Egészséges életmód

Útmutatónk: a tarot - 6. rész: Remete és Szerencsekerék

12 ré­szes sor­oza­tunk kö­zép­pont­já­ban a ta­rot-kár­tya áll. Az el­ső rész­ben rö­vid tör­té­ne­ti át­te­kin­tés után a kár­tya szel­le­mi­sé­gét, mű­kö­dé­sét, s a Nagy Ár­ká­num el­ső lap­ját, a Bo­lon­dot mu­tat­tuk be ol­va­só­ink­nak. Ezt kö­ve­tő­en ha­von­ta a Nagy Ár­ká­num két-két lap­ja ke­rül sor­ra, emel­lett is­mer­tet­jük a leg­fon­to­sabb kár­tya­ve­té­si mód­sze­re­ket is. A ta­rot sok­kal több, mint jós­kár­tya. Nem a jö­vő kon­krét ese­mé­nye­it mu­tat­ja meg, ha­nem a vár­ha­tó ten­den­ci­ák­ra vi­lá­gít rá. A ta­rot se­gít­sé­gé­vel sa­ját tu­dat­ta­la­nunk ad vá­laszt fel­tett kér­dé­se­in­kre. Ami­lyen a kér­dés, olyan a vá­lasz. Tő­lünk függ, mennyi­re ves­szük ko­mo­lyan sa­ját pro­blé­má­in­kat. A dön­tés ter­mé­sze­te­sen min­dig a mi ke­zünk­ben van, a fe­le­lős­sé­get sen­ki sem vál­lal­ja he­lyet­tünk, bölcs ta­ná­csa­dó­ként azon­ban a ta­rot-kár­tya rá­ve­zet­het min­ket a he­lyes út­ra.


 

A Re­me­te: a va­ló­di név

A csend­ben ott rej­tő­zik a böl­cses­ség és az okos­ság le­he­tő­sé­ge, akár az érin­tet­len már­vány­­tömb­ben a szo­bor.

Al­do­us Hux­ley



Az egy­je­gyű szá­mok el­fogy­tá­val be­fe­je­ző­dik a Nap nap­pa­li út­ja. A Re­me­te kár­tya fő­a­lak­ja egy hó­föd­te csú­cson áll, jel­ké­pez­ve, hogy a tu­da­to­so­dás ösvé­nyén az az­na­pi út él­mé­nye­i­nek be­fo­ga­dá­sa a leg­ma­ga­sabb szin­tű tu­dás. A mí­to­szok és a nép­me­sék ezt az idő­sza­kot fél­re­vo­nu­lás­sal és el­mél­ke­dés­sel vagy egy öreg bölcs meg­lá­to­ga­tá­sá­val ábrá­zol­ják. A Hős itt hall­ja meg va­ló­di ne­vét. A va­ló­di név is­me­re­te annyit tesz, hogy a Hős – azaz bár­ki, aki a tu­da­to­so­dás út­já­ra lép – ezen a pon­ton meg­tud­ja, ki is ő va­ló­já­ban. A tu­da­to­so­dás ösvé­nyén a va­ló­di azo­nos­ság kin­csét csak csend­ben és vissza­vo­nult­ság­ban le­het meg­sze­rez­ni. Csak így tud­juk meg­ta­pasz­tal­ni, kik is va­gyunk iga­zá­ból.


Amint a Hős, azaz mi, meg­kap­tuk va­ló­di ne­vün­ket, so­ha töb­bé nem sza­bad azt el­fe­lej­te­nünk vagy meg­ta­gad­nunk. Mi­u­tán fel­fe­dez­tük, hogy va­ló­já­ban kik is va­gyunk, meg­tud­tuk va­ló­di ne­vün­ket, az új ki­hí­vás az ön­ma­gunk­hoz va­ló hű­ség. A kár­tyán a re­me­te ar­cát el­ta­ka­ró csuk­lya azt fe­je­zi ki, aho­gyan a re­me­te a kül­ső ha­tá­sok­tól meg­vé­di ma­gát. A Re­me­té­vel va­ló ta­lál­ko­zás nem a sze­ren­csés ke­ve­sek kü­lön­le­ges ki­vált­sá­ga, ha­nem min­den, csend­be elvo­nu­ló em­be­ri lény számá­ra nyit­va ál­ló aj­tó a tu­da­to­so­dás fe­lé ve­ze­tő úton.
A nyu­ga­ti kul­tú­rá­ban a Re­me­te ki­emel­ke­dő ar­che­tí­pu­sa a bölcs öreg, Her­mész Trisz­me­gisz­­tosz, akit az al­ki­mis­ták, a sza­bad­kő­mű­ve­sek és sok ezo­te­ri­kus cso­port tart ala­pí­tó­já­nak.
A Ri­der-ta­rot azt eme­li ki, hogy le kell zár­nunk ma­gun­kat az ide­gen be­fo­lyá­sok elől, és hogy ne hall­gas­sunk má­so­kra, ami­kor a sa­ját va­ló­sá­gun­kat ke­res­sük, ne­hogy el­té­rít­se­nek a lé­nyeg­től.

