Egészséges életmód

Hogyan éljünk száz évig?

Esélyek a hosszú életre


Valóban megvan bennünk az a lehetőség, hogy 125 évig éljünk? Sok tudós szerint a válasz igen. De hogyan maradjunk testileg és szellemileg frissek? Hát úgy, hogy nem húzódunk vissza a csigaházunkba, hanem nyitottak maradunk az újra. És ha figyelembe vesszük a következő tanácsokat.

 

Ma már semmi sem olyan, mint valaha volt. Még az öregedés sem. Ha megnézzük a nagymamánk ötvenéves korában készült fényképeket, egy öregasszony néz vissza ránk, nehéz élettel a háta mögött, és legföljebb még húszévnyi további életre való kilátással. Manapság viszont az emberek nem szoktak hetvenévesen meghalni. Egy nő ilyen idősen még azt remélheti, hogy megéri a kilencvenet, sőt, akár a századik születésnapját is megünnepelheti. Teheti mindezt viszonylag jó egészségben, és sokkal több segítséggel az orvostudomány részéről ahhoz, hogy legyőzze a kisebb-nagyobb nehézségeket.

 

A nyugdíjas éveket is mindinkább úgy fogjuk fel, mint lehetőséget arra, hogy végre azt tegyük, amit akarunk: megmászhatjuk az Alpokat, tengeri útra indulhatunk, idegen tájakat és kultúrákat fedezhetünk fel. Ehhez a mai nyugdíjasoknak a korábbiaknál több pénzük is van, nem csoda, hogy a reklámipar is egyre inkább felfedezi őket mint potenciális fogyasztókat. Még akkor is, ha az ott dolgozó fiatalok nehezen tudják elképzelni, hogy a szerintük öregek is divatos autót akarnak vezetni.

 

Hogy valami változik, azt jól jelzi, hogy új életmodellek születnek a gyerekek kirepülése, a válás, a menopauza, a nyugdíjba vonulás utáni időszakokra. Ez teljesen új életszakasz kezdetét jelentheti, nemcsak a nagymama vagy nagypapa szerepkörében. Bár ez utóbbi is sokkal több örömet tartogathat, mint annak idején a saját gyerekekkel töltött idő, elvégre az unokákat nyugodtan lehet kényeztetni, ráadásul nincsenek is mindig ott.

 

Ötletek új életmodellekhez

Az új élethelyzet új kérdéseket vet fel: érdemes-e a régi nagy lakásban maradni, vagy új otthont keresni, kitart-e egymás mellett a házaspár, vagy elválnak útjaik? Mindezek nehéz döntések, különös tekintettel arra, hogy az idő múlásával az ember nem toleránsabb és alkalmazkodóbb lesz, hanem éppen ellenkezőleg, makacs szokásokat alakít ki. Éppen ezért nagyobb sikerre számíthat egy olyan lakóközösség, amelynek tagjait nemcsak az tartja össze, hogy együtt akarnak lakni, hanem valami plusz is, például közös spirituális érdeklődés.

 

1. kép: az interneten az azonos érdeklődésű idősek is egymásra találhatnak
2. kép: Az idősek is szívesen vezetnek szép autókat, nem holmi velorexet
3. kép: Az idősek egyre inkább érdeklődnek olyan lakóközösségek iránt, ahol kölcsönös segítséget nyújthatnak a többi lakónak

 

Aktívnak maradni, megtalálni az élet értelmét - az idősebb korban hozott nagy változtatásoknak általában ez a mottója. A nagyobb városokban általában több lehetőség is kínálkozik arra, hogy társadalmi szempontból elkötelezett önkéntes munkát végezzünk. Az időskor arra is alkalmat kínál, hogy megtanítsuk a fiatalokat olyasmire, amit mi tudunk, legyen szó bár könyvkötésről, kosárfonásról vagy régi történetek felelevenítéséről.

 

Fitt, egészséges és vidám tippek a késői évekre

Együnk jót!

Az egészséges és értékes anyagokban gazdag táplálkozás a jó egészség megőrzésének kulcsa. Az élelmiszerek lehetőleg származzanak biofarmokról, legyen a szezonnak megfelelő és a környékről való. Nagyon fontosak a teljes őrlésű gabonából készült termékek, a sok friss gyümölcs és zöldség, valamint a jó minőségű olajak. Kerüljük el a készételeket, a "szép" fehér lisztet és cukrot, mert mindkettő rombolja az értékes tápanyagokat.

