Egészséges életmód

Itt a tavasz

Szülessünk újjá!


    Az állatok, a növényvilág, az égitestek és minden, ami a természet részét képezi, tavasszal újjászületik, tökéletesen regenerálódik.

     

    Az ember, aki elszakadt a természettől, a törvényt semmibe véve, saját törvényeire építi boldogulását, elesik ettől az automatikus megszépüléstől, megifjodástól. A vágy azonban mindannyiunk szívében ott van – különösen így tavasz elején –, hogy valamit tenni kellene, amitől új, energikusabb lénnyé változunk, levetve a szürke, megkopott külsőt, a „dudorokat”, túlzott súlyfeleslegünket. Bár a fiatalság forrását még mindig nem találták meg, sokat tehetnénk azért, hogy enyhítsük külső és belső elhasználódásunk tüneteit és megállítsuk az öregedés folyamatát.

     

    Az állatok – különösen a vadon élők – a törvénynek megfelelően, helyesen táplálkoznak, életritmusuk harmonikusan alkalmazkodik a mindent egybehangoló karmester intéseihez, így beilleszkednek az élet szimfóniájába. Ezért életük végéig megőrzik karcsúságukat, szép, fényes szőrzetüket, tollruhájukat, pikkelyeiket. A legújabb amerikai vizsgálatok igazolták, hogy egy fiatal és egy öreg cápa sejtjei nagyjából azonos tulajdonságúak maradnak.

     

    Egyedül sejtjeink állapota a felelős külső és belső állapotunkért. Az elhasználódott, hibásan kódolt, beteg sejtek idő előtti öregedést okoznak, az egészséges sejtképződés viszont a hosszan tartó fiatalság, egészség és szépség záloga.

     

    Nem elég néhány kozmetikai trükk; alapos munkával minden oldalról támogatnunk kell ezt az átalakulást, hogy igazán sikeres legyen. Kezdjük az EMÉSZTŐSZERVEK MEGTISZTÍTÁSÁVAL, REGENERÁCIÓJÁVAL. Főként a gyomorban és a nyombélben dől el, hogy szervezetünk ki tudja-e választani a táplálékból az elfogyasztott tápanyagokat, vitaminokat, aminosavakat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. Ha a táplálékot nem tudjuk kellően megemészteni, ha nem elég intenzív az „emésztés tüze”, az AGNI, akkor a bélben kóros erjedési és rothadási folyamatok indulnak meg. A gyomorsavnak kell elpusztítania az emésztőrendszerbe került kórokozókat, gombákat, az élősködők petéit, lárváit, mielőtt azok a keringésbe, onnan pedig a különböző szervekbe kerülnének.

    Javítsuk keringésünket, melynek a gyengülését szívritmuszavarok, kimerültség, gyengeség jelzi

     

    Harmincöt éves kor felett megkezdődik a gyomorsavat termelő mirigysejtek sorvadása, és az emésztőenzimeket előállító mirigyek tevékenysége is csökken, ami az anyagcsere-folyamatok csökkenéséhez vezet. Adjunk lehetőséget emésztőrendszerünknek – legalább tavasszal –, hogy sikeres gyógyböjt segítségével regenerálja önmagát.

     

    A tisztításhoz használjunk gyógyteákat (vértisztítók, vizelethajtók stb.) és beöntéseket, valamint olajos hashajtókat (ricinus) a vékonybélben és a vastagbélben felhalmozódott salakanyagok eltávolításához.

     

    JAVÍTSUK keringésünket, melynek a gyengülését szívritmuszavarok, kimerültség, gyengeség jelzi. Menjünk ki a természetbe, lazítsunk egy órát, végezzünk a szív tehermentesítését szolgáló jógaászanákat (például halászanát, vagyis ekeállást), hogy felkészítsük a szívet és az egész keringési rendszert a tavaszi megújulással járó, fokozottabb megterhelésre. Igyekezetünk eredménye a pulzus lassulása, vérnyomáscsökkenés, élénkülő bélmozgás, a sejtanyagcsere, a tápanyag-ellátottság és az enzimtermelés javulása lesz. Vérünk a megfelelő táplálkozás hatására hígabbá válik, így a legkisebb hajszálerek is zavartalanul eljuttatják a tápanyagot és az oxigént a sejtekhez.

