Egészséges életmód

Igyunk eleget, de ésszel!

Pró és kontra: veszélyes-e sokat inni?

Szervezetünk legfon­tosabb tápanyaga a víz. Az egészséges életmóddal foglalkozók körében közismert tény, hogy a gyerekek túl keveset isznak, a felnőttek úgyszintén, az idősek meg még kevesebbet. Ha azonban vetünk egy pillantást szervezetünk vízháztartásának egyensúlyára, akkor felmerül a kérdés: vajon valóban annyit kell innunk, mint egy gödénynek? Vannak ugyanis olyan ellenjavallatok és olyan jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a szükségesnél nagyobb mennyiségű folyadék elfogyasztása nem azt a hatást váltja ki, amit az illetők kívánnak. A folyadékszükséglet meghatározásában ezenkívül a táplálkozás is fontos szerepet játszik.


 

"Igyon meg naponta legalább két-három liter folyadékot!" Ugyan ki ne hallotta volna már ezt a bölcs tanácsot, amely megoldást ígért minden problémájára? Nemritkán az is elhangzik, hogy ezt a mennyiséget víz formájában, és az egyébként elfogyasztott tea, kávé, gyümölcslé, sör stb. mellett, pluszmennyiségként kell magunkhoz vennünk. Akkor hát egészségünkre! Vagy mégsem?

 

Nem válik túlzott dicsőségére a biológiatanároknak, hogy a legtöbben azt hiszik, a megivott víz valamiféle csőrendszeren keresztül egyenesen a vesénkbe jut, majd onnan a húgyutakon keresztül kipisiljük. Valahol "ott lent" lakoznak mindazok a kórokozók, mérgek és salakanyagok, amelyek csak arra várnak, hogy egy-egy jókora adag víz a hólyagba, majd a vécébe öblítse őket. A valóságban azonban a folyadékoknak, akárcsak a szilárd táplálékoknak, végig kell haladniuk a tápcsatornán: nyelőcső, gyomor, bél. A vastagbélben a folyadék nagy része felszívódik és a vérbe kerül, csak körülbelül 150-250 ml ürül ki a széklettel, attól függően, mennyi rostot eszünk (ezek kötik meg a székletben a vizet). Hasmenés esetén ez a folyamat zavart szenved, a széklettel túl sok víz távozik, és ilyenkor valóban van értelme a bőséges folyadékfogyasztásnak.

 

A bélből a vérbe kerülő folyadék átmenetileg megnöveli a keringő vér mennyiségét. Ez a szívgyengeségben szenvedő pácienseknél problémát okozhat, mivel a "pumpának" több munkája lesz. A szívelégtelenség tehát az egyik ellenjavallata a sok ivásnak. A szív a vért a vérkeringésbe pumpálja, többek között a vesékbe. A vesék szűrőtevékenységük során a megtisztított folyadék nagy részét újra visszajuttatják a vérkeringésbe, csak egy töredékrészéből lesz vizelet.

 

Túl sokat dolgoznak-e a vesék az "átöblítés" során?

A vesék tehát tisztítóberendezések, szűrőmunkájuk aktív tevékenység, nem valamiféle passzív „öblítés", ami a sok víz hatására hatékonyabb lesz. Ha a szervezetben több a víz, az nem jelenti azt, hogy a salakanyagok és a mérgek automatikusan kiöblítődnek, mivel ezek az anyagok a különféle szövetekben találhatók, és először bele kell jutniuk a vérbe. Veseelégtelenség esetén (ami a sok ivás másik ellenjavallata) azonban a túl sok víz felhalmozódik a szervezetben, aminek a kéz- és lábduzzadás, valamint a kifejezett fáradtságérzés csak ártalmatlan jelei. Ha azonban - mint ez időseknél gyakori - szívgyengeség is fennáll, akkor tüdő- vagy agyödéma fenyeget. Egyelőre tisztázatlan, mivel jár mindez egészséges szív és vese esetén. Felmerül azonban a kérdés, hogy a vese folyamatos "átöblítése" nem vezet-e a szervek teljesítményének korai romlásához.

