Egészséges életmód

Indigógyerekek – a holnap hírnökei?


    Vajon miféle gyerekek azok, akik egyaránt kétségbe ejtik szüleiket, tanáraikat, nevelőiket? Hiperaktív kis szörnyetegek, vagy sugárzóan tehetséges, különlegesen érzékeny, speciális érzékekkel megáldott lények?

     

    Az ilyen gyerekeket a pedagógusok és pszichológusok többsége a „hiperaktív” kategóriába sorolja, miközben a szülők élénken tiltakoznak az ellen, hogy csemetéiket magatartászavarokkal küzdő, úgymond „nem normális” lényeknek tekintsék. Az Egyesült Államokban már évek óta használják rájuk az „indigógyerekek” megjelölést, és a kifejezés lassanként Európában is polgárjogot nyer. Az áttörés egyik kiváltó oka Lee Carroll és Jan Tober amerikai terapeuták könyvének megjelenése volt, amelyben a szerzők „a gyerekek egy teljesen új fajtájáról” beszélnek. Az említett gyerekekről világszerte hasonló leírások érkeznek: a kicsik már csecsemőkorukban tudatosan a felnőttek szemébe néznek, szokatlanul hamar mondják ki az én szót, és saját elképzeléseiket makacs következetességgel szegezik szembe szüleik és tanáraik elképzeléseivel. Gyakran tűnnek elgondolkozónak és figyelmetlennek, mintha a „semmi és a valami határmezsgyéjén” időznének. Magatartásukban feltűnően korán megjelenik valamiféle kimondottan egyéni, mintha teljesen egyedi, szokatlan szemszögből szemlélnék a környezetüket, és titokzatos módon megértenék a felnőttek által ki nem mondott okokat, érzéseket és gondolatokat is.

     

    Rudolf Steiner már 1919-ben arról beszélt, hogy az emberiség a XX. században, bár jórészt öntudatlanul, de átlépi a szellemi világba vezető küszöböt. Egyre több embernél változik meg az érzékeken túli érzékelés, természetes összefüggés alakul ki a gondolkodás, az érzés és az akarat lelki alaperői között. Ennek tudatában lehet megérteni azokat a változásokat, amelyeket az új generáció gyerekei mutatnak: érzékeken túli érzékelésük szokatlanul széles körű, és mintha szférikus kapcsolatban állnának környezetükkel és embertársaikkal. És itt kezdődnek a szociális problémák, mutat rá a téma egyik német szakértője, Siegfried Woitinas. A gyerek a többieket nem másokként éli meg, hiszen öntudatlanul is érzékeli a másik érzelmeit és gondolatait.

     

    Az ilyen gyerekekkel nem nagyon tudnak mit kezdeni a hagyományosan gondolkodó pszichológusok és neveléstudománnyal foglalkozó szakemberek sem. Többnyire az iskola sem tudja hová tenni a különösen tehetséges, már a beiskolázáskor feltűnően nagy szókinccsel bíró, kihívásokra és problémák megoldására vágyó gyerekeket, akik nem a tanáraik által kínált utat akarják követni, hanem a saját útjukat megtalálni.

     

    Az indigógyerekek és a nagyon tehetséges gyerekek köre talán nem fedi le egymást. Egyrészt az indigógyerekeknek nagyon magas az intelligenciaszintjük (130 körüli az átlagos 80-90 helyett), másrészt nem mindegyikük nyújtja a nagyon tehetségesek teljesítményét. A hiperaktivitás is kérdéses: a hiperaktív gyerekek között akadnak indigók, de nem mindegyikük automatikusan hiperaktív. Németországban például a gyerekek 12 százaléka tartozik a hiperaktívak közé, akikre a fékezhetetlen impulzivitás, a túláradó energia és a rendkívül éber felfogóképesség jellemző. Régebben az ilyen gyerekeket az osztály „fekete bárányának” tartották, akikkel mindig csak baj volt. Manapság inkább „figyelemdeficitről” beszélnek, holott az ilyen gyerekekre inkább az jellemző, hogy nagyon érzékenyek az ingerekre. Mivel a szokottnál jóval több ingert fognak fel, a „normális” érzékelésű emberek nehezen tudják követni őket, és hajlamosak problémás esetnek tekinteni őket.

