Grafológia

A grafológia titkai: a szerepszemélyiségek írásképe

Írástudó 1. rész

Az embernek van egy különleges és csodálatos képessége arra, hogy gondolatait jelekkel rögzítse, közlendőjét egyértelműen és világosan megfogalmazva a másik tudomására hozza. Bár egyezményes jelekről van szó, használata mégis mindenkinél eltérő, illetve rá jellemző. Kézírásunk sokat elárul rólunk, aktuális hangulatunkról, érzelmeinkről, de általa jobban megismerhetjük és megérthetjük a másikat is. Grafológiai sorozatunkból kiderül, mennyi titkot rejt egy papírra vetett írás.


 

Életünk során fokról fokra építjük fel önmagunkat, alakítjuk azt a személyiséget, amilyen lenni szeretnénk. Nem könnyű feladat, hiszen e folyamatot egyrészt meghatározzák saját testi-lelki-szellemi adottságaink, tulajdonságaink, lehetőségeink, másrészt figyelembe kell venni vágyainkat, illetve a környezet, a külvilág elvárásait, szabályait, realitásait. Ezért gyakran különböző szerepekbe bújunk, mintegy alkalmazkodásként: másképp vieselkedünk a munkahelyen, másképp egy baráti körben. Ez mindaddig nem is okoz problémát, amíg a külső környezethez való igazodás során a belső világunkkal is fenntartjuk az egyensúlyt, vagyis ha magabiztosságot mutatunk kifelé, a lelkünk mélyén nem vagyunk szorongóak. A szerepszemélyiség, más néven perszóna kimunkálása során tehát meg kell találni a harmóniát, mert az ideálistól eltérő perszónaképzés már a személyiségfejlődést akadályozza. Szerepeinket ne használjuk maszkként, mely elfedi igazi arcunkat!

 

A személyiségkép felállításánál a grafológia a megszokott vizsgálatok mellett különböző perszónaváltozatokat is használ. Természetesen mint minden tipológiánál, itt is igaz, hogy tiszta típusok nincsenek, általában azok ötvözetével találkozhatunk. Ha az ideális szerepszemélyisére jellemző írásjegyek legalább 70 százaléka érvényesül, akkor beszélhetünk ideális perszónáról, míg a torzult típusok esetében az írásjellemzők 50 százalék feletti előfordulásakor az adott perszónatípus már érezhetően megjelenik a személyiségben.

 

 

Az ideális szerepszemélyiség áttetsző, természetes álarcot visel

Az ideális személyiség tulajdonképpen nem visel maszkot: „álarca” áttetsző, természetes, vagyis mintha nem is lenne. Meglátható mögötte az igazi arc, a személy sajátos érzéseivel, gondolataival, lelkivilágával együtt. Úgy tud megfelelni az elvárásoknak, hogy ez az alkalmazkodás a pszichéjében torzulást okozna. Rugalmas, mindig a szituációnak megfelelően viselkedik. Reálisan méri fel adottságait és lehetőségeit, ismeri a korlátait is. Ha egy szóval kellene jellemezni az ideális szerepszemélyiség írásmódját, azt mondhatnánk rá, hogy harmonikus.

 

Írásának legfőbb jellemzője, hogy olvasható. Mentes a túlzásoktól, mégis egyedi. Jó a ritmusa, rugalmas a vonalvezetése. Arányos méretű, nem túldíszített nagykezdőbetűket használ, a betűk logikusan kötöttek, de nem túlkötöttek. Írása során közepes sor- és szótávolságot tart. Aláírása spontán, határozott, a szövegírástól nem tér el.

 

 

Kényszerzubbonyba zárva

Belső bizonytalanságokat, gyengeséget, hiányosságot igyekszik eltakarni az, aki egy hivatalos szerep mögé rejtőzik. Például mert elért egy társadalmilag elismert címet vagy hivatást, s úgy érzi, csakis ezzel a viselkedéssel tud megfelelni az elvárásoknak. Az is előfordulhat, hogy egy bizonyos helyzetben felvett, „kényelmes” szerep mervedik rá az illetőre, de a túl merev perszóna típusa kialakulhat például a túl szigorú nevelés eredményeképpen is. Rugalmatlan, nem tud kellőképpen alkalmazkodni a kihívásokhoz. A spontaenitást hírből sem ismeri. Mintha kényszerzubbonyt viselne, mely meggátolja valódi személyiségének kibontakoztatását.

 

Írására is jellemző az egyediség, eredetiség hiánya, formái iskolásak vagy mesterkéltek. Ritmusa nincs, csak üteme: rugalmatlan a vonalvezetése, indokolatlan megállások, vonaltörések vallanak rá. Betűi erősen kötöttek, egyenletes sor- és szótávolságokat tart. Valószínűleg e kimért, kellő távolságot megtartja az emberekkel való érintkezés során is.