 

Mennyi vízre van végül is szüksége a szervezetünknek? A válasz változó, de annyi bizonyos, hogy vízháztartásának egyensúlyban kell lennie. Ha például megnő a vízveszteség hőség vagy testi aktivitás miatt, akkor több vizet kell inni: nyáron és sportolás közben egy óra edzés alatt fél litert. Szintén több vízre van szükségük a gyerekeknek, ha jól kirohangálták magukat. Láz idején ugyancsak több vizet veszít a szervezet. A lázas gyereken gyakran jobban segít egy pohár ital, mint egy lázcsillapító. A kisgyerekeknek ráadásul az energiacseréjük és a légzésfrekvenciájuk is nagyobb, ezért a kilégzéssel több vizet adnak le. Az azonban csak az ásványvízgyártók "felismerésein" nyugszik, hogy a többet ivó gyerekek intelligensebbek lesznek.

 

 

600 g zöldség egyenlő fél liter vízzel

Logikus, hogy télen és inaktív életmód mellett kevesebbet kell innunk. Ezenkívül ügyeljünk a táplálkozásunkra is: 

A fehérjében gazdag és sós étkezés megnöveli a szükséges vizeletmennyiséget, és ezzel a megivandó víz mennyiségét is.

 

Számos zöldségnek akár a 90 százalékot is elérheti a víztartalma: padlizsán, brokkoli, karfiol, tök, karalábé, paprika, retek, piros káposzta, spenót, paradicsom stb. De sok zöldségben van majdnem ugyanennyi víz: sárgarépa, édeskömény, póréhagyma. A legtöbb gyümölcs víztartalma 80-90 százalék között van, míg a cukoré mindössze 0,5 százalék.

 

Mennyi italt látunk ezen a képen? A napi vízháztartási egyensúlyban a zöldségek és a gyümölcsök fontos szerepet játszanak, mivel több mint 90 százalékban vizet tartalmaznak

 

A marhahús víztartalma 47 százalék, a szeletelt kemény sajtoké 37, a fehér kenyéré 30 százalék. A rozskenyérnél ugyanez az arány 42 százalék, de arról nem szabad elfelejtkeznünk, hogy a legtöbb kenyérben sok a só.

 

Aki tehát sok fehérjét és sót fogyaszt (hús, sajt, kenyér, cukor), annak többet kell innia, mint egy vegetáriánusnak. És megfordítva: aki kevesebbet akar inni, az egyen kevesebb fehérjét és sót.

 

Az ajánlásoknál az elkészítés is szerepet játszik. A nyers gabona víztartalma 12-14 százalékos, ha azonban megfőzzük például a rizst, nyugati módon (al dente), akkor ez az arány 65 százalékra, míg a keleti módon, dupla mennyiségű vízzel, ragacsosan elkészített rizsnél 80 százalékra nő. Ezzel magyarázható, hogy a nyerskoszton, vegetáriánus fogásokon, kínai vagy makrobiotikus módon étkezők szervezetének vízháztartása kiegyensúlyozott anélkül, hogy túl sokat innának. Az emberek többsége azonban nem így táplálkozik, ezért többet is kell inniuk.

 

 

Néha segít a több víz, néha nem

Aki keveset eszik, annak is többet kell innia, mert nemcsak a táplálékkal felvett folyadék hiányzik a szervezetéből, hanem túl kevés oxidációs víz keletkezik az anyagcseréjében. Ezért is van értelme sokat inni böjtölés közben, másrészt ilyenkor a szervezet elkezdi lebontani a saját fehérjéit, és az így keletkező húgysav megnöveli a szükséges vizelet mennyiségét.

 

Hasonlóképpen megfogadható az "igyunk többet" tanács megfázáskor, főként, ha lázzal és izzadással jár. Ugyanakkor legyünk óvatosak, ha köhögünk, mert ausztrál tudósok megállapításai szerint bronchitis és tüdőgyulladás esetén a túl sok folyadék felhígíthatja a vért, és ez szédülést, levertséget, letargiát idézhet elő.

 

Általánosan elterjedt tanács, hogy sokat kell innia annak, akinek húgyúti fertőzése vagy veseköve van. A róla elnevezett salaktalanító kúráról híres orvos, dr. Rainer Schroth számos vizsgálatot végzett ebben a tárgyban, és végül arra jutott, hogy a megnövekedett folyadék- és vizeletmennyiség fokozza a húgyúti fertőzéssel és húgykövekkel járó fájdalmakat, és meghosszabbítja a szenvedést.

