Házipatika

Gyógyszerek a fűszertartóban

A fűszerek iránt már a középkorban is akkora kereslet mutatkozott, hogy miattuk a kereskedők képesek voltak nekivágni a világtengereknek. A kutatók kiderítették, hogy a fűszereknek nem csupán az íze kellemes, de sok bántalom, betegség esetén gyógyhatásuk sem elhanyagolható. Segítik az emésztést, a szív munkáját és a keringést, valamint sok élettani folyamat lebonyolítását.


Ánizs (pimpinella anisum)

Erdete: a Közel-Kelet és a Földközi-tenger medencéje.
Aromája: Édeskés, fanyar. Hasonlít a csillagánizsra, amit kínai ánizsként is ismernek.
Felhasználása: Magvaival a karácsonyi süteményeket, kenyeret fűszereznek, valamint emésztést elősegítő likőröket – pl. a görög Ouzót, a francia Pastisse-t vagy a török Rakit – készítenek belőle.
Mivel harmonizál? Citrom vagy más, egzotikus fűszerek.
Egészségre gyakorolt hatása: Illóolajai köhögéscsillapító és emésztést elősegítő, könnyítő, nyák- és görcsoldó hatásúak.
Tipp: Az őrölt ánizs aromája hamar elillan, ezért lehetőleg egészben tároljuk, és közvetlenül felhasználás előtt, mozsárban zúzzuk apróra.

Csilipaprika, erős paprika (capsicum fructescens)

Eredete: Dél-Amerika és a Földközi-tenger medencéje.
Aromája: Erőteljesen csípős, gyümölcsös. Minél kisebb és minél pirosabb a termés, annál erősebb az aromája.
Felhasználása: Frissen és szárítva egyaránt felhasználható. Porítva cayenneborsnak nevezik. Az aztékok még a csokoládéjukat is erős paprikával ízesítették; ma a texasi és a mexikói konyha nélkülözhetetlen kelléke. Csili van a sambal oelek és a tabascoszószban is.
Mivel harmonizál? Minden olyan ételben használható, amelynek csípősnek vagy erősnek kell lennie.
Egészségre gyakorolt hatása: A csípős ízt
adó kapszaicin serkenti az emésztőnedvek elválasztását, javítja a keringést és emeli a hangulatot.
Tipp: Ha erős paprikával főzünk, lehetőleg használjunk gumikesztyűt. A szájban érzett erős csípést tejjel vagy sörrel hatékonyabban csillapíthatjuk, mint vízzel.

Édeskömény (foeniculum vulgare)

Eredete: A Földközi-tenger medencéje.
Aromája: Édeskés,
fanyar, hasonlít az ánizsra.
Felhasználása: Kenyér, burgonyaételek, halak, káposzta, esetleg sertéssült és szalámi ízesítésére szolgál.
Mivel harmonizál? Jól társítható kakukkfűvel, zsályával, erős paprikával és petrezselyemmel.
Egészségre gyakorolt hatása: Étvágyserkentő hatású, hasznos különféle emésztési zavarok és menstruációs rendellenességek kezelésében.
Tipp: Megkülönböztetnek fűszer- és zöldségédesköményt. A fűszerként használt növény magvait használják. A zöldségként fogyasztott édesköményt gumójáért termesztik, amelyet nyersen és párolva egyaránt fogyasztanak. Íze kellemesen édeskés, ánizsos.

Gyömbér (zingiber officinalis)

Eredete: A trópusokon honos.
Aromája: Gyümölcsös, csípős.
Felhasználása: Frissen vagy szárítva, porrá őrölve pikáns és édes ételek fűszerezésére használják, elsősorban az ázsiai konyhákban.
Mivel harmonizál? Csokoládéban, fahéjjal, csilivel, szerecsendióval, borssal és szegfűszeggel egyaránt finom.
Egészségre gyakorolt hatása: A gyömbér illóolajai serkentik az epetermelést, csökkentik a vér koleszterinszintjét, és javítják a zsírok emésztését, a keringést, és afrodiziákumként is hatékonyak.
Tipp: Őrölt formában hamar elveszti csípős aromáját.

Koriander (coriandrum sativum)

Eredete: Dél-Európa és Elő-Ázsia, de nálunk kertben, cserépben is termeszthető.
Aromája: Magvai édeskésen aromásak, levelei intenzív citromos, borsos aromájúak.
Felhasználása: Magvai kiválóak húsételekbe, szárnyasokhoz, lencséhez, de édes, fűszeres süteményekbe, valamint likőrökbe is. Leveleivel főként ázsiai ételeket ízesítenek.
Mivel harmonizál? Köménnyel, csilivel és mentával.
Egészségre gyakorolt hatása: A magok és a levelek enyhítik a teltségérzetet és a hasmenést.
Tipp: A szárított korianderlevelet cilantro néven árusítják.

