Egészséges életmód

Társas cserebere

Miért olyan sikeresek a cserekörök?

    A cserekörökben munkát adnak munkáért cserébe, pénz nélkül. Ez lehetőséget kínál mindenkinek arra, hogy akármilyen sovány is a pénztárcája, hozzájusson a legkülönfélébb szolgáltatásokhoz. A módszer ezenkívül a társas kapcsolatokat is fejleszti.


    Számos városban (például Berlinben) léteznek úgynevezett ingyenes üzletek, ahonnan mindenki elviheti, amire épp szüksége van

     

    Szeretné, ha valaki süteményt sütnek önnek, vagy vigyázna a gyerekére? Meg akarja pucoltatni az ablakait, mert saját magának nincs hozzá kedve? Semmi gond, a cserekörtagok mindenre találnak megoldást. Csak azt kell felderíteni, ki kínálja a szóban forgó szolgáltatást. Németországban ma már mindenhol tevékenykednek az úgynevezett cserekörök. Olyasféle módon működnek, mint az egymást kölcsönösen kisegítő szomszédok, csak sokkal szélesebb körben és sokkal szervezettebben.

     

     

    Az idő mint új valuta

    A cserekörök különlegessége, hogy kölcsönös szolgálataikat nem pénzben mérik, hanem pontokban. A pontokkal azt az időt ismerik el, amelyet valaki egy adott tevékenység elvégzésére szánt. Ebből a szempontból nézve minden munka egyforma értékű: egyórányi vasalás ugyanannyit ér, mint egyórányi talpmasszázs vagy pszichológiai tanácsadás. Egy óra munka általában 20 pontot ér, ezt mindenki kiadásként, illetve bevételként gyűjtögeti a cserekörtagsági füzetében, és vagy egyéb szolgáltatásra váltja, vagy elkölti a kör által szervezett vásárokon. A pontok "pénz" formájában is létezhetnek, kis papírokra írva, amelyet a kör bocsát ki, és amellyel a körön belül lehet fizetni. Így nem kell a füzetet folyton magukkal hurcolni.

     

     
    Felül: Így működik a dolog: a lengyel diáklány németórákat kap, és cserébe ablakot pucol. Kedvelt csereszolgáltatás a masszázs is Alatta: Az informatikus feltelepíti a vírusirtó programot, és cserébe ingyenes könyvelést kap. Aki bébiszittert keres, az egyidejűleg értékes új kapcsolatokat alakíthat ki a szomszédaival

     

    Egy szó mint száz, minden majdnem úgy megy, mint a normál hétköznapokban, csak valódi pénz és bankautomaták nélkül. Arra is lehetőség van, hogy a tagok összegyűjtsék a pontjaikat, ha valami nagyobb dolgot akarnak venni. Például egy egész esküvőt meg lehet így szervezni: a kör tagjai sütik a süteményeket, készítik el a büfét, pontokért cserébe szerelik össze a sátrat és állítják fel az asztalokat, kötik a virágcsokrot és adják a zenét.

     

    A rendszeres találkozás frissen tartja a kapcsolatot

    Van olyan cserekör, amelynek tagjai havonta egyszer rendszeresen találkoznak, de nemcsak azért, hogy árukat cseréljenek, hanem a szórakozás kedvéért is, ahogyan ezt a barátok teszik. Ilyenkor beszélik meg, ismernek-e a tagok valakit, aki mondjuk hajat vág, vagy egy erős férfit, aki segítene a költözködésben. Ez utóbbiaknál csak az informatikusok népszerűbbek, az ő szolgálataikra mindenki igényt tart.

