Eseménynaptár

Mesterségek Ünnepe Budapest 2020

Időpont: 2020. 08. 20 — 2020. 08. 23

Helyszín: Budapest

2020. augusztus 20-23. között rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál az év várva várt családi rendezvénye.

 

A Mesterségek Ünnepét, a népművészek hagyományos találkozóját immáron harmincnegyedik alkalommal rendezik meg. A Budai Vár történelmi környezetében négy napon keresztül kézműves mesterek műhelyeikben mutatják be a tradicionális népi mesterségek fortélyait, mi több, a közönséget is bevonják az alkotásba. A mesterségbemutatók mellett a kézművesek kirakodóvásáron kínálják portékáikat. A színpadokon hagyományőrző magyar és külföldi táncosok és zenekarok lépnek fel és lesz viseletbemutató is.

 

Egész nap vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig koncert és táncház szórakoztatja a közönséget.


Kapcsolódó képek


Aktuális lapszámunk:
2020. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.