Egészséges életmód

Van egy álmom...

Természetgyógyászat és orvostudomány


 

Száz or­vos­ból 99 – jó, le­gyen csak 90! – hal­la­ni sem akar ró­luk. Egye­sek sar­la­tán­nak tart­ják őket, má­sok – két­ség­te­le­nül egy­re töb­ben – es­küsz­nek rá­juk és az ál­ta­luk al­kal­ma­zott sze­líd gyógy­mó­do­kra. Nem ne­héz ki­ta­lál­ni: a ter­mé­szet­gyó­gyá­szok­ról van szó.

 

Re­flek­tor­fény­be ke­rült az utób­bi idő­ben a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat, pon­to­sab­ban a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat és az or­vos­tu­do­mány vi­szo­nya. Be­je­len­tet­ték, hogy fo­ko­zott ok­ta­tá­si és vizs­ga­kö­ve­tel­mé­nye­ket ír­nak elő, szi­go­rít­ják az el­le­nőr­zést, és min­dezt a Já­nos Kór­ház­ban újon­nan lét­re­ho­zan­dó mód­szer­ta­ni köz­pont fog­ja össze­han­gol­ni. (Lásd ma­ga­zi­nunk már­ciu­si számá­ban dr. Hegyi Gab­ri­el­la cik­két Quo va­dis, ter­mé­szet­gyó­gyá­szat? cím­mel.)

 

Ör­ven­de­tes, hogy vég­re tör­té­nik va­la­mi a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat szé­le­sebb kö­rű hi­va­ta­los el­fo­gad­ta­tá­sa és az egész­ség­ügy rend­sze­ré­be va­ló be­il­lesz­té­se cél­já­ból. Ugya­nak­kor ha­tá­ro­zott hi­á­nyér­ze­te van az em­ber­nek, ha vég­ig­gon­dol­ja, mi­ről is szól ez a vi­ta, mi­ről nem, és mi­ről szól­hat­na va­ló­já­ban.

 

Az egész­ség­ügy ber­ke­i­ben jár­tas sza­kúj­ság­író is­me­rő­söm­mel be­szél­get­tem a mi­nap. Elej­tett meg­jegy­zé­se sze­rint a vi­ta hát­te­ré­ben az hú­zó­dik meg, hogy „az or­vo­sok sze­rint ren­ge­teg pénz van a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat­ban”. Hoz­zá­tet­te: olaj volt a tűz­re a ha­la­penz.hu in­ter­ne­tes ol­dal kö­rü­li bot­rány, a há­la­pénz ügyé­nek elő­tér­be ke­rü­lé­se, emiatt is fel­kor­bá­cso­lód­tak az in­du­la­tok.

 

Va­ló­szí­nű­leg nem a le­ve­gő­be be­szélt. Meg­ér­tem per­sze, ha az érin­tett or­vo­sok sért­ve ér­zik ma­gu­kat, ami­ért a zse­bük­ben ko­to­rász­nak. Ez azon­ban nem jo­go­sít­ja fel őket ar­ra, hogy ők kezdjék el ki­for­gat­ni a – vélt vagy va­lós – kon­ku­ren­cia zse­bét.

 

Ha be­le­gon­do­lunk, nem is ta­lál­ná­nak ben­ne so­kat. Hi­szen míg egy or­vos­nak több­nyi­re ál­lá­sa van – bár ál­ta­lá­ban saj­ná­la­to­san és szé­gyen­le­te­sen rosszul fi­ze­tett –, mun­ka­he­lye fe­de­zi a já­ru­lé­ko­kat, és – né­hány sza­kág ki­vé­te­lé­vel – a be­te­gek há­lá­já­ra is biz­ton szá­mít­hat, ad­dig egy ter­mé­szet­gyó­gyás­szal (akár or­vos, akár nem) alap­ve­tő­en más a hely­zet. Nem ta­ga­dom, akad né­hány tu­cat ter­mé­szet­gyó­gyász, il­let­ve ön­ma­gát an­nak ne­ve­ző sze­mély, aki­nek van mit a tej­be ap­rí­ta­nia. Ha pél­dá­ul va­la­ki a mel­lét sze­ret­né – me­sé­be il­lő mó­don – bio­e­ner­giá­val meg­na­gyob­bít­tat­ni, örül­het, ha még az idei év­re elő­jegy­zik ke­ze­lés­re. (Igaz, a plasz­ti­kai se­bé­szek sem tar­toz­nak ép­pen az ol­csó­já­no­sok kö­zé...)