Aludjunk pihentetően!

Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát a közmondás szerint, és ez igaz is. Éppen ezért a legjobb, ha az ágyunkban természetes anyagokat alkalmazunk, főleg gyapjút és selymet. A matrac is készüljön természetes anyagokból, lószőrből, valódi kaucsukból, jutából, lenvászonból, gyapjúból.

 

Ügyeljünk az ágy elhelyezkedésére, a földsugárzás és a vízerek ugyanúgy megzavarhatják az álmunkat, mint az elektroszmog. A hálószobában tehát ne álljon tévé, elektromos ébresztőóra. Ha lehetséges, iktassunk be egy áramkörmegszakítót, hogy éjszakára teljesen lekapcsolhassuk az áram keringését.

Házipatika

A házipatikánk álljon természetes gyógyszerekből: Bach-virágterápiás készítmények, kakukkfűolaj, gyógyteák, homeopátiás szerek, galagonya, árnika, kovaföld, Schüssler-sók és egyebek. Törékeny körmökön segít a kovaföld, torokfájáson a zsályatea, sérüléseken az aloé, nyugtalanság ellen jó a citromfű teaként vagy este a fürdővízbe is keverhetjük.

 

Idősebbek számára ideális sportág a túlzásba nem vitt gimnasztika, amely megőrzi az izmok erejét és aktivizálja a vérkeringést

Gyógyító fűszerek

A konyhában kapjanak főszerepet a gyógyhatású zöldfűszerek: majoránna, rozmaring, kakukkfű. Ezek nemcsak finomak, hanem különféle bántalmakra is jók (vízhajtó, görcsoldó, köhögés elleni).

Ügyeljünk a testtartásra!

Ne lógassuk az orrunkat, sem a szó valódi, sem átvitt értelmében! Az egyenes, emelt fejű testtartáshoz segít hozzá az a gyakorlat, ha elképzeljük, amint a lábunk szilárdan a talajban gyökerezik, a koponyánk tetejét viszont mintha felfelé húznák, mintha gyöngysor rögzítené az égbolthoz. A vállakat húzzuk hátra és lefelé, a medencénket előre. Ezzel egyidejűleg a mellünket felfelé húzzuk, a hasunkat befelé. Közben lélegezzünk egyenletesen. 

Erősítsük a szívünket és a vérkeringésünket!

Kiváló szív- és keringéserősítő a galagonya, valamint az akupresszúra, a légzőgyakorlatok, a meditáció. Gyors segítséget jelent szívpanaszok esetén a kínai gyömbérből (Alpinia officinarum) készült tabletta.

Gyakoroljuk az önszeretetet

"Amikor elkezdtem valóban szeretni önmagamat, megértettem, hogy mindig és minden esetben a megfelelő helyen és időben vagyok, és minden, ami történik, helyes - attól kezdve megnyugodtam" - mondta Charlie Chaplin. A lelket a sérelmek teszik beteggé. Ezeknek a forrásai nem mindig rajtunk kívül állnak, hiszen ha mi szidunk valakit, akkor is bántunk. De akkor is, ha önmagunk értékét vonjuk kétségbe: ezt úgyse tudom megcsinálni, erre úgysem vagyok képes. Ha dühöngünk, szintén önmagunkat betegítjük meg. Az egészség megőrzéséhez mindig hozzátartozik, hogy elfogadjuk és szeretjük önmagunkat.

A nevetés a legjobb orvosság 

A nevetés serkenti a boldogsághormonok termelődését, mintamilyenek például az endorfinok és egyéb idegi ingerületátvivő anyagok. A nevetés egyben csökkenti a stresszhormonok, így a kortizon és az adrenalin szintjét, és erősíti az immunrendszert. Ezen kívül nevetni jó! Csak próbáljuk meg, és látni fogjuk!

 

 

A zsíros halak a növényi olajak után a legjobb forrásai az omega-3 zsírsavaknak. A gyógyfüvek és az olajak nemcsak az étvágyat javítják, hanem fontos vitaminokkal is ellátják a szervezetet

Omega-3 zsírsavak

Ezek a "jó" zsírsavak, amelyek megtalálhatók a zsíros halakban, a lenolajban és a repceolajban. Az ideális mennyiség napi egy evőkanálnyi lenmagolaj, amely nagyon finom például túróra vagy főtt krumplira öntve.

