Egészséges életmód

Mit tanulhatunk a medvéktől?

Szánjunk több időt az életre - Tanácsok türelmetleneknek

Mindent megtanulhatunk: elbánni belső nyugtalanságunkkal, komolyan venni saját igényeinket, és megszabadulni azoktól a feladatoktól, amelyekről sokáig azt hittük, nélkülözhetetlenek.


 

Ki ne került volna még kínzó időzavarba? És ki ne reagált volna erre ideges türelmetlenséggel, hiába volt tisztában vele, hogy ez nem segít? Ilyenkor meddő dühöngés helyett tanácsos inkább a fékre lépni. Korunk egyik közismert időszakértője, Lothar Seiwert professzor a következőket ajánlja ilyen esetekre:

 

Vegyünk néhány mély lélegzetet, ez megnyugtat. A légzés és a szívverés szoros kapcsolatban állnak egymással. Ha a pulzusszámunk csökken, negatív érzelmeink ereje is gyengül.

 

Úgy nyerhetünk időt, ha kialakítunk egy képzeletbeli stoptáblát. Ez megakadályozza, hogy dühünkben olyasmit mondjunk vagy tegyünk, amit később megbánunk.

 

Az erő a nyugalomban rejlik, a medvék példát muatnak erre

 

Ezt a magatartásmintát jól be kell gyakorolni, hogy azután éles helyzetben is alkalmazni tudjuk. Az ilyen helyzetekben azzal is megpróbálkozhatunk, hogy eltereljük a gondolatainkat, például elkezdjük magunkban visszafelé elmondani az ábécét. Vagy elképzelünk valami szépet, mondjuk életünk legnagyobb sikerét, élénk színekkel festve le a képet lelki szemeink előtt. Vagy tervezzük el lépésről lépésre, pontosan mit kezdenénk a lottófőnyereménnyel. A képződött stresszhormonokat pedig megfelelő alkalommal bontsuk le, például ugrókötelezéssel, trampolinon való ugrálással, rugdalással vagy futással.

 

Aki természeténél fogva a türelmetlenekhez tartozik, figyelje meg, milyen helyzetek idézik elő nála ezt különösen élesen, és ezekre a helyzetekre dolgozzon ki más programot. Mondja azt saját magának: Figyelem! Türelempróba! – és kezdjen el játszani valami egészen más programot, mint egy színpadon. Ha például valakinek a lassúsága bosszantja, lassítson le az illető tempójára, figyeljen rá, találja ki, az illető mit is akar pontosan. A saját tempójában magyarázza meg neki, amit tudni akar. És akkor megfogja látni, hogy ily módon azonnal megértik egymást, és nem kell háromszor visszakérdezni.

 

A türelmetlen emberek gyorsan unatkozni kezdenek, például egy-egy hosszú értekezleten, vagy ha várniuk kell az orvosnál. Az ilyen helyzetekben beválnak a lazítógyakorlatok vagy némi kis kreativitástréning.

 

Aki kényszeresen le akar fogyni, nem ér el semmit. Csak akkor lesz sikeres, ha meghallja teste szavát 

 

Beszéljen magában idegen nyelven, vagy próbáljon felsorolnia környezetében lévő tárgyakhoz kapcsolódó fogalmakat.

 

Aktivizálja általános műveltségét: sorolja fel magában Európa országait és a fővárosukat, idézzen fel az emlékezetében történelmi évszámokat és tényeket.

 

Játsszon a szavakkal! Gondoljon márka- vagy tulajdonnevekre, és képezzen sorban mindegyik betűjükkel egy-egy szót. Az így keletkezett szavakból formáljon értelmes mondatot.

 

Hogyan bánunk a boldogsággal?

Legyen gyors autónk, hódítsuk meg a másik nem vonzó képviselőit, keressünk sok pénzt, lássunk világot, legyünk sikeresek a munkánkban és boldogok a családi életünkben. Manapság általában így néznek ki az életcélok. És ha belépünk a sikerek világába, a tempó egyre fokozódik: egyre több továbbképzés és tanfolyam, személyes coaching, magasabb képzettség, jobb pozíció, nagyobb teljesítmény, több terv. Közben ugye a családunkat se hanyagolhatjuk el, és a kultúráról se feledkezhetünk meg, hogy tudjunk miről beszélgetni, a szabadságunkat pedig a Galápagos-szigeteken vagy Balin töltjük. Nem csoda, hogy ezt a tempót nem sokan bírják. Mert közben kocognunk is kell, úsznunk és teniszeznünk. Egyszerűen semmit tenni, az manapság már nemigen létezik. Pedig milyen izgató lehetne a lustálkodás, az unatkozás!

