Fitoterápia

A vadgesztenye hatásai az alsó végtag vénás kórfolyamataiban


A vadgesztenye (Aesculus hippocastanum L.) két növénycsaládba is sorolható:
Hippocastanaceae, mások szerint a szappanfafélék családjába (Sapindaceae). A fajnak is két neve van.Nevezik a címben szereplő és ismertebb vadgesztenyének, de szépen hangzik úgy is, mint bokrétafa, mert teljes virágzáskor az idősebb fák óriási csokor virágra emlékeztetnek.
Neve és magja bizonyos mértékig hasonlít a szelídgesztenyére (Castanea sativa Mill., Fagaceae), tehát a bükkfafélék egyik képviselőjéhez.

 

Az elsőnek említett fa a Balkán-félszigettől kezdve a távoli Himalája térségéig terjed. Ritkán ugyan, de egy-egy kisebb vadgesztenyefa vagy cserje nálunk is felbukkan, valóban „vadul”.

 

Vadgesztenye (Aesculus hippocastanum)

 

Utak, sétányok, nagyobb kertek, parkok ültetett fái közé tartozik, noha a vadgesztenye név azt sugallja, hogy emberi beavatkozás nélkül terem. Ennek az elsőként említett fának van gyógyászati jelentősége.

 

Ujjasan összetett levelei 5-7 levélkéből tevődnek össze, a két szélső kisebb (rövidebb), mint a belsők. A levélkék csúcsuk felé szélesednek. Az ágak végén a bimbók feltűnően nagyok, felületük barna és ragacsos. Belőlük fejlődnek ki a felálló arasznyi magas bugavirágzatok. Az egyes virágok fehérek, sárga és piros foltokkal. Termése körülbelül 5 cm átmérőjű, kerek, világoszöld, tüskés tok, amelyben egyetlenegy, máskor 2 vagy 3 mag fejlődik. A mag éretten fényesen sötétbarna, tárolás során elveszíti színét, illetőleg fényét. Világosabb, feltűnően nagy köldök különbözteti meg – egyebek mellett – a kicsúcsosodó szelídgesztenye magjától. A toktermés éretten a vadgesztenyefán felreped és kihullatja magját (vagy magjait), de egészében is lehullhat a fáról, és csak utána nyílik fel. A mag nem fogyasztható. Ínséges időben összezúzták, megdarálták és lovakat etettek vele. Tudományos nevében („hippocastanum”) is erre utal a „hippo”.

 

A szelídgesztenye ezzel szemben nálunk csoportosan, kisebb erdőket is alkothat, magja fogyasztható (sült gesztenye), főzve ízletes cukrászati termék (maghéját lehámozzák).

 

 

Hatóanyagok és hatása

A vadgesztenye szárított magja 2-5 százalék triterpénszaponint tartalmaz, változó arányban. Ez a mag fő hatóanyaga, és mint nevéből következik, vízzel rázva habzik, mint a szappan. A szaponintartalmat eszcin gyűjtőnéven jelölik. Valamennyi szaponin amirinszármazék. Második fontos hatóanyaga szintén elegyként, flavonoidként szerepel, kvercetin és származékainak elegye, gyógyhatása szempontjából nincs lényeges különbség az egyes flavonoidok és egységes szerkezetű származékai között, pontosabban a hasonló molekulák között.

 

Az említett elegyek és a harmadik hatóanyag esetében más a helyzet. A procianidinről van szó, lehet monomer, ligomer és polimer, vagyis egyetlen molekula, több molekula és sok molekula, de e három csoport hatása különbözik egymástól. Kizárólag a maghéjban találhatók. Az egyes gyógykészítmények abban különböznek egymástól, hogy a teljes magból készülnek, vagy csak a héját használják fel.

 

A vadgesztenye magjának 50 százaléka keményítő, ezért lényegesen befolyásolja a készítmény értékét, ha csak a maghéjat tartalmazza vagy az egész magot. Kísérletes gyógyszertani vizsgálatok igazolják a megfelelő hatóanyagok értékét: folyadékgyülem (ödéma) képződésének gátlását, a vér visszaáramlásának megelőzését a vénákban, a vénák rugalmasságának megőrzését.

 

A készítmények enyhítik az alsó végtagok fájdalmait, az éjszakai lábikragörcs gyakoriságát, az említett ödémák képződését (például a bokaödémák képződését), főleg, ha ismerjük a kiváltó okot.  Az adagolás irányvonalai. Szájon át (per os) 1 mg eszcin testsúlykilogrammonként (az össz. napi adag 100 mg). Vénásan adagolva (parenterálisan) 5 mg eszcin (i. v.), 1-2-szer naponta; az adag ne haladja meg a napi 20 mg-ot. A szeszes kivonat vagy azt tartalmazó kenőcs, gél külsőleg eredményesen használhatók.

 

Ellenjavallt a kezelés társítása véralvadást gátló szerekkel együtt. A felületi vénagyulladás (thrombophlebitis) kezelésében is javallható, kezelésre és utókezelés céljából. Használják továbbá a nyirokkeringést előmozdító szerként, de ne befolyásolja a vér sűrűségét (haemorheológiai tulajdonságokat).

 

Közép-Európában 1576 óta ismerik a vadgesztenyét. Az első példányt a Bécsi Botanikus Kertben termesztették. Megismertetése Charles de Lécluse (Carolus Clusius) nevéhez fűződik, akinek értékes magyarországi kutatásait napjainkig említik.

Prof. dr. Rácz-Kotilla Erzsébet
XVII. évfolyam 11. szám

Címkék: fitoterápia, vadgesztenye, vénák

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.