     

    Németországban a körhöz való csatlakozás jellemzően 10 euróba kerül, míg az éves tagsági díj, ami az adminisztrációs költségeket fedezi (postaköltség, papír, a kör újságjának megjelentetése), további 5 euró. Más minden készpénz nélkül bonyolódik. Az újságban mindenki ingyen teheti közzé az ajánlatait, negyedévente, és az újság az interneten is elérhető. A kör működtetéséért felelős tagok évi 200 pontot kapnak a munkájukért cserébe, ezért nemcsak az újságot szerkesztik, hanem a bürokratikus tennivalókat is elvégzik, például a pontgyűjtő füzetek évi egyszeri átvizsgálását. Vigyáznak például, nehogy valaki túlzottan mínuszba kerüljön (ezért akár ki is zárhatják), illetve az 1000 pont fölötti el nem költött összeg sem kívánatos. A lényeg, hogy a "valuta" mozogjon, mint az igazi gazdaságban. Mindezeket a teendőket nem lehet megspórolni még akkor sem, ha az alapítók kezdetben erre számítottak.

     

     

    Hogy működik az ajándékozás?

    Az eredeti ötlet az volt, hogy elmozduljanak a pénz irányából a szolgáltatások felé, valamint széles körűvé tegyék az ajándékozást. Ezen az alapon működnek az olyan ingyenes boltok, ahol az emberek leadják a megunt ruháikat, tárgyaikat, és akinek szüksége van rá, az megkaphatja. Hasonló elven szerveződnek azok a rendezvények, ahol a cserekör tagjai rendszeresen találkoznak és hoznak valamit, amit bárki ingyen elvehet, és cserébe ők is választhatnak valamit a többiek által hozott ajándékokból.

     

    Kép 1: A cserekörök sütibüféjében mindenki talál valami finomságot   Kép 2: Itt saját kertben termett zöldséget és otthon készült termékeket kínálnak fel cserére   Kép 3: A kézzel készült ékszerek is népszerűek a cserélők körében.
    Az anyagért néha valamennyit külön kell fizetni

     

    Olyan kezdeményezések is vannak, hogy az emberek teljesen pénz nélkül próbálnak élni. Például esténként, zárás előtt elmennek az élelmiszerboltokba és elkérik a romlandó, emiatt amúgy is kidobásra ítélt ennivalókat, majd megosztják egymás között.

     

     

    Az ötlet az ókori Egyiptomból származik

    A csere egyáltalán nem új ötlet, amíg a föníciaiak fel nem találták a pénzt, a hatalom szimbólumát, az emberek cserekereskedelmet folytattak egymás között. A pénz egyik funkciója is a csere megszervezése, ezt azonban társadalmi megállapodások szabályozzák. De egészen más pénz-csere rendszerek is elképzelhetők azon túl, mint ami világszerte jelenleg használatos. A pénzrendszer másfajta kialakításának egyik módszere az úgynevezett körforgás-biztosítás, amely az ókori egyiptomiakra nyúlik vissza, de újkori felelevenítése is szóba került.

     

    Az alapötlet az, hogy a pénznek körforgásban kell maradnia ahhoz, hogy a gazdaságot stabilizálja. Ezt vallotta Pierre-Joseph Proudhon és Silvio Gesell, később pedig John Maynard Keynes, újabban pedig Bernard Lietaer foglalkozott a témával.

     

    A lelkes kötö getők is elcserélhetik az áru jukat

     

    Keynes a 20. század legmeghatározóbb közgazdászai közé tartozik, elméletei máig befolyásolják a gazdasági és politikai gondolkodást. Lietaer a belga központi bank fontos pozícióit foglalta el, és multinacionális konszerneknek dolgozott tanácsadóként, valamint a fejlődő országok kormányainak, illetve a Berkeley egyetemen tanított. Kettejük közös gondolata, hogy a pénznek folyamatos körforgásban kell maradnia, azaz gondoskodni kell arról, hogy a megszerzett pénzt ki is adják. Ezt például a pénzre ragasztandó kis értékbélyegekkel lehet elérni, hogy a pénz megőrizze az értékét. A bélyegekből származó bevételt pedig helyi szociális célokra lehet fordítani. Egyébként a pénz általában újra gyorsan forgalomba kerül, különben lemegy az értéke. Ennek a modellnek az alapján működnek a különféle régiós pénzmodellek.

