Fitoterápia

Vizelettartási zavarok 3. rész


A húgyhólyag működési zavarainak (dysfunctio vesicae) gyakori okai közé tartozik nőknél egy hormon (ösztrogén) termelésének csökkenése. A vizelettartási zavarok mellett felléphet hüvelyszárazság, szeméremtest-tájéki fájdalom, utóbbi főleg ülő testhelyzetben. A kórkép diagnosztikai értékelésénél gondolnunk kell az esetleges hólyaggyulladásra (cystitis), amit a baktériumok, illetve a fehérvérsejtek jelenléte és száma jelez.

 

Az aranyvessző (Solidago virgaurea) és a jávai veseteafű (Orthosiphon aristatus) vizes kivonata mellett (l. a 2. részt az idei májusi számunkban) gyógyszertári készítmények is szép számban szerepelnek a fitoterápiában. Az említett két növény külön-külön, vagy egymás hatását kiegészítve együttesen is használható, de kiegészíthető további társításokkal is.

 

Nyírfa

A közönséges nyírfa (Betula verrucosa, nevezik Betula pendulának is) a legkönnyebben hozzáférhető kiindulási anyagot szolgáltatja. Az elsőként említett tudományos név arra utal, hogy a fiatal, lelógó vékony ágakon szemölcsök (bibircsek) láthatók. Ezeknek a lehajló ágaknak (a pendula szó utal a jellegre) köszönhetően a nyírfa messziről felismerhető feltűnően fehér törzséről. Az idősebb példányok alsó részén a héjkéreg repedezett és sötétszürke, majdnem fekete. Hasonló jelleg figyelhető meg a nagyobb termetű, széles koronájú fehér nyárnál (Populus alba).

 

A nyírfa neve arra utal, hogy ezt a fát nyírják, a vesszőkből durvább seprű készíthető. A vesszők levágásakor gazdaságos a leveleket lefejteni, tavasszal vagy kora nyáron, mert az idősebb levelek lényegesen gyengébb hatásúak. A levéllemez háromszögű, többé-kevésbé rombusz alakú.

 

Nem ajánlott a levelek gyűjtése lakott, forgalmas helyeken, utcák szélén, parkokban. Gyakori ugyanis domb- és hegyvidéken, ritkás erdőkben, azok szélén, nyílt, napsütötte helyeken, savanyú talajon, tisztább levegőn.

 

Kevés illóolajon kívül értékes sárga festékanyagokat (flavonoidokat) tartalmaz, ezek közül nagyobb arányban található a hiperozid, a kvercetin és a miricin. Gyógytea, teakeverék készítésekor a megszárított és feldarabolt vagy morzsolt levelekből 1-2 kávéskanálnyit számítunk minden liter vízre.

 

 

Nyírfa, 1. termős barka, 2. porzós barka

 

Gyógyszeripari készítményei közül említjük az Urorenal pezsgőtablettát, a szükséges víz pótlásának biztosítása céljából is. A nyírfa társítható az aranyvessző föld feletti hajtásaival és a jávai veseteafűvel. A három növényből készül a Biocyst nevű gyógyszer.

 

Az előző részekben ismertetett aranyvesszőből állítják elő a Cystinol Long kapszulát, a Nephrisol Mono „kanalas orvosságot", a Niera cseppeket és/vagy tablettákat, a Polbax filmtablettát, az Urol Flux pezsgőtablettát és kapszulát.

 

Szintén aranyvesszőből készül a Stromic kapszula. Egy 4000 betegre kiterjedő vizsgálat szerint 84 százalékuknál csökkentette az urológiai panaszokat, 68 százalékuknál meg is szüntette a kellemetlen tüneteket.

 

A Cystofink Mono kapszulákkal (425 milligramm aranyvesszőkivonat-tartalmúak) 1580 betegnél a kezelés 35 napos időtartama alatt a vizeletürítési kényszer esetében (pollakisuria) szintén 86 százaléknál értek el jó eredményt. A vizsgálatot 300 orvos, közülük 240 urológus szakorvos végezte.

 

A jávai veseteafűből előállított gyógyszerek többek között: Ardeynephron filmtabletta, Carito Mono, Diurevit Mono kapszula, Nephronorm Med filmtabletta. A szárított növényt is forgalmazzák teakészítés céljára, Repha Orphon néven.  Az ismertetett három növény készítményei társíthatók, illetőleg adagolásuk történhet váltakozva, az eredményektől függően.

 

A vizeletnek, akár néhány cseppjének akaraton kívüli távozása is inkontinenciának tekinthető. Az okok között szerepel a medencefenék izmainak csökkent záróképessége. Ennek a záróizomrendszernek (musculus detrusor vesicae) működése reflexesen jön létre, és jórészt túlérzékenységen alapszik. A záróképességet olyan tényezők befolyásolhatják, mint az ismételt szülések, a csípős fűszerek, ha a vizelettel ürülnek a szervezetből (fekete bors, csípős paprika), és - mint említettük - a húgyhólyag gyulladásai. Különböző betegségek, illetőleg állapotok is szerepelhetnek a záróizmok csökkent működésének kialakulásában (szklerózis multiplex, hátgerincsérülések).

 

A hólyag záróizomzatának (sphincter detrusor dyssynergia) rendellenes működése egymástól eltérő ingerek hatásának lehet a következménye. Bizonyára sokan megfigyelték, hogy egy társaságban lehetnek olyan személyek, akik "nem mernek" nevetni a többiekkel, vagy igyekeznek a "zengzetes" tüsszentést elkerülni, akárcsak a köhögést. Az ok rendszerint a hasfal feszültségi állapotának (turgor) hirtelen megváltozása, ami kiválthatja a túlérzékenység (irritabilitas) következményeit, például a hólyag hirtelen összehúzódását.

Dr. Rácz-Kotilla Erzsébet
XV. évfolyam 6. szám

Címkék: fitoterápia, nyírfa, vizelettartási zavarok

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.