 

De ko­moly­ra for­dít­va a szót, is­mét­lem: „me­nő”, úgy­ne­ve­zett sztár ter­mé­szet­gyó­gyász­ból leg­fel­jebb né­hány tu­cat van, mi­köz­ben a túl­nyo­mó több­ség leg­fel­jebb ál­mo­doz­hat ar­ról, hogy meg tud él­ni a szak­má­já­ból. Elő­ször is: a ter­mé­szet­gyó­gyász­nak – fő­leg, ha nem or­vos – ál­ta­lá­ban nincs alap­fi­ze­té­se, egyé­ni vagy tár­sas vál­lal­ko­zó­ként dol­go­zik, fi­ze­ti a ren­de­lő­je bér­le­ti dí­ját, a szak­mai fe­le­lős­ség­biz­to­sí­tást – e nél­kül mű­kö­dé­si en­ge­délyt sem kap­hat az ÁNTSZ-től –, a kü­lön­bö­ző já­ru­lé­ko­kat és az adó­ját. Há­la­pénz­ről a ter­mé­szet­gyó­gyá­szok ese­té­ben szó sem le­het, hi­szen csak annyit vi­het­nek ha­za, amennyi­ért el tud­ják ad­ni a szol­gál­ta­tá­sai­kat. És több­sé­gük­nek – meg­él­he­té­si kény­szer­ből – más mun­kát is kell vál­lal­nia. Tes­sék mon­da­ni, hol van itt az óriá­si pénz? Ha­csak nem a ter­mé­szet­gyó­gyá­szok ok­ta­tá­sá­ban, kép­zé­sé­ben. Ér­de­mes len­ne egyéb­ként azt is össze­szá­mol­ni, mi­be ke­rül, amíg va­la­ki „me­zei” ter­mé­szet­gyó­gyász­ként el­kezdhe­ti a te­vé­keny­sé­gét. A két mo­dul­vizs­gá­hoz elő­írt, egyéb­ként me­re­de­ken drá­gu­ló tan­fo­lya­mok ára, az egyes sza­ká­gak ok­ta­tá­si költ­sé­gei, a vizs­ga­dí­jak, a ren­de­lő meg­nyi­tá­sá­val kap­cso­la­tos ki­adá­sok több szá­ze­zer fo­rin­tot tesz­nek ki, ennyi mí­nuszt mu­tat te­hát a nyi­tó­mér­leg...

 

De hagy­juk a pénzt, hi­szen a gyó­gyí­tás­ra fe­les­kü­dött or­vo­sok és ter­mé­szet­gyó­gyá­szok egy­aránt se­gí­tő hi­va­tás­ra ad­ták a fe­jü­ket, és ha ezt ko­mo­lyan ve­szik, ak­kor köz­tük nem ef­faj­ta vi­tá­ra len­ne szük­ség el­ső­sor­ban, ha­nem pár­be­széd­re. Igaz, más­képp se­gít az or­vos, más­képp a ter­mé­szet­gyó­gyász, de ez ön­ma­gá­ban nem le­het baj. Né­ze­tem sze­rint nem is a mód­szer a lé­nyeg; csa­kis az ered­mény­nek kell mi­nő­sí­te­nie a ter­ápi­át.

 

Vagy té­ved­nék? Le­gu­tóbb négy or­vo­si szak­mai kol­lé­gi­um ve­ze­tői – köz­tük bel­gyó­gyá­szok, kar­dio­ló­gu­sok és on­ko­ló­gu­sok – kö­zös be­ad­vány­ban kér­ték az il­le­té­ke­sek in­téz­ke­dé­sét, ami­ért „ki­ke­rül­nek a be­te­gek a ha­gyo­má­nyos egész­ség­ügyi el­lá­tás kö­ré­ből, és csak ké­sőn, eset­leg gyó­gyít­ha­tat­lan ál­la­pot­ban ke­rül­nek oda vissza”. Or­vo­sok­tól ne­megy­szer hal­la­ni azt is, hogy a ter­mé­szet­gyó­gyá­szok gya­kran „nem ade­kvát ter­ápi­át” al­kal­maz­nak, ami kárt okoz­hat a be­teg­nek.

