Hírek a nagyvilágból

Lapszemle 2007. március


     

    Kövér férfiak – kevesebb gyermek

    Már 10 kg túlsúly kb. 10%-kal csökkenti a férfiak megtermékenyítő képességét, állapították meg finn kutatók. A kutatók a jelenség hátterében a túlsúly által előidézett hormonális változásokra gyanakszanak. A hormonszintek változása következtében csökken a spermiumok száma, ráadásul minőségük is romlik. Jelentős túlsúly esetén a kockázat megduplázódik. A férfiak életkora ezzel szemben kevésbé befolyásolja az eredményeket.

     

    Öröklött mimika

    Az egyes érzelmek kifejezésére használt mimikát környezetünk utánzása révén sajátítjuk el. De nem kizárólag. Az orral való fintorgás, a homlokráncolás hátterében nyilvánvalóan genetikai öröklődés áll. A Haifai Egyetem kutatói születésük óta vak embereken megfigyelték, hogy arcuk mimikája nagymértékben hasonlít közeli vérrokonaik mimikájára. A vizsgálat során a legkisebb mimikai mozgásokat is figyelembe vették, mint pl. a szemöldök megemelését vagy az ajkak mozgását. A kísérleti személyek arcjátéka szinte teljesen megegyezett rokonaik mimikájával, akiknek az arcát soha nem láthatták.

     

    Hajhullás ellen

    Nem csak a férfiakat érinti a hajhullás. A klimax után a hormonális változások hatására sok nő haja is ritkulni kezd. A Bochumi Egyetem bőrgyógyász kutatói szerint erre is van megfelelő természetes orvosság: a poloskavész (cimicifuga racemosa) hatóanyagaival megakadályozható a hormonális eredetű hajhullás, ráadásul a hatóanyag serkenti a növekedési fázisban lévő hajszálak növekedését.

     

     

    Pókháló – szilárd, mint az ecél

    A pókháló erősebb, mint az acél, és elasztikusabb, tágulékonyabb a guminál. Ezzel a természet kiváló mintát tár elénk, amit a tudomány igyekszik utánozni. A Müncheni Egyetem kutatóinak sikerült nagy mennyiségben előállítani pókhálófehérjét. Ezzel az egyetem elnyerte a Bajor Innovációs Díjat 2006-ban.

     

    Angol és amerikai kutatók egy lépéssel továbbjutottak, és összekapcsolták a pókháló termeléséért felelős géneket a kovasavtermelő génekkel, ami megfelelő keménységet nyújt a produktumnak. A klónozott végtermék mindkét anyag előnyös tulajdonságait egyesíti és különleges minőségű anyagot eredményez, amelynek egyik lehetséges alkalmazási területe a csontimplantátum.

     

    Az energiaitalok kifárasztanak

    A koffein és dextróz állítólag szárnyakat ad, ahogy a reklám szuggerálja. Azonban éppen ennek az ellenkezője igaz – bizonyították be a würzburgi Julius Maximilian Egyetem kutatói. Azok a kísérleti személyek, akik kevesebb koffeint fogyasztottak, tovább maradtak frissek. Az energiaitalok frissítő, élénkítő hatása csak rövid ideig tart. Két óra múlva az energiaitalt fogyasztók fáradtabbak, mint akik tartózkodtak az ilyen jellegű élénkítőktől. Az Oslói Egyetemen 5000 diákot vizsgáltak meg, és megállapították, hogy minél több energiaitalt fogyasztottak, annál rosszabb volt koncentrációjuk, szellemi teljesítményük. Komoly problémát az okozott, ha valaki rendszeresen naponta négy vagy ennél több pohár koffeintartalmú üdítőt vagy energiaitalt fogyasztott.

     

    A szállodai szobákban könnyebb megfázni

    A meghitt otthontól távoli szállodai szobákban jobban tesszük, ha óvatosak vagyunk a kilincsekkel, tv-távirányítókkal, telefonkagylókkal és fürdőszobai csapokkal. Ezeken ugyanis a náthás emberek vírusok százezreit hagyják maguk után. Megfázott embereket egy kísérletben szállodában szállásoltak el, ahol felkelés után 2 és lefekvés előtt 5 órát kellett szobáikban eltölteniük. Feltétel volt, hogy csak WC-használat után moshattak kezet. Ezt követően megvizsgálták a szobai eszközök felületét, és ezek 35%-án találtak a megfázás tüneteiért felelő rinovírusokat. A laborvizsgálatok azt is kimutatták, hogy a vírusok legalább egy napig megőrzik fertőzőképességüket. Fontos tehát a rendszeres kézmosás és immunrendszerünk erősítése.

