Fitoterápia

Szinergia a homeopátia és a fitoterápia között

A növényi őstinktúrák alkalmazásának alapelvei

    A homeopátiában általában erősen hígított és potenciált anyagokat alkalmaznak, a modern gyógynövényes gyógyászatban ugyanakkor koncentrált növényi hatóanyagokkal végzik a terápiát. Azonban e két irányzatnak vagy egy közös találkozási pontja: az őstinktúra. Ez alkoholos növényi kivonat, amely egy lábbal a fitoterápia, a másikkal a homeopátia talaján áll. Az őstinktúrák használata különleges esélyt kínál a holisztikus gyógyításban.


    Egy gyógynövény – itt éppen zsálya – nem csak biokémiai eredetű  hatóanyagok hordozója. A növénynek sajátos belső lénye, karaktere van. Vajon ez is kinyerhető belőle?

     

    A homeopátiával foglalkozó szakember egészen sajátos módon értelmezi a betegség fogalmát, mivel minden tünetet valamely kórokra adott egészséges reakciónak tekint. A köhögés teljesen normális válasz a légutakat ingerlő tényezőre, a fájdalom szintén figyelemfelkeltő jelzés, hogy kerüljük a káros hatású mozdulatokat vagy a túlterhelést, a nátha kifejezetten hasznos módja a kórokozók eltávolításának. Ha tehát nem csupán a tüneteket akarjuk megszüntetni, akkor erősítenünk kell a szervezet saját öngyógyító mechanizmusait azzal, hogy megfelelő „impulzust” közlünk vele. Ezzel az impulzussal forszírozhatjuk, gyorsíthatjuk a gyógyulást, kimozdíthatjuk a szervezetet megrekedt állapotából a gyógyulás irányába.

     

    Amikor ezt a bizonyos impulzust, „lökést” megadjuk a szervezetnek, átmenetileg súlyosbodhatnak, felerősödhetnek a panaszok és a tünetek. A homeopátia e célból főképp mérgező vagy egyéb, az egészséges szervezetben jellegzetes tüneteket kiváltó anyagokat alkalmaz. Azért, hogy a beteget ne mérgezzék meg, és hogy a gyógyulás megkezdődéséhez szükséges átmeneti súlyosbodás ne legyen veszélyes vagy elviselhetetlen mértékű, a homeopátiás gyógyszereket erős hígításban alkalmazzák. De hogy a hígítással ne vesszen el a szervezettel közölni kívánt „impulzus”, a hígított orvosságokat ütve-rázással „potenciálják”. Ezt a potenciálást minden hígítási fokozat után megismétlik. Érdekes, hogy a homeopátiás gyógyszerek eme impulzusjellegét számtalan hígítási lépés után sikerül megőrizni az ütve-rázás módszerével, tehát amíg a gyógyszer kémiai értelemben vett mérgező hatása a fokozatos hígítás révén egyre inkább gyengül, majd végleg elvész, a „jelzés” vagy információ megmarad, sőt minden egyes hígítási lépés után erősödik. Az információt akkor is hordozza a készítmény, ha abban már egyetlen molekula sem található a kiinduló hatóanyagból.

     

     

    A fitoterápia sokféle fogalmat takarhat

    A több évezredes múltú népgyógyászat tapasztalatai szerint gyógynövényekkel is serkenthetők szervezetünk öngyógyító funkciói. Ebben a hagyományos népi gyógynövényes orvoslás hasonlít a homeopátiára. Ha egy gyógynövény mérgező, a belőle előállított készítményeket kellő mértékben hígítani kell. Ha a fitoterápiás kezelés során is a készítmény impulzusjellegét szeretnénk kihangsúlyozni, a gyógyszerkészítés első lépése az őstinktúra készítése. Hahnemann, a homeopátia atyja ennek folyamatát pontosan előírta, és ezek az előírások a mai napig érvényben vannak a homeopátiás gyógyszerkönyvben.