 

A Rider-tarot Remete lapja


A Crow­ley-ta­rot azt a ren­dít­he­tet­len­sé­get és bá­tor­sá­got hang­sú­lyoz­za, amely ah­hoz szük­sé­ges, hogy el­jut­has­sunk sa­ját fe­lis­me­ré­se­ink­hez, ame­lyek már va­ló­ban a mi­e­ink, nem pe­dig má­sok is­me­re­te­it szaj­kóz­zuk.

 

Me­di­tá­ci­ós té­ma­ként a Re­me­te ezt kér­de­zi:

Mi­kor hagy­tam utol­já­ra, hogy csend ve­gyen kö­rül, hogy össz­pon­to­sít­sak és ma­gam­ra ta­lál­jak?

 

Szí­vü­gyek­ben a Re­me­te ezt ta­ná­csol­ja:

Akár egye­dül, akár pár­kap­cso­lat­ban él: le­gyen hű­sé­ges. Ne hagy­ja, hogy oly­as­mi­re ve­gyék rá, ami nem il­lik Ön­höz.

 

A jö­vő­be ve­tett kép:

Még egy kis idő­re van szük­sé­ge, míg tisz­tán lát­ja, mit kell ten­nie. Ak­kor majd a meg­fe­le­lő ko­moly­ság­gal cse­lek­szik.

 

Vál­ság­hely­zet­ben a Re­me­te ezt ja­va­sol­ja:

Vo­nul­jon el, míg rá nem jön, mit is akar va­ló­já­ban. Ha el­jön az ide­je, cé­li­rá­nyo­san cse­lek­szik és meg­old­ja a pro­blé­mát.

 

A Corwley-tarot Remete lapja

 

A Re­me­te ja­vas­la­ta ta­nács­ta­lan hely­ze­tek­re:

Ez most az elvo­nu­lás idő­sza­ka. Hall­gas­son és fi­gyel­je, mit üzen Ön­nek a csend.

 

Meg­erő­sí­tés­ként a Re­me­te így bá­to­rít­ja:

Fel­han­go­lom a hang­szert a kon­cert előtt: me­di­tá­ció­val kez­dem a na­po­mat. Hű ma­ra­dok ön­ma­gam­hoz.

 

Ál­ta­lá­nos je­len­té­se kár­tya­ve­tés­nél:

A Re­me­te a vissza­vo­nu­lás és az el­gon­dol­ko­dás idő­sza­kát jel­zi, amely gya­kran az erő­gyűj­tés idő­sza­ka is egy­ben egy új ta­pasz­ta­la­to­kat nyújtó te­rü­let­re lé­pés előtt. A kár­tya ugyan ko­moly­ság­ra és egye­dül­lét­re utal, de sem­mi­képp sem je­lent hu­mor­ta­lan­sá­got, el­ke­se­re­dett­sé­get vagy el­ha­gya­tott­sá­got. Olyan élet­fel­fo­gást jel­ké­pez, amellyel fel­fe­dez­het­jük az iga­zi mély­sé­get, és a se­gít­sé­gé­vel fe­lis­me­ré­sek­hez, tisz­tán­lá­tás­hoz jut­ha­tunk el. Eköz­ben ter­mé­sze­te­sen kap­cso­lat­ban áll­ha­tunk má­sok­kal is, de nem sza­bad szín­lel­nünk. A Re­me­te min­dig hű ma­rad ön­ma­gá­hoz.

 

A Re­me­te drá­ga­kö­ve az ónix és a kris­tály, il­la­ta a bo­ró­ka, a töm­jén és az üröm.

 

 

A Sze­ren­cse­ke­rék: a hí­vás

Éle­tünk fon­tos dön­té­se­i­kor nem csen­dül­nek fel fan­fá­rok. Sor­sunk csend­ben ad ma­gá­ról jelt.

Ag­nes De Mil­le

 

A Hős, meg­tud­ta va­ló­di ne­vét, a nap­pal és éj­sza­ka köz­ti for­du­ló­pon­ton egy jóst ke­res, hogy az egyet­len iga­zán fon­tos kér­dés­re vá­laszt kap­jon: „Mi a fe­la­da­tom?” Csak most, va­ló­di azo­nos­sá­gá­nak fe­lis­me­ré­se után ju­tott el ah­hoz, hogy fel­tegye ezt a kér­dést, és meg is ért­se a vá­laszt.


Egy ke­rék lát­ha­tó a ké­pen, az idő ke­re­ke. Foly­to­nos for­gá­sa miatt ál­lan­dó­an új dol­go­kat hoz, míg egyút­tal más dol­gok elvesz­nek. A ke­rék mel­lett lát­ha­tó két alak ugya­nezt jel­ké­pe­zi. Mind­ket­tő az egyip­to­mi mi­to­ló­giá­ból szár­ma­zik: a sa­kál­fe­jű Anu­bisz, aki a fel­emel­ke­dő, élet­adó ener­giá­kat tes­te­sí­ti meg, és Széth, a kí­gyó, aki a pusz­tí­tó erők szim­bó­lu­ma.
A kár­tya négy sar­ká­ban a négy ke­rub lát­ha­tó, aki a négy evan­gé­lis­tát és a négy őse­le­met – a tü­zet, a föl­det, a le­ve­gőt és a vi­zet – szim­bo­li­zál­ják. Né­gyen együtt a te­rem­tés min­den­re ki­ter­je­dő tel­jes­sé­gét jel­ké­pe­zik.

