Egészséges életmód

Nem vagyok vezető

Richard Gere és a buddhizmus


A nők nagy bálványának számító amerikai filmsztárról, Richard Gere-ről közismert, hogy évek óta a buddhizmus híve. Szellemi vezetőjének a XIV. dalai lámát tartja, és szenvedélyes szószólója Tibet szabadságának.

 

Valószínűleg korunk cinizmusának a jele, hogy alig hisszük el, ha egy híresség komoly problémákkal is foglalkozik. A buddhizmus és Tibet szabadságának ügye sok híres embert foglalkoztat, köztük olyan művészeket, mint Martin Scorsese, Leonard Cohen, és persze Richard Gere.

 

A színész a buddhista eszmerendszerrel húszéves korában találkozott először. „Ahogyan valószínűleg a legtöbb fiatal, én sem voltam túlságosan boldog. Nem akartam éppenséggel öngyilkos lenni, de meglehetősen boldogtalan voltam, és azt kérdeztem önmagamtól: mire való mindez? Könyvesboltokban kutattam, és összeolvastam mindenfélét, ami csak a kezembe akadt.” Így jutott hozzá egy, a tibeti buddhizmusról szóló könyvhöz is, amely megmutatta annak a lehetőségét, hogyan élhet valaki, és közben hogyan lehet szabad. Az igazi forradalmi gondolatot számára az „üresség” filozófiája jelentette, az első tradíció pedig, amelyre támaszkodott, a zen. 24 évesen – emlékszik vissza – hónapokon át próbálkozott meditációval és tai-csivel, és megérezte, hogy másfajta valóságról van szó, mint amit egyébként ismert.

 

A dalai lámával Indiában találkozott először, akkor már vagy hat éve tanult zent. Amikor kiderült, hogy Gere színész, a láma megkérdezte: Ha azt játssza, hogy haragszik, tényleg haragszik? Ha szomorúfigurát játszik, valóban szomorú? Ha sír, tényleg sír? Gere a szokásos színészválaszt adta a kérdésekre, tudniillik hogy meggyőzőbb, ha valóban hisz mindazokban az érzelmekben, amelyeket meg kell jelenítenie. A dalai láma ennek hallatán a szemébe nézett, és hangosan nevetni kezdett. „Kinevetett, amiért azt hihettem, valódi érzelmeket élhetek át, ha keményen dolgozom, hogy higgyek a haragban, a gyűlöletben, a gyászban, a fájdalomban. A mai napig hihetetlenül ideges vagyok, ha vele találkozom, és minden lehetséges dolgot kivetítek rá, bár ehhez már hozzászokott. Ezeket a dolgokat viszonylag gyorsan elrendezi, mert olyan átfogóan lát, hogy nagyon hatásosan és tudatosan képes a dologra térni. Mert az emberek csakis egy okból mennek hozzá: hogy tudatuk megszabaduljon a szenvedéstől.”

 

Gere bevallása szerint kétségtelenül a dalai láma az ő guruja. „Néha elég kíméletlenül bánik velem. Az is előfordult, hogy haragudott rám, de a maga sajátos módján. Adott pillanatban a helyzet nem volt feltétlenül kényelmetlen számomra, az ő részéről viszont az énje kimaradt a játékból. Az első találkozásunkkor nem ez volt a helyzet: azt hiszem, tudta, mennyire sebezhető vagyok, és nagyon óvatosan bánt velem. Azóta viszont bizonyára érzi, hogy komolyan veszem a tant, és ezért nem hajlandó velem kompromisszumot kötni.”

 

Richard Gere az Augusztusi rapszódia című filmben

 

Felmerül a kérdés, Gere két énje, a buddhista és a filmsztár hogyan fér meg egymás mellett. A színész szerint a sztárok élete csak annyiban különbözik a többi emberétől, hogy inkább a nyilvánosság előtt zajlik, egyébként ugyanolyan érzelmek, szenvedések, problémák jellemzik. Ugyanakkor saját bevallása szerint egyre inkább érzi, a karrierje nagy kihívást jelent, hogy elmélyítse magában a buddhista tant. „Ha nem állnék kint a piactéren, nem lenne alkalmam rá, hogy szembenézzek lényem rejtett zugaival és sötét sarkaival. Nem látnám őket, mert annyira nem vagyok okos, ezért az életnek kell megmutatnia őket. Ezért jó, hogy a világban élhetek.” Nézeteit a filmvilágba természetesen nem viheti át egy az egyben, de ahogyan mondja, a közeli felvételeknél a kamera olyasmit is láttat, ami egyébként nem látszana – valahogyan úgy, ahogyan az emberben tovább él mindaz a pozitív energia, amit a különféle életek során megérintett.

 

Gere egyetért a dalai lámának azzal a nézetével, hogy léteznie kell egyfajta univerzális spiritualitásnak, amely az emberi természet egyszerű valóságán nyugszik, és túlmutat az egyes vallások horizontján. Mindannyiunknak, minden vallásnak ugyanaz a fontos: a barátság, az együttérzés és a szeretet.

-emel-
VIII. évfolyam 8. szám

Címkék: buddhizmus, Richard Gere

Aktuális lapszámunk:
2020. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.