     

    Tisztán jogi szempontból, minden növényi kivonat, amely a homeopátiás gyógyszerkönyv előírása alapján készült és további potenciálásra alkalmas, ˝őstinktúra", és mint ilyen a homeopátiás gyógyszerek körébe sorolható. Ugyanakkor ezek a tinktúrák, mivel vizet, alkoholt és alkoholban oldható növényi hatóanyagokat tartalmaznak, egyúttal gyógynövénykészítmények
    is.

     

    A görög eredetű fitoterápia szó jelentése „növényekkel történő gyógyítás”. A jogalkotó és a hivatalos orvoslás szempontjából azonban a fitoterápiás készítmény – a homeopátiás gyógyszerrel ellentétben – növényi orvosság, amelyekben a természetes eredetű „kémiai” hatóanyagok fejtik ki a terápiás hatást. Ezt az állítást azzal igazolják, hogy az alkalmazott dózis és a kiváltott hatás között közvetlen összefüggés mutatható ki, és a hatás reprodukálható. E gondolatmenetnek megfelelően a standardizált, nagy dózisban adagolt növényi kivonatok alkotják a minőségi standardot a fitoterápiás gyógyszerkészítmények terén.

     

    A hatóanyagelvű szemléletet meghaladó elvek

    Ha pontosabban megvizsgáljuk, ez a minőségi standard nem az optimális gyógyhatásnak, hanem a tudományos szemléletnek, a reprodukálhatóságnak felel meg. Az előállítás módja, azaz a „transzformáció”, amely során az élő növény orvossággá alakul, a tiszta hatóanyagelvű szemlélet szerint lényegtelen. Ebből a szemléletből ered az a paradoxon, miszerint a hatóanyagelvű fitoterápia szempontjából a gyógynövény, annak lénye, beágyazottsága az evolúciós folyamatba, vagy az emberhez való kapcsolata érdektelen.

     

    Bármennyire is kedvelt szokása a növényi orvosságok gyártóinak, hogy termékeikhez mellékelnek egy rövid ismertetőt az alapanyagul szolgáló növényekről, ez a modern fitoterápia olvasatában nem jelent egyebet, mint hogy a növény pusztán „hordozója” a hatásért felelős vegyületeknek. Mindez nem más, mint egy, a gyógynövényekre kivetített farmakológiai gondolkodás. És mivel a farmakológia szempontjából a hatóanyagok valami ellen irányulnak – antibakteriálisak, antivirálisak, gyulladásellenesek stb. –, a fitoterápia ebben az értelemben allopátiás, azaz a tünetek ellen irányuló gyógymód. Ennek köszönhetően a homeopátia némiképp ellentmondásos viszonyban áll a fitoterápiával, hiszen a homeopátiás szakember a hatóanyagelvű gyógyítást elutasítja.

     

    A borostyán a hatóanyagelvű fitoterápiában főképp köhögés elleni  orvosságként ismert. Azonban ennél sokkal többre képes

     

    A gyógynövények főképp abban különböznek a tápláléknövényektől, hogy bizonyos értelemben „excentrikusak”, mert az emberi szervezetben (gyógyító)reakciót képesek kiváltani. Mivel a gyógyító reakciók – amint azt a fentiekben említettük – kismértékben felerősítik a beteg tüneteit, az őstinktúrák a homeopátiás és allopátiás aspektusokat ellentmondásoktól mentesen képesek egyesíteni. Az őstinktúra a maga eredeti egészében, főképp ha még potenciálják is, a testben nagyon konkrétan észlelhető gyógyulási reakciókat válthat ki, ugyanakkor az egyes hatóanyagok a káros hatásokat képesek meggátolni vagy tompítani. A kamillát homeopátiás formában szinte teljesen ugyanolyan tünetek és panaszok megjelenése esetén alkalmazzák, mint allopátiás elkészítési formájában.

     

    Az igazság kedvéért azt is meg kell jegyeznünk, hogy a klasszikus homeopátiát sem a növény biológiai lénye érdekli a gyógyszerválasztásnál. A homeopata számára a gyógyszer kiinduló anyaga másodlagos fontosságú. Az egyetlen lényeges szempont, hogy a gyógyszer tömény formában milyen tüneteket vált ki az egészséges emberben, mert potenciált alakban pont az ilyen tüneteket okozó betegséget képes gyógyítani.

