Hírek a nagyvilágból

Lapszemle 2005. június


     

    Lehet, hogy a napfény gyógyítja a bőrrákot?

    A napfény jótékony hatású lehet bőrrák esetén. Ez meghökkentően hangzik, de két, egymástól független tanulmány is ezt látszik igazolni. A kutatók abból indulnak ki, hogy a napozás hatására termelődő D-vitamin jelentős rákellenes hatást fejthet ki. Ez azért érdekes, mert eddig úgy tudtuk, hogy a túlzott napozás bőrrákot okoz.

    A svéd Karolinska Intézet 3000 nyirokdaganatos és egészséges személyeken igazolta, hogy a napfény ibolyántúli sugarai 30-40%-kal képesek csökkenteni a rák kialakulásának kockázatát. A University of New Mexico kutatói szerint pedig a rosszindulatú melanómában szenvedő páciensek túlélési esélyei jobbak, ha hosszabb ideig tartózkodnak a napon. A szakértők lehetségesnek tartják, hogy azok a rákbetegek, akik sokat napoznak, kevésbé agresszív daganatok kialakulására hajlamosak.

     

    Állatkísérletek - elgondolkodtató felismerések

    Az egerek, nyulak, patkányok és kutyák a "rutinvizsgálatok" során sokkal nagyobb stressznek vannak kitéve, mint azt eddig feltételezték - állapították meg amerikai kutatók.

    Egy egérnél már az a tény, hogy valaki kézbe veszi és felemeli őket, jelentős stresszhormonszint-emelkedéssel jár, pulzusuk vágtatni kezd, vérnyomásuk emelkedik. A tünetek egy óra elteltével is érzékelhetők. Az olyan "rutinszerű beavatkozások" pedig, mint a vérvétel vagy a gyomorszondán keresztül történő kényszertáplálás, pánikreakciót eredményez. A következmény: csökken az állatok immunitása. Mindez a tulajdonképpeni kísérlet előtt lezajlik. Dr. Jonathan Balcombe etológus arra következtet mindebből, hogy nem létezik "humánus állatkísérlet", ráadásul az állatok reakciói meghamisíthatják a kísérleti eredményeket.

     

    Kolloid ezüst gombák és baktériumok ellen

    Az ezüst kolloid formában erős antibiotikus hatásúnak bizonyult. Ezért a különféle ezüstkészítményeket fertőtlenítő, tartósítószerként és gyógyszerként egyaránt alkalmazzák. A folyadékban jelen lévő néhány ezüst-ion is komoly baktériumölő tulajdonsággal bír. Az utóbbi években egyre gyakrabban kínálnak kolloid ezüstöt étrendi kiegészítőként, fertőtlenítőként, természetes antibiotikumként, valamint candida gombafertőzés ellen. Az oldat elektromos úton állítható elő: az ezüstelektródákról mikroszkopikus méretű ezüst-ionok válnak le és desztillált vízben oldódnak. Ajánlott töménysége 5 ppm. Ez oly csekély mennyiség, amely toxikológiai szempontból veszélytelen. Magasabb koncentrációban az ezüst veszélyessé válhat a bélflóra egyensúlyára.

    Ajánlott adagolás: hét napig napi 1-2 teáskanálnyi, utána a dózis napi egykanálnyira csökkenthető. Ez a fenntartó adag hosszabb ideig fogyasztható.

     

    A cink megmentheti szemünk fényét

    Aretinitis pigmentosa (a szemfenéki látóideghártya gyulladása) megbetegedésének gyógyszerét keresve a Dartmouth-Hitchcock Medical Center kutatói érdekes felfedezést tettek: cink adagolásával egyes esetekben megállítható a vaksághoz vezető folyamat.

    A rhodopszin nevű fehérje a fényreceptor szerepét játssza a látásban. Veleszületett hajlamesetén ez a fehérje károsodik, aminek hatására az ideghártya sejtjei pusztulni kezdenek, ami vaksághoz vezet. A cink képes fékezni, gátolni ezt a folyamatot. A rhodopszin sok más fehérjéhez hasonlít, amelyek fontos szerepet játszanak az idegek degeneratív betegségeiben, amelyek a látást, hallást, tapintást, szaglást érintik. A kutatók szerint tehát számos betegség kezelésében nyújthat értékes segítséget a cink.