 

Egy régi mondás szerint a boldogság ritkán érkezik gyors lovon, hanem lassan, lépésről lépésre. Ma sincs sok esélyünk a megtalálására, ha nem szánunk rá több időt – több időt önmagunkra, a szeretteinkre, belső értékeink fejlődésére és látomásaink megvalósítására. Számos nyelvben létezik a "lassan járj, tovább érsz" és más hasonló közmondás, és az sem segít, ha jobban megtervezzük az időbeosztásunkat, és mind hatékonyabban dolgozunk. Hajlamosak vagyunk ugyanis arra, hogy túlvállaljuk magunkat, és erőtartalékaink annyira kimerüljenek, amikor már semmiféle energiaital nem segít, de a napközbeni rövid alvás sem.

Ma már szinte nem ismerjük a tétlenség, az álmodozás élményét

 

Az időszakértők szerint újra meg kell tanulnunk, hogy teljesen világosan önmagunkra koncentráljunk. Az emberi mértékre, az emberre, mint a történések középpontjára. Erre önmagában nem elegendő az időmenedzselés és az önmenedzselés. Sokkal inkább arról van szó, hogy a lényegesre koncentráljunk, arra, milyen értelmet akarunk adni az életünknek. Csak így vehetjük újra a kezünkbe életünk és munkánk irányítását. Az életvezetés manapság azt jelenti, hogy vállaljuk a felelősséget saját életünk minőségéért és alakításáért.

 

 

Hogyan találhatunk életcélt?

A már említett dr. Lothar Seiwert most megjelent könyve, A medvestratégia (Az erő a nyugalomban rejlik) példát mutat rá, hogyan élhetünk teljes életet. A történet során öt állat -– mindegyik egy-egy emberi karaktertípust képvisel - hosszú utazás után újra eljut a medvebarlangba. Ott végre kialusszák magukat, és tanítójuk, Bruno medve megmutatja nekik, hogyan bontakoztathatják ki életvíziójukat:

 

"Ha jobban és boldogabban akartok élni, először azzal kell tisztában lennetek, mit akartok még elérni életetek során. Milyen álmaitok, vágyaitok, céljaitok vannak? Hosszú távú perspektívára van szükségetek, életvízióra. Gondolkozzatok, és merjetek a csillagok után nyúlni! És most játsszatok velem: hunyjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, hol lesztek öt év múlva. Hogyan éltek, mit csináltok, hogyan érzitek magatokat."

 

A szerzetesek tudják, hogy a meditáció belső nyugalmat teremt 

 

A következő feladat feljegyezni a szóban forgó "nagy életvíziót", akárcsak a belőle következő életcélokat. Utána az egészet fel kell osztani elérhető részcélokra, így nem fog előfordulni, hogy az ember út közben kétségbeesik valami miatt, ami akkor épp még elérhetetlennek tűnik. Ha a célok megvannak, természetesen még bizonyos megfontolásokat is át kell alakítani gyakorlati tettekké. Aki például úgy gondolja, hogy mindig mindent egyedül kell csinálnia, és ő tartozik felelősséggel mindenkiért - mint a könyv szereplői közül Harry, a népes családdal büszkélkedő nyúl -, annak meg kell tanulnia bizonyos feladatokat másokra leosztani. Így például nem lehet több egy személyben a gyerekei sofőrje és korrepetáló tanára, szakács és bevásárló, takarító és szervező. Helyette (a feladatleosztás mellett) másra is kell terhelnie a felelősségből, és gyakrabban nemet mondania. Az így felszabaduló idejét pedig élveznie – ez is olyan valami, amit sok ember elfelejtett. Ilyenkor nyugodtan élvezheti a neki való főszerepet és a várható happyendet.

