigyeli a beteget. Ha azonban a páciens rosszabbul érzi magát, és ebben gyaníthatóan közrejátszik valamelyik gyógyszer, akkor habozás nélkül hozzá kell kezdeni a kérdéses gyógyszer(ek) ellenőrzött megvonásához. Ehhez sokszor célszerű kórházi segítséget igénybe venni.

 

A páciensnek mindig tudnia kell, melyik gyógyszert milyen betegségére vagy panaszára kapta. Minél kevesebb gyógyszerről van szó, annál könnyebb áttekinteni a helyzetet, és annál csekélyebb a tévedés, az összetévesztés veszélye. Mivel ugyanazt a hatóanyagot sok gyógyszergyár gyártja, és különböző néven, különböző színű, alakú és méretű tabletták formájában forgalmazza, könnyű elveszíteni a fonalat. A betegek ijesztően gyakran rosszul szedik a gyógyszereiket, összekeverik őket. A pontos, nagy, olvasható betűkkel kinyomtatott gyógyszerszedési „napirend”, amelyet a kezelőorvos rutinszerűen negyedévente átnéz, és szükség esetén „kiselejtez” belőle néhány szert, rengeteget segíthet.

-vörös-
XVIII. évfolyam 5. szám

Címkék: anti-aging, gyógyszer szedés, időskor

Aktuális lapszámunk:
2018. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.