     

     

    Régiós modell: amikor a pénz a faluban marad

    A régiós szociális projektek támogatásán túl a pénz konkrétan is a faluban marad, csak ott érvényes értékszelvények formájában, amelyekkel szintén lehet fizetni, de csak egy bizonyos ideig, ezért addig mindenki igyekszik elkölteni. Németországban például a Chiemgauer-bankjegyekkel minden olyan helybeli szolgáltatónál lehet fizetni, amelyik részt vesz a régiós pénzprojektben. Ez a helybeliek összetartását is erősíti. Gyorsabb lesz az áru körforgása, felvirágzik a helyi kereskedelem, és a biotermelés is ösztönződik.

     

    A régiós pénzprojektek a cserekörökkel is együtt szoktak működni. Ilyenkor a helyi "valutával" bizonyos szolgáltatásokat is meg lehet vásárolni, általában meghatározott értékhatárig, illetve egyes szolgáltatásokkal helyi valutát lehet keresni és azt különféle helyi üzletekben elkölteni. Mindez óriási segítség a kedvezőtlen anyagi helyzetben lévőknek, akik másként esetleg nehezen jutnának munkához és bevételhez.

     

    A pontokhoz hasonlóan időt is lehet gyűjteni, például a BMW-nél a ledolgozott túlórákat le lehet csúsztatni, és ez nem jelent munkakiesést, mégis megoldja a csökkenő foglalkoztatás gondját. De magánemberek is cserélgethetik egymás között a munkaórákat, egyórányi munkáért a saját egyórányi munkájukat adva cserébe. Az időbank egyik célja, hogy időt takarítson meg az illető időskorára, amit akkor szabadon felhasználhat.

     

      

    Lakókocsi, büfé, sátor, virágdísz: az esküvőn mindent cseréltek

     

    Ezek a kezdeményezések persze nem működnek egyszerűen. Sok résztvevőre van szükség, hogy megfelelően nagy legyen a forgalom és a kínálat. És persze a résztvevőkben joggal merül fel a kérdés, ki szavatolja, hogy a most gyűjtött óráik ellenszolgáltatását megkapják tíz vagy húsz évvel később? Ehhez bizalomra és valóban megbízható szervezetre van szükség.

     

    Talán ez az egész nem is olyan utópisztikus, mint első látásra tűnik, különösen manapság, amikor azt tapasztaljuk, hogy a pénz egyik napról a másikra elveszítheti az értékét, és a bank nem fizet. Ilyenkor vonzó megoldást jelenthet egy inflációbiztos időbank. Japánban egy ilyen rendszer már 3 millió résztvevővel működik, akik időskori ápolásra gyűjtik az órákat. A rendszer tartósságára és működésére a japán szociális minisztérium vállalt garanciát.

     

    Szükségből született az argentin kísérlet

    A 90-es évek nehéz gazdasági időszaka után 2001-2002-ben teljesen összeomlott az argentin pénzügyi rendszer. A munkanélküliség 23 százalékra emelkedett, a lakosság fele elszegényedett. A külföldi eladósodással kombinált hibás gazdaságpolitika teljes romlásba döntötte az országot.

     

    A pezó teljesen elértéktelenedett, a vásárlóerő tovább csökkent, a megtakarítási számlákról leállították a kifizetéseket, a szegények száma rohamosan nőtt. 2002-ben Tucumán tartományban a gyerekek 20 százaléka alultáplált volt. Mivel a munkabérek sem fedezték a megélhetést, általános szociális megmozdulások alakultak ki.

     

    A 90-es évek óta azonban egyfajta ellenmozgalom is formálódni kezdett az országban. Az emberek elkezdtek árukat és szolgáltatásokat cserélni. Minél mélyebb lett a krízis, annál jobban megerősödtek a cserekörök, és a cserevaluta, a créditos egyre inkább kezdte magát a pezó alternatívájává kinőni. A válság tetőpontján kerek 8000 kör működött, hárommillió taggal. Ha ehhez az illetők családtagjait is hozzászámoljuk, akkor nagyjából tízmillió ember vett részt valamilyen formában a cserekereskedelemben.