 

 

Iktassunk be nyugalmi szakaszokat!

A könyv másik szereplőjének, az örökké tökéletességre törekvő és kötelességtudó Eusebia bagolynak azt kell megtanulnia, hogy ne terhelje túl magát, ne vállaljon annyi feladatot, amely már károsítja az egészségét. Ha valaki mindig dolgozik és soha nem pihen, nem csoda, hogy előbb-utóbb megbetegszik. A szorgos bagoly feladata tehát az, hogy rendszeresen kipihenje magát, és ne akarjon folyton tökéletes lenni. Ezzel sok időt és energiát takaríthat meg.

 

Ne adjunk esélyt az időrablóknak!

Hans-Rudolph, a szarvas, aki hol itt, hol ott áll meg legelni egy kicsit, és a céljától könnyen eltéríthető, ideális áldozata az időrablóknak. Az időrablókat nehéz felismerni, mert gyakran lépnek fel álruhában. De még az álmodozó szarvas is megtanulhatja azonosítani és elűzni őket az állatvilágból, hogy az illetők aztán az emberek világát tegyék bizonytalanná.

 

 

A boldogság neve: flow

Aki gyorsan és elmerülten dolgozik, és észre sem veszi, hogy közben elrepül az idő, az kevés energiát használ fel. Ezt nevezik "flow-érzésnek", amit teljesen hétköznapi szituációkban is átélhetünk, például ha vasalás közben élvezettel figyeljük, ahogy szemmel láthatólag csökken a ruhahalom a kosárban. Ha a cikk mintha önmagától születne meg a számítógépen, és ha minden levelünkre jó választ találunk. Ugyanez az érzés tölti el a futót, aki élvezi a mozgást, és megemelkedik az endorfinszintje. Ahogyan a gyerek játék közben teljesen belemerül saját, önálló világába - mindez annak a jele, hogy ott vagyunk, amit éppen csinálunk.

 

Az ember az ilyen helyzetet úgy éli át, mintha súlytalan lenne, minden spontán történik, erőfeszítés, ellenállás, fárasztó összpontosítás nélkül. Ezt fedezte fel az amerikai pszichológus és boldogságkutató, Csíkszentmihályi Mihály, és nevezte el a lebegésnek, súlytalanságnak és akadálytalan előrejutásnak ezt az érzését "flow"-nak, áramlásnak, amit a különböző nyelvek általában fordítás nélkül vettek át. A boldog és elégedett életnek pedig az a mondás vált mottójává, hogy "Go with the flow", azaz haladj az áramlással. És valóban, legnagyobb teljesítményünkre akkor vagyunk képesek, ha hagyjuk, hogy magával sodorjon minket az élet árama, ha azzal vagyunk kapcsolatban, amit akarunk és csinálunk. Ilyenkor rendelkezésünkre áll minden erőnk, tudásunk és tapasztalatunk, és a végsőkig ki is tudjuk használni őket.

 

A medvék stratégiájához az is hozzátartozik, hogy merjünk a csillagok után nyúlni

 

Ha ezzel szemben minden erőnkkel megpróbálunk koncentrálni, és ha mindehhez, mint vizsgaszituációkban, stressz és szorongás társul, akkor megtörténhet, hogy még azt sem fogjuk többé tudni, amit előző este mi magyaráztunk el másoknak. Talán segítene, ha vizsga előtt tennénk egy szép sétát, ha lazítanánk, zenét hallgatnánk, vagy teljesen hétköznapi emberekkel teljesen hétköznapi témákról beszélgetnénk.

 

A flow-érzés a magánéletünkre is vonatkozik. Ha feltétlenül akarunk valamit és foggal-körömmel harcolunk érte, biztosan nem kapjuk meg. Meg kell tanulnunk az elengedés művészetét, és akkor sok minden szinte magától megtörténik. Ha le akarunk fogyni és mindent megtagadunk magunktól, biztosan nem járunk majd sikerrel. Ha viszont megtanuljuk, mire van igazán szüksége a szervezetünknek, akkor megváltozik a testünkhöz való viszonyunk és ezzel az alakunk is.