     

    A burgonya leve gyógyítja gyomrunkat

    A sok gyomorsav a burgonya frissen préselt levével semlegesíthető. Rendszeres fogyasztásával megelőzhető a gyomorégés, a felböfögés és a kellemetlen teltségérzet. Ajánlatos mellette sok, szénsavmentes ásványvizet vagy herbateát inni, amely elősegíti a savak kiválasztását a veséken keresztül.

     

    Szaunázás: a magas vérnyomás nem kizáró ok!

    Ellentmondásosnak tűnhet, azonban a szaunázást jobban bírja a szívünk és egész keringési rendszerünk, mint a meleg kádfürdőt – számol be a „Medical Tribune”. A magyarázat: szaunázás közben a test izzadással képes hűteni magát. Fürdés közben ez nem lehetséges, illetve csak azok a testrészek képesek verejtékezni, amelyek nem merülnek víz alá. Ez általában csak az arc, ami a test egészéhez viszonyítva meglehetősen kis terület. Ennek következtében a test belső hőmérséklete emelkedik, míg szaunázás közben állandó marad.

     

    A szaunázás még tehermentesíti is a szívet, mivel az erek a hő hatására kitágulnak, és a szívnek kisebb ellenállással szemben kell dolgoznia. A szív- és keringés-szervrendszeri betegeknek ezzel együtt be kell tartania néhány szabályt: lehetőleg ne a legmagasabb padra üljenek, a szaunázás 12 percnél ne tartson tovább, és a gőzkamra utáni hideg vizes merülés tilos. Ugyanis a hideg vízben összehúzódnak az erek, aminek hatására megemelkedik a vérnyomás. Ehelyett a lábakon kezdve, fokozatosan, zuhany alatt hűtsük le magunkat.

     

    A magas vérnyomásban szenvedőknek a rendszeres szaunázás terápia is lehet: a szaunázás hatására normalizálódhat a vegetatív idegrendszer működése, a szervezet kevésbé reagál a stresszre, csökken a vérnyomás.

     

    Fogápolással megelőzhető a szívinfarktus

    Ami fogínyvérzéssel kezdődik, végződhet szívinfarktussal is. Mindezt számtalan tudományos igényű klinikai vizsgálat bizonyítja.

     

    A fogíny gyulladását és vérzését baktériumok okozzák, pl. sztreptokokkuszok. Ezek a fogínyt megtámadva egészen az állcsontokig hatolhatnak. Innen a vérbe jutnak, és a szív koszorúereiben, ill. a perifériás érrendszer részeiben megtelepedve elzáródást okozhatnak. A lehetséges következmény: szívinfarktus vagy agyvérzés.

     

    A veszélyes sztreptokokkusok fertőtlenítő hatású szájvízzel és megfelelő fogápolással elpusztíthatók.

     

    A kurkuma jó a memóriának

    Jól jár, aki szereti a kurkumát. A National University of Singapur több mint 1000 kísérleti személyt vont be klinikai vizsgálatába. A kísérleti személyek életkora 60-tól 93 évesig terjedt. Őket ételfűszerezési szokásaikról faggatták. Az eredmény: aki rendszeresen fogyaszt kurkumát, annak jobb a memóriája.

     

    A kurkuma ősidők óta ismert gyógynövény Ázsiában. Főként emésztési panaszok enyhítésére használják. A gyömbérfélék családjába tartozó kurkuma igazoltan daganatellenes és antioxidáns hatású. Indiában nemcsak ízéért szeretik, de a mai napig alkalmazzák az orvoslásban: gyulladások csillapítására, sebek és fekélyek gyógyítására, puffadásra és székrekedésre.

     

    A kutatók azt is kiderítették, hogy a kurkuma megakadályozza az Alzheimer-kór kialakulásáért felelős plakkok lerakódását az agyban.

     

    Fülzúgás kezelése lágylézerrel

    A belső fül krónikus panaszai, mint pl. a fülzúgás, a nagyothallás, a szédülés, a fülben érzett állandó nyomás, nagyon eredményesen kezelhető lágylézer-terápiával. Ezt több klinikán gyűjtött tapasztalatok alapján állapították meg.

     

    Egy ilyen klinikai vizsgálatban a lézerrel kezelt betegek 77%-a számolt be panaszainak enyhüléséről mindössze 15 kezelés után. A terápiára nehezebben reagáló pácienseket tovább kezelték. Két év múlva minden, a kísérletben részt vevő páciens panaszmentes volt. Nagyon jók az eredmények, ha a lézeres kezeléseket gingkokivonatok adagolásával egészítik ki. A lézersugár hatására a hallást biztosító sejtek és az ún. szőrsejtek regenerálódnak. Ma már otthoni használatra szánt készülékeket is lehet kapni.

     

     


    XIII. évfolyam 3. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2018. november

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.