     

    HELYES MOZGÁSPROGRAM MEGVÁLASZTÁSA. Hogy teljesíteni tudjuk mozgásprogramunkat, építsük újjá csontozatunkat és izmainkat. Gondoskodjunk az optimális kalcium- és foszforegyensúlyról, az ásványi anyagok felszívódását elősegítő kelátképződésről, a mindent éltető fényről, amely elengedhetetlen a D-vitamin termelődéséhez. A megfelelő mozgásprogram kialakításakor lényeges az izmok és a csontozat kellő megterhelése, de figyelembe kell vennünk életkorunkat és szervezetünk fizikai állapotát, terhelhetőségét.

     

     

    A tartós feszességről és üdeségről hideg-meleg váltózuhannyal gondoskodjunk

     

    A HORMONHÁZTARTÁS KARBANTARTÁSA. Agyunkat és idegrendszerünket – és ezzel az egész szervezet valamennyi anyagcsere-folyamatát – a hormonok és az ingerületátvivők (transzmitterek) irányítják. Ezek termelését a hipofízis (vagy agyalapi mirigy, egyúttal a többi mirigy „karmestere”), a pajzsmirigy, a nemi mirigyek, a mellékvesék, a csecsemőmirigy és a hasnyálmirigy végzi. A környezeti hatások a hipotalamusz (az agy alapján lévő agyrészlet) és a hipofízis közvetítésével érvényesülnek. A megfelelő hormontermeléshez a mirigyeknek fehérjére van szükségük, a tökéletes fehérjeemésztéshez viszont a gyomorban elengedhetetlen a megfelelő savas környezet – a fehérjebontó pepszin erősen savas közegben hat –, ezért tanácsos meginni a főétkezések előtt kevés, vízzel hígított citromlevet vagy almaecetet. Iktassuk ki a cukrot, az édességeket, mert gyengítik a hasnyálmirigy működését. Javítsuk hormonrendszerünk munkáját a hasi vérellátás fokozásával (például hasi légzés révén).

     

    A farsangi mulatságok, a táncos szórakozások régen az úgynevezett termékenységi táncok gyakorlásából álltak. Ezek kiválóan alkalmasak a nemi szervek belső tisztítására, aktivizálására (Luna-jógagyakorlatok). Mivel a természet még nem nyújt elég friss táplálékot, támogassuk hormonműködésünket E-vitaminban gazdag magvak és friss csírák fogyasztásával. Végül, de nem utolsósorban ügyeljünk KÜLSŐNKRE, MEGJELENÉSÜNKRE.

     

    1. Formázzuk alakunkat, kezdjük a reggelt egy csésze forró teával (kömény, borsmenta, papayalevél), hogy szervezetünk könnyebben ráhangolódjon az emésztésre a nap folyamán, így hasunk szép lapos marad. Szabaduljunk meg a túlsúlytól.

     

    A napi tornagyakorlatok mellett néhány tanács: a citrusfélék serkentik a béltevékenységet, ugyanakkor vízhajtó hatásuk is van. Evés után rágcsáljunk el egy kávéskanálnyi papayamagot, ez segíti az emésztést. A jobb emésztés céljából igyunk kevés aloevera-kivonatot gyümölcslében, evés előtt. Így megakadályozzuk a zsírpárnák lerakódását. Tegyük feszessé hasunkat izometrikus és izomerősítő gyakorlatokkal.

     

     

    Támogassuk hormonműködésünket E-vitaminban gazdag magvak és friss csírák fogyasztásával

     

    2. A narancsbőr (cellulitisz) kialakulásának megelőzésére törekedjünk a konyhasó és a kálium helyes arányára. Kevesebb konyhasót és több káliumot fogyasszunk. Az utóbbi megtalálható a zöld növényekben és gyümölcsökben, a lencsében, a babban, a banánban, a spenótban és a burgonyában.

