Fitoterápia

Népi növényismeret (etnobotanika) 4. rész

 


Az etnobotanikai adatok gyűjtése

A néprajzi vagy egyéb szempont alapján kiválasztott területen a helyi hatóságoknál bemutatkozunk. Közöljük a néhány napos vagy hetes ott-tartózkodásunk célját. Általában kijelölnek egy személyt, aki elkísér útjainkon.

 

A helyi és pillanatnyi helyzettől függően fordulhatunk a körzeti orvoshoz, tanítóhoz, paphoz. A helybeliek által ismert személy miatt közvetlenebb a kapcsolat, bizalmasabb a légkör. Szakmai szempontból természetesen a körzeti orvos jelenléte segíthet a legjobban a vidék gyógyászati felhasználásában. Hátrányt jelenthet viszont, hogy az adatközlők tartózkodóbbak olyan esetben, ha nem (csak) az orvosuk által felírt gyógymódokat alkalmazzák.

 

Hiteles adatgyűjtés eredményesebben végezhető, ha nem egy már ismert forrásból származnak. A terepen módunk van arra, hogy a helyszínen gyűjtött növényről a felhasználásig élethű kép alakuljon ki. Az adatközlők beszámolnak az általuk tapasztalt gyógyászati eredményekről. Esetleg rendelkezésre áll régi gyűjtésük eredménye a helyi névtől az elért tapasztalatokig.

 

A felmérésen részt vevő egyetemi hallgatók részére hasznos, ha a helyszínen tisztázzuk a latin, a magyar tudományos név eredetét, és egybevetjük a néprajzi szempontból  többékevésbé egységes területen használt helyi elnevezésekkel („lecsúszott a vesepecsenyéje", „abroncs szorítja a fejemet, vegyék le" és így tovább).

 

Az általunk használt módszer lényege: mi magunk összeszedjük a körülírt területen található növényeket, szép csokor alakul ki, amelyből kihúzunk egyet-egyet és megkérdezzük nevét, felhasználását. A közismert, tankönyvben szereplő növények adatait nem érdemes  feljegyezni. A terepmunkát folytatjuk ugyanannak a helyiségnek más részén, esetenként a környező falvakban. Ügyelni kell arra, hogy például a tanító származhat más vidékről, és akkor előfordulhat, hogy a nevek onnan valóak.

 

 

Vadgörögdinnye, varjúmák (Hibiscus trionum)

 

Ugyanarra a néprajzilag többé-kevésbé azonos területre visszatérünk több évvel, esetleg évtizeddel később. Ha vannak változások, azok rendszerint demográfiai folyamatok eredményei. Ezáltal tudjuk megállapítani, hogy mennyire folyamatosak a népgyógyászati ismeretek. Húsz év múlva tértünk vissza Székelyvarságra. Érdekes volt tapasztalni, milyen nagymértékben rögződtek a népgyógyászati ismeretek. Ezt tükrözi előző közleményünk táblázata.

 

Minden eltérést érdemes külön-külön elemezni. Egy bukovinai orvosnő például megkérdezte, mi az „ír", mert román anyanyelvű betegei a Székelyföldön is állandóan kérik, írja fel ezt a gyógyító növényt. Előző lakhelyén  „mindenki" azt használta. Semmilyen szótárban nem találta meg.

 

Egy észak-moldovai tanár (1963-ban gyűjtöttünk együtt etnobotanikai adatokat) felhívta a figyelmünket, hogy az egymáshoz hasonlító napvirágfajokat (főleg a Helianthemum nummularia nevűt), amelyeket a fitoterápiában nem tartanak nyilván, köhögéses betegek használják. Növénykémiai vizsgálataink során olyan anyagot találtunk benne, amely kísérleti körülmények között valóban kivédi a köhögést, mint ingerhatást távol tartó, mellékhatások nélkül.

 

A gyógynövények gyűjtésének kiemelkedő egyénisége volt Gidófalvy István. 1889-ben született, önéletrajzát 94 éves korában írta. Dobokán volt földbirtokos. Tevékenységét mezőgazdasági mérnökként kezdte, majd a Kolozsvári Mezőgazdasági Akadémián Páter Béla munkatársa volt. Páter professzor létesítette a világ (!) első gyógynövénykutató intézetét 1904-ben. Hasonló intézetek azelőtt is léteztek, de itt kizárólag gyógynövényeket termesztettek, nemesítettek, összetételüket vizsgálták. Később Dobokán gazdálkodott. Kitelepítése után ő maga gyűjtötte a gyógynövényeket és több piacon árulta. Kiváló szakemberként felfigyelt olyan növényekre, amelyeket addig nem használtak a gyógyászatban. Ezek közé tartozott a fillérfű (Lysimachia nummularia), amelynek baktérium- és vírusgátló hatását munkaegyüttes állapította meg.

 

Sok egyéb példa közé tartozik a „vadgörögdinnye". Gidófalvy István ezúttal is hozzánk fordult, próbáljuk kideríteni, miről van szó, vizsgáljuk meg hatását. A kérdéses növény a varjúmák (Hibiscus trionum), amelynek levelei valamelyest emlékeztetnek a görögdinnyéhez. Kapásnövények között gyomként terjed, ezért érdekelte az egyik gazdálkodót.

 

A vadgörögdinnye azóta Romániában gyógyteaként engedélyezett, étkezési teakeverékekben is szerepel. Vesebetegek, főleg húgykőtermelő betegek rendszeresen fogyasztják. Az etnobotanika végső célja tehát a népi megfigyelés után következő kutatások alapján új, addig nem használt gyógynövények bevezetése a fitoterápiába.

Prof. dr. Rácz- Kotilla Erzsébet
XVII. évfolyam 2. szám

Címkék: etnobotanika, fitoterápia

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.