Hírek

10/2: Fogyókúra időszakos koplalással

Ellentétben a mai helyzettel, régebben nem állt folyamatosan táplálék a rendelkezésünkre. A korábbi századokban elődeink nem tudtak rendszeresen enni, így szervezetünk ehhez szokott hozzá. Ez a logika áll a szakaszos vagy időszakos koplalás (böjtölés) hátterében. A módszer lényege nem az, hogy hosszabb ideig lemondjunk a táplálékról, hanem hogy egy bizonyos, váltakozó ritmusban együnk, majd koplaljunk. A koplalás fontos szerepet játszik a nyugati életmód negatív hatásai – például a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, a túlsúly és a stressz – elkerülésében.

 

 

A 10/2 módszerrel tudatosan az életünk meghosszabbítása mellett döntünk, egészségesebben, nagyobb élvezettel élhetünk. A módszer lényege könnyen körülírható: egyik nap bármit ehetünk, amit szeretnénk, a következő nap pedig nem eszünk semmit. Tehát ebből következik a neve is. Egy nap evés (1), egy nap koplalás (0) – azaz 10 –, két (2) nap alatt.

 

Ha az életünket így rendezzük be, az nem csak a várható életkort növeli, hanem a testzsírt is csökkenti és erősíti az immunrendszert. Javul a zsír és az izomtömeg aránya a testünkben, megelőzhetjük a szív- és érrendszeri betegségeket. Ez az életstílus egészséges embereknek való, főleg a következő csoportok tagjainak:

 

• Dohányosok, akik csak azért nem hagyják abba a dohányzást, mert félnek, hogy meghíznak.

 

• Folyton fogyókúrázók, akik minden egyes diéta után újra felszedik a leadott felesleget, míg végül kövérebbek, mint előtte (jojózók).

 

• Azok, akiknek normális testsúly és BMI ellenére is túl sok a hasi zsírjuk. A haskörfogat mérése egyébként ideális az egészségi állapotunk felmérésére.

 

Fiatalok, terhes nők és gyógyszeres kezelés alatt állók esetében még nem figyelték meg elég hosszú távon az időszakosan böjtölő életforma hatásait, így a pozitív hatásai még nincsenek bizonyítva. Azoknak a cukorbetegeknek és magas vérnyomással küzdőknek pedig, akik gyógyszert szednek az állapotuk stabilan tartására, és szeretnének a 10/2 életmódra áttérni, ki kell kérniük egy böjtben járatos orvos tanácsait. Állatkísérletekben 20-40 százalékkal növelte a várható élettartamot, ha az állatok csak minden második nap kaptak enni. Ezt a hatást igazolni látszik egy embereken végzett, egyelőre nem publikált kutatás is. Csökken az oxidatív stressz és a kötőszövet beteges gyarapodása is, mely hozzájárul az öregedéshez.

 

 

 

A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin júniusi lapszámában olvashatják! 

 

tgym
2018. 06. 11.

Kapcsolódó képek


Aktuális lapszámunk:
2018. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.