Kömény (carum carvi)

Eredete: Észak-Európa.
Aromája: Enyhén édeskés, mint az ánizs, de annál kissé csípősebb.
Felhasználása: Káposzta, gulyásleves, kenyér és sajt.
Mivel harmonizál? Hagyma, fokhagyma és petrezselyem.
Egészségre gyakorolt hatása: Emésztést és vérkeringést serkentő, az emésztő szervrendszerben görcsoldó hatású, egyesek szerint a másnaposság enyhítésében is segít.
Tipp: Őrölve, kakukkfűvel és sóval keverve kiváló kacsához.

Szerecsendió (myristica fragrans)

Eredete: Tulajdonképpen nem dióról, hanem egy magról van szó, amely Ázsia trópusi vidékein – Jáván, Indonéziában, Sri Lankán és Kelet-Indiában – honos.
Aromája: Kifejezetten csípős, enyhén kesernyés, aromás.
Felhasználása: A besamelszósz, a burgonyapüré, a karfiol és a spenót nélkülözhetetlen fűszere, de nagyon jól illik szárnyasokhoz és fűszeres aprósüteményekhez is. A szerecsendió virágja is elterjedt fűszer, aromája, illata azonban valamivel enyhébb, mint a termésé.
Mivel harmonizál? Gyömbér, bors, szegfűszeg, kardamom és fahéj.
Egészségre gyakorolt hatása: Étvágyjavító, megnyugtatja a beleket, hangulatjavító és a nemi vágyat serkentő hatású. Nagy mennyiségben mérgező.
Tipp: A szerecsendiót lehetőleg frissen reszeljük az ételbe, röviddel annak elkészülte előtt.

Szegfűszeg (syzygum aromaticum)

Eredete: Trópusok.
Aromája: Enyhén édeskés, keserű, aromás.
Felhasználása: Lila káposztához, savanyú káposztához, tökhöz, forralt borba és süteményekhez.
Mivel harmonizál? Fahéj, kardamom, gyömbér, citrom, babérlevél, hagyma és bors.
Egészségre gyakorolt hatása: Megnyugtatja az emésztőszerveket, baktériumölő és fájdalomcsillapító hatású.
Tipp: Bánjunk vele takarékosan, 4 személyre elegendő mindössze egy szegfűszeg.

Bors (piper nigrum)

Eredete: India, Indonézia, Malajzia és Brazília.
Aromája: Az egyik legalapvetőbb, csípős aromájú fűszerünk.
Felhasználása: A fekete bors világszerte elterjedt. A növény termését éretlenül szedik le, szárítás közben fejlődik ki jellegzetesen csípős, illatos aromája.
A fehér borsot érett állapotban szedik, szárítás előtt pedig meghámozzák. Íze kevésbé csípős, mint a fekete borsé. A zöld bors nyeréséhez az érett, hámozatlan termést szárítás előtt sós lében pácolják. Ez a legkevésbé erős, ugyanakkor finom, aromás borsfajta.
Mivel harmonizál? Szinte minden más fűszerhez jól illik.
Egészségre gyakorolt hatása: Serkenti az emésztőnedvek termelését, javítja a szövetek vérellátását és stimulálja az immunrendszert.

Sáfrány (crocus sativus)

Eredete: Elő-Ázsia és a Földközi-tenger vidéke.
Aromája: Aromás, fanyar, legkedveltebb tulajdonsága azonban intenzív sárga színe.
Felhasználása: Szószok, levesek, rizsételek és sütemények festésére használják.
Mivel harmonizál? Hal, tenger gyümölcsei, szárnyasok, rizs.
Egészségre gyakorolt hatása: Javítja az emésztést, megkönnyíti a fehérjék emésztését; afrodiziákum.
Tipp: A sáfrány termesztése és betakarítása igen munka- és költségigényes, ezért a sáfrány a világ legdrágább fűszere:
1 kg kb. 5000 német márkába kerül. A legjobb minőségű és legtisztább sáfrányt Spanyolországban termesztik.

 

Vanília (vanilla planifolia)

Eredete: Dél-Amerika, India.
Aromája: Illatos, édeskés.
Felhasználása: Édességekbe és likőrökhöz.
Mivel harmonizál? Kakaó, fahéj és szegfűszeg.
Egészségre gyakorolt hatása: Erősíti az idegeket és fokozza a nemi vágyat.
Tipp: Tészták és tejszínhab ízesítéséhez a vanília közepét ki kell kaparni. A legerősebb aromaanyag azonban a termés héjában található, amelyet lemosva és megszárítva többször is felhasználhatunk.

 

Fahéj (cinnamomum zeylanicum)

Eredete: Délkelet-Ázsia.
Aromája: Édeskésen fűszeres.
Felhasználása: A ceyloni fahéjkéreg sokkal jobb minőségű, mint a jóval olcsóbb kassziafahéj. Kiváló fűszere minden édességnek, puncsnak és forralt bornak, de ajánlatos kipróbálni húsokhoz is.
Mivel harmonizál? Vanília, szegfűszeg, szerecsendió és citrom.
Egészségre gyakorolt hatása: Egy csipetnyi fahéj kiváló étvágyjavító, serkenti az emésztést és enyhíti a depressziót is.
Tipp: Minél vékonyabbak a fahéjdarabkák, annál finomabb az aromájuk.

   


VIII. évfolyam 2. szám

Címkék: gyógyító fűszerek

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.