 

 

Vágyak és lehetőségek diszharmóniája

Mindannyiunknak vannak megvalósíthatatlannak vagy annak tűnő álmai, a gond akkor kezdődik, ha ezek diszharmóniát okoznak a személyiségben, és olyan hétköznapi dolgokra vonatkoznak, mint a hivatásválasztás, a családalapítás vagy az egyéni életfelfogás kialakítása. A szakadék a kívánt és a realizálni tudott viselkedés között az egyén önleértékelését eredményezi, ami szintén akadályozza a személyiségfejlődést.

 

A vágyak és lehetőségek diszharmóniáját hordozó perszóna írása ritmustalan, megtorpanások jellemzik a vonalvezetésben. Gyenge nyomatékkal írja domború sorait, írásnagysága kicsi vagy ingadozó. Aláírása eltér a szövegírástól, megtervezett, plakátjellegű.

 

 

A számos szerep között elvész az igazi arc

Korunk követelményeit talán nagyon is kielégíti a túlzott alkalmazkodás, de a személyiségfejlődés szempontjából nem kedvező a kaméleon típusú perszóna sem. Bár gazdag szereprepertoárral rendelkezik, és ezeket rugalmasan alkalmazza, túl felszínes, a saját belső világát hajlamos figyelmen kívül hagyni, de a legnagyobb baj, hogy elveszíti egyedi karakterét.

 

Írása spontán, természetes, egyéni formák jellemzik, lehet díszített, de hanyag is. Jó a ritmusa, rugalmas a vonalvezetése, tempója gyors. Ingadozó dőlés vall írására, kedveli az egyszerűsítéseket: bekötött ékezet és áthúzás, alulhurkolások.

 

 

 

Otthon „papucs”, a munkahelyen zsarnok

Az ellentmondásos perszóna személyisége diszharmonikus, viselkedése hamis. Az elsajátított és használt szerepek ellentmondásossága jellemző erre a típusra. Grafológiailag nem tipizálható változat, mert számos variációja előfordulhat, az ellentmondásos írásjellemzők alapján azonban vizsgálható.

 

Írását ritmusproblémák jellemzik, lendületesen, nagy tempóval ír, változó nyomatékkal. Laza vonalvezetése közben hirtelen irányváltásokat tesz, a szövegre ráír, javít. Hullámos vagy egyenetlen sorait változó méretű sorközök próbálják egybeterelni. Jobbra dőlt vagy ingadozó betűit változó méretű és formájú, pontatlan ékezetek, áthúzások „díszítik”. Nagy, kiemelt aláírás zárja közölnivalóját, mint ahogy az egy görcsösen uralkodni vágyó perszónához illik.

 

 

Képmutató álarc

A képmutató perszóna típusba sorolható személyek kiosztanak maguknak egy szerepet, és azt próbálják „eladni” környezetüknek. A felvett szerep tudatos, bár idővel automatikus is lehet, de a legnagyobb probléma, hogy a felvett szerep és a mögötte álló személyiség nincs összhangban, nincs egységben.

 

Ritmusproblémás írását mesterkéltség, díszítettség jellemzi, nagy hangsúlyt helyez a formákra, írásképe mégis diszharmonikus. Hosszú, nyomatékos, spirálisan becsavart kezdővonalakat és visszaforduló, spirálisan becsavart, kényszergirlandos vagy pontban végződő végvonalakat használ. Kör alakú ékezeteket biggyeszt a betűkre, a szövegírástól eltérő aláírása pedig milyen is lehetne? Megtervezett, plakátjellegű.

 

Perszónaismertetésünk során természetesen csak a legjellemzőbb tulajdonságokat emeltük ki, körülbelül úgy, mint amikor egy ismeretlen személlyel találkozunk: végigmérjük tetőtől talpig, megnézzük a szemét, a cipőjét, s máris valamilyen benyomásunk alakul ki róla. De tudjuk, hogy ez nem a teljes személyiség, még nem hallottuk a hangját, még nem ismerjük a gondolatait. Az íráskép vizsgálata is összetettebb és bonyolultabb a fentebb vázoltaknál. Sorozatunk következő részeiben éppen ezért megvizsgáljuk, első benyomásaink hogyan finomíthatók tovább.

 

Példa az ideális szerepszemélyiség írásképére
Példa a túl merev perszóna írásképére
Példa a vágyak és lehetőségek diszharmóniáját hordozó
perszóna írásképére
 
Példa a kaméleon típusú szerepszemélyiség írásképére  
Példa az ellentmondásos  szerepszemélyiség írásképére  
Példa a képmutató szerepszemélyiség írásképére  

Soóky Andrea–Hindrich Eszter
XVIII. évfolyam 6. szám

Címkék: grafológia, kézíráselemzés, szerepszemélyiségek írásképe

Aktuális lapszámunk:
2018. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.