 

Arra nézve, hogy végül is mennyit kellene inniuk az egészségeseknek, nincsenek egyértelműen bebizonyított jó ajánlások. Annyi bizonyos, hogy a szervezet megpróbálja megakadályozni a túlzott vízfelvételt. A szomjúság akkor jelentkezik, ha a vízveszteség átlép egy küszöböt, ha körülbelül eléri a testsúly 0,5 százalékát (ez egy 70 kilós embernél 350 ml). A szomjúságérzés meglehetősen jól működik, ma már a maratoni futóknak is azt ajánlják, ne igyanak minden állomáson, csak akkor, ha valóban megszomjaznak.

 

 

Arról egyelőre folyik a vita a szakemberek között, jó módszer-e "elébe menni" a szervezet igényeinek, és inni, mielőtt megszomjaznánk. A Schroth-kúra résztvevői például azt tapasztalják, hogy úgynevezett száraz napjaikon a kevés folyadékfogyasztás miatt felszabadulnak a salakanyagok a szervezetükben, és később kiüríthetők. Dr. F. Batmanghelidj is úgy véli, a szomjúság felszabadítja a méreganyagokat a szövetekben, ő azonban ezt a folyamatot számos betegség okának tartja. Ez az orvos számtalan páciensét szabadította már meg a kórjaiktól pusztán azzal, hogy napi 1,5-2 liter vizet meg kellett inniuk (a kávé, tea és alkohol nem számított bele a mennyiségbe). Batmanghelidj szerint soha nem szabad megvárnunk, amíg megszomjazunk.

 

Valóban lehetséges, hogy egy sor betegségnél - az asztmától az ekcémáig, a gyomorégéstől és a reumától a kolitiszig és a cukorbajig - javulás áll be a vízivástól, a páciens táplálkozásától és életmódjától függően. Batmanghelidj rendszerében azonban a táplálkozás egyáltalában semmilyen szerepet nem játszik, ami nemcsak a természetgyógyászat tapasztalatainak mond ellent, hanem a vízháztartás egyensúlyáról vallott nézeteknek is.

 

Az biztos, hogy a szomjúságot nem szabad figyelmen kívül hagyni. Főként időskorban nem, a keveset evő idős embernél ugyanis vízhiány is fennállhat. Ők tehát megfelelő mennyiségű vízivásra szorulnak, de ez a mennyiség semmiképpen sem a táplálékon felül plusz két-három liter. Elvégre a szívükre és a veséjükre is gondolni kell!

 

A szomjúság egyébként semmiképpen sem azonos a szájszárazsággal. Ennek egyéb okai lehetnek, például felléphet gyógyszerek mellékhatásaként (fájdalomcsillapítók, antidepresszánsok, vízhajtók), vagy a cukorbaj tüneteként. De attól is függ, hogy az illető mit iszik: a fekete tea, a zöld tea és a gyógynövényteák (a növénytől függően) összehúzzák a száj (és más szervek) nyálkahártyáját. Régebben az volt az álláspont, hogy a kávé, a fekete és a zöld tea vízhajtó hatású, ezért minden egyes csészéhez meg kell innunk egy pohár vizet. Újabban a tudósok azt mondják, ez nem érvényes minden esetben, főként azokra a megrögzött kávéivókra nem, akik naponta akár 300 mg koffeint is magukhoz vesznek.

 

Minden csésze kávéhoz egy pohár víz?

A döntő a tea vagy a kávé erőssége: 300 mg koffeint tartalmazhat két, de öt csésze kávé is. Ha ez utóbbi eset áll fenn, vagyis híg kávét iszunk, természetesen nem szükséges minden egyes csészéhez meginnunk egy pohár vizet. Szintén körülbelül 300 mg koffein van 0,75 liter zöld teában, ilyenkor szintén értelmetlen volna ugyanennyi pluszvizet meginni.

 

Ha valakinek a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása ellenére is száraz a szája vagy a bőre, akkor az azt jelenti, hogy a víz nem jut el oda, ahova kellene (tudniillik a bőrhöz vagy a nyálkahártyához). A hagyományos kínai orvoslásból tudjuk, milyen bonyolult lehet a célzott nedvesítés. Ennek csak egyik előfeltétele a megfelelő folyadékbevitel, a dietetikai tanácsokat és a gyógynövényeket mindig a tünethez kell igazítani. Az ivást sem csak úgy általában kell javasolni, hanem a szóban forgó ember típusához igazítani. A hagyományos kínai orvoslás arra is magyarázatot ad, miért lehet káros a túl sok vízivás: a jintúltengés lehűti és gyengíti a testet. A túl sok folyadék főként télen fázékonysághoz és fáradékonysághoz (főként ha hűtő hatású folyadékról, például fekete vagy zöld teáról van szó) vezethet, és ahhoz, hogy kiegyenlítésként jangot keresünk, például sós és fehérjedús táplálékot.