 

A Rider-tarot Szerencsekerék lapja


A Sze­ren­cse­ke­rék min­da­zon fe­la­da­to­kat szim­bo­li­zál­ja, ame­lye­ket éle­tünk so­rán el kell vé­gez­nünk. Bár­mi­kor je­len­jék is meg, min­dig ar­ra utal, hogy itt az ide­je, hogy fog­lal­koz­zunk az­zal a té­má­val, amellyel kap­cso­lat­ban ki­húz­tuk a kár­tyát.


A Ri­der-ta­rot is­te­ni tör­vény­ként ábrá­zol­ja az élet­fe­la­da­tot, amely ar­ra kény­sze­rí­ti az em­bert, hogy föl­fe­lé emel­ked­jen.


A Crow­ley-ta­rot az idő és az örök­ké­va­ló­ság kö­zöt­ti össze­füg­gést hang­sú­lyoz­za, amely sze­rint a bol­dog­ság an­nak a pil­la­nat­nak az aján­dé­ka, amely­ben fe­lis­mer­jük.

 

Me­di­tá­ci­ós té­ma­ként a Sze­ren­cse­ke­rék ezt kér­de­zi:

A jó óra nem gyor­san, ha­nem pon­to­san jár. Én mi­lyen „pon­to­san” ha­la­dok vég­ig az éle­te­men?

 

Szí­vü­gyek­ben a Sze­ren­cse­ke­rék ezt ta­ná­csol­ja:

Le­het, hogy éle­te nagy sze­rel­mé­ről van szó. Min­de­ne­set­re fon­tos lé­pés előtt áll. Ha he­lyes irány­ba in­dul, a sze­ren­cse az Ön ol­da­lá­ra áll.

 

A jö­vő­be ve­tett kép:

Olyan ta­pasz­ta­lat áll Ön előtt, mely élet­fe­la­da­tá­nak fon­tos ré­szét ké­pe­zi, még ak­kor is, ha pil­la­nat­nyi­lag er­re sem­mi­lyen jel nem utal. Hasz­nál­ja ki az adó­dó le­he­tő­sé­get.

 

Vál­ság­hely­zet­ben a Sze­ren­cse­ke­rék ezt ja­va­sol­ja:

Ve­gye fon­to­ló­ra, hogy min­den­nek el­jön a ma­ga ide­je, és ezért igen fon­tos, hogy a meg­fe­le­lő idő­pont­ban he­lye­sen cse­le­ked­jen. Ne akar­jon min­dent egy­szer­re meg­ol­da­ni, de sem­mit se hagy­jon elin­té­zet­le­nül. Lé­pés­ről lé­pés­re jár­jon az út­ján.

 

A Crowley-tarot Szerencsekerék lapja

 

A Sze­ren­cse­ke­rék ja­vas­la­ta ta­nács­ta­lan hely­ze­tek­re:

Gon­dol­kod­jon el azon, hogy mit akar Ön­től az élet, és mi­nek ér­ke­zett el az ide­je. Ta­nul­má­nyoz­za a ho­rosz­kóp­ját, kér­jen ta­ná­csot a Ji Csing­től vagy ves­sen ta­rot-kár­tyát.

 

Meg­erő­sí­tés­ként a Sze­ren­cse­ke­rék így bá­to­rít­ja:

Min­dent a ma­ga ide­jé­ben te­szek. Ha­gyom, hogy a sor­som ve­zé­rel­jen.

 

Ál­ta­lá­nos je­len­té­se kár­tya­ve­tés­nél:

A Sze­ren­cse­ke­rék az idő ke­re­két jel­ké­pe­zi, amely a meg­fe­le­lő pil­la­nat­ban ve­zet el hoz­zánk min­dent, amit meg kell va­ló­sí­ta­nunk az élet­ben, és ké­sőbb vissza­ve­szi. Ez az erő min­dig vissza­ve­zet min­ket a sors ál­tal ki­sza­bott út­ra. A fe­la­da­tok ki­ke­rül­he­tet­le­nek ugyan, de egyút­tal ezek azok a mo­zaik­kö­vek, ame­lyek­ből össze­áll élet­mű­vünk ké­pe.

 

A Sze­ren­cse­ke­rék drá­ga­kö­ve a ket­tős gú­la ala­kú flu­o­rit és a kvar­cü­veg, il­la­ta a ré­gi egyip­to­mi­ak töm­jén­je, a kü­fi.

Kajtár Krisztina, Schneider Gábor
X. évfolyam 7. szám

Címkék: kártyavetés, tarot

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.