     

    Az ókori egyiptomiak aranya

    Felhívjuk a figyelmet egy immáron évezredek óta alkalmazott gyógyszerre, ami a reumatikus fájdalmak csillapításában is kiválóan beválik: a tömjénre. Nem csak az illata finom, hanem gyógyít is. Az ókori egyiptomiak kenőcsöket készítettek belőle, amelyekkel sebeket gyógyítottak, az indiaiak pedig legalább 3000 éve gyulladásokat és idegrendszeri bántalmakat kezelnek vele.

    A tömjén a tömjénfa zöldes- fehéres színű gyantája, amelyben a gyógyszerészek kimutatták a gyulladásgátló hatóanyagot, a bosvellia-savakat. Klinikai kísérletek igazolták, hogy a tömjénkészítmények beszedésével jelentősen csökken a gyulladt ízületek duzzanata és az ízületek reggeli merevsége. A készítmény ritkán okoz mellékhatásokat, és akkor is csak csekély mértékűeket. A tömjén kiválóan alkalmas gyulladásos bélbetegségek kezelésére, valamint fájdalomcsillapításra, és enyhe depresszióellenes hatása is van.

     

    Az ananászban található enzimek gyógyítják az asztmát?

    Az ananászban előforduló bromelin nevű enzim igazoltan képes csökkenteni a gyulladásokat, amelyek asztmát idéznek elő. Ezt a University of Connecticut Health Center kutatói állapították meg. A kísérleti eredményeket most klinikai vizsgálatokkal akarják alátámasztani. Ha a kísérlet pozitív eredménnyel zárul, sok asztmás beteg kezelésének hatékonyságát lehet jelentős mértékben javítani.

    A bromelin a friss ananász levében található. Ez az enzim valóságos „csodafegyver” több betegség kezelésében. Igazoltan gyorsítja a sebgyógyulást és az ízületi ficamok gyógyulását, segíti az arcmelléküreggyulladás és emésztési bántalmak gyógyulását. A reumás ízületi gyulladás kezelésében is hatásosnak bizonyult, és még a fogyásban is hasznos lehet. Az említett enzim mellett az ananász gazdag C-, A-, B6-, B2-, B1-vitaminokban, folátban, vasban és magnéziumban. Ezzel a trópusi gyümölcs kiváló bőrápoló is egyben. Napi fél ananász elfogyasztása mindenki egészségét szolgálja.

     

    A fűtőspirál nikkelt ad le

    Akár egy tea vagy egy csésze leves elkészítéséhez kiváló segítséget nyújtanak a korszerű elektromos vízforralók. Aki azonban olyan készülékkel forralja a vizet, amelyben a fűtőspirál közvetlenül érintkezik a vízzel, nem biztos, hogy jót tesz egészségének. Ez az alkatrész ugyanis nikkel-ionokat bocsát ki, amelyek a vízbe, onnan pedig szervezetünkbe jutnak. Ez különösen a fémallergiában szenvedőknek okozhat gondot. Aki biztos akar lenni a dolgában, helyesen teszi, ha olyan készüléket vásárol, amelynek aljában úgy helyezték el a fűtőszálat,hogy az nem érintkezhet a vízzel. Az is megoldás lehet, ha a vízbe merülő fűtőszálról nem távolítjuk el a vízkövet.

     

    Vigyázat, a laptop veszélyezteti a férfiak nemzőképességét

    A State University of New York kutatói megállapították, hogy a közkedvelt és igen elterjedt laptop számítógépek rendszeres használata jelentős veszélyt jelent a férfiak nemzőképességére. Egyes készülékek belsejében a hőmérséklet használat közben meghaladhatja a 70 Celsius-fokot, a készülékek pedig ölben tartva elég közel kerülnek a herékhez. Ráadásul az ölben tartott laptopot szorosan összezárt lábakkal kell egyensúlyban tartani, aminek hatására a combok a heréket összeszorítják, emiatt szintén fokozódik a melegedés és romlik a vérellátás. A kutatók ezért azt ajánlják a fiatal férfiaknak, hogy a laptopok használatát korlátozzák.
       

    tgym
    XI. évfolyam 6. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.