 

Összefoglalva elmondható, hogy aki sok fehérjét és sót fogyaszt - ahogyan a legtöbben nálunk -, annak tanácsos a táplálkozástudomány aktuális ajánlásaihoz igazodnia: napi 1,5 liter víz. A jelszó azonban ne az legyen, hogy minél több, annál jobb! Éppen ellenkezőleg: aki az átlagosnál egészségesebben étkezik, annak kevesebb víz is elég. A tudatos táplálkozásnak az is része, hogy végiggondoljuk testünk vízháztartási egyensúlyát, és figyelünk szervezetünk jelzéseire.

 

 

A vízháztartás egyensúlya

Szervezetünk vízháztartásának egyensúlya azt mutatja, hogy a szükséges folyadékmennyiség igen változó.

 

Az egészséges szervezetben a vízháztartás egyensúlya a legfinomabb szabályozás alatt áll, szinte milliliter-pontossággal kiegyensúlyozott. Ami bejön, annak ki is kell mennie. Az orvosi szakkönyvekben általában a következő számítással találkozunk:

 

Bevitel Kiürítés
1,5 ivóvíz 1,4 l vizelet
0,6 l víz a táplálékokban 0,8 l folyadékleadás a légzéssel és a bőrön át
0,3 l keletkezik az anyagcsere során 0,2 l a székletben
összesen: 2,4 liter összesen: 2,4 liter
   

 

 

Ehhez a számításhoz igazodik a táplálkozástudományi ajánlás a maga napi 1,5 l vizével. Valójában azonban feleennyit kell meginnunk, ha a legkisebb fiziológiai mennyiségeket vesszük figyelembe:

 

 

Bevitel Kiürítés
0,7 l ivóvíz 0,75 l vizelet
0,75 l víz a táplálékban 0,8 l folyadékleadás a légzéssel és a bőrön át
0,3 l keletkezik az anyagcsere során 0,2 l a székletben
összesen: 1,75 liter összesen: 1,75 liter
   

 

 

Valójában az egyensúlyt egy olyan egyenlet formájában kellene felállítanunk, amelyben a szükséges ivóvíz mennyiségét, az x-et tudjuk kiszámolni:

X+0,75+0,3 = 0, 75+0,8+0,2

 

Ezt az egyenletet megoldhatjuk x-re. Ez azonban azt a benyomást kelti, mintha a többi tényező állandó volna, holott nagyon is változóak. Testi terhelés (sport) esetén például megnő a vízleadás a légzésen és a bőrön át, ezért többet is kell bevinni.

 

A táplálkozás szerepe az egyenlet mindkét oldalán megnyilvánul:

1. Bevitel: a bevitt táplálékkal bizonyos mennyiségű folyadékot is elfogyasztunk, és ehhez jön még az anyagcsere folyamán keletkező víz. A legkevesebb víz a fehérjékből áll elő.

2. Kiürítés: minél több fehérjét eszünk, annál több húgyanyag keletkezik az anyagcsere folyamán. Ezt a veséknek kell kiválasztaniuk, és ehhez bizonyos mennyiségű vízre van szükségük. Ez megnöveli a vízmennyiséget a kiürítésoldalon, ezért értelemszerűen a beviteloldalon több vízre lesz szükség. A táplálék sótartalma is megköti a vizet és ezzel megemeli a keletkező vizelet mennyiségét. Ezért először a szükséges vizeletmennyiséget számolhatjuk ki, és csak utána a szükséges ivóvízét.

 

A minimális megivandó vízmennyiség tehát nem számolható ki anélkül, hogy ne vennénk figyelembe a táplálkozást. Ha valaki a szükségesnél többet iszik, a fölösleg kiválasztódik, és az egyensúly helyreáll. Azt azonban nem tudjuk, mennyit kell innunk valójában a nélkülözhetetlen mennyiségen túl.

- szabó -
XV. évfolyam 5. szám

Címkék: víz, vízháztartás

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.