 

Az egykori hegymászó Csíkszentmihályi Mihály mostanában sakkozás vagy könyvírás közben éli át a flow-élményt. Ezenkívül a családjában, ha mindnyájan együtt vannak montanai farmjukon és közösen csinálnak valamit: például elmennek hegyet mászni, és közben megfigyelik az állatokat, gombát gyűjtenek, ritka virágokat látnak, vagy ha együtt ülnek a kandalló mellett és beszélgetnek a világ folyásáról. Hasonló élmény számára az is, ha tudós barátaival folytathat tudományos eszmecserét. Mindez, mint állítja, valódi flow-érzést ad számára.

 

A gyorsaság bűvöletében élő társadalomban is találjuk meg a belső nyugalmat

Az egykori közgazdászprofesszor, dr. Lothar Seiwert számos tanácsadó könyvet szentelt már annak a kérdésnek, hogyan bánjunk az időnkkel és az életünkkel oly módon, hogy elegendő időnk maradjon mindarra, amit fontosnak találunk. Szemináriumai sem annyira a klasszikus időmenedzselésről szólnak, mint inkább arról, hogyan találjuk meg életünkben az ideális egyensúlyt és elegendő időt a boldogságra.

 

A professzor meglátása szerint mára az élet valóban keményebb és gyorsabb lett, az időnyomás mindenhol jobban érezhető. Ugyanakkor fokozódott a komplexitás is, amely a nyomást tovább fokozza. Itt van például az e-mailek esete, amelyek valóban egyszerű, gyors és kézenfekvő kommunikációs módszert jelentenek. Másfelől azonban elszaporodásuk kommunikációs áradathoz vezetett: míg régebben az ember néhány e-mailt kapott naponta, ma harminc-negyvenet, de akár százat is. Régebben az emberek tízszer is meggondolták, leüljenek-e levelet írni valamilyen ügyben, ma viszont az e-mail olyan könnyű lehetőséget kínál, hogy már küldik is.

 

 

A flow-élményt, amikor szinte minden magától megy, akár vasalás közben is átélhetjük

 

Megnövekedtek a követelmények, mindenki mindent nem is azonnal, hanem tegnapelőttre akar. Száguldó társadalomban élünk, nem csoda, hogy az Egyesült Államokban már diagnosztizáltak is egy új bajt, a sietségbetegséget (hurrysickness). Eközben a hatékonysági olló trükkössé vált: a feladatok száma rendkívüli módon megnövekedett, akárcsak összetettségük és sebességük. Ezenközben viszont az emberi erőforrások csökkentek. Ez alatt ráadásul 24 órás társdalommá váltunk, ahol a nagyvárosokban éjjel-nappal zajlik az élet. Megszokott életünk az elmúlt tíz-húsz év során gyökeresen átalakult - hangsúlyozza dr. Lothar Seiwert.

 

A probléma abból adódik, hogy a szervezetünket biológiailag nem erre az életformára tervezték. Testünk természetes életritmushoz van hozzáhangolva, ahogyan valamikor az agrártársadalmakban éltek: reggel a tyúkokkal keltek, kimentek a mezőre, majd este haza.Ahogy leszállt a sötétség, még elmeséltek néhány történetet, majd szépen aludni tértek. Saját órájuk csak a nemeseknek volt, az egyszerű embernek nem is volt ilyesmire szükségük, ott volt a templomtorony harangja. Az időstressz csak akkor kezdődött, amikor szinkronizálták a munkafolyamatokat, és a munkásoknak megadott időre pontosan ott kellett lenniük a gyárkapuban. Ha vetünk egy pillantást más kultúrákra, mindjárt világossá válik a különbség. Afrika bennszülött törzsei akkorra beszélik meg a találkozót, "amikor a tehenek a folyóhoz mennek", míg az Amazonas-vidéki törzsek szókincséből egyszerűen hiányzik az a kifejezés, hogy "idő". Mi viszont időközben teljesen más irányba fejlődtünk, mint amilyen programozást évmilliókkal ezelőtt kaptunk.