     

    3. A kötőszövet feszessége szempontjából döntő fontosságú a kollagénépítés, ami az éjszakai nyugalom állapotában megy végbe. Fontos, hogy hasunk, combunk, mellünk feszes maradjon, és ne legyen lelógó bőrredő a háton. A KOVASAV szilíciumban gazdag vegyület, mely a test sejtjeiben építőanyagként van jelen. Különösen a kötőszövetben erősíti a szövet keresztirányú kötéseit, megőrizve annak rugalmasságát. Legjobb, ha a kovasavat és a szilíciumot táplálékunkkal visszük be a szervezetünkbe, de gél formájában közvetlenül is bemasszírozhatjuk bőrünkbe. A kovaföld kúraszerű bevitele is javasolt, és szintén jó szolgálatot tesznek a szilíciumot és kovasavat tartalmazó gyógynövényekből készült teák (zab, zsurló, csalán, homoktövis). Hasznos lehet a köles mint gabonamag is.

     

    4. Ápoljuk megfelelően bőrünket. A kor előrehaladtával (már 25 éves kortól!) mindenkinek szárazabb lesz a bőre. Nem sokat segítenek a krémek, mert ami hiányzik, az a nedvesség. A faggyúmirigyek kevésbé intenzíven működnek, jelentősen lelassul a sejtek megújulásának folyamata is. Ugyanakkor az irha megvékonyodik, és kevesebb nedvességet tárol. A bőr regenerációja alapos tisztítással kezdődjék, lehetőleg tengeri sós fürdővel, a fürdőben alapos dörzsöléssel, hogy eltávolítsuk a száraz pikkelyeket.

     

    Két csésze tengeri sót kevés vízzel és mandulaolajjal összekeverve kenjünk a bőrre és dörzsöljük vele a bőr felszínét. A fakó, régi hámréteg eltávozik; friss, üde bőr lép helyére.

     

    De minden kozmetikai módszer hiábavaló, ha nem támogatjuk belülről bőséges folyadékfelvétellel. Naponta legalább két liter gyógyteát, ásványvizet vagy gyümölcslevet fogyasszunk.

     

    Főként a gyomorban és a nyombélben dől el, hogy szervezetünk ki tudja-e választani a táplálékból az elfogyasztott tápanyagokat, vitaminokat, aminosavakat, ásványi anyagokat és nyomelemeket

     

    Végül jó minőségű hidratáló krémmel egészítsük ki a kúrát. A tartós feszességről és üdeségről hideg-meleg váltózuhannyal gondoskodjunk. Éjszaka egy héten kétszer tápláljuk bőrünket A- és E-vitaminban gazdag krémmel. A karcsú vonalak megőrzésében és a bőr kinyúlásának megelőzésében, illetve helyreállításában segít az ananász, a papaya, a mangó, a füge, a grépfrút fogyasztása.

     

    5. A regenerációhoz erő és nyugalom kell. Döntő mértékben az életenergiától függ, milyen fiatalnak vagy öregnek érezzük magunkat. Tudatában vagyunk annak, mennyire felemészti vitalitástartalékainkat az állandó feszültség, aggodalom, túlerőltetettség. Ha a hétköznapok minden megterhelésétől nem tudunk is megszabadulni, egy valamit feltétlenül érdemes megtanulnunk: mélyen ellazulni, hogy belsőleg „lecsengessük” idegrendszerünket és felszabaduljunk a nyomás alól. Ha otthon vagy a munkahelyünkön túl magasra csapnak a hullámok, néha már az is elég, ha helyes, nyugalmi, paraszimpatikus tónust teremtő légzésgyakorlatokkal oldjuk a feszültséget.

     

    Minden ember megérdemli, hogy egy évben legalább egyszer 1-2 hétre lazítson, regenerálódjon, és hozzáértő szakember állítsa össze az éves, egyénre szabott életmódprogramját.

    Deák Krisztina
    VIII. évfolyam 3. szám

    Címkék: tavaszi megújulás, tavaszi tisztítókúra

      Aktuális lapszámunk:
      2020. április

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.