 

Tes­sék mon­da­ni, va­ló­já­ban mi az ade­kvát ter­ápia, va­gyis a meg­fe­le­lő gyógy­mód? Fel­tét­le­nül és csa­kis az, ami egy­be­esik a tan­köny­vek aján­lá­sai­val és a ke­ze­lé­si pro­to­koll elő­í­rá­sai­val? Vagy eset­leg szem­pont le­het még, hogy mi­től ér­zi job­ban ma­gát a be­teg, hogy kö­ze­lebb jut-e a gyó­gyu­lás­hoz? Eszem­be jut a rá­dió­ban a mi­nap hal­lott be­szél­ge­tés egy nyug­dí­jas bel­gyó­gyász or­vos­pro­fesszor­ral, aki el­mond­ta, hogy egye­te­mi hall­ga­tó ko­rá­ban az ok­ta­tói és a tan­köny­vek egy­aránt azt aján­lot­ták, a máj­be­te­gek ke­rül­jék a fe­hér­je­dús táp­lál­ko­zást. Mi­re azon­ban a pro­fesszor úr nyug­díj­ba ment, már ép­pen az el­len­ke­ző­je szá­mí­tott el­fo­ga­dott hi­va­ta­los né­zet­nek: a máj mű­kö­dé­sé­nek ja­ví­tá­sá­hoz ép­pen­ség­gel sok fe­hér­je be­vi­te­lé­re van szük­ség...

 

Ez per­sze csak egyet­len pél­da, de min­den­kép­pen al­kal­mas, hogy rá­vi­lá­gít­son: min­den vál­to­zik, így az or­vos­tu­do­mány ál­lás­pont­ja is fo­lya­ma­to­san mó­do­sul a gyó­gyí­tás­ról. És egy­ál­ta­lán nem baj, ha egy or­vos nyi­tott olyan, eset­leg több ezer éves, sze­líd gyó­gyí­tó mód­sze­rek al­kal­ma­zá­sá­ra is, ame­lyek­nek a ha­tá­sát meg­ma­gya­ráz­ni, tu­do­má­nyos bi­zo­nyí­ték­ok­kal alá­tá­masz­ta­ni eset­leg nem le­het, bár két­ség­te­len, hogy mű­köd­nek. De nem ez a leg­fon­to­sabb? Az a he­lyes ter­ápia, amely a be­teg em­ber sze­mét, fü­lét, gyom­rát, szí­vét vagy ideg­rend­sze­rét ön­ma­gá­ban ve­szi cél­ba, vagy van lét­jo­go­sult­sá­ga an­nak a meg­kö­ze­lí­tés­nek is, amely ho­lisz­ti­kus szem­lé­let­tel, egy­ség­ben pró­bál­ja néz­ni – nem, nem a be­teg­sé­get, ha­nem – ma­gát a be­teg em­bert, an­nak tel­jes sze­mé­lyi­sé­gét? Amely a tes­tet és a lel­ket el­sza­kít­ha­tat­lan egy­ség­nek te­kin­ti, és fő cél­ja nem a tü­ne­tek hát­tér­be szo­rí­tá­sa vagy el­nyo­má­sa, ha­nem az, hogy az egész em­ber­ben ál­lít­sa hely­re a meg­bom­lott har­mó­ni­át.

 

Az ősi Kí­ná­ban a csá­szár csak ad­dig tar­tot­ta meg a há­zior­vo­sát, amíg be­teg nem lett. Ha meg­be­te­ge­dett, azon­nal el­csap­ta a dok­tort, hi­szen nyil­ván­va­lóvá vált, hogy az nem jól vé­gez­te a dol­gát. Hol va­gyunk ma et­től a szem­lé­let­től? Mi­ért nem le­het in­kább a meg­elő­zés­re, az egész­ség meg­őr­zé­sé­re össz­pon­to­sí­ta­ni az erő­ket? Mi­ért nem a taj-kár­tyá­ju­kat ná­la lea­dó és egész­sé­ge­sen ma­ra­dó em­be­rek után ál­la­pít­ják meg az or­vos ja­va­dal­ma­zá­sát? Ma­nap­ság mi­ért az az el­ső dol­ga szin­te min­de­gyik or­vos­nak, hogy gyógy­szert ír­jon fel a be­teg­nek?

