Grafológia

A grafológia titkai: hányféle lehet egy pont?

Az embernek van egy különleges és csodálatos képessége arra, hogy gondolatait jelekkel rögzítse, közlendőjét egyértelműen és világosan megfogalmazva a másik tudomására hozza. Bár egyezményes jelekről van szó, használata mégis mindenkinél eltérő, illetve rá jellemző. Kézírásunk sokat elárul rólunk, aktuális  hangulatunkról, érzelmeinkről, de általa jobban megismerhetjük és megérthetjük a másikat is. Grafológiai sorozatunkból kiderül, mennyi titkot rejt egy papírra vetett írás.


 

 

Keletkezése szerint más-más jelentéstartalmakat tükrözhet egy pont a mondat végén, vizsgálatához azonban természetesen nagyító szükséges.

 

Egy könnyedén lerakott pont például rugalmas gondolkodásra vall. Egy erőteljesen leszúrt pont, mely az erőteljesség miatt az „ütközéskor” elrántott ponttá válik (szögben érkezik a papírra), indulati töltést jelent, de a személy képes annak feldolgozására, és gyors gondolkodás jellemző rá.

 

Ha ez az aláírás végén jelenik meg, akkor jelentése „amit mondtam, megmondtam”, nincs értelme tovább beszélni róla. Ahogy a fenti idézet is mondja, mint amikor az indiánok egy kijelentés után azt mondták, hogy: Uff! Én beszéltem. És lezárták az ügyet.
Hát ezt jelenti az aláírás után lerakott pont.

 

 

 

Kosztolányi Dezső „aláírásainak végén szinte mindig ott van egy pont, mely hol szerényebben hol erőteljesebben hozza tudomására a szemlélőnek, hogy gazdája amit mondott azt megmondta. Pont. Érdekes, hogy későbbi, gépírással készült aláírása végét is lezárja ezzel az írásjellel”. (Kik voltak ők valójában? Írók-költők: Kosztolányi Dezső kéziratainak elemzése)

 

 

 1. Ady Endréhez írt levél, 1907
2. Szerkesztőhöz írt levél, 1914
3. A bús férfi panaszai kézirat, 1924
4. Esti Kornél éneke gépirat

 

 

Ha a pont papírt kiszakító, merőlegesen érkező, erős nyomú pont, mely megfordítva a papír hátoldalán látható, az írásjel gazdája egyértelműségre törekvő, szereti, ha az övé az utolsó szó.

 

A jobb irányú körkörös mozdulatokkal képzett, többször átírt nagy pont energiatorlódást, feszültséget jelent, mely kifelé robbanhat, például indulati kitörés formájában.

 

A bal irányú körkörös mozdulatokkal képzett, többször átírt nagy pont szintén energiatorlódást, feszültséget jelent, amely azonban befelé robbanhat. A személy belül stresszeli magát és csak nő a feszültsége, s előfordulhat, hogy pótszer segítségével tudja csak ezt lazítani.

 

A karika alakú pont: jó színvonalú írásban, akár karika ékezettel együtt, a humorérzék és játékosság jele is lehet, de gyerekes (éretlen) írásban, főleg felnőtteknél az infantilizmust is jelentheti.

 

Ha vastag a pont, de nem jár erős nyomatékkal, tehát ha csak lerakja a tollat és úgy nyomja lefelé, nem lendülettel messziről, akkor – lefojtott, rejtett indulat – befelé rágódik az illető.

 

 

Egy jel nem jel!

Egy jel nem jel, azonban vannak érzékeny írásjelek, melyek elsődlegesen mutatnak valamely érzést vagy hozzáállást.

 

• Bizonytalanság – dőlésingadozás.
• Szorongás – szűk ovál.
• Óvatosság – balra dőlés
• Szeretetigény – „síró” fejű, lebukó „e” betű.
• Türelmetlenség – fonalasan elrántott végvonalak.
• Makacsság – szögesen alulhurkolt „t” áthúzás.
• Önvád – oválba belevágó ékezet.
• Nem mindent fejez be, amibe belekezd
– domború sor alak.

• Sértődős – változó magasságú középzóna.
• Hisztis – vulkanikus vonal (szó közben erősen
kiugró fonalasság) megjelenése.
• Túlbiztosítja dolgait – áthúzott „z”.
• Kritikus, indulatos – hegyes, szúrós végvonal.
• Hangulatváltozások – hullámos sorok.
• Feszültség – szárdominancia.
• Megemelkedett stressz-szint – alsó zónába
érkező végvonal. Kreatív – ékezetbekötés.

 

 

1. elfonalasodó, "türelmetlen" végvonal 2. bizonytalanságot mutató dőlésingadozás  3.elrántott, kihegyesedő "kritikus" végvonal   4. szűk, szorongó ovál (o betű)   5."síró" szeretetigényt mutató "e" betű   6. tipikus "makacs" t-áthúzás

 

 

Híres emberek kézírása

Ha kíváncsiak vagyunk például Chaplin kézírására, esetleg Marilyn Monroe utolsó levelére, netán Hasfelmetsző Jack eredeti levelére (már az írása is ijesztő!) 1888-ból, keressük meg az interneten a Letters of Note című oldalt (http://www.lettersofnote.com), mely különböző hírességek által írt levelek, jegyzetek beszkennelt verzióit gyűjtötte össze. A különleges archívum ötszáznál is több különböző írást tartalmaz.

Soóky Andrea
XVIII. évfolyam 12. szám

Címkék: kézíráselemzés, pont

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.