     

     

    Az őstinktúrák magukba foglalják a növény „lelkét”

    Az őstinktúra tehát találkozási pont: itt érintkezik egymással az allopátia (fitoterápia) és a homeopátia. Az őstinktúrákkal történő gyógyítás a növény legmélyebb lényegét, a „lelkét” tartalmazza, és ebből vezethető le a tinktúra indikációja. Az a tény, hogy a növények rendkívül összetett, bonyolult élőlények, és ahelyett, hogy formátlan sejthalmazok lennének, van kisugárzásuk és szépek, arra enged következtetni, hogy lakozik bennük valamilyen fajta „alkotó őserő”. Ez nem azonos a genetikai információval.

     

    A kifejlődött növényben az alkotó őserő megvalósul, kibontakozik, az „őserő” alakot ölt. Ezért a nem mérgező gyógynövények, mint például a medvehagyma, elsősorban tápláléknövények és nem orvosságok. Attól válnak gyógynövénnyé, hogy a „megnyilvánult, kibontakozott őserőt”, minden benne rejlő hatóanyaggal együtt, irányított módon visszaalakítjuk, méghozzá olyan módon, hogy azt az emberi szervezet is „megértse”. Mindehhez nagyon aprólékos, körültekintő elkészítési módszer szükséges, hogy minden lebontó jellegű folyamat együtt járjon egy felépítő jellegű újraszervezési folyamattal, és közben ne szakadjon meg a „rend fonala”. Ez történik például a CRES-eljárás során (ALCEA): a feldolgozás minden egyes lépése – kezdve a növények kézi begyűjtésétől az aprításon keresztül a raktározásig – a növény lényének kibontakoztatását szolgálja. Az ilyen módon készített őstinktúrák képesek az embert minden szinten megszólítani: biokémiai, szervi és lelki szinten egyaránt.

     

    Például a borostyán olyan növény, amelyet ha a fény és az árnyék határára ültetnek, mindig az árnyas rész irányába nő tovább. Levelei eleinte viszonylag fénytelenek, hegyük lefelé néz – ez ritkaság a növényvilágban. Ahol árnyék van, ott kell lenni valaminek, ami az árnyékot veti. Ezen a felületen kapaszkodik, kúszik a növény felfelé (anélkül, hogy élősködne más növényeken), hogy aztán valahol legfelül eljusson a fényhez. Ha sikerül az árnyat adó felület legtetejére felkúsznia a fénybe, csodálatos átalakuláson megy keresztül. Levelei kerekdeddé válnak, leginkább szívre emlékeztetnek, és felületük fényleni kezd. A fássá váló szárak annyira megerősödnek, hogy ettől kezdve támaszték nélkül is képesek megállni. Eltűnnek a kapaszkodó gyökerek, amelyekkel addig a függőleges felülethez tapadt. És csak ekkor, a többéves átmeneti időszak eltelte után kezd el virágozni.

     

    A borostyán tehát az árnyékból a fény felé törekvés, a görcsös ragaszkodás elengedésének, a leválásnak, a szabadságnak, önmagunk megtalálásának megtestesítője. A spagírikában, az antropozófiában és a holisztikus fitoterápiában a növény lényének, „karakterének” ilyen jellegű leírását szignatúrának nevezik.

     

    A növényi szignatúrák figyelembevételével készülő növényi őstinktúrák lehetővé teszik, hogy a kezelés során a növény teljes lényét, a karakterét is a gyógyítás szolgálatába állítsuk. Ezek a készítmények messze meghaladják mind a homeopátiás, mind az allopátiás aspektusokat, és önálló gyógyszerkategóriát alkotnak. 

    -vörös-
    XVIII. évfolyam 7. szám

    Címkék: növényi őstinktúrák, szinergia

      Aktuális lapszámunk:
      2019. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.