A csontritkulás problémája

Mint az a 2000-ben Torontóban rendezett vegetáriánuskongresszuson is elhangzott, a tejtermékek fogyasztása nemhogy nem segít megelőzni a csontritkulást, sokkal inkább elősegíti a kifejlődését. A tehéntejben és a tejtermékekben ugyanis nagyon koncentráltan van jelen az állati fehérje, ha pedig valaki sok fehérjét eszik, az nem az izmaiban landol, hanem a májában s a veséjében, végül pedig a vizelettel kiürül. A probléma csak az, hogy ennek a fehérjének a feldolgozási folyamata kalciumot is kiválaszt a vérből, amely pedig nagyon fontos lenne a csontoknak. A test tehát kalciumhiányos állapotba kerül, ennek pedig csontritkulás az eredménye.

A Pareto-törvény

Az olasz gazdaságtudós, Pareto jó száz évvel ezelőtt a burgonyaszüret alkalmával figyelt fel arra, hogy egy órára volt szükség a krumpli 80 százalékának kiemeléséhez a földből, de további két órára a maradék 20 százalék betakarításához. Ekkor született meg a Pareto-törvény a 80:20 százalékról. Ez azt jelenti, hogy a tökéletesség nagyon nagy erőbefektetést jelent. Ha kevés az időnk és az erőnk, akkor végig kell gondolnunk, valóban mindig tökéletesnek kell-e lennünk, vagy megy kevésbé tökéletesen is.

Egy kis szépülés

Az arcgimnasztika aktivizálja az izmokat és serkenti a vérellátásukat. Csücsörítsük a szánkat, amennyire csak tudjuk, addig, amíg az egész szájkörnyékünk is megfeszül. A gyakorlatot végezzük el többször egymás után.

 

Jó ötlet a nagymama- és nagypapkölcsönzés, ha a saját rokonok távol élnek

Ne hasonlítgassunk!

Mindnyájan teljesen egyediek vagyunk. Élvezzük tehát azt, hogy egyéniségek vagyunk, és ne hasonlítgassuk össze magunkat folyton másokkal. Mások mindig szebbek, okosabbak, gazdagabbak, gondoljuk. Ne arra gondoljunk mindig, mik a gyenge oldalaink! Persze hogy nem vagyunk tökéletesek - ahogyan mások sem azok!

 

Kilencvenévesen még a golfpályán

Jó példa az egészség és az idős kor sikeres kombinálására a japán orvos, dr. Noburo Shioya. 1986-ban, 84 évesen vonult vissza, addig a saját klinikáját vezette. Azóta előadásokkal és tanácsadással foglalkozik, arra nézve ad tippeket, hogyan őrizzük meg késő öregkorunkig az egészségünket. Mellette pedig golfozik, korosztályának abszolút mestere.

 

Módszere a helyes légzés és a gondolatok teremtő erejének kombinálásán alapul, amelyről könyvet is írt. A helyes légzés kifejezett hasi légzést jelent, amelynek köszönhetően sok oxigén és ezzel együtt csi, azaz életenergia jut a tüdő mélyére, és testünk minden egyes porcikájába. Ennek a légzéstechnikának köszönheti, hogy 74 évesen részt vehetett egy himalájai túrán. A gondolatok teremtő erejét pedig úgy használta fel, hogy amiben sikert ért el, azt előbb mindig vizualizálta. Kívánságaink teljesüléséhez teljesen pontosan el kell képzelnünk, hogy minden feltétlenül úgy történik, úgy valósul meg, ahogyan azt képszerűen elképzeljük. A vizualizációhoz még néhány alapvető életszabály csatlakozik: ne zsörtölődjünk folyton, mindent konstruktívan gondoljunk át, és ne feledjünk el köszönetet mondani. A japán orvos úgy véli, ha ezeket a szabályokat szem előtt tartjuk, akkor időskorunkat is élvezni fogjuk.