 

Dr. Lothar Seiwert legfrissebb könyvének azt az alcímet választotta, hogy "Az erő a nyugalomban rejlik". A nyugalom ugyanis manapság fontosabb, mint valaha. Mostanában mindenki olyanokat mond, hogy „csak gyorsan kiugrom a postára” meg "elrohanok a fénymásolóhoz", holott mindezt lassan is megtehetnék. A professzor ezt a jelenséget menedzserkalkulátor-betegségnek nevezte el, azokról a szerkentyűkről, amelyekben beépített mobiltelefon-funkció is van. Az emberek manapság nem együtt, hanem egymás mellett mennek ebédelni, és evés közben is folyton a kijelzőjüket lesik, hogy azonnal elolvashassák a legújabb e-mailjeiket. Nem a mellettük álló kollégájukkal beszélgetnek, hanem virtuálisan kommunikálnak egy távoli üzleti partnerrel.

 

 

A 24 órás társadalomban éjjel-nappal zajlik az élet

 

A professzor egyik időmenedzselésről szóló szemináriumán akadt egy olyan résztvevő, aki nem is egy, hanem egyszerre három mobilt tett ki maga elé a padra, amelyek közül valamelyik folyton csörgött. Az illető végül – elértve a bíráló pillantásokat – inkább kiment, ha hívták, hogy ne zavarja a többieket, így végül több időt töltött a folyosón, mint magán a szemináriumon, amiért egyébként szép pénzt fizetett. Erre szokás azt mondani, hogy aki azt hiszi magáról, hogy nélkülözhetetlen, az menjen el egy temetésre.

 

Az időmenedzselés nagy ellenségeit jelentik az időtolvajok, akik a leggyakrabban váratlan vendégként állítanak be, vagy kollégák képében, akik megkérdezik: ráérsz egy kicsit? És utána félórákon át mondják a magukét. Ilyen csapdába eshet az ember akkor is, ha vállalja a lelki szemetesláda kellemetlen funkcióját, és mindenki az ő vállán akarja elsírni a bánatát. A feladat ilyenkor az, hogy legyünk kicsit önzők, és gondoljunk saját magunkra! Ahogy Paracelsus, a neves középkori orvos mondta, nincsenek mérgek és gyógyszerek, csak anyagok, és a döntő az adagolás, az határozza meg, valami gyógyít-e vagy megmérgez. A feladat tehát a helyes adagolás megtalálása. Az időrablók számtalan alakban felbukkanhatnak, személyesen és telefonon, értekezleteken és kéretlen e-mailek íróiként.

 

Óriási időrabló például a tévé. A tévéprogramok 95 százaléka a professzor szerint alapvetően szemét és tökéletesen nélkülözhető, ennek ellenére az átlageurópai napi legalább három órát tölt a képernyő előtt. Újra és újra fel kell tennünk a kérdést: mi fontos igazán számomra az életemben? A szűk keresztmetszetet az idő jelenti, ezért gondosan, tudatosan kell vele bánnunk. Éppen azért nem szabad időt szánnunk az ilyen szemétre, mert azt az időt szánhatjuk inkább magunkra, a családunkra, a barátainkra, mindenképpen valami fontosabbra.

 

 

A medvék stratégiájához az is hozzátartozik, hogy merjünk a csillagok után nyúlni

 

Az otthoni időmenedzselésnél is ébernek kell lennünk, a gyerekek például nagyon ügyesen bújnak ki bármiféle feladat alól. Ha például az anyuka egész délután a gyerekeit fuvarozza ide-oda, majd értük is megy, felmerül a kérdés, valóban így kell-e ennek lennie? Nem tudnának a gyerekek maguk eljutni oda, ahova kell, például biciklivel vagy tömegközlekedéssel? Ez persze kényelmetlenebb lenne számukra, mint így, hogy az anyjukkal fuvaroztatják magukat, de nagyon fontos, hogy a család minden tagja viszonylag korán és viszonylag átfogóan megtanuljon önmagáért felelősséget vállalni.