     

     

    A kör tagjai szálláslehetőséget is kínálnak pontokért cserébe

     

    A cseretárgyak között még autók, lakások és ingatlanok is szerepeltek, sok helyen az adót is lehetett créditosban fizetni. A központi bank is fontolóra vette, hogy ezt a valutát elismerje hivatalos fizetőeszköznek, illetve maga is áttérjen rá. Mivel az állam nem működött, az emberek hálózatokat szerveztek és politikai mozgalmakat indítottak, átvették és működtetni kezdték a bezárt gyárakat, népkonyhákat szerveztek, kis laborokat nyitottak, ahol olcsón állítottak elő gyógyszereket.

     

    Ahogyan a gazdaság lassan megindult felfelé, a pénz is kezdte visszanyerni egykori jelentőségét. Sokan feltételezik, hogy pénzügyi körök avatkoztak be a folyamatokba, és értéktelenítették el a créditost. 2002 elején kezdtek feltűnni az első hamisítványok, és az év közepére már a forgalomban lévő valuta 90 százaléka hamis volt, így a pénz rohamosan veszítet értékéből.

     

    Mindezzel párhuzamosan óriási rádió- és tévékampány indult a cserekörök ellen, a vidéki szervezeteket csalással vádolva. Ez használt, ráadásul a créditost újra be lehetett váltani pezóra, így a rendszeres cserekereskedők száma 250 ezerre esett. A kamatmentes és készpénz nélküli csererendszer ötlete azonban nem merült teljesen feledésbe, 2003 óta új fellendülés tapasztalható, átlátható csoportokkal és pontos szabályokkal, valamint a tagok számára kötelező továbbképzéssel. Ezzel egy időben hamisíthatatlan créditosokat bocsátottak ki, az emberi természet ugyanis változatlan, a kőkorszakban ugyanúgy, mint manapság.

     

    Az eltűnő pénz kísérlete

    Az infláció nagyon gyorsan tönkreteszi a pénz értékét, ezt élték át az emberek az első nagy világgazdasági válság idején. A kis tiroli településen, Wörglben ekkor kezdtek bele a "szabad pénz" kísérletbe. Sok volt a munkanélküli, és sok az elvégzendő munka is, de nem volt pénz a fizetésekre. A település kasszája üres volt, mivel az adóbevételek szinte a nullára csökkentek, a számlák pedig befagytak.

     

     

    Már az ókori egyiptomiak is tudták, hogy a pénzt nem megspórolni
    kell, hanem folyamatos mozgásban tartani

     

    Ekkor munkautalványokat nyomtattak, amelyeket a polgármester pecsétje tett fizetőeszközzé. Léteztek egy-, öt- és tízschillinges utalványok, a helyi önkormányzat alkalmazottait a végén már 75 százalékban ezzel fizették, és ezekkel az utalványokkal a helyi boltokban lehetett vásárolni. Wörglben minden üzlet elfogadta ezeket. Az utalványokkal azután ki lehetett fizetni a helyi adókat is.

     

    Az alkalmi pénz havonta egy százalékot veszített a névértékéből, ennek nem az infláció volt az oka, hanem ez is hozzátartozott a "szabad pénz" vagy más néven "eltűnő pénz" rendszeréhez. Ezzel gondoskodtak arról, hogy az utalványok forgalomban maradjanak. A kísérlet olyan jól bevált, hogy helyi munkahelyteremtő programot is tudtak belőle finanszírozni, és a település anyagi helyzete jelentősen javult. Másfél év után azonban az osztrák állam betiltotta a programot.

     

    Mi mindent lehet cserélni?

    Egy müncheni cserekörben a következő termékeket és szolgáltatásokat kínálják a tagok egymásnak: partik, rendezvények, kisebb varrások, kötött zoknik, bevásárlás, könnyebb házimunka, beszélgetés, biogyapjúfonal, angolés németórák iskolásoknak, masszázs, adótanácsadás, titkárnősködés, lakberendezés, szerelés, háztartásvezetési tanácsadás, kertészkedés, zeneoktatás, ebédeltetés, idegenvezetés, személyfuvarozás, szállítás, szállásadás.

    M. L.
    XV. évfolyam 5. szám

    Címkék: csere, cserekörök

      Aktuális lapszámunk:
      2017. szeptember

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.