Hasi légzés

A technika lényege egy mélylégzés alapszekvenciájának megismétlése 25-ször: belégzés - a levegő benttartása - a has alsó szakaszának megfeszítése – kilégzés – apró légvétel, és az egész megismétlése. A 25 mély levegővétel során mélyen a tüdőnkbe lélegzünk, az egészet feltöltjük levegővel. Ez a legkönnyebben akkor sikerül, ha a harára, a test középpontjára koncentrálunk. Ez a fontos energiaközpont körülbelül három cm-rel a köldök alatt található, a test közepén, pontosan a has és a hát között. Ide koncentrálunk a tudatunkkal és ide lélegzünk be. Ezzel automatikusan lesüllyed a rekeszizom, és a tüdő a legaljig megtelik. Végül tízszer vegyünk nyugodtan levegőt.

 

 

Időskorban különösen fontos, hogy megőrizzük az evésben lelt élvezetünket. Akkor nem lesznek majd emésztési problémáink sem. A megfelelő mennyiségű alvás valóságos életelixír főleg időskorban. A napközbeni szunyókálás is jót tesz

 

Bélmasszázs

A rendszeres mélylégzés és a rekeszizom süllyedése megnöveli a hasüregre nehezedő nyomást. Ez ritmikusan masszírozza a belső szerveket. A beleket körülvevő vérerek ezáltal aktivizálódnak, az itt egyébként felgyülemlése hajlamos vér folyamatos mozgásban van. A vörösvértestek által szállított oxigén így mindenhová eljut, hasonlóképpen a vérben oldott tápanyagok a bélből.

Energiabelégzés

A légzéssel nemcsak oxigén jut a testbe, hanem a csi, az életenergia is. Ez az erő az univerzumból származik, és összeköt vele minket. Minden egyes légvétellel kozmikus energiát lélegzünk be, és ezzel tápanyaghoz juttatjuk a testünket, a szellemünket és a lelkünket.

Előzzük meg az időskori elbutulást!

Hogy egy idős ember mennyire függetlenül tud élni, az alapvetően az agya állapotától függ. Az agysejteknek hétszer annyi oxigénre van szükségük, mint a test többi sejtjeinek. Az agy oxigénfelhasználása napi 120 liter körül van. Ez a test össz-oxigénszükségletének 20 százaléka. A krónikus oxigénhiány éppen ezért különösen rontja az agyműködést. A mélylégzés több oxigénhez juttatja a sejteket, ez segít megtartani az agysejtek működőképességét is, így az idős embert sem fenyegeti az elbutulás veszélye.

A gondolatok és teremtő erejük

Ha valamit teljesen képszerűen elképzelünk – milyen legyen, hogyan legyen -, ezzel úgy éljük át a kívánságunkat, mintha már megvalósult volna. A belső megvalósulás erőteljes impulzust bocsát ki, erősebbet, mint egy sima kérés. Ha továbbra is erre a gondolatra koncentrálunk, összegyűjtjük az univerzum erejét, mint egy lencse. Így a kívánság az anyagi világban is megvalósulhat.

Hogyan történhet meg a gyógyulás?

Az a tudás, hogy képzelőerőnk segítségével gyógyítani tudunk, mindinkább elfogadottá válik. Ma már tudjuk, hogy a psziché súlyos testi betegségek gyógyulásában is nagy szerepet játszik. A súlyos betegeknek új értelmet kell találniuk az életben. Hozzásegíthetjük őket, hogy felébredjen a kreativitásuk, például festéssel, énekléssel, zenéléssel. Újra pozitív, optimista életszemléletre kell lelniük, a humor és a nevetés pedig az immunrendszert is erősíti.

Tegyünk úgy, mintha

Ha gazgadok akarunk lenni, úgy kell viselkednünk, mint a gazdagoknak. Ha barátságosabbak akarunk lenni másokhoz, próbáljunk meg belső ellenállásunkat legyőzve így viselkedni! Ha azután egyszer már megtettük, később könnyebben fog sikerülni. A barátságos magatartás ugyanis nemcsak a többiekre hat pozitívan, hanem mi magunk is jobban érezzük tőle magunkat. Érzelmeink alkalmazkodnak a magatartásunkhoz, és végül már nemcsak úgy teszünk, mintha barátságosak lennénk, hanem azok is vagyunk.

Sz. Z. L.
XIV. évfolyam 6. szám

Címkék: anti-aging, öregedés

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.