 

A legtöbbször az egy személyben családanya és dolgozó nő az, aki feláldozza magát a többiekért. Holott neki is szüksége van a maga időszigetére, arra a napi időszakra, amit csak magára szán, amikor jól érzi magát és lazítani tud. A találékony nők persze segíthetnek magukon, mint például az a négygyerekes családanya, aki minden délután bezárkózik egy-két órára a fürdőszobába, mert az az egyetlen hely a lakásban, ahová visszahúzódhat. Ilyenkor a többiek úgy tombolhatnak, ahogy akarnak, ő ott guggol a fürdőszobaszőnyegen, olvas és végre lazíthat egy kicsit. A családban élő nőnek fel kell tennie magának a kérdést: ugyan ki fogja megköszönni neki később, hogy teljesen csak a családjának élt? A megoldás az egészséges egoizmus, a hangsúly az egészségesen.

 

 

Me­di­tá­ció já­rás köz­ben: elér­he­tő a bel­ső nyu­ga­lom

Thich Nhat Hanh, a viet­na­mi szár­ma­zá­sú budd­his­ta szer­ze­tes és spi­ri­tuá­lis ta­ní­tó azt hang­sú­lyoz­za, mi­lyen fon­tos min­den em­ber számá­ra a bel­ső bé­ke. En­nek elé­ré­sé­re ki­vá­ló mód­szer a já­rás köz­ben vég­zett me­di­tá­ció. Tu­da­tos já­rás­ról van szó, las­san és fi­gyel­me­sen meg­tett lé­pé­se­kről, köz­ben mo­soly­gás­ról. Eh­hez jön még a tu­da­tos lég­zés, amely­nek so­rán az em­ber tö­ké­le­te­sen tu­da­tá­ban van an­nak, mi­lyen mély és mi­lyen hosszú egy-egy lég­vé­tel. Fi­gyel­mün­ket a lég­zés­re kell össz­pon­to­sí­ta­nunk. Né­hány perc­nyi já­rás és lég­ző­gya­kor­lat után a kö­vet­ke­ző fe­la­dat a két fi­gye­lem össze­kap­cso­lá­sa. Szá­mol­juk, hány lé­pést te­szünk, mi­köz­ben be­lég­zünk és mi­köz­ben ki­lég­zünk. Ek­kor a lég­zés a lé­pé­se­ink­hez tar­to­zik, és mind­ket­tő­re tu­dunk fi­gyel­ni.

 

 

 

Így le­gyen több időnk a lény­eges­re

• Ta­nul­junk meg ne­met mon­da­ni! Nem kell min­dent ne­künk meg­ol­da­nunk, és ak­kor sem fog­nak job­ban sze­ret­ni, ha min­dig igent mon­dunk.

 

• A mun­ka­me­gosz­tás min­den­ki­nek jobb! Sen­ki sem nél­kü­löz­he­tet­len, ez a mun­ka­hely­re ugya­núgy áll, mint a csa­lá­d­ra. Ne vál­lal­junk fö­lös­le­ges stresszt!

 

• Plusz-mí­nusz-nul­la sza­bály: ha elvál­la­lunk egy plusz­fe­la­da­tot (min­degy, hogy a mun­ka­he­lyün­kön vagy ott­hon), ad­junk is le egyet. Így egyen­súly­ban ma­rad­hat sze­mé­lyes időmér­le­günk.

 

• Szán­junk időt az iga­zán fon­tos dol­go­k­ra! Va­sár­nap az ágy­ban he­ver­jünk, vagy ki­fes­sük a ga­rázs­ka­put? A gye­re­kek­kel játs­szunk, ven­dé­ge­ket hív­junk vagy elő­ve­gyük a tok­já­ból a gi­tá­run­kat? Min­den­ki­nek szük­sé­ge van va­la­mi más te­vé­keny­ség­re, mint ami egyéb­ként le­fog­lal­ja az ide­jét.

 

• Szán­junk időt az élet ér­tel­mé­nek ke­re­sé­sé­re! Ha nem tud­juk, mi ad ér­tel­met az éle­tünk­nek, ke­res­sük meg! Se­gít­het eb­ben, ha egy hét­vé­gé­re elvo­nu­lunk a vi­lág­tól, akár egy ko­lostor­ba, akár egy well­ness-szál­ló­ba. Rend­sze­re­sen szán­junk időt ma­gun­kra, min­den­nap, és ez­zel meg­tör­jük a haj­szolt­ság ér­zé­sét.

- szabó -
XII. évfolyam 7. szám

Címkék: nyugtalanság, türelmetlenség

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.