     

    Az ilyen gyerekekre ugyanaz jellemző: élénk felfogóképesség és túláradó energia

     

    Az ilyenfajta magatartás okának az 50-es években még valamiféle agyi működési zavart tartottak, és a legkülönfélébb elméleteket állították fel a terhesség lefolyása és a hiperaktivitás közötti összefüggésekről. Manapság ezek az elméletek megdőltek, akárcsak az a felfogás, hogy a jelenség nevelési hiba következménye. A helytelen nevelés erősítheti a hiperaktivitást, de nem tehető érte felelőssé.

     

    Újabban egyre elterjedtebb az a nézet, hogy az indigógyerekek az emberi fejlődés egy újabb lépcsőfokának hírnökei. E felfogás képviselői szerint a szülőknek, a pedagógusoknak és az orvosoknak tisztába kell lenniük azzal, hogy csodálatos evolúciós folyamat játszódik le a világban. Ezért ezeket a spirituális és szeretetre méltó gyerekeket ki kell vonni a betegségtudat árnyékából. Ezt egyes szakértők azért is fontosnak tartják, mert az ilyen gyerekeknek világszerte gyakran írnak fel olyan gyógyszert, amely eltompítja őket és megnöveli összpontosító képességüket. Az adatok szerint a felírt gyógyszer mennyisége az elmúlt tíz év során a hatszorosára nőtt. Pedig a gyógyszernek mellékhatásai lehetnek, például növekedési zavarok, levertség, fáradtság és szorongás. Egyes szakemberek szerint a készítmény azért is káros, mert a gyerekeket „lelkileg süketté” teszi, és megakadályozza, hogy szabadon kibontakoztathassák különleges adottságaikat.

     

    Az ma még nyitott kérdés, hogy az indigógyerekek valóban magasabb dimenziót képviselő lényeke-e, akiknek az a küldetésük, hogy a béke rezgéseit és a szeretet üzenetét közvetítsék, vagy egyszerűen csak különösen intelligens, éber és érzékeny kisfiúk és kislányok.

     

    A terapeuták szerint mindenesetre az ilyen kicsiknek fantáziadús, együtt érző segítségre, világosságra, a felnőttek önfegyelmére, szeretetre és mindenekelőtt szabadságra van szükségük. Pozitív energiáik különben könnyen átcsapnak haragba, gyűlöletbe és erőszakba.

     

    Tíz ötlet: hogyan bánjunk indigógyermekünkkel?

    1. Tegyük a gyereket partnerré a nevelésben, vonjuk be a döntésekbe, utasítások helyett inkább kérés formájában irányítsuk.

     

    2. Üljünk le a gyerekkel, és nyugodtan beszéljük meg, milyen káros következményei lehetnek rossz magatartásának. A megoldást keressük együtt, hangsúlyozzuk a közös tevékenységet.

     

    3. Ne parancsoljunk, mindig magyarázzuk meg, mit miért kérünk.

     

    4. Egyszerre mindig csak egy dolgot kérjünk, hogy a gyerek ne érezze magát túlutasítottnak.

     

    5. Ha valamit megígértünk, tartsuk meg.

     

    6. Ha a gyerek valami rosszat tett, engedjük egy időre visszavonulni, csak később beszéljük meg vele a dolgot.

     

    7. Kerüljük a negatív kritikát, mindig adjuk a gyerek értésére, hogy támogatni akarjuk.

     

    8. Hagyjuk a gyerekre a döntést, mi iránt érdeklődik. Az indigógyerekek tisztelik azokat az embereket, akik megengedik nekik energiájuk szabad felhasználását, kibontakoztatását.

     

    9. A gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha bizonyos dolgok meghatározott rend szerint történnek, például adott időben eszünk, alszunk, játszunk stb. Akkor is tartsuk be ezeket a szabályokat, ha éppen túl fáradtnak érezzük magunkat hozzá.

     

    10.Vegyük észre, ha a gyerek jól viselkedik, ilyenkor dicsérjük meg.

    -emel-
    VIII. évfolyam 7. szám

    Címkék: indigógyerekek

      Aktuális lapszámunk:
      2019. július

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.