Fitoterápia

Hasmenéses állapotok kezelése 3. rész


Az előző részekben ismertetett libapimpó (Potentilla anserina) és a lórom (Rumex fajok) alkalmas gyógynövények a hirtelen fellépő, váratlan hasmenéses állapot kezelésére. Jó szolgálatot tesznek addig is, amíg igénybe vehető az orvosi ellátás. Gyakran erre már nincs is szükség, mert a kórtünet addigra megszűnt a pimpó és/vagy a lórom hatására. Ennek ellenére indokolt lehet egy mikrobiológiai laboratóriumi vizsgálat az esetleges baktérium- vagy vírushordozók kiszűrésére, illetve a nem fertőzéses hasmenés okának kiderítésére.

 

A beteget azzal engedjük útjára, hogy amennyiben ismételten fellépne hasmenés vagy addig nem észlelt egyéb panasz (például ízületi fájdalmak), jelezzék orvosuknak.

 

A fekete áfonyára elsősorban idült (krónikus) kórfolyamatokban van szükségünk. Használható ugyan heveny (akut) hasmenéses állapotokban is, de biztosabb, gyorsabban hat a libapimpó és/vagy a lórom. A fekete áfonyára is vonatkozik az a megállapítás, hogy amennyiben a kórtünet nem szűnik meg három-négy napon belül, ajánlott orvoshoz fordulni.

 

Fekete áfonya

Az áfonya nemzetségben - kevés kivételtől eltekintve - a termés vagy fekete - tulajdonképpen sötétkék –, vagy piros. Nem csak a bogyók színére vonatkozik a különbség, hanem jórészt a molekuláris szerkezetekre (hatóanyagokra) és ennek következtében az eltérő gyógyászati alkalmazásra is.

 

A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) a hangafélék családjába (Ericaceae) tartozik, akárcsak a vörös áfonya, a medveszőlő és a tőzegáfonya.

 

Arasznyi magas cserje, de elérheti az 50 cm-t is. Levelei vékonyak (különbség a vörös áfonyával, a medveszőlővel szemben). A levéllemez tojásdad, éle finoman fűrészelt. Lombhullató, télen is felismerhető áttelelő, szögletes, zöld szárairól. A virágok öblös köcsög alakúak, bókolók, zöldes rózsaszínűek. A sötétkék bogyók felülete kissé hamvas. Gömbölyűek, de csúcsuk bemélyedt, lapos. Átmérőjük általában 5-6 milliméter, elérheti az 1 centimétert.

 

Az északi félteke mérsékelt területeinek mészkerülő növénye. Félárnyékos, napos helyeken terem főleg fenyőerdőkben, hegyvidéken vagy az erdőhatár szélének közelében. Európában a Kárpátokban, a Hargitán, a Bihari-havasokban, Ausztriától Franciaországig, Észak-Olaszországtól a skandináv országokig. Nálunk szórványosan megtalálható ugyan, de kíméletet érdemel.

 

Fekete áfonya

 

Tömeges előfordulási helyein sajátos "fésűkkel" gyűjtik. A fésű fogai közötti távolság kisebb a bogyók átmérőjénél, de a gyűjtés során szár- és levéltöredékek is bekerülhetnek a gyűjtődobozokba. Idegen anyagok nélküli bogyókat úgy nyernek, hogy egy deszkát ferdén állítanak fel, a rajta levő szövedéket megnedvesítik, és fentről rátöltik a begyűjtött áfonyát, amelynek bogyói legurulnak egy nagyobb edénybe, az ág- vagy levéltöredékek viszont a nedves felülethez tapadnak. Ezt a módszert használják a Székelyföldön az áfonya- (kukojza-) bogyók tisztítására.

 

A fekete áfonya fogyasztható frissen, eltartható kíméletes aszalással megszárított állapotban, lekvárként, dzsemként cukorral tartósítva. Utóbbiakat gyógyászati célra hozzáadott cukor nélkül készítik el, és nem tartalmazhatnak különböző adalékanyagokat, például "természetazonosnak" nevezett szintetikus ízanyagokat, "aromának" nevezett különböző mesterséges vegyi anyagokat.

 

A fekete áfonya gyakorlatilag nem termeszthető, ezért élelmiszer-ipari termékek esetében gyakran helyettesítik fürtös áfonyával (Vaccinium corymbosum). Az ültetvényekből származó áfonya 2 méter magasra nő, a bogyók hozama lényegesen nagyobb, a hatóanyag-tartalom viszont kisebb.

 

A fontosabb hatóanyagok molekuláinak alapszerkezete hasonló. Katechinszármazékok. Ezen a csoporton belül a kék antocianinek kismértékben különböznek egymástól. Közös szerkezeti tulajdonságuk, hogy glikozidok, ezért jól oldódnak vízben, illetőleg etilalkoholban. Az áfonya bogyójának fő antocianinja a delfinidin-glikozid.

 

Összekapcsolódhat két katechinvázas molekula, amely színtelen a növényben, de savas közegben hevítve megpirosodik. Ennek a "színtelen színanyag" csoportnak a neve: procianin vagy piknogenol. Amennyiben az említett 2, máskor 3, ritkábban 4 katechin kapcsolódik egymáshoz, a hatóanyagot oligomer- procianinnak (OPC) nevezzük. Az ennél nagyobb számban létrejövő katechinegységek nehezebben oldódnak vízben, és színtelen katechin-cseranyagokként ismertek. A nyers bőrök cserzésére használták, a gyógyászatban több hatásukat értékesítik. Összehúzó (adstringens) tulajdonságuk miatt kicsapják az oldatban levő fehérjéket, csökkentik a nyálkahártyák és az alattuk levő szövetek gyulladását, ami kedvező a bélhurut gyógykezelésében.

 

Enyhe összehúzó, fanyar jelleggel rendelkeznek a fekete áfonya levelei. Nem tartalmaznak arbutint (a medveszőlő- és a vörösáfonya-levelek fő hatóanyagát), de hasmenésre hajlamos személyek teakeverékében szerepelnek málna-, szeder-, földieperlevelek mellett.

 

A szárított (asztalt) fekete áfonya hasmenést gátló adagja 14-15 évnél idősebb gyermekeknél és felnőtteknél háromszor naponta egy csapott evőkanálnyi bogyó. A gyermekgyógyászatban egy mokkás- vagy kávéskanálnyi bogyót tehetünk krémekbe, gyermektápszerekbe. Az adag a széklet állományának és az ürítés gyakoriságának függvényében csökkenthető vagy növelhető, de - ismételjük - három-négy napi sikertelen alkalmazás után tanácsos gyermekgyógyászhoz fordulni.

 

A fekete áfonya bogyótermésének szemészeti jelentőségét külön fejezetben ismertetjük.

Dr. Rácz-Kotilla Erzsébet
XV. évfolyam 10. szám

Címkék: fekete áfonya, fitoterápia, hasmenés

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.