 

Fél­re­ér­tés ne es­sék, nem az or­vo­sok és a gyógy­sze­rek el­len lá­zí­tok, csu­pán azt hi­á­nyo­lom, hogy a be­teg em­ber rit­kán kap élet­mód­be­li, táp­lál­ko­zá­si ta­ná­cso­kat, és egy-egy vi­zit so­rán alig vagy egy­ál­ta­lán nem esik szó a he­lyes lég­zés és a moz­gás, a stresszol­dás, a rend­sze­res la­zí­tás fon­tos­sá­gá­ról. Pe­dig ezek nél­kül nem le­het­sé­ges iga­zi, tar­tós gyó­gyu­lás.

 

Meg­győ­ződé­sem,, hogy az or­vo­sok és a ter­mé­szet­gyó­gyá­szok több­sé­ge a leg­jobb tu­dá­sa sze­rint, ma­xi­má­lis jó szán­dék­kal te­szi a dol­gát, pró­bál se­gí­te­ni a be­te­gen. Más-más a kép­zett­sé­gük, a szem­lé­let­mód­juk, az esz­köz­tá­ruk – de se­gí­tő­kész­sé­gük vi­tat­ha­tat­lan. Ezért va­ló­já­ban nem is tá­mad­hat­na kö­zöt­tük el­lent­mon­dás és vi­ta, presz­tízs­fél­tés­ről nem is szól­va. In­kább pár­be­széd­re len­ne szük­ség, amely­nek az a cél­ja, hogy az em­be­rek a le­he­tő leg­jobb el­lá­tást kap­ják. Le­he­tő­leg az or­vo­sok és a ter­mé­szet­gyó­gyá­szok együtt­mű­kö­dé­sé­vel, együt­tes mun­ká­já­val.

 

„I ha­ve a dre­am...” – Mar­tin Lut­her King, a majd fél év­szá­za­da te­vé­keny­ke­dett ame­ri­kai pol­gár­jo­gi har­cos sza­vai an­nak ide­jén be­jár­ták az egész vi­lá­got. „Van egy ál­mom...” King a fe­hé­rek és a fe­ke­ték egyen­jo­gú­sá­gá­ról ál­mo­dott. Ter­mé­szet­gyó­gyász­ként ne­kem is van egy ál­mom. Egy­szer majd el­jön az idő, ami­kor or­vo­sok és ter­mé­szet­gyó­gyá­szok váll­vet­ve, együtt dol­goz­nak a be­te­ge­kért, il­let­ve az egész­ség meg­őr­zé­sé­ért, akár ugya­na­zon a ren­de­lőn be­lül, egy­szer­re fo­gad­va a se­gít­ség­re szo­ru­ló­kat. Ami­kor – a né­me­tor­szá­gi hely­zet­hez ha­son­ló­an – tár­sa­dal­mi­lag el­fo­gad­ják és nem cso­da­bo­ga­rak­nak tart­ják ná­lunk is az al­ter­na­tív ter­ápi­ák­kal fog­lal­ko­zó gyó­gyí­tó­kat. Ta­lán el­jön az idő, ami­kor a be­teg az or­vos­nak és a ter­mé­szet­gyó­gyász­nak egy­aránt le­ad­hat­ja a tb-kár­tyá­ját. Hi­szen az egész­ség­biz­to­sí­tó­nak ele­mi ér­de­ke (vagy an­nak kel­le­ne len­nie), hogy a be­teg em­ber tes­ti-lel­ki egész­sé­ge mi­előbb hely­re­áll­jon, bár­mi­lyen gyógy­mód­dal ke­ze­lik is.

 

Meg­va­ló­sul-e min­deb­ből va­la­mi va­la­ha?

Kürti Gábor
X. évfolyam 6. szám

Címkék: Kürti Gábor, természetgyógyászat

